Balatonvidék, 1916 (20. évfolyam, 1-53. szám)

1916-08-13 / 33. szám

XX. évfolyátn. Előfizetési ár Keszthely, 1916. szeptember 13. Egész évre Fél évre Negyed évre Egyes sz.ára 10 — K 5'- K 2 50 K 0 20 K Nyilttér soronkint I kor. Szerkesztőség és kiadóhivatal KOSSUTH LAJOSutca 58. szám. KESZTHELY, IIEVIZ S AZ EGESZ BALATONKORNYÉK ÉRDEKEIT ELŐMOZDÍTÓ POLITIKAI HETILAP. 37. szám. Kéziratokat a szerkesztőség cimére, pénzesutalványokat, hirdetési megbízatásokat és reklamációkat a kiadóhivatalba kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. Szerkesztőségi és kiadóhivatali Interurbán : 31. Tul a Kárpátokon . . . Az orosz offenzíva hullámai még gyűrűznek s ott Bukovinában, a Kárpátok aljáig is elhallatszik az ágyuk dörgése, a puskák ropogása. A magyar oldalon azonban minden csendes, a mezei munkások nyugodtan végzik munkájukat. Vigan járja a cséplés, már jóformán vége felé jutott s nem egy helyütt már feltörve újból a föld, hogy a jövő esztendei termés alá elkészüljön idejében a talaj. Az erdös-bérces Kárpátok girlandja mint egy bevehetetlen várkoszoru emelkedik a magasba, hirdetve a hatalmát, nagyságát a Mindenhatónak, aki ilyen természetes védelemmel látta el hűséges magyar népét. Ma már döröghetnek az ágyuk, ropoghatnak a puskák, kattoghatnak a gépfegyverek ott túlnan, — a magyarságnak soha sem lesz oka félni attól, hogy az orosz hordák magyar területre tegyék lábukat. Mert nemcsak a természetes határok állanak ört a haza szent földjének határán, de a hadvezetőség is meg tett mindent, hogy kellőképen fogadhassa az orosz vértől annyira átitatott területen a hívatlan vendéget. Az oroszoknak tavalyi betörése olyképen meg nem ismétlődhetik ma már s csak valami haditerv, vagy egyéb praktika lehetne az, aminek alapján egy kicsinnyel beljebb ereszA Balatonvidék eredeti tarcaja. Két keszthelyi iíju hősihalála. Alig van nap, hogy valami szomorú, lesújtó hirt ne halljunk egyik-másik ismerősünkről, vagy hozzátartozónkról ; alig van nap, hogy a hadiözvegyek és árvák száma közöttünk ne szaporodjon. Ma egyik, holnap a másik családot éri a csapás, ma egyik, holnap a másik ismerősünket látjuk kisirt szemekkel, gyászruhát ölteni. Az elmúlt héten is két keszthelyi fiatalember haláláról kaptunk szomorú értesítést. Az egyik Szabó József kereskedősegéd, az iparos ifjúság önképzőkörének egyik agilis tagja és jegyzője, Szabó József cipészmester fia, — a másik Steiner Dezső, Steiner Miksa helybeli kereskedő 21 éves fia. Szabó József haláláról öcsém és rokonom Meizler Károly megható levélben értesiteu, melyből közöljük a következőket : Kedves Árpád Bácsi ! Nagyon szomorú esemény késztet a megszólalásra. Egyik földimet a „Kis Szabót" akarom elparentálni. Csak megemlékezés kedvéért, vagy azért, hogy valami maradjon fenn felőle. Valami, ami több annál a sirdombnál, amely Galíciában domborodik fölötte s amelvet a futó, átvonuló hadak viztenök a muszkát, hogy aztán még véresebb fejjel kelljen visszairamodni a megmaradtaknak, mit ahogy ezt már oly gyászos véggel, keserves következésekkel tapasztalni alkalmuk volt. Már akkor, amikor a hatalmas gorlicei áttörés után az orosz front szétrobbantatott s amikor az orosz ész nélkül, eszeveszetten rohant diadalmasan előretörő vitéz seregeink nyomása alatt, teljes tudatában volt hadvezetőségünk annak, hogy az orosz megfogja kísérelni, hogy azt a csorbát, melyet seregeink rajta ütöttek, kireperálják. Ez be is következett. A junius hóban megindult orosz offenzíva, mely egyben az orosz hadsereg végső erőfeszítésével jár, igaz, ért el előnyöket. Előretört saját országában, betört Bukovinába fs, s a Kárpátok alján, sőt tovább a Prislop-nyergen döngette szeretett hazánk falait. De amikor ide elérkezett, kardjára ütött a mi hadvezetöségünk: Eddig és ne tovább ! S megindult az ellentámadás, mely imu.ár nagyon is erős leckét szolgáltatott az orosznak. Mig egyrészt a front északi részén s Hindenburg seregénél, egyetértőleg a Linsingen fronttal, az orosz kénytelen állandóan visszavonulni, addig a Kárpátokban a rettenetes veszteségekkel elért helyi sikerek elvesztik azon csekély jelentőségüket is, mellyel azokat az ellenséges sajtó felruházta. Eddig és ne tovább ! A hadvezetőség szava megállította a rettenetes tömegeket, melyeket biztos áldozatul vet vala oda az orosz hadvezetőség az elérhetetlen célvivás közben. Pusztul, omlik morzsolódik az orosz kolosszus s ha a feladott harcterület, Bukovina sinyleni fogja is még rövid ideig az orosz uralmat, már csak nagyon rövid idő kérdése, hogy onnan is kipusztuljon, ahol megvetni a lábát amúgy sem tudta sem azelőtt, sem most. A nagy lendülettel megidult offenzíva csakhamar ellanyhult s ma már annak végvonaglásában született meg a mi támadásunk, melynek látható eredménye az oroszok állandó visszavonulásában nyeri bizonyítékát. Nem ! Ott, ahol magyar katonák állanak, ahol a magyar katona előtt az is lebeg, hogy hazája határát kell vala megvédelmeznie, ott jöhet az orosz ezernyi szövetségesével, jöhet az egész ántánt, jöhet az egész pokol minden ördögével, ott eredményeket elérni, de ma még helyi apróbb sikereket is felmutatni nem fognak soha. Az orosz offenzíva végét járja, belefulladt saját vérébe s népeinek hullása eredményt nem, csak átkot hozott, azt szaporította azoknak feje fölött, kik még ma is az egeket törik, lehetetlent akarnak

. Hirdessen mindenki a „Ealatonvidék"-ben szintesre taposnak az Ottynia-Siedliska közti országút mellett. A Kis Szabó elesett. 1916. julius 28-án, a skopowkai áttörés estéjén láttam utoljára. Mi ellentámadásba mentünk át, ő ott maradt a zászlóalj törzsnél. Azzal búcsúzott el tőlem, hogy : „aztán vigyázz ám magadra, mert nem merem megírni övéidnek, ha valami baj ér." — Aztán elváltunk. A támadás sikerült, az állást visszafoglaltuk és hét napig rettentő ágyutüzben tartottuk is. Vert bennünket a golyó mint a nyári zápor és csapkodott a gránát mennydörgő robajjal, méltó kíséretet adva a hatalmas Urnák a Halál-nak. S a halál aratott is szörnyű kasza-suhintással. Hét nap múlva felváltottak bennünket. Hátrább mentünk a zászlóalj parancsnoksághoz. Itt hallottam a hirt: a Kis Szabó elesett. \ hir megrendített. O volt az utolsó keszthelyi ismerősöm. Egy bolond golyó feibe találta. Sokat szenvedett, mert csak másnap halt meg. Felkerestem a sírját. Ottynia-Siedliska közti országút mellett van. Egyszerű fejfáján elszáradt koszorú. Összeszedtem egy pár gzál mezei virágot és rászórtam a kopasz sírra. Elmondottam a Miatyánkat és egy öntudatlan könnyet ejtettem a gyalulatlan deszkából készült feljfára. Azután tömegesen leptek meg a gondolatok a szerencséről, meg a szerencsétlenségről ; a halálról, meg az életről, melyet otthon az emberek nem tudnak értékelni ; a sok kettétört életpályáról, le nem élt fiatalságról, otthon hagyott boldogságról, meg egy kis csendes városról, ott a szép Balaton mellett . . . És messziről, nyugatról, vágyva integettek a kéklő magyar Kárpátok. . . * Steiner Dezső hősi haláláról Truckery német ütegparancsnok értesítette hosszú, szép és megható levélben szegény édesatyját. Á szép levélből közöljük az alábbi részleteket. Mélyen tisztelt Uram ! Kötelességemnek tartom, hogy uraságodat azonnal értesítsem arról a súlyos csapásról, mely Önt váratlanul érinti. Kedves fia : Steiner Dezső, julius hő 29-én, kötelessége hü és buzgó teljesítése közben hősi halált halt. Délben volt. Éppen visszavertük a túlerőben levő ellenség támadását, mikor az üteg állását az ellenség felfedezte és mind járt tüz alá is vette. Hat társával együtt ült fiuk az asztalnál, hogy a jól megérdemelt ebédet elköltse, mikor a sors ezt a csapást mérte reá. Négyet a hat közül ért a srapnel!. Az ön kedves és derék fiát a nyakán érte a lövés, mely aztán a gerincébe fúródott és rögtöni halálát okozta. Csak néhány szót birt még a n y a n y e 1 v é n szólni és jobblétre szenderült.