Balatonvidék, 1915 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1915-03-28 / 13. szám

8' SALATONYIDSK 1915. március 28. neve Pap Zoltán, akinek Áldassék a király« cimü uj királyhimnusza most került szárnyra s előreláthatólag elrepül mindenhova, ahol magyar sziv dobog. Hallgatjuk az uj királyhimnuszt és valami ellenálhatatlan erő lelkünket olyan érzésekre heviti, mint mikor a nemzeti himnuszunkat, az »Isten, áldd meg a magyart« haljuk. Minek tulajdonítsuk ezt? Talán a szöveg, vagy a dallam szépségének, nemes egyszerűségének? Igaz, ez a két tényező is elég arra, hogy a sziv és lélek minden húrja rezgésbe jöjjön, de mi azért mégis ugy hisszük, hogv Pap Zoltán ez uj királyhimnuszának -szövegéből és dallamából ezeknél is jóval nagyobb és szivre, lélekre egyaránt ható erő sugárzik ki: az igazság. Az igazság, mely igv szól: a királv és nemzet csak együtt, egymással összeforrva lehetnek nagyok, örökkévalók. Csak együtt, egymással összeforrva alkothatnak, vívhatnak ki nagyot, örökkévalót. Dicséret Pap Zoltánnak, hogy ezt a világtörténelem legnagyobb napjaiban nekünk versben, dalban nyiltan elmondotta. zet s a mindnyájunkra nézve nehéz időkben megszűnjék a helytelen önzés, amely gyengíti a nemzeti organizmus erejét. Ezt célozza a fogyasztók Hadibizottságának felhívása is, hogy takarékosak legyünk. Mert hazánk és szövetségeseink ádáz és gonosz ellenségei, miután fegyveres erővel nyilván képtelenek vitéz csapatainkat legyőzni, már arra az al.attomos támadásra készültek, hogy bennünket szövetségeseinkkel együtt kiéheztessenek. i Rajtunk, fogyasztókon áll, hogv e tervük is csúfos kudarcot valljon. Mert abban a szerencsés helyeiben vagyunk, hogy olyan készletek fölött rendelkezünk, amelyekkel — magunkat észszerű beosztás és felhasználás mellett — a legközelebbi aratásig fentarthatjuk. De kissé takarékosabban kell berendezni háztartásunkat. Különösen pedig a liszttel és zsiradékfélékkel takarékoskodjunk Azután meg ne halmozzunk fel túl sok élelmicikkeí, mert ez pazarlásra vezet, megromlik és kárbavész. Takarékoskodjunk teliát, hogy hazafias kitartásunkon ellenségeink minden terve és fondorkodása megtörjék, katonáink pedig a maguk és övéik ellátásáról biztosítva nyu• godtan védhessék a hazát. X. Kenyérgondok. (Folytatás.) Másrészt pedig a közönség ama részének eljárása sem helyeselhető, amely — túlzott aggódásból — a szükségesnél nagyobb készletet halmozott föl a különféle élelmicikkekből. Mert magunk is láttunk éléskamarát, melynek tartalma egy kisebb vegyeskereskedéssel vetekedett. Ezen eljárás nemcsak a drágaság emelésére szolgált, de valamiképpen megrövidítése is volt a kevésbbé tehetős családoknak ; sőt nem egyeztethető össze az igaz hazafisággal sem, amint ezt nem kisebb ember, mint Helferich államtitkár jelentette ki a német birodalmi gyűlésen eme klasszikus szépségű szavaival: »Ezt a háborút nemcsak vérrel és vassal, hanem kenyérrel is kell folytatni s hogy ebben a háborúban nemcsak általános védkötelezettség van, hanem általános takarékossági kötelezettség is. amiben benfoglaltatik, hogy e háborúban az ország minden polgára fel tudjon emelkedni a kötelességteliesitésnek ama nívójára, ahol megszűnik az én és minden a köz, a nemzott neki a Balaton partián, meg a délibábos rónán. És mi hazahozattuk. Álmodja álmát abban a földben, melyen a hozzá hasonló hős magyarok oly sokat véreztek ezer éven át. Álmodja álmát abban a földben, melyre oly sokszor hullott munkás verejtéke. Pihenjen idehaza, hol magyar nótát dúdol a szellő, hallgassa szép,(fényes nyári napokon a magyar levegő magyar pacsirtáját. És a mezőhegyesi temetőben nemcsak zöldebb iü női a sirdombokon, hanem kékebb, derültebb az égbolt is. És itt mindig lesz virág a sírodon, hiszen hozzád zarándokolnak szeretteid, Mig ott-ott elhagyott, elfelejtett, ismeretlen lettél volna. * 1915. március 8-án, mikor a vonat lassú megindult a saraievói állomáson Sági Dezső holttestével, valami megnevezhetetlen érzés szorította szivemet, szemetribe könnyek tódultak és lelkemben csodás hangszereléssel zsongott egy dallam: A nagyvilagon e kívül, Nincsen számodra hely. Áldjon vagy verjen sors keze, Itt élned-halnod kell. IBOLYÁKIrta : Beér Gyula. Talán most már tavasz lesz igazán. Szeressük hinni, hogy a múltkori hóvihar utolsó vonaglása volt az elmúlt télnek, egyszer, utoljára meg akarta mutatni, hogy mit tud, ennyivel talán érezte, hogv tartozik magának, hiszen mikor itt lett volna az ideje, olyan nemtéliesen viselkedett. Talán most már tavasz lesz igazán. Ejtött, itt van megint az ibolya szezonja. Ibolyák mindenütt, uri szalonok hosszunyaku üvegvázáiban, a görbe utcákban az apró házak ablakaiban, kicsi emlékpoharakban, a miséről kijövő leányok muffján, a fJtlusi aszszonyok kosaraiban, a piacon a zöldségek között. Egy pár hétig ibolyaszagu lesz a levegő. Maszatos kislányok, akiket eddig nem láttunk, megjelennek öröklött. ruháikban, rongyos cipőkben: «Ibolyát tessék venni..'* És ha van két krajcárod, — egy két hét mjulva már egy is elég lesz vehetsz a tányérjukról egy pici csokrot. És illatos lesz tőle a szobád, a tavasznak illata úszkál körülötted, amit minden évben csak egyszer lehet érezni, csak most ilyenkor, es jól esik tele tüdővel mélyen leszívni, hogy a lelkünk is megbizsereg tőle, a napsugárnak, a fénynek, a feltámadásnak illatát. . . Illatott hoznak egy pici tányéron és eszedbe jut a sváb asszony virágja, ott láttad mindig a déli korzón Pesten, a Kossuth Lajos-utca sarkán vagy tán nem is láttad, csak hallottál a zsivajon keresztül egy éneklő hangot : »Mimóza .. . széprózsa, ibolya . . . Mimóza . . .« és az ő virágjainak nem volt ilyen boldogító illata, mint ennek az apró kék virágnak, melyei maszatos kisgyerekek beszagositják az utcát, a várost, az egész világot. Istenem, hányszor hajolt le gyermek-derekuk, mig piszkos kezük ott babrált a tavaszi rét, a tavaszi erdő puha perzsaszőnyegén, mig kitéptek csak egy csokorra valót. És hány csokor van a tányériokon! Veszünk egyet belőle, vizbetessziik, mindennap friss vizet öntünk alája, gyönyörködünk benne, szívjuk az illatát, mig egyszer csak elhervad a pici csokor, nincs többé illata, megfakult a kékje, És egyszer csak a szobánkból is eltűnik, hová lett, hová? Nincs többé, a járdán találunk egy-egy eldobott, elvesztett szálat, az is eltűnik majd onnét. . Mert minden csak jön ezen a földön, mint valami nagy mozi lepedőn, bereg a gép, szaladnak a képek, és ami egyszer leszaladt a vászonról, az már újra visza nem jő. Pedig néha olyan jó volna egy képet újra nézni, ami tetszett, ami szép volt , . . Csak emlékezni lehet rá, mindenre, ami volt és elmúlt. Elmúlt és nem jön vissza . . . Talán ebben van a világnak minden szépsége. Ü I R E — Ujabb miniszteri köszönet Berkes Ottónak. Jankovich Béla vallás- és közoktaásügyi miniszter Berkes Ottó főgimn. igazgatónak azért a lelkes buzgalmáért, mellyel két keszthelyi tanitó jenai útjára és vakációi tanfolyamára 1025 koronát gyűjtött, sajátkezű aláírásával ellátott köszönőlevelet küldött. — A főgimnázium gyűjtése a vak katonák részére. A keszthelyi kath. főgimn. ifjúságának gyüjtőivein a vak katonák részére adakoztak: (Az összes gyűjtés 629 kor. 86 1.) Náray Andorné 1 K, Remsey Lajosné 1 K, N. N. 40 f, N. N. 10 f, N. N. 10 f, özv. Barbély Józsefné 30 f, N. N, 20 f, N. N. 50 f, N. N. 20 í, L. K- 60 f, N. N. 50 f. özv. Knoblauch Richárdné 1 K, Goldgruber Gy. 10 f, Nádai Ferenc 4 f, N. N. 4 f, N. N. 4 f, Erank László 6 f, Tombor Nándor 10 f, Tombor István 20 f, Zimmermann Liszka20f, Szeless János 2 K, Vidosfalvy Ernő 1 K, Kummer Mihály 1 K. dr. Lénárd Jánosné 2 K, lllíts Gyuláné 2 l\, dr. Windisch Richárd 1 K, András Erzsébet 10 f, Szeless LujzilOf, N. N, 2 f, dr. Schwarz Zsigmond 2 K, Kovács Mór I K, Cséby Géza 20 f, Köcski Flórián 4 f, Tomka Kálmán 20 í, Kolozs Richárdné 1 kor., Öri István 10 fill., Guth József 30 fill., Klein István 10 fill. Schwarcz Géza 14 fill., FischI Sándorné 1 kor., S. J. 10 fill., Zubenitsch .1. I kor., T. J., Vas M„ N. N., Babos, PlöchI Ferencné, Nagy Ferenc 20 20 fill., Fidler János, Kovács Károly, özv. Rácz Györgyné 10 10 fill.. Asztaltársaság 40 fill., Simon Györgvné 20 fill. Weinberger Zsiga 10 fill., Marusa J., Szabó J. 20 fill., H. L„ Hanti János 6—6 fill., Bauer Ignác 20 fillér, N, N„ N. X. 10—10 fillér, Draveczky Lajos' 20 fill., N. N., Gyarmathy Laios, Gyarmathy Lajosné 50 50 f., Ágoston Sándor, Pintér László 10* 10 fill., N. N. 1 fill., Nádai Ignácné, l\. P- 40—40 fill., Binci Mihály 10 fillér, K. S., N. N., F. V. 30—30 fill., N. N., Löw Henriin, Oppel Bandi, Punét Alajos, N. N., Oppel Vilma, Simon, N. N. 20 -20 fill., G. K. 30 fill., N. N, 40 fill., G. G. 50 fillér, N. K. 10 fillér, N. N. 20 fillér, Gűnsberger Lilly, Lencz Anna 40—40 fillér, N. N., Lakatos Mari 10—10 fill., N. N., KJ. 30 -30 fillér, N. N. 10 fillér, özv. Szabó Imréné 50 fill., Baumgárfus Erzsi 10 fillér, lvsits Gyuláné 40 fill., f^orváth Géza 10 fill., Kunglerné 20 fill., özv. Clément Lipótné 1 kor.,' N. N. 30 fill., N. N. 1 kor., K- J. 20 fill., Boér Ggyörgyike 20 fill. Folyt. köv. — Hősi halál. Fukker József a 20-ik honvéd gyalogezred tizedese, hazánk védelmében a kárpáti harcok alkalmával a harctéren meghűléstől származó súlyos betegségben a troppau-i kórházban folyó hó 17-én elhunyt. — Hal-Hozás. Özv. Lendvay Józsefné, szül. Buchberger Erzsébet f. hó 23-án, hoszszas szenvedés után elhunyt Keszthelyen. A megboldogult az általánosan tisztelt és szeretett Buchberger-családnak igen rokonszenves tagja volt, akit haló porában is sok szegény fog áldani. Temetése f. hó 25-én ment végbe óriási részvét mellett. Koporsóját a rokonok és ismerősök koszorúi borították. A gyászoló család a halálesetről a következő gyászjelentést adta ki: Buchberger Fülöp, Carolin és Katinka mélyen szomorodott szívvel jelentik feledhetetlen testvérüknek, özv. Lendvay Józsefné szül. Buchberger Erzsébetnek f. hó 23-án reggel 7 órakor életének 71-ik évében, hosszas szenvedés után végeigyöngülésben történt gyászos elhunytát. Á megboldogult földi maradványai f. hó 25-én d. u. 4 órakor fognak a Szentmiklósról nevezett sírkertben örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szent mise áldozat folyó hó 27-én reggel fél 9 órakor fog a Mindenhatónak bemutattatni. Keszthely, 1915. március 23-án. Áldás és béke lengjen porai felett! — A nagypénteken gyászoló közönséghez. A szenvedés e nagy napján jussanak eszünkbe megvakult véreink, kik szemük világával áldoztak hazájuknak, s kikről gondoskodni minden honfinak és honleánynak szent kötelessége. Örök szégyen lenne nemzetünkre, ha e vak hősök — mint egykor Belizár — az utca szögletén lennének kénytelenek fillé-