Balatonvidék, 1916 (20. évfolyam, 1-53. szám)

1916-08-13 / 33. szám

2 BALATONVIDÉK 1916 augusztus 13. P. Feli cián hangversenyei. Ünnepe volt Keszthely városának. Az ének kultusz, a keresztény művészet ünnepe. Talán a martburgi versenyen KI ingsor érte el bűvös dalaival azt a hatást, amelyet ezek a kis fiuk mindannyiónk lelkébe keltettek. A háború borzalmai közepette lelki üdités volt ez a két hangverseny. S amit a hangverseny adott tökéletes művészet volt. Csodákat művelt kisded karával P. Felicián. Az az elragadtatás, az a csodálat, amelyet a közönségnél elért, csak igazolta azokat a méltó ünnepeltetéseket, amelynek mindenütt részesei voltak. Keszthely áldozni tudó közönsége szeretettel várta kis művészeit, otthonukba becézgette, dédelgette, sőt ápolta is őket. S ennek a kis gárdának a művész lelkű, zseniális Felicián a szervezője, akinek az egyénisége meglátszik az egész kóruson. A daraboknak eléneklése nemcsupán éneklés, hanem visszaadása annak az érzésnek, annak a teljesen egyéni felfogásnak, amely valahol páter Felicián lelke mélyén honol. Ennek a főjellemvonása az, hogy szinte légiesen szubtilis. A deklamálás, a légies finomságú piannissimók, az ének stílusos egyöntetűsége elárulják a belső átérzést. Mikor a fiuk énekelnek, szemük szinte áhítattal függ páter Feliciánon, aki kezének titokzatos mozdulataival csalja ki a kis kórusból a hangot. A hanganyag természetesen elsőrangú. A fiuk közül mindegyik ért valami zenéhez, tud hangszeren játszani. De ami mindennél többet ér, lelkes odaadással, buzgalommal énekelnek, akik bizonyára életük legnagyobb boldogságának tartják, hogy P. Felicián énekkarának tagjai lehetnek. Hogy mennyire szeretnek és mennyire jól akarnak énekelni ezek a kis fiuk, arra nézve jellemző, — P. Felicián mondotta el ezt a kis esetet — hogy amikor az egyik kis énekes rekedtség' miatt nem tudott kifodástalanul énekelni, utánna órák hosszat elsirdogált, alig lehetett megvigasztalni. Amikor ilyen balesetek történnek, milyen ió P. Felicián, aki nemcsak karmesterük, hanem szerető atyjuk a fiuknak. Nem hisszük, hogy van a Világnak még egy énekkara, hol a vezető és a kar között a lelki kapocs oly benső imtim legyen, mint ezt, P. Felicián karában találjuk. Ez volna tehát a művészi tökélynek a fokmérője, amely P. Felicián karában elsőrangú. Szándékosan emiitjük, szinte csak mellékesen a technikai felkészültséget, mert ez igazi művészi produkcióknál magától értetődő dolog. Még az nap eltemettük a powuzski temetőben. Az üteg, amelynél csak barátokra tett szert, gyönyörű sirt emelt neki és társainak. A tisztek és a legénység egy-egy koszorút helyeztek sírjaikra. Ha lehetséges lesz, lefényképeztetem kedves barátunk nyugvóhelyét és elküldöm önnek a képet. Tudom, hogy megnyugvásukra szolgál majd. Fogadja uraságod legmélyebb részvétemet. Nem csak önt érinti a nagy veszteség, hanem minket is mélyen lesújtott, mert csak azt ismételhetem önnek, hogy ő vele egyiket a legjobb és legbátrabb katonáimnak vesztettem el. Társai is nagyon fájlalják szives, jó és ügyes barátukat. „Sorsa volt ez!" Több szót nem használhatok, hogy Önöknek igaz vigasztalást nyújtsak. Kitűnő tisztelettel truckery ütegparancsnok. A mi igaz részvétünk is enyhítse né mileg fájdalmát a csapássujtotta két gyászoló családnak ! Emléküket kegyelettel őrizzük és arcképeiket megfestetjük a keszthelyi hadimúzeum számára. Mindazok a zenei kifejezésmódok, amelyek crescendo, decrescendo, staccato, pianok, forték, fugák s más ilyen elnevezések mellett szerepelnek a zeneművészetben, P. Felicián karában a legtökéletesebbek. A fiuk általában fejhangon énekelnek, de ha kell, ez a fisztula tud olyan erős lenni, mint egy orgona. A kis szopranisták a magas cét oly könnyedén, tisztán éneklik, hogy az ember nem emberi hangot vél hallani, hanem fuvolát. De ép oly erőteljes a basszus is. Ha már most elképzeljük, hogy egy ilyen technikailag tökéletes énekkar felett P. Felicián lelke lebeg, megérthetjük azt a határlalan sikert, amit az énekkar arat, ahol csak megjelenik. Felicián énekstílusa valóban uj s mégis régi. Azok a hagyományok, amelyek az assisi talajba eresztik gyökérszálait, bizonyítják, hirdetik az egyházi' ének mesteri voltát. Felicián páter ezeknek a hagyományoknak rajongó tolmácsolója. Azt a .szellemet, amelyet rendiében elsajátított : a természetnek a felismerése vitte őt arra, hogy a gyermek természetes hangját beleállitsa egy élő, beszélő orgonába. Az il povereto, aki a napot, holdat, az állatvilágot testvéreinek ismerte, a modern, szegény fiorettiket ir az ének legendás voltáról, ahol malomzugástól kezdve, minden természeti jelenséget utánozva hallunk. Ha az emberi kultura sz. Ferenctől kezdi az újjászületést számítani, kell időnek következnie, amely Felicián stílusában az ének deklamáló irányát fogja határkőnek állítani Maga a Feliciá-esték lepergése, a száraz krónika ismeretes előttünk. A műsorszámokat a templomban Eckhardt mü\észi praeludiuma és fugája ogészitette ki. Igazi virtuozitással interpretálta a nehéz Liszt-darabokat. Az Urániában pedig * * cellója zengő lágyan szólt Schuman-darabban, amelyet Pető zongorakisérete csak emelt. Schwartz Zsigmod dr. talán soha sem beszélt szívhez szólóban, mint amikor alkalmi szózatában a hadi árvákért szónokolt nagy tudásával. A rendezés nagy munkáját a Vöröskereszt lelkes vigalmi bizottsága végezte mindenre kiterjedő figyelemmel. A zsufoit széksorok, az illusztris közönség emelték a diszt és fényt. Imponáló ünnep volt, amelyet visszasugároztatni nehéz, csak hallani s hangulatban tovább szőni lehet. TESZÉRI A HADI ÁRVÁKÉRT. Alkalmi beszéd ; a Felicián-kar keszthelyi hangversenyén tartotta : Dr. SCHWARZ ZSIGMOND. Tisztelt Hölgyeim és Uraim ! Valami édes melegség járja át a lelkemet mindig, valahányszor a keszthelyi közönséget igy zárt sorokban együtt látom a hadi jótékonyság oltárára áldozni. Ezek a zárt sorok kibővültek ma az itt üdülő idegenek sorával és amidőn én látom Önöknek ilyen nagy számban való, imponzáns megjelenését, ugy érzem, ho^v minden beszéd felesleges, mert Önöknek ilyen nagy számban való megjelenése : tett, mely mellett nem az én szerény hangom, de a legszebb beszéd is eltörpül. Immáron két évet meghaladólag dúlnak e rettenetes háború borzalmai, ez alatt az ! idő alatt szünetlenül és szakadatlanul a keszthelyi közönség olyan áldozatkészséget tanúsított, mely erejét messze felülmulta és ime, alig néhány hete, hogy egy lelkes agitáció révén felszínre került a hadi árvák sorsa és engem büszkeséggel tölt el, hogy a keszthelyiek valóságos lázzal és szenvedéllyel karolták fel ezt a nemes ügyet és a gyűjtés néhány nap alatt olyan nagy összeget eredményezett, mely Keszthelynél sokkal nagyobb lakosságú városnak is dicsősségére vált volna. Ha van nemes cél, mely minden áldozatot megérdemel, ugy a hadi árvák sorsáI nak felkarolása az. Ez nem olyan sablonszerű jótékonyság, mely sajnálkozással hajlik a bánat fölé, ez parancsoló kötelesség, ez valóságos tartozás lerovása. Ennek a jótékonyságnak a forrása ott van a törvény ereiében. Ha én valakit odaállítok, hogy a házamat, a birtokomat, a vagyonomat őrizze és védelmezze és ezt a védelem közben baleset éri, mely lehetetlenné teszi reá nézve azt, hogy gyermekeit eltarthassa, akkor a törvény enyem kötelez a gyermekeinek eltartására. Hát ha azok a hős magyar katonák, akik érettünk haltak meg, akik érettünk estek el a dicsőség mezején és akik megvédték hazánkat és ezzel megvédték nemcsak vagyonunkat, de mindenünket, ami a haza fogalmával egybe van kötve,, mindent, ami reánk nézve az életet széppé és kívánatossá teszi, hát ha ezeknek a hős katonáknak le hullott a karja, mely dolgozott azért, hogy a gyermekeit fenntarthassa, hát akkor a legkevesebb, amit nekünk tennünk kell. hogy mi nyujtsuk a kezünket ezek árváinak, hogy felemeljük őket, hogy eltartsuk őket, hogy szeretettel gondozzuk őket. És ez nem olyan jótékonyság, amelynél azt a frázist lehetne alkalmazni, hogy adjon mindenki annyit, amennyit akar, amennyi neki jól esik, hogy azután odavessünk egy pár koronát, hogy belekerüljünk a névsorba és valmit tenni lássunk, nem tisztelt Hölgyeim és Uraim, ez olyan jótékonyság, ahol adnunk kell annyit, amenvit tudunk adni olyan arányban, amilyen arányban áll az az érdek, melyet ezek a hős katonák megvédelmeztek. Ha valaki büszkén verve a mellét azt mondja, én virilista vagyok, nekem nagyobb vagyonom van, én szót kérek a város tanácsában, mert nekem nagvobb érdekem fűződik a tanácskozáshoz, szóval ha van a jogoknak virilizmusa, akkor kell lenni a kötelességek virilizm u s á n a k is és ha a társadalom a maga nagy szolidaritásában ellenőrzi azt és ügyel arra. hogy a kötelességek virilizmusa is érvényesüljön, akkor a hadiárvák sorsa biztosítva lészen. Az árvák felkarolása régi magyar hagyományban, régi magyar traditióban leli forrását. Valami gyönyörű megnyilatkozása a magvar népiéleknek az a pártoló, felkaroló szeretet, mellyel a magyar nép a falu árvája iránt viselteti*. Valamely sajátságos nymbus veszi körül a falu árváját, mely neki fokozottabb védelmet, gondozóhb szeretetet biztosit. A magyar népiéleknek ez a gyönyörű megnyilvánulása végig vonul az egész magyar népdalköltészeten, végig vonul a magyar népszínmű mestereinek, Tóth Edének, Csepregi Ferencnek és másoknak remek müvein. De a magyar jogrendszernek, a magyar törvényhozásnak is régi traditiója az özvegyek és árvák favorizálása, azoknak fokozottab védelme. Nincs egyetlen törvényhozás a kontinensen, melv az özvegyek és árvák jogait annyira kiterjessze, mint a magyar törvényhozás; a községi közgyám, az árvaszék intézménye mind olyan sajátos intézmény, mely ilyen alakban sehol sincsen meg és amely azt mutatja, hogy nálunk az árvák érdekei különös hatállyal vannak megvédelmezve. Ugv a magyar néplélek megnyilvánulása, mint a törvényhozás favorizálása, kifolyása a magyar nép lovagias érzésének, mely a gyengét felemeli, a gyengét erősiti, nagylelkű ott, ahol a sors kegyetlen . . . De a hadi árvák felkarolása okos és hazafias cselekedet is. Okos, mert a társadalom önmagától hárítja el a veszélyt, ha az árvákat pusztulni, veszni, elzülleni nem engedi. Ez a jótékonyság preventív jellegű, mely megelőzi a bajt. Mindnyájan tudjuk, és a kriminalstatisztika adatai bőségesen igazolják, hogy az árva és elhagyott gyermekek elzüllése minden bűnnek és gonoszságnak melegágya. Akármilyen magas dombon épült a kastély, akármilyen magas fallal van az körülvéve, ha lent a völgyben, a faluban, vagy a cselédtanyány kiüt a ragályos betegség, megtámadja a földesúr gyermekét is, és miként a földesúr akkor cselekszik okosan, ha üdvös intézkedések által elejét veszi annak, hogy a ragályos kór ki ne üssön, akként a társadalomban is a gyermekvédelemnek az a rationális alapja, hogy általa