Balatonvidék, 1916 (20. évfolyam, 1-53. szám)

1916-08-13 / 33. szám

XX. évfolyátn. Előfizetési ár Keszthely, 1916. szeptember 13. Egész évre Fél évre Negyed évre Egyes sz.ára 10 — K 5'- K 2 50 K 0 20 K Nyilttér soronkint I kor. Szerkesztőség és kiadóhi­vatal KOSSUTH LAJOS­utca 58. szám. KESZTHELY, IIEVIZ S AZ EGESZ BALATONKORNYÉK ÉRDEKEIT ELŐMOZDÍTÓ POLITIKAI HETILAP. 37. szám. Kéziratokat a szer­kesztőség cimére, pénzesutalványokat, hirdetési megbízatá­sokat és reklamáció­kat a kiadóhivatalba kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. Szerkesztőségi és kiadó­hivatali Interurbán : 31. Tul a Kárpátokon . . . Az orosz offenzíva hullámai még gyűrűznek s ott Bukovinában, a Kár­pátok aljáig is elhallatszik az ágyuk dörgése, a puskák ropogása. A magyar oldalon azonban minden csendes, a mezei munkások nyugodtan végzik munkájukat. Vigan járja a cséplés, már jóformán vége felé jutott s nem egy helyütt már feltörve újból a föld, hogy a jövő esztendei termés alá elkészül­jön idejében a talaj. Az erdös-bérces Kárpátok girlandja mint egy bevehe­tetlen várkoszoru emelkedik a magasba, hirdetve a hatalmát, nagyságát a Min­denhatónak, aki ilyen természetes vé­delemmel látta el hűséges magyar népét. Ma már döröghetnek az ágyuk, ropoghatnak a puskák, kattoghatnak a gépfegyverek ott túlnan, — a magyar­ságnak soha sem lesz oka félni attól, hogy az orosz hordák magyar terü­letre tegyék lábukat. Mert nemcsak a természetes határok állanak ört a haza szent földjének határán, de a hadve­zetőség is meg tett mindent, hogy kellőképen fogadhassa az orosz vértől annyira átitatott területen a hívatlan vendéget. Az oroszoknak tavalyi betö­rése olyképen meg nem ismétlődhetik ma már s csak valami haditerv, vagy egyéb praktika lehetne az, aminek alapján egy kicsinnyel beljebb eresz­A Balatonvidék eredeti tarcaja. Két keszthelyi iíju hősihalála. Alig van nap, hogy valami szomorú, lesújtó hirt ne halljunk egyik-másik ismerő­sünkről, vagy hozzátartozónkról ; alig van nap, hogy a hadiözvegyek és árvák száma közöttünk ne szaporodjon. Ma egyik, holnap a másik családot éri a csapás, ma egyik, holnap a másik ismerősünket látjuk kisirt sze­mekkel, gyászruhát ölteni. Az elmúlt héten is két keszthelyi fiatal­ember haláláról kaptunk szomorú értesítést. Az egyik Szabó József kereskedő­segéd, az iparos ifjúság önképzőkörének egyik agilis tagja és jegyzője, Szabó József cipész­mester fia, — a másik Steiner Dezső, Steiner Miksa helybeli kereskedő 21 éves fia. Szabó József haláláról öcsém és rokonom Meizler Károly megható levélben értesiteu, melyből közöljük a következőket : Kedves Árpád Bácsi ! Nagyon szomorú esemény késztet a megszólalásra. Egyik földimet a „Kis Szabót" akarom elparentálni. Csak megemlékezés kedvéért, vagy azért, hogy valami maradjon fenn felőle. Valami, ami több annál a sir­dombnál, amely Galíciában domborodik fö­lötte s amelvet a futó, átvonuló hadak viz­tenök a muszkát, hogy aztán még vé­resebb fejjel kelljen visszairamodni a megmaradtaknak, mit ahogy ezt már oly gyászos véggel, keserves követke­zésekkel tapasztalni alkalmuk volt. Már akkor, amikor a hatalmas gorlicei áttörés után az orosz front szétrobbantatott s amikor az orosz ész nélkül, eszeveszetten rohant diadalma­san előretörő vitéz seregeink nyomása alatt, teljes tudatában volt hadvezető­ségünk annak, hogy az orosz meg­fogja kísérelni, hogy azt a csorbát, melyet seregeink rajta ütöttek, kire­perálják. Ez be is következett. A junius hóban megindult orosz offenzíva, mely egyben az orosz had­sereg végső erőfeszítésével jár, igaz, ért el előnyöket. Előretört saját orszá­gában, betört Bukovinába fs, s a Kár­pátok alján, sőt tovább a Prislop-nyer­gen döngette szeretett hazánk falait. De amikor ide elérkezett, kardjára ütött a mi hadvezetöségünk: Eddig és ne tovább ! S megindult az ellentá­madás, mely imu.ár nagyon is erős leckét szolgáltatott az orosznak. Mig egyrészt a front északi részén s Hin­denburg seregénél, egyetértőleg a Linsingen fronttal, az orosz kénytelen állandóan visszavonulni, addig a Kár­pátokban a rettenetes veszteségekkel elért helyi sikerek elvesztik azon cse­kély jelentőségüket is, mellyel azokat az ellenséges sajtó felruházta. Eddig és ne tovább ! A hadveze­tőség szava megállította a rettenetes tömegeket, melyeket biztos áldozatul vet vala oda az orosz hadvezetőség az elérhetetlen célvivás közben. Pusz­tul, omlik morzsolódik az orosz ko­losszus s ha a feladott harcterület, Bukovina sinyleni fogja is még rövid ideig az orosz uralmat, már csak na­gyon rövid idő kérdése, hogy onnan is kipusztuljon, ahol megvetni a lábát amúgy sem tudta sem azelőtt, sem most. A nagy lendülettel megidult offenzíva csakhamar ellanyhult s ma már annak végvonaglásában született meg a mi támadásunk, melynek látható eredménye az oroszok állandó vissza­vonulásában nyeri bizonyítékát. Nem ! Ott, ahol magyar katonák állanak, ahol a magyar katona előtt az is lebeg, hogy hazája határát kell vala megvédelmeznie, ott jöhet az orosz ezernyi szövetségesével, jöhet az egész ántánt, jöhet az egész pokol minden ördögével, ott eredményeket elérni, de ma még helyi apróbb sike­reket is felmutatni nem fognak soha. Az orosz offenzíva végét járja, belefulladt saját vérébe s népeinek hul­lása eredményt nem, csak átkot hozott, azt szaporította azoknak feje fölött, kik még ma is az egeket törik, lehetetlent akarnak . Hirdessen mindenki a „Ealatonvidék"-ben szintesre taposnak az Ottynia-Siedliska közti országút mellett. A Kis Szabó elesett. 1916. julius 28-án, a skopowkai áttörés estéjén láttam utoljára. Mi ellentámadásba mentünk át, ő ott maradt a zászlóalj törzsnél. Azzal búcsúzott el tő­lem, hogy : „aztán vigyázz ám magadra, mert nem merem megírni övéidnek, ha va­lami baj ér." — Aztán elváltunk. A támadás sikerült, az állást vissza­foglaltuk és hét napig rettentő ágyutüzben tartottuk is. Vert bennünket a golyó mint a nyári zápor és csapkodott a gránát menny­dörgő robajjal, méltó kíséretet adva a hatal­mas Urnák a Halál-nak. S a halál aratott is szörnyű kasza-suhintással. Hét nap múlva felváltottak bennünket. Hátrább mentünk a zászlóalj parancsnokság­hoz. Itt hallottam a hirt: a Kis Szabó elesett. \ hir megrendített. O volt az utolsó keszthelyi ismerősöm. Egy bolond golyó feibe találta. Sokat szenvedett, mert csak másnap halt meg. Felkerestem a sírját. Ottynia-Siedliska közti országút mellett van. Egyszerű fejfáján elszáradt koszorú. Összeszedtem egy pár gzál mezei virágot és rászórtam a kopasz sírra. Elmondottam a Miatyánkat és egy ön­tudatlan könnyet ejtettem a gyalulatlan desz­kából készült feljfára. Azután tömegesen leptek meg a gon­dolatok a szerencséről, meg a szerencsétlen­ségről ; a halálról, meg az életről, melyet otthon az emberek nem tudnak értékelni ; a sok kettétört életpályáról, le nem élt fiatal­ságról, otthon hagyott boldogságról, meg egy kis csendes városról, ott a szép Balaton mellett . . . És messziről, nyugatról, vágyva inte­gettek a kéklő magyar Kárpátok. . . * Steiner Dezső hősi haláláról Truckery német ütegparancsnok értesítette hosszú, szép és megható levélben szegény édesatyját. Á szép levélből közöljük az alábbi részleteket. Mélyen tisztelt Uram ! Kötelességemnek tartom, hogy urasá­godat azonnal értesítsem arról a súlyos csa­pásról, mely Önt váratlanul érinti. Kedves fia : Steiner Dezső, julius hő 29-én, kötelessége hü és buzgó teljesítése közben hősi halált halt. Délben volt. Éppen visszavertük a túl­erőben levő ellenség támadását, mikor az üteg állását az ellenség felfedezte és mind járt tüz alá is vette. Hat társával együtt ült fiuk az asztalnál, hogy a jól megérdemelt ebédet elköltse, mikor a sors ezt a csapást mérte reá. Négyet a hat közül ért a srapnel!. Az ön kedves és derék fiát a nyakán érte a lövés, mely aztán a gerincébe fúródott és rögtöni halálát okozta. Csak néhány szót birt még a n y a n y e 1 v é n szólni és jobblétre szenderült.

Next

/
Thumbnails
Contents