Balatonvidék, 1916 (20. évfolyam, 1-53. szám)

1916-08-06 / 32. szám

XX. évfolyátn. Keszthely, 1916. szeptember 127. 37. szám. Előfizetési ár: Egész évre 10 — K Fél évre . 5 — K negyedévre 250 K Egyes sz. ára 0 20 K Nyilttér soronkint 1 kor. Szerkesztóség és kiadóhivatal KOSSUTH LAJOSutca 58. szám. BALATO KESZTHELY, HEYIZ S AZ EGrESZ BALATONKORNYÉK ÉRDEKEIT ELŐMOZDÍTÓ POLITIKAI HETILAP. Kéziratokat a szerkesztőség cimére, pénzesutalványokat, hirdetési megbízatásokat és reklamációkat a kiadóhivatalba kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. Szerkesztőségi és kiadóhivatali Interurbán: 51. Értesités. £\ 5ujánszky-féle nyomdából az utolsó munkást is bevonták katonai szolgálatra. Hadba kellett vonulni a tulajdonosnak, fiának, vejének és az összes segédeknek. „Balatonvidék" beszüntetése nem állott módunkban, mert előfizetőink és hirdetőinkkel szemben kötelezettségeink vannak s hogy kötelezettségünknek megfelelhessünk a lap további nyomására NÁDA1 IGNÁC urat kértük fel. Midőn ezt az érdekeltek szives tudomására hozzuk, egyben kérjük, ugy a lap szellemi részét illető közleményeket, mint a julius 3G-ától járó és még hátralékos előfizetési és hirdetési dijakat dr. Csák Árpád felelős szerkesztő és kiadó cimére küldeni, hogy a lap pontos megjelenése fennakadást ne szenvedjen A második évfordulón. f/w.^Csak két éve mult a napokban. Két esztendő ! Alig egy szempillantása a sebesen tovatűnő időnek. Rövid arra, hogy tetté érlelje a gondolatokat és csalódással fizessen a reményekért. Rövid arra, hogy eredménnyel koronázza küzdelmeinket és elpusztítsa alkotásainkat. Két esztendő ! Nem teszi férfiúvá az ifjút és törödöttebbé az aggastyánt. Arasznyi idő csupán, alig vesszük észre múlását máskoron. De ez a két esztendő a népek történetében évtizedeknek és századoknak reményeit és csalódásait, örömeit és szenvedéseit, küzdelmeil és sikereit, életét és halálát egvesiti magában. Ez a két esztendő olyan, hogy hozzája foghatót egyetlenegy nemzetnek története sem mutathat föl. Életre-halálra máskor is harcoltak a népek ; nagy, nemzetölő, fajirtó katasztrófák fekete betűivel a történelemnek egyéb lapjain is találkozunk; a vérnek hömpölygő folyama nem is ép ritkán sodorta magával a kultura maradandóknak szánt alkotásait a semmiségnek tengerébe. De a régi harcok csak részletesek voltak, ha itt dühöngtek is, amott nem akasztották meg a béke müveit és a haladásnak szerves menetét. A múltnak háborúi időben ugyan tovább tartottak, de pusztító erejük össze sem hasonlítható a mostani világháborúval, melynek irtóztató súlya -ránehezül az egész világra. Elsősorban a harcban álló nemzetekre, de nagyon érezhetően azokra is, amelyek a hadviselő felek üllője és kalapácsa közé ékelődve szintén aggódnak létükért. Ez soha el nem mosódó nevezetessége ennek a két esztendőnek, melynek julius hó 25-én volt a második fordulója. Akkor történt a szakítás az orgyilkos szerb néppel 28-án következett be a formális hadünezet, mely aztán lavinaszerűen gördült végig egész Európán. Julius 29-én robbantották föl a szerbek a zimonyi hidat, a nemzeteket összekötő kapocsnak eme szimbólumát. Ennek a békevesztö epizódnak második évfordulója lesz akkor, amikor e sorok napvilágot látnak. Azóta . . . Hogy mi minden történt azóta, annak leírásához emberi szó, emberi toll elégtelen. Hisz ha a mennydörgéstől kérnénk kölcsön hangot s a villámtól színeket: amazt túlharsogja az ágyuknak rettentő szava, emennél véresebb és véresebb az ezernyi seb, mely most Európának, Ázsiának és Afrikának testén tátong. Azóta megindult, de egy pillanatra meg nem állt a nagy népvándorlás, melynek orkánszerü hatalma tövestül csavarta ki a béke fáját, földrészeket tett pusztasággá, városokat romhalmazzá, fölkorbácsolta a tenger hullámait és sírba temette az emberek millióit. Egy óriási malomkerékké lett ez a két esztendő. A vér patakja hajtja, széles garatján föltartóztathatatlanul rohan le minden, ami mindennél drágább kincse az emberiségnek. Ez a malomkerék nagyon magasra emelte, de egyben nagyon mélyre is sülyesztette az emberiséget. Magasra emelte, mert napirendre juttatta a tetterőnek és kötelességérzetnek, az áldozatkészségnek és türelemnek csodáit, mert az emberi lélek mélyén szunnyadó energiáknak nemes arányát szemkápráztató mennyiségben hozta napvilágra, mert szinte hétköznapivá, szürkévé tette az emberi lélek legszebb egyenruháját, a hősiességet. De mélyre le is sülyesztette, mert soha annyi átkos hazugság nem tombolt még a világtörténelem színpadján, mint e két évben, soha az emberi nyereségvágy, az auri sacra fames, oly végzetes bűnökre nem ragadta még az emberi lelkiismeretlenséget, mint az élelmiszeruzsorásoknak, az árfölhajtóknak, a posztócsaloknak, a katonaszabaditóknak mostani két esztendejében. Bün és erény, gonoszság és lelki nagyság, hősi bátorság és örökké szégyenletes gyávaság, esze-veszett kapkodás és higgadt bölcsesség, végzetes balfogás és mámorító siker, gyógyíthatatlan léhaság és öröklött komoly kötelességtudás, elbizakodottság és győztes kitartás, gyász és lelkesedés, aggodalom és reménység, siralom és diadal: ezeknek váltakozása a most lefolyt két esztendő, mely nagyobbakká tette az embereket erényeikben, nagyobbakká bűneikben. Itt állunk a határmesgyén, mely a második évet elválasztja az elsőtől. Ha 'valaha, most mondhatjuk el méltán, hogy megfogyva bár, de meg nem törve lépjük át a határt, abban a szent bizodalomban, hogy ami a mostani évfordulón még küzdelmes jelen, az a legközelebbin már csak dicsőséges múlttá válik, s ami most még bensőséges reménnyel várt jövendő, azt vigasztaló jelenné fogja változtatni a magyarok Istene. Az uj terményárak és a gazdák. A folyton fokozódó drágaság közepette, bizon nagyon szomorú csalódást okozott minden gazdának a termények határárának a megszabása. Minden gazda azt hitte, hogy legalább az idén, tekintettel lesznek a termelés óriási megdrágulására s e szerint fogják megszabni a terményárakat. Sajnos, nem igy történt. Ma is az a felfogás uralkodik Magyarországon, hogy arra az istenadta földre elég rászórni a magot s abból aztán minden megterem. Más egyéb nem kell a földmüveléshez, csak, hogy elvessük Magának a földnek a megművelése, ugylátszik, azok előtt, akik Budapestről intézik az ország sorsát, ismeretlen fogalom. Nem tudják azt, hogy a föld termővé tételéhez mennyi minden dolog kell és milyen sok munka. Ez időszerűit pedig ugy vagyunk, hogy a föld alapos megműveléséhez, termővé tételéhez szükséges legtöbb dolog hiányzik, vagy pedig ha nem hiányzik, 10—20szoros árat kérnek érte. A gabonaáraknak uj megszabásából világosan látszik, hogy a magyar gazdának kell mindenképpen vállára venni a világháború minden terhét.' A gazda teljesen ki van szolgáltatva ae iparnak és kereskedelemnek, a saját termé/iyejj^pedig oly alacsony áron kell az idén is odaadni, amely a hihetetlen, mértékben felszökkent termelési költségekkel nem, áll arányban. Ez a kcftélmény előbb-utóbb oda fog vezetni, hogy ismét egy csomó föld marad parjagoÁ és a legtöbb számitó gazda a kalászosok termelése helyett áttér más termelési ágra. Arról nem is beszélünk, hogy a gazda mi utonmódon, milyen vexaturák és milyen keserves utánjárással jut hozzá terményeinek az árához, ehhez a gazdaközönség hozzá volt szokva béke idejében is, mert hiszen Magyarországon