Balatonvidék, 1915 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1915-05-09 / 19. szám
2 BALATONVIDEK 1915. május 30 , adja az osztrák iskolába gyermekét. Ha sok magyar hivatalnok lenne ide- j lenn, vagv ha az ittlevök érvényt szereznének ' a magyar nyelvnek, ez a kocsis nem mondta volna, hogy a német nyelv szükségesebb, mint a magyar. Kávéházak, szórakozó helyek mindenütt tömve. Egyikben női zenekar játszik, német és horvát darabokat ad elö énekkisérettel — a magyar tiszteknek —. Ott voltam körülbelül kilenctől tizenegyig, egyetlen magyar egvveleget adtak elö, de abban se volt 1 köszönet. Hiába, a magyar zenét csak a magyar tudja előadni. Az üzletek, a sétaterek ép oly látogatottak, mint máskor. Vidám csevegés, könnyed szórakozás a világháború ellenére is. Rikkancsok árusítják a helyi lapokat. Legjava német. Elég hamar értesülnek mindenről. Veszi a lapokat nemcsak az osztrák közönség, hanem a többi is. Hiszen mindenki tud itt németül. Egy magyar származású hivatalnokkal beszélgettem a boszniai álla- , potokról. Ez az ember többek közt igy nyilatkozott: nem született ember, aki Boszniában rendet tudna teremteni. Kimondhatatlan hátrány, hogy közös tartomány. Nagy baj, hogy soknemzetiségű nép lakia. Szerencsétlenség, hogy Bécsből egyik nemzetiséget kijátszák a másik ellen, a kultura hiánya óriási károkat okoz. Nálunk azt nem is tudják, hogy mikor ezelőtt pár évvel Bosznia alkotmányt kapott és összeült a tartománygyüíés, a szábor elnöke a képviselők számára betűvető tanfolyamot rendezett be, mert a honatyák egy része — gondolom tizen- j négyen — nem tudott irni-olvasni. Ilyen állapotok mellett nem csoda, ha a diáksztrájkok egymást érték, ha a tanulók elverték tanáraikat. Boszniának még egy igen nagy baja, hogy a hivatalnokai meglehetős gerinctelen emberek. Az örökös kormányváltozás örökös rettegésben tartja őket' Szerbek-horvátok-osztrákok-magyarok váltakoznak a legfőbb hivatalókban. Az a kishivatalnok sohasem tudhatja, mikor inog meg alatta a föld. Ha állását vesziti, földönfutó lesz. Boszniában nincs reménye uj állásra, hiszen az uralmon levők buktatták ki. Vissza hazájába nem jöhet, hiszen ujéletet kell kezdeni. Ezért aztán beletörődnek mindenbe és szabadjára engednek minden áramlatot. Ilyenformán dúló viharok voltak odalenn állandóan. A horvátok trialista álmokat szőttek, a szerbek el akartak szakadni, a muzulmánok mellőzöttek voltak, a magyarok kevesen voltak és nem volt egységes céljuk, az osztrákok terjesztették a német szót, a császárhüséget. Annyi érzés, annyi nyelv, annyi törekvés hulámzott Boszniában, hogv ember legyen, aki eligazodik közöttük. Személyi hir. Festetics Tassilo herceg ur őfőméltósága jelenleg Keszthelyen tartózkodik s csak május közepén fog ismét elutazni. 0 hercegsége í. hó 5-én virágzó egészségben ülte meg születése napját, amely alkalommal magas családján kivül számosan keresték fel jó kivánataikkal. — lj őrnagy. A király Kerekes Endre honvédhuszárszázadost május elsejétől számított ranggal őrnaggyá nevezte ki. Szívből gratulálunk. — Berkes Róbert hadnagy. Örömmel adjuk mélyen tisztelt olvasóinknak tudomására, hogy Berkes Róbert, lapunk ügyestollu munkatársa május elsejével elnyerte a hadnagyi rangot. Hálaadó izraelita istentisztelet. A nyugat-galiciai harctéren aratott nagy gvőzelem alkalmából a f. hó 7-iki esti istentiszteleten az esemenyt méltató szent beszédet tartott és hálaimát mondott az izraeliták helybeli templomában dr. Biichler Sándor rabbi. — Uj főhadnagyok. Saxer Oszkár, Grassy József és néhai Hilián Jenő hadnagyokat a király főhadnaggyá nevezte ki. — Kinevezés. A földmivelésügyi miniszter f. évi április 21-én Németh Bélát a keszthelyi gazd. akadémia eddigi tanársegédjét szolg'álati beosztásának érintetlenül hagyásával gazd. akadémiai segédtanárrá nevezte ki. —• Elesett liősök, más kedves halottak arcképét fénykép után, a háború nehéz viszonyaira való tekintettel, a művészi Lexiconokból ismert, a főváros tárlatán állandóan I szereplő festő művésznő bármilyen nagyságban jutányosán megfesti. Ki ezen alkalmat felhasználja, nemcsak élethű, de művészi beccsel biró képet is kap. Cim a Szerkesztőségben. Adomány a Vörös Keresztnek. Beck Sándor ur, a Keszthelyi Takarékpénztár igazgatója boldogult felesége halála napjának első évfordulója alkalmából a vörös kereszt egylet helybeli fiókja nemes céljaira száz koronát volt szives az elnökséghez juttatni. A kegyes adományért hálás köszönetet mond a fiókegylet elnöksége. —• Köszönet. Reischl Vencel ur házasságának 50 éves évfordulója alkalmából az 1914—15. évi világháborúban rokkanttá vált keszthelyi illetőségű hadbavonultaknak, a keszthelyi szegényházzal kapcsolatos menhely épitési költségeire ötezer koronát volt kegyes adományozni. E nemes gondoskodást a gondozottak hálája kiséri és érte hálás köszönetet mond az Elöljáróság. Tanévzárás a főgimnáziumban. A vallás- és közokt. minisztérium legutóbbi rendelkezése értelmében a helybeli kath. főgimnáziumban az előadások f. hó 12-én befejeztetnek. 14-étől 21-ig lesznek az osztályvizsgálatok. 22-én reggel félnyolckor a Te Deum és utánna az egyes osztályok tanulmányi eredményének kihirdetése. A magánvizsgálatok 26., 27. és 28-án lesznek. Az értesítő junius vége felé fog megjelenni. Ugyancsak f. hó 15., 17. és 18-án lesznek az érettségi Írásbeli vizsgálatok, junius 4- és 5-én pedig Kárpáti Kelemen tanker. kir. főigazgató elnöklete alatt a szóbeli érettségi vizsgálatok. A BALATOfWIDÉK TÁRCÁJA Ilyen a paraszt. Irta Tasnádi. II. Erre már az egész szájtátó udvar ott | volt körülöttünk. A nagy lármára kijött a tekintetes asszony is, és az ő finom fehér | kezeivel betuszkolta az öregurat a szobába: Nem érdemes, édes, veszekedni ilyen népséggel ! Benn a hűs szobában belenyomta az öregurat egy nagy karosszékbe, szájába dugta a pipát, még gyufáért is kiszaladt a konyhába. ! Az öregúr csak szivta a pipát, szivta dühtől kék arccal, aztán az a kékség azon a | jó magyar arcon átváltozott pirosra, aztán az a pirosszin is engedntt lassan a haragosból. Csak szállt a pipafüst, csak szállt, és az j öreg ugy érezte, mintha a haragja is vele szállna. Odakünn ezalatt az atyafiak összedugták a fejüket, hogy : igy sógor, ugy koma, aztrse engedünk. Nem állat az embör. És ebben megállapodtak. Széles, kényelmes lépésekkel, ahogyan csak a magyar paraszt tud járni, megindultak a diófa felé. Ott leültek 'a padra, melyen előbb az uraság ült és nyugodtan, mint akit nem kerget a tatár, elővették a pipát, és rágyújtottak. Aztán ugy minden negyedórában a pipafüstyével egy szót is kieresztek a fogaik közül. Hajgató Márton például körülnézi az eget és megszólal : Jó időnk van, sógor ! Pisztka Eerenc akkuráte ugy találja. —- Ühüm. III. Hat óra felé eljöttek az asszonyok is. A Piszkának a felesége, meg a Hajgató Mártoné. — Hát kendtek ilyen urassan ? — évődik az egyik asszony, amint meglátják az embereket pipázni a festett padon. De hamar elmúlt a mosolygásuk, amint megtudták az újságot. Csak nézték a férjeiket tágra nyilt szemekkel, és szemükbe kiült a nagy kérdés : Mi lesz most ? Szerették volna hallani rá a felelet, de az emberek nem szóltak többet egy kukkot se. Csak pipáztak. Hát mikor már eleget nézték az uraikat, megindultak az udvaron erre is, arra is. A konyhaajtónál megálltak — Kezét csókoljuk kiáltották be a tekintetes asszonynak, aki épen csirkét kopasztott. Semmi válasz. Csend. Megint az asszonyok kezdték a beszélgetést : — Elfogyott a kenyerünk, tekintetes aszszony, . . — Azt hittük, hogy ma kikapjuk azt a kis rozsot, oszt vasárnapra mán az uj lisztből süthetünk. — folytatta a másik. — Hát süthettek is volna, ha az embereik tisztességesebbek lennének ! — felelt a tekintetes asszony, és az orruk előtt becsapta az ajtót. Az asszonyok egymásra néztek. Egyiknek is szakadt föl a melléből egy sóhajtás, a másiknak is. Megindultak a fal mellett vissza, szépen, lassan, Amint mentek, hol egyik, hol a másik lábukat csúsztatva előre a homokos udvaron, a derekuk meg hajladozott, olyanok voltak, mint a macskák. . . IV. Nemsokára átnézett az udvarra a Mándler is, a zsidó korcsmáros, hogy aszt mondja: eddig mán a váradi püspök gabonáját is kimérhették volna. Neki is elmesélték az újságot. - Ej, emberek, nem jól van ez! — korholta őket a zsidó. Ami irás, az irás!... Meg aztán mondtam már kenteknek, hogy tovább nem várok. Ez az utolsó nap. Hallgattak. A zsidó folytatta • — Nekem is csak élni kell, vagy mi. Nem vót elég, hogy egész nyáron hitelbe ihattak és én még most se kapom meg érte, ami kijár a keresetükből ? . . . Az irás, az irás. Hiába ! — Az irás, az irás ... — ismételték magukban az atyafiak. Összedugták a fejüket, valamit erősen tanácskoztak. A tanákozás eredménye az lett, hogy bemennek az I urasághoz. Volt már ekkor vagy uyolc óra. Alkonyodott. Az öregurnái már kitárták a zsalukat, hogy jobban lehessen látni a szobában. Az előszobában csizmakopogás, köhécselés: Mándler vezette az atyafiakat. Ö is kopogott helyettük. — Lehet ! Az atyafiak megállnak az ajtóban:
