Balatonvidék, 1916 (20. évfolyam, 1-53. szám)

1916-01-02 / 1. szám

XX. évfolyam. Keszthely, 1916. január" 2. 1. szám. Előfizetési ár : Egész évre . . 10 K — í Fél évre . . . 5 K — f Negyed évre . 2 K 50 Egyes szám ára — K 20 f Szerkesztőség és kiadóhivatal a «volt Gazdasági Tanintézet épületében . Kéziratokat a szerkesztőség cimére, pénzesutalványokat, hirdetési megbízásokat és reklamációkat a kiadóhivatalba kérünk. NYIITTÉR SORONKIN.. KORONA KESZTHELY, HEVIZ S AZ EQÉSZ BALATONKÖRNYÉK ÉRDEKEIT ELŐMOZDÍTÓ I* (> I.IT I Iv I 11 ÍZ T i i , v I> Kéziratokat nem adunk vissza. Szerkesztőségi és kiadóhivatali Interurbán: 51. 1916. Borzalmas, irtózatos volt az 1915ik év is, borzalmasabb, irtózatosabb még az 1914-ikinél is. Minden napja, minden órája, minden perce ezer és ezer bánatot, ezer és ezer szenvedést okozó. Az ágyuk dörgése, a puskák ropogása, a kardok csattogása, a rohamra vezényeltek vészes csatakiáltása, a sebesültek fájdalmas nyögése és jajgatása s a haldoklók halálhörgése reszkettette meg a levegőt a harctereken, itthon pedig az özvegyek és árvák fájdalmas sóhaja szakadt fel a szivekből. Ott embervér, itthon pedig a szkettépö fájdalom és bánat keserű könnyei áztatták a földet. A háború halálangyala járkált közöttünk. A halálos félelem s az örökös rettegés megbénította erőnket, akaratunkat, tettvágyunkat, ólomsullyal nehezedve reánk. A félelem, a rettegés, a bizonytalanság tönkretette üzleti életünket, elsöpört szolid és biztos egszísztenciákat, csődbe kergetett sok ezer embert. Mindenütt, amerre a szem látott, szomorú volt a világ, bánat, keserűség ütötte fel tanyáját, mindenfelé a kétségbeesés bujkált. S amidőn a vécére értünk ennek a gyászos, ennek a borzalmas, ennek az örökké emlékezetes esztendőnek, mely fekete gyászkeretbe foglalva kerül bele a világtörténelembe, — kétség és aggodalomtól reszkető hangon kérdezzük: vájjon mit hoz az uj év, milyen lesz a jövendő? És midőn egy szebb, egy boldogabb jövő iránti vágyakozással szivünkben, sóhajunk felszált a mindenek alkotójához ; a felhők mögül előtör és hozzánk száll a biztató szózat: »Ember, küzdve küzdj és bízva bizzál !« És mi Istenbe vetett bizalommal és erős hittel hisszük, hogy közeledünk már a borzalmas idők vége felé, hogy múlik már fejünk fölött a veszély, hogy nemsokára abbahagy a zivatar s hogy a romboló fergeteg ereje megtörik. Ideje is már, mert a hurok a végsőig feszültek. Romok között vagyunk, ennek pusztító világháborúnak romjai között! Ha elmúlik a háború, nagy és sok féle 7 ov feladat vár reánk. Ennek a gyászos időnek ^omiíívt szoít?*^ ''

1 e^^ksit keli majd legelsőben is eltakarítanunk. Nehéz, fáradságos munka lesz, melyhez akarat, tetterő, munkakedv kell. Meg kell ihletnie bennünket az uj év frissítő, buzdító szellemének, uj, friss tetterős vérhullámok kellenek elfáradt, kimerült testünkbe és a jobb élet vágyának kell duzzasztania keblünket. Ne álljunk meg tehát sokáig elmélkedni, sirni, pityeregni, könnyeket omlasztani az 1915. év végén, hanem emeljük fel fejünket és bízva tekintsünk a jobb, a szebb, a boldogabb uj esztendő felé, amelyben a háború angyalát talán a mindnyájunk által oly hőn óhajtott béke angyala *ogja felváltani, a béke olajágával kezében. Azonban ezt a szebb életet nekünk kell elkészítenünk, ezt a jobb jövőt nekünk kell kiépítenünk. Fogadjuk meg tehát a folyó év alkonyának és az uj év hajnalának találkozási pontján, hogy vállvetve, erőt megfeszítve, telve szép reményekkel és vágyakkal dolgozunk majd a társadalom és a haza javára ! — Irodalmi hir. Lakatos Vince dr. főgimn. tanárnak a V. K- E. keszthelyi fiókjának nov. 27-iki hadidélutánján tartott felolvasása, melynek d.ne „Á hazafias kuittszet fontossága napjainkban" s amely a „Balatonvidék" tárcájában látott először napvilágot, újévre külön lenyomatban is megjelenik. Az egyives füzetet Sujdnszky József nyomdája állitja ki igen Ízlésesen. A mü ára 20 fillér lesz. Szerzője a tiszta jövödelmet a V. K- E. keszthelyi fiókja javára fogja fordítani. A BALATONVIDEK TARCAJA 'Tényben állóig . . Fényben állok, napsugárban, Merre nézek, csak virány. Minden nevet! És én élni Kezdek, éltem alkonyán. Megkérdem az erdőt, mezőt. Megkérdem a berkeket, Hogy én, a ki rég lemondtam Én még boldog lehetek ? ! A fák sorra látogatnak, Bíbor színben ég a táj, . . . Uj érzés vesz hatalmába, — Könnyezem és mim se fáj. Nem éget a könny, mint régen, Bár sűrűn hull arcomon: Ver-e szivem? Ép-e agyam? Hát ha, hát ha álmodom ? ! Misutta Károlyné. ^Fájclalom volt a l^n^erem Irta: Misutta Károlyné. Fájdalom volt a kenyerem A mióta eszem tudom, Miért ver igy engem az Isten, Folyton azon gondolkozom. Nem vétettem a légynek se, Egy fűszálra is vigyáztam. Még is, még is mi az oka, Hogy csak bánatra találtam ? Napomra bús felhő szállott, Utamra, ha csak kiléptem, 7%1, n nem jól imádkoztam ? Én nem értem ! én nem értem ! Imádkoztam a hogy tudtam, Rövid szóval — örök hittel! Áldás, kérés alig hangzott, Következett már az amen. Talán nem jól imádkoztam! Talán többet vár az Isten?! — Szóljatok ti boldogok, hogy Mit tegyek, hogy megsegítsen ? "Oág^óclás. . . Szeretném, hogyha könnyel, vágyódással Visszasírhatnám a ködbeveszett multat: Hogyha most is várnám biztatón, remegve Hajszál írásodat, kicsi leveledet A sárgára fakultat. Szeretném, hogyha csendes nyári esten Nem ragyogna más, csak fekete szemed ; Hogyha hallgatnánk együtt az est zenéjét... Hogyha itten járna sápadt, bús arcomon Simogató kezed— Szeretném, hogyha elhagyott lelkemben Hófehér arcod most is bennragyogna: Hogyha nem lenne ez a véres, borús világ Hogyha ez a hervadt, színehagyott virág Kebleden virulna... (Dnyeszter pártján, jun. 23.) Kiss Lajos.