Balatonvidék, 1915 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1915-05-09 / 19. szám

XIX. évfolyam. Keszthely. 1915. május 16. 19. szám. Előfizet esi ár : 10 K Egész évre . . Fél évre . . . Negyed évre Egyes szám ára i 5 K - f 2 K 50 E - K 20 í Nvilttér soronkint 1 korona. s 1 ,, POLITIKAI HETILAP. Szerkesztőség es kiadohivaMEGJELENIK HETENKINT EGYSZER : VASARNAP. Kéziratokat a szerkesztőség cimére, pénzesutalványokat, hirdetési megbízásokat és reklamációkat a kiadóhivatalba kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. Szerkesztőségi és kiadóhivatali Interurbán: 51. Hős magyar vitézeink vérüket ontják ezredéves hazánkért, mi pedig adjuk oda aranyunkat és ezüstünket, hogy a drága magyar vér hiába ne omoljon. Jegyezzen mindenki a második hadikölcsönre ! Boszniai képek. Irta: Szittya. Mikor Boszniában jártam, mindig ott motoszkált agyamban az a tudat, hogy az okkupáció idején magyar vér szerezte meg ezt a földet a kettős monarchiának. Fel-fel ujult emlékemben az a sok hőstett, amit a magyar bakák véghezvittek a föld tulajdonjogáért. Keresve-kerestem látszatát, eredménvét a véráldozatnak. De bizony hiába ! A magyar csapnivaló nemtörődömségéből ugv befészkelte magát oda az osztrák, hogy ott a magyarnak kuss. A vasúti kalauzzal próbáltam magyarul beszélni. Ugv nézett reám, mintha kínaiul beszélnék hozzá. A sarajevói állomás személvpénztáránál nem értették meg a következő szavaimat: „másodosztályú jegyet kérek Bosznabródig" magyar felírást az üzleteken igen-igen ritkán látsz. Pedig vannak ott magvarok is. Odalenn nem tartják szükségesnek, hogy a nagyszámú magvarság kedvéért az üzleteken magvar telirás is legven. Vendéglőkben hiába keresünk magvar étlapot. Minek az? Hiszen minden magyar tud németül. És igaza van annak az üzletembernek, aki igv gondolkozik. A német nagykövet Belgrádban ezelőtt pár évvel egyszer ebbe, másszor abba járt étkezni. Ilyen alkalmakkor szóba keveredett a gazdával, felhívta a figyelmét a rajnai borokra, a német pezsgőkre stb. És a német termékek tért hódítottak a szerb fővárosban, mert a nagykövettől kezdve lefelé mindenki a német érdekeket szolgálta hivatalos elfoglaltsága közben is, meg magánéletben is. Fs mi magyarok olyan élhetetlenek voltunk és vagyunk, hogy a magyar véren szerzett földön a magyar nyelvnek még az étlapon, még a magyar üzletember cimtábláján sem szerezzük meg a létjogot. Annál kevésbbé a magyar termékeknek. Bolyongásaim közben számtalanszor előfordult az a buta helyzet, hogy két magyar nem ismervén egymást — németül beszél. A német járjon bárhol, mindenkit németül szólít meg. A magyar nemcsak Boszniában, nemcsak Horvátországban, de színmagyar vidékekén is németül szólítja meg az ismeretlent. Nagypénteken a budapest-györi vonalon utaztam. Egy idősebb magyar házaspár és én ' ültünk a szakaszban. A hölgv magyar újságot olvasott, mikor Komáromnál beszáll hozzánk három tüzérönkéntes. Hangos magyar társalgással rontanak be hozzánk. ,,lst das besetzt ?" fordul az egvik a kezében magyar lapot tartó hölgyhöz. A hölgv hallotta már a folyosón a bejövök magyar beszédét, tehát biztosan tudta, hogy magyarok, mégis németül felel vissza. Fájt a szivem. Hát olyan csúnya a magyar nvéjv, hogv egy magvar fiatalember a magyar lapot olvasó hölgy megszólítására és ez viszont a feleletre szégvenli használni közös nyelvünket ? Nem. Ez élhetetlenség. Ugyanaz az élhetetlenség, mely engedte, hogy Boszniában mellőzzék mindenütt a magyar nyelvet azon a cimen, hog\ a magyarok úgyis tudnak németül. Ausztriával közös tartományunkban a német a hivatalos nyelv. Német a vasút, német a posta. Á német kötelező tárgya a középiskoláknak, a magyar nem. Német elemi iskola, német középiskola van odalenn nem egy. Kégi iskolák mind. A magvar iskolák most vannak a kezdetlegesség, a próbálkozás szánalomraméltó állapotában. A magvar iskola hiánya miatt nem egv magvar érzésű magvarnak a gvermeke felnőtt Árpád nyelvének ismerete nélkül. Boszniában több német napilap jelenik meg évek sora óta. Magyar napilapról ne is beszéljünk. Egv hetilap volt, az is megbukott. A sarajevói és egyéb német telepek kedvéért a legjobb bécsi színészek jöttek le vendégszerepelni. A magyar kultúrát az idefönn boldogulni nem tudó kóklerek képviselték odalenn és csak nagy ritkán ment le egy-egy érdemes szinész, E tekintetben elismerés illeti Bihari Ákost, akit a keszthelyi közönség is elönvösen ismer a pasziójátékokból. Szóval Boszniában csehül áll a magyar ügy. Nem azért, mintha elnyomnák a magyart, hanem azért, mert mi vagyunk a hanyagok. Mily nagy érdekünk lenne nekünk, hogy a hivatalnoki karban minél nagvobb számú magyarság legyen. És nincs, nincs pedig azért, mert egy magyar ifjú beléüti az orrát a francia, az angol, az olasz nyelvbe, konyit valamit németül, de lenézi a balkáni nyelveket. A nyugati „kultur" nyelvek ismeretéből egyéb haszna nincs, minthogy megromlik lelkében a magyar nyelv tisztasága. Magyar beszédjében folyton idegen szavakat kever, Írásaiba beleveszi unosuntalan azt az egyetlen francia közmondást, amit belévertek. Szóval műveltnek látszik. Horvátul ellenben nem tanul meg, holott e nyelv ismerete révén kitűnő álláshoz juthatna és csökkentené a kénvérért küzdő hivatalnokok számát Magyarországon. Mily felette eredményes dolog lenne, ha a keszthelyi főgimnáziumban rendkívüli tantárgyként tanítanák a horvát nyelvet! Mig gondolatom igv szerte kalandozik, vonatom ott robog a hegyes-völgyes Boszniában. Az egyes állomásokon szerb túszokat őriz a katonaság. Ez Zalában ismeretlen. A katonaság a környékbeli szerb nemzetiségit lakósoktól tart, hogy titokban valami kárt csinál a távíró, távbeszélő szerkezetben, esetleg a vasuti sínek közé bombát rak, vagv egvéb kárt csinál. Ez okból egy-két a szerbek előtt köztiszteletben álló polgárt őrizetbe vesznek s kihirdetik, ha valami baj van, ezt az elfogott polgárt lövik agyon. A környékbeli lakosság természetesen vigyáz, mert a Cijókó bácsija, meg a Péró rokona bőrére megy, ha valami baj történik. Az ősszel, hogy Boszna-Bródban jártam, a mozdonyunkon is volt egy szerb pópa. Ez az öreg öszszakállas bácsi csak a Szávahidon közlekedő mozdonyokon járt. Sokszor három-négy napig egyfolytában „szolgálatban" volt. Ha a hidat felrobbantanák, először is kedves pópájuk röpülne a levegőbe. Öt pedig sajnálnák, hát inkább békét hagynak a Szávahidnak is. Kalauzunkat kikérdezem. Lengyel származású. Már tizenhat éve van bosnyák szolgálatban. Érdeklődésemre elmondja, hogv a vasuti alkalmazottak között képviselve van Ausztria minden nemzetisége. Magyar nagyon kevés van. Magyar honos horvát azonban rendkívüli sok működik odalenn minden hivatalban. Később értesültem, hogy Kussevich volt szombathelyi máv. üzletvezető, jelenleg boszniai vasutigazgató előléptetésekkel, fizetési pótlékokkal hívja a magyar vasutasokat boszniai szolgálatba. — Eredménytelenül próbálkozik. Bezzeg az osztrák vállalkozik ! Halad is az osztrák politika odalenn. Török bérkocsissal találkozom Szarajevóban. Szerb, horvát nyelven alkudozom vele. Mikor hallja, hogy társaságommal magyarul beszélek megszólal ö is a mi nyelvünkön. Kérdésemre előadja, hogy a budapesti bosnyák ezredben szolgált és ott tanult magyarul. (Agyamban megvillan a gondolat, mily szép eredménye lehet az ezredek ügyes elhelyezésének.) Családja van. Kérdésemre mosolyogva világosit fel, hogy egy feleség is elég. A magyarok iránti hajlandóságát kamatoztatni akarván, biztatom, adja gyermekeit magyar iskolába. Kézzel, lábbal erősíti, hogy a német nyelv szükségesebb a magyarnél, ö inkább