Balatonvidék, 1915 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1915-03-28 / 13. szám

XIX. évfolyam. Keszthely, 1915. március 28. 13. szám. Előfizetési ár : Egész évre . . 10 K — f Fél évre . . . 5 K — f Negyed évre . 2 K 50 f Egyes szám ára — K 20 f Nyilttér soronkint 1 korona. Szerkesztőség és kiadóhivatal a «volt üazdasági Tanintézet épületében.. BALATONVID POLITIKAI HETILAP. MEGJELENIK HETENKíNT EGYSZER: VASARNAP. Kéziratokat a szerkesztőség cimére, pénzesutalványokat, hirdetési megbízásokat és reklamációkat a kiadóhivatalba kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. Szerkesztőségi és kiadóhivatali Interurbán: 51. Heti kis tükör. Felhívás az előfizetésre. Lapunk XIX. évfolyamának II. évnegyedére ezennel előfizetést nyitunk. Bizalommal kérjük eddigi hűséges olvasóinkat, kik eddig sem tartották tizedrangu dolognak, hogy minden valamire aló városnak meg legyen a maga keresztény szellemű újságja, támogassanak bennünket mind az anyagiakban, mind a szellemiekben. A „Balatonvidék" majdnem két évtizedes pályafu'ása alatt a keresztény vallás és a megalkuvást nem ismerő nemzeti szellem szolgálatában állott. E két szent eszmének szolgálataira a borús jelen s a homályos jövendő még jobban számit. De a vidéki lapnak ...cg mással is számot kell vetnie. Amely mezőt a társadalmi, vallási, ipari, gazdasági életben a napisajtó a vidéket illetőleg megmunkálatlanul hagy, azt a mezőt ennek a vidéki sajtónak kell megtermékenyítenie. Hisz a nagy nemzeti érdekeken kívül minden vidéknek, minden városnak oly temérdek sok speciális érdeke is van! A vidéki sajtónak, ha életre való akar lenni, ezeket az érdekeket is hűen kell szolgálnia. Hadbavonult földieink és itthonmaradt szeretteik között a legjobb közvetítő a • Balatonvidék,<*. mely a várost érintő híreivel, — mint nem egy sebesülttől hallottuk — valósággal jótéteményt gyakorol a harcok véres mezeién is. Azért küldjük el a »Balatonvidék« minden egyes számát hadbavonult szeretteinknek, Ennél kedvesebb ajándékkal alig lephetjük me ; Okét. Az előfizetési feltételek a lap homlokán találhatók. Az uj királyhimnusz. Minden háhorunak, minden tömegmozgalomnak bőségesen akadnak dalnokai. A nagv eseménvek hozzák lepo» - o inkább rezgésbe az ihletet, a költök lantjának húrjait. A francia foradalom nélkül aligha volna Marseilleise. a Rákóczy induló se született voln meg a kuruc háború nélkül s ha nincs negyvennyolcas szabadságharc, bizonyosan Petőfi se irta volna meg azokat a csatadalokat, amelyek lázba hozták az egész ország vérét. Vártuk a mostani, a nemzet igazáért és létéért vivott háborúban ís a lángszavu költök porondon való megjelenését. A harcba induló katona szinte vágvik oly költői termékre, amely feszült, hullámzó, olykor tomboló érzéseit összhangzatossá teszi, azonban ugy látszik, ennek a reálisnak hirdetett kornak a poétái saját maguk ijedtek meg legjobban a világháború szülte gigantikus eseményektől. A képzelő | erő megfagyott a nap-nap után felbukkanó események és tárgyak rideg valóságától. A Tyrtaeusok, Petőfi Sándorok sehogy se akarnak megszületni, pedig a harcba induló katonának lelkesítő dalra van szüksége. A mindenható és mindenttudó néplélek azonban nem jött zavarba. Egy pillanat alatt átlátta hogy most is a lét és nemlét kérdéséről van szó, elővette tehát a lét és nemlét harcainak legnépszerűbb nótáját, a »Kossuth Lajos azt üzente« cimüt s a szövegben nevet cserélt. A csatatérre induló seregek már az első perctől ezzel a lelkes dallal váltak ; el tőlünk: Ferencz József azt üzente: Elfogyott a regimentje; Ha még egyszer azt üzeni. Mindnyájunknak el kell menni, Ezután jöttek a nagv események . . . A poéták még mindig csak hallgatnak, vagy legfeljebb döngicsélnek. Mindössze csak egv hivatott költő tudott bölcs tekintettel, de a mellett nemes hevülettel és igazi ihlettséggel belemélyedni az események tömkelegébe. Költő, zeneszerző, honatya és zászló alatt álló katona egy személyben, a A BALATONVIDÉK TÁRCAJA Magyar földben . . . Irta: Szittya. • Szegény, néhai Sági Dezső magyar földben pihen. Hazahoztuk messzfe idegenből, hol idegen nótát dúdol a szél, hol ismeretlenül, elhagyottan porladt volna drága teteme. i!ősi halált halt. ' Mily szepen hangzik és mégis mily keveset fejez ki. Gyönyörű ifjúsága volt. Szépen élt. Munkaerejét békében is a hazának szentelte. Árpád hős hadaival megszerezte ezt a drága földet, a Hunnyadiak, Rákóciak megtartották számunkra és a Ságiak megművelték. Lelkesedéssel dolgozott a magyar föld, a magyar nép megművelésén és hogy milyen eredménynyel, azt legjobban bizonyítja az az aranyóra,imelyet boldogemlékü FerencgFerdinand trónörökösünktől kapott emlékbe. Kartársai, felettesei megbecsülték, szerették. Legfőbb hivatali főnökeid földmivelésügyi miniszter és államtitkár még halálában is kitüntették derék földinket. Az iparosszülőknek részvétüket nyilvánították. Nagy szó ez Magyarországon! Elismerése az elhunyt érdemeinek. Más államhivatalnok egész élete szorgalmával sem éri el, hogy minisztere vagy államtitkára tudomást vegyen róla. Ö még a huszonnyoc évet se éri el és már elmondhatja, kezet fogtam Magyarország leendő királyával. Mily remek jövő záloga e rövid, de annál fényesebb ifjúság! Hősi halált halt! E három szó nem tudja kifejezni azt a mérhetetlen fájdalmat, melyet szeretetei éreznek feleithetetlen halottjuk elhunytán. Öreg szülők, kik sok-sok aggodalom, gond, szeretet, szorgalom és munkában eltöltött élet után daliás fiukban gyönyörködhettek volna, kénytelenek felvenni a-gyászruhát. És a menyasszonya! Jegyben járt már egy éve. Szerelmes rajongással ábrándozott^ arról a báio

c ifiu nőről, kit méltónak tartott arra, hogy hozzákösse jövőjét. Tündéri mesébe illő az a szép szerelmi viszony, melynek szines szálai ott : szövődtek a délibábos magyar rónán, Mezőhegyesen. Az a derék munkás ifjú megérdemelte . azt a költőies szerelmet és azt a szépséges menyasszonyt. És távozásával űrt hagyott, sebet ejtett azon a szerelmes szivén, mely szüntelen csak ő érte dobogott Hősi halált halt! Pedig nem kellett katonáskodnia. Önként jelentkezett szolgálattételre. Beosztották helyőrségi szolgálatra Boszniába. Önérzetes hazafisága nem engedte, hogy mig a magyar ; családapák tízezrei mennek a harcvonalba, addig ő rendőri szolgálatot teljesítsen. Kérte, hogv küldjék a harctérre. És elküldötték a harcba. Napokig lőtte szüntelen az ellenséget. Harcolt férfiasan, magyarosan. Katonáit, a derék hevesi fiukat ugy szerette, mint a testvéreit. A paraszt fiukkal ugy elbeszélgetet, hogy rajongtak érte. Megnyerte bizalmukat. »Én is gazdálkodó vagyok , szokta mondogatni. És ott a déli harctér lövészárkaiban családias szeretetben éltek együtt. »Csak -f » szorgalmasan tiuk, hadd pusztoljon a rac.« Ez volt a szavajárása. Egyik szomszédja meséli, hogy maga is nem egv ellenséget lőtt le. Amilyen szép volt polgári élete, olyan ; volt katonai működése is. Hősi halált halt. A podromaajai ütközetben utolszor vezette csapatát rohamra. Lankás dombok, széles völgyek váltakoznak ott a harctéren, hol mintegy 70—80 főnyi csapatát négyszer annyi ellenség támadta meg. Mieink más oldalról támogatták, de előnyösnek látszott, ha egyidőre csapatával visszavonul. És a visszavonulás közben kapta sebesülését, mely ^képtelenné^tette, hogy a csapatával lépést tartson. Elmaradt; elfogták az crnagorcok és állati vadsággal a magával tehetetlen sebesültet meggyilkolták. Sebesülése után, fogságba jutása előtt teljes lelki nyugalommal, irta búcsúleveleit, melyek egyike »Áz Ur magához mutatja gyögyörü lelkét, rendelt belső szolgálatra. Leveleit ott találták a holttest mellett győzelmesen előnyomuló katonáink. A montenegróiak visszavonultak. Az ellenség elveszítette a csatát, de a szerelmes menyasszony, az aggódó család, a magyar haza elvesztette egy drága értékes katonáját. Hősi. halált halt. Eltemették 1914. október 20-án. Ott pihent a harcmező egy magasabb pontján. Sudár egyedülálló fenyő volt a fejfája, mely büszkén nézett a messzeségbe le a távolban kéklő szerb—montenegrói hegyek felé. Hideg téli szél süvöltött a hős katona sirián, íeun a levegőben vajak károgtak kísérteties károgással. Ember nem járt erre azóta. Mit is keresett volna? És a hős magyar vitéz ott aludta álmát a hegytetőn, hol idegen nótát dudorász a szellő, hol nem olyan zöld a fű, mint nálunk. Az állandó ködön csak nehezen tör át a napsugár, mely pedig oly sok örömöt oko-