Balatonvidék, 1916 (20. évfolyam, 1-53. szám)

1916-08-20 / 34. szám

XX. évfolyátn. Keszthely, 1916. szeptember 135. 37. szám. Előfizetési ár: Egész évre 10 — K Fél évre 5' - K Negyedévre 2 50 K Egyes sz. ára 0 20 K Nyiltíér soronkint 1 kor. Szerkesztőség és kiadóhivatal KOSSUTH LAJOSutca 58. szám. Kéziratokat a szerkesztőség cimére, pénzesutalványokat, hirdetési megbízatásokat és reklamációkat a kiadóhivatalba kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. Szerkesztőségi és kiadóhivatali Interurbán : 51. KESZTHELY. HÉVÍZ S AZ EGÉSZ BALATONKÖRNYÉK ÉRDEKEIT ELŐMOZDÍTÓ POLITIKAI HETILAP. Szent István szelleme. Több, mint 900 esztendő tűnt le az idők óceánjában azőta, hogy nemzetünk erőt és szellemet nyert a vad, harcokban s rablásban kimerült anyagiasság helyébe. Az első magyar szent király nyújtotta ezt a mindent átalakító erőt és szellemet akkor, amidőn lelke fenköltségében a nemzet fiainak figyelmét a nagy, isteni gondolatokra, a krisztusi eszmékre irányította. Két hatalmas, erőteljes eszme mozgatja Szent Istvánnak minden törekvését, két szent érzelem hatja át egész valóját, s ez a vallásosság és hazaíiasság, két testvéreszme, melyeket oly nagy dühvel és jobb ügyhöz illő buzgalommal igyekeznek sokan egymással ellentétbe állítani, noha e kettő kiegészíti ' o és fedi egymást. Nagy nemzeti ünnepünkön fölébred lelkemben az a nemes, áldozatokra tüzelő érzelem, mely a harctéren küzdő katona szivét épugy eltölti, mint a kereszténység vértanúinak lelkét egv más, hasonlóan tiszta és szent érzelem. Az egyik a hazafiság, a másik a vallásosság, az istenben való hit s az iránta égő szeretet. A hazaszeretet szent tüze lobban lángra a milliók szivében, kik ma Szent István emlékét tisztelik. A lelkes, tüzes áldozatos hazaszeretet Magyarországot, e drága hont öleli át. Kell szeretnem e hegyes-völgyes országot, mert az élet ezer szálai kötnek hozzája. Itt ringott bölcsőm, itt táplált anyám ; ezen országhoz fűződnek naiv, ártatlan gyermekéveim legédesebb emlékei s érzem a költő szavainak igazságát : »Áldjon vagy verjen sors keze, itt élned és meghalnod kell!« De ha szeretem is hazámat, ha lelkesülök is országunk hegyeiért, folyóiért, termékeny rónaságaiért s virágzó kultúrájáért, ez lelkemet ki nem elégíti, vágyaimat le nem csöndesiti. A lélekben a végtelennek tudata él és ez vágyainkra, törekvéseinkre is ráerőszakolja magát. A végtelenséget szomjúhozzuk, örömben, boldogságban, életben, mindenben. Hazánk határai pedig ugyancsak ki vannak mérve, de ha a végtelenségbe nyúlnának is, akkor is tudjuk, hogv nem maradunk itt örökké, valamennyien bevégezzük egykor földi pálvánkat s nekünk egvszer ennek a szép, kedves országnak örökre bucsut kell mondanunk Tudta ezt Szent István, a bölcs király és azért nemcsak hazát szerzett a magyarnak, hanem a kereszténység által örök reményeket is adott neki és még ma is a történelem magas hegyén állva, folvton figyelmezteti a magyar népet : »Nemzetem, népem, szeresd hazádat, de ne feledkezzél el égi hazádról se! Még e két szenvedélyes érzés virágzik és ég szivedben, nagy és boldog leszesz; ha kivész, te is pusztulni fogsz !< Vallásosság és hazaszeretet, két szent érzelem, melyek testvérekként kapcsolódnak egybe s teszik az igaz magyarnak jellemét. Az szereti hazáját igazán, aki érte áldoz, dolgozik,. küzd és fárad. Kilencszáz év óta sok vészfelhő gyülekezett a magyar nemzet feje felett; sokszor dühöngött a vihar : de a magyar hazaszeretet a legválságosabb pillanatokban is győzedelmeskedett. Ámde ha Szent István apostoli lelkének fénysugarait nem hinti széjjel e hazában, ha népét meg nem nyeri a keresztény hitnek, rég elpusztultunk volna. »Kard szerezte, kereszt tartotta e hont. < Még béke idején sokszor hallottuk felületes szájhősöktől e mondást : >Az egyház a maga nemzetköziségével kizárja az igaz hazaszeretetet s általán a vallás csak kerékkötőjén a lágolő, tüzes hazafiságnak < A háború elhallgattatta a szájhösöket. A tények rácáfoltak tanításaikra, s ma már neveti minden komolyan gondolkozó az ilyen és hasonló ráfogásokat. A hazaszeret legtermékenyebb talaja most is a mélyen vallásos emberek szive-lelke, s a hazafiatlanság, nemzetköziség szelBalatoni reggel. 1916. Jő a reggel . . Kilép, kiszökik az éjből . . . Madárcsevegéses vida'msa'ggal kél föl Éjszakai álmok hideg párnájáról S aranyban sujtásos diszében ficánkol, Táncol, kacag, könnyez .. harmatokat hörpent S valahogyan vigan, játszadozva, könnyen Tüzhidat kopácsol balatoni habra : S ezer fénylő dísszel ékiti, kirakja Aranyporban fürdött ébredő sugara. Valahogyan vigan beleköt a szélbe, Titkotsugó hárfát huzattat veszéllyel Ráhajol föléje szerelmesen, lágyan Ezer égő színnel, ezer égő lázzal. Csupa arany szinek, csupa édes mámor F\ levegő., lombok, minden., minden táncol Csak ugy messzeségben,csak ugy messze távol Van egy sötét ielhő, van egy sötét fátyol, Csak ugy messzeségből sóhaj hallik erre S fátyolt von a színes vigadó reggelre Szegény, értünk küzdő katonák keserve. NEMESS ERNŐ Hol vagy István király V Ha végigtekintünk történetünk derengő hajnalán, szent királyunk legendás alakja emelkedik ki fölkelő napként a még itt-ott boríts látóhatáron. Árpád apánk, a magyar történet hajnalcsillaga halványan tűnik le nyugat felé, hogy helyet adjon a ragyogó napkirálynak . . . Letűnt a hold, letűnt az éj ezernyi csillaga. A szent király tündöklő bíborpalástja messzeüzte a regényes, holdsugaras éjszakát. Éltünt vele parancsszóra a leskelődő, kancsal szemű, irigykedő Ármány, el a tündérek, sellők e/rei, a manók vidám csapata s végül lehulló üstökösként Hadúr szikár alakja. Az égről eltűntek a fellegek s a fényözönben, mintha, a kereszt Istenének jóságos, könnyes arca nézne az ifjú magyar nemzet élettől duzzadó fiaira, tejjel-irTézzel folyó bérckoszorus hazáiára. S talán ekkor ejtette azt a boldog nagy-nagy könyüt, melyből támadt a csillogó tündéri Balaton. Elégedetten nézhetett végig országán a magyarok Istene. Pannon-hegyén fölcsillant a kereszt s a napkirály lovagjai áldással hintették el a föld szinét. Talárjukról az egyszerűség, arcukról a béke sugárzott, az a kalandoló, nemzetnevelő, műveltségre hivó, csendes, de azért mozgalmas béke. Az idők hulláma lassan elcsendesedett, nyugalom ült ki a harcok helyére, az áldásosztó békés nyugalom, melyet csak néha szántott a harcok fagyasztó szele végig. Boldog idők! Mikor az ember kifáradt az öldöklés kemény viharában s kezét ekére tette, járomba hajtva vérszomjas szilaj vágyait. S a napkirálynak áldott jobb keze őrködve nyúlt ki hegy és völgy fölé, csengő igéje elhatott a puszta barlangok zugába, el a ligetek mélyén fakadó patakok elhagyott kútfejéhez, melyen csak itt-ott pislogott már a táltos-csiholta hamvadó parázs. Nyeritő fehér mén nem akadt többé áldozatra. A táltos varázsló ajka befagyott, kitárt kezekkel nem jósolt jövőt : nem volt jövője már Hadúr e néhány morgó, bujdosó hivének. És a szép rónák hullámzó kalásztengere, nveritő méné, fújó paripája s a messze elfehérlő gyönyörű gulya hirdette a nagy király békés szavát. De jött az égre nagysokára alkonyat, a napkirály alakja vérző napként lebukott az ég peremén hagyva lángvörös palástját. És jötttek később hosszú viharok, termésfagyasztók, munkamegakasztók, emberkaszálló, csontkezű idők s a hü magyar nép lelke múltba szállt emlékek szárnyán szomajzva újra a békés napot mely visszahozza újra magyar dicsőség fényes hajnalát. Bánatos ajkon zokogott az ének a békés arcú napkirály után : Hol vagy István király ? Téged magyar kiván Gyászos öltözetben Te előtted sirván . . . Fel is tűnt újra a békés alak, szent jobbkezével áldást hinte szét s az áldás áradt, hullott,mint a harmat és valahányszor fölhangzott az ének, mindig csak áldás szállt a bus siránkozókra.