Balatonvidék, 1915 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1915-01-31 / 5. szám

XIX. évfolyam. Keszthely, 1915. január 31. 5. szám. Előfizetési ár : Egész évre . . 10 K — f Fél évre . . . 5 K — f Negyed évre . 2 K 50 f Egyes szám ára — K 20 f Nyilttér soronkint t korona. Szerkesztőség és kiadóhivatal a «volt Gazdasági Tanintézet épületében;.. BALATONVIDÉK POLITIKAI HETILAP. • * MEGJELENIK HETENKíNT EGYSZER: VASÁRNAP. Kéziratokat a szerkesztőség cimére, pénzesutalványokat, hirdetési megbízásokat és reklamációkat a kiadóhivatalba kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. Szerkesztőségi és kiadóhivatali Interurbán: 51. Heti kis tükör. Járdák tisztítása. Élénk emlékezetünkbenvannak még a tavali lábtörések és ficamodások, melyek a gyalogjárók elhanyagolásának voltak következményei. A szerencsétlenül jártak még nem felejtették el, minő veszedelmes a sikos járda, de úgy látszik, némely háztulajdonosok igen, mert a legtöbb helyen most is szakasztott a tavali minta szerint járnak el a nemtisztogatásban. A város, mint tapasztaltuk, dicséretes buzgósággal takaríttatta el a havat a kocsiutról, most tehát a közönség testi épsége érdekében arra kérjük, szólíttassa fel a hanyag háziurakat a gyalogjárók tisztántartására s aki nem engedelmeskedik, büntesse meg. A közönséget pedig kérjük, hogy az olyan üzleteket, melyek előtt a járás veszedelmes, egyszerűen kerülje el. Községi jéggyárat. Most ugyan már benne vagyunk a szigorú télben, de az eddigi szokatlanul enyhe időjárás azzal a veszedelemmel fenyegetett bennünket, hogy az idén a Balaton nem fagy be s igy a szükséges jeget nem tudjuk majd beszerezni. Tessék elképzelni, hogy a mostani világban mit jelentett volna közegészségügyi tekintetben, ha a nyarat jég nélkül kellett volna kihúzni, mikor kolera, pestis stb. fenyeget határainkon. Nagyon üdvös volna tehát még idejekorán egy községi jéggyár felállításáról gondoskodni s a dolgot úgy szervezni, hogy a járások székhelyén járási jéggyár lenne, mely a községeket el tudná látni a kellő jégmenynyiséggel. Nagy haladást jelentene ez a közegészségügy szempontjából s azért bátrak vagyunk ezt az eszmét az illetékes hatóságok szives figyelmébe ajánlani. ( Vj . ^Sp? háború tanulságai. Irta Berkes Róbert. Január is elmúlt. A félt, a rettegett, a legszigorúbb téli hónap is már csak a múlté, anélkül, hogy emléke kellemetlen vglna. A nyári eredmények hallatára csak lappangott az emberekben az öröm; nem mert kitörni, mert átvillant agyukon a mumus : «jó, jó, de mi lesz januárban !» És az lett, hogv — hála legyen érte neked Isten — a január talán jobbat} megemberelte magát, mint az elmúlt év «emberei.» Hiába, tanulnunk kellett ! Az elismert, kiváló papirszakembereket nem avatta még a háború kezdetén mesterré a praxis. Csapataink lelkesedése, kitünö képzettsége, bizony sokszor hátrálni volt kénvtelen a nemrégiben még hadat viselő ellenségeink tapasztalatai szülte cselfogások és fifika elöl. De most már — köszönjük szépen — mi is megtanultuk ! h'a fizettünk is érte, de sajnos, ez nem megy máskép ! E tudomány elsajátítása körül nincs tandíjmentesség ! A tapasztalatok tanítója Hőfert is rábírta jelentései szűkszavúságára és mintha most nvuoodtabbak volnánk. o Tanultunk szóval július óta éjjelnappal és ma tudunk is már. Tudjuk a harcászat praktikumán kívül, hogy íme mi erősek, hatalmasak vagyunk, hogy beszéltetünk magunkról az egész világon, hogy azok a nemzetek, melyekre csak félve mertünk feltekinteni, mert beláthatlan magasságban képzeltük őket, fejünk felett csak álruhát hordtak a kultura és a humanizmus köntösében és hogy igv mez nélkül ázsiaiabbak nálunknál. És mi tudni fogjuk ezt a béke napjaiban is ! Mi tudjuk ma, nemzeti hiuságunk istápolása nélkül is, hogy a monarchiában nem lehet többé féltékenykedés, gyanakodás a magyarsággal szemben. Tudni fogunk mi politikát is csinálni a jövőben. A háborúban tudtuk meg, hogy a monarchia eszméje és szimbóluma szilárd, megerősödött, nem a törvényben, hanem az eddig lebirhatatlan közvéleményben. Mi tudjuk egészséges társadalmi rendszerünket, tudjuk harcosaink qualitását, tudjuk a győzelmet, mert tudjuk, hogy velünk az Isten ! A háború tanulságai közé tartoi zik a kapzsiság, a gyűlölködés bűnhődése is. Nagyszerű látvány, amint a háború szörnye szeges ostorával üzi, hajtja maga előtt az Önzést. Nemes aggódás, hősi elszántság, mélységes részvét, az önfeláldozás meleg hullámai csapnak össze az emberek feje és szive felett. A háborúban tudtuk meg, hogy ez ország igen sokféle nemzetiségű és erkölcsű népe szereti egymást! Hogy Magyarországnak pénze van : ezer milliót tudott kölcsön adni magának! A kinövések, a kivételek ne vegyék el senki kedvét! Ebből is lehet tanulni. Ilyenkor jön ki az embereknek a legigazibb formája. Azokat, kik megmaradtak maguknak, kiknek szivük, lelkük nem a közé; azokat csak sajnáljátok. Jobban alusznak a lövészárkok sárágyában a katonák, mint gvapjuágyaikban ezek a polgártársak. A BALATONVIDÉK TÁRCÁJA Irka-firka. Irta : T. B. Gy. 1915. január 25. Talán ép egy esztendeje annak, mikor egy pesti napilap redakciójában — éjfél már régen elmúlhatott, egy rendőrfogalmazó telefonon a fülembe darálta a napi eseményeket, melyik utcában, hányadik emeleten, milyen nevü cselédlány ivott marólúgot . . . mentők . . . Rókus . . . stb., szemben velem a satyr-fejü, vörös szakállú Früchtl úr ült, ugyanabban a zöld zsakettban, melyet Eszterházy hercegtől kapott valamikor ajándékba — mondom, talán ép egy évvel ezelőtt, éjfél felé a redaktióban hazagondoltam. Ide a Balaton mellé. Nyáron volt, hogy utoljára láttam, szelid kékszinü volt, vagy haragos föld, tükörsimára nyúlt el óriás medencéjében, vagy feketére válva a haragtól ver. gődött, hullámzott, — ahogy a szeszélye diktálta. Rágondoltam erre a nagy vízre, mint ahogyan a régen látottakkal vagyunk, kik hosszú idő után, szinte ellentmondó minden képzettársítási theoriának, egy pillanatra megvillannak a fejünkben és önkénytelenül jött föl a kérdés : vájjon milyen lehet most ? Fáj-e neki, hogy a Hideg, ez a téli Don Juán, fagycsókjával lefegyverezte a szelid, makrancos, örökké ringó dámát, vájjon belül zöldszinü viz-lelke próbált-e már szabadulni a Tél lenyűgöző varázsától: van-e már s merre, hol szánt végig rajta a rianás ? A kis város fiataljai — fehérszvetteres fiuk, lányok — piros arccal korcsolyáznak-e most is odahaza, fakutyáznak-e, — biztosan ! — a diákok elszöknek-e most is a halászok után, ellenőrizni az öreg Jókait: jól irta-e meg, hogyan halásznak télen a Balatonon ? Mint valamikor — nem volt olyan régen — én is. A nagy park minden utja, minden fája, bokra fehér ruhába bujt bizonyára, négy óra, öt óra felé — már sötétedik, a téli alkony iromba ecsetjével kezdi szétmázolni a fák kontúrjait — hangosan, nevetgélve most jönnek haza a korcsolyázók: sötét alakok imbolyognak a legszebb Mednyánszky-képen. Haza gondoltam, mert néha jól esik hazagondolni. És ilyenkor, mikor üres szemmel néz az ember előre, — a villanykörtén, a Früchtl torzonborz fején túl messze, meszszire — születnek furcsa gondolatok, melyek mind igy kezdődnek : Csak még egyszer !. . . És jobb, ha mindig, mindennel csak a vágynál maradunk. Vágyni : a legszebb dolog, mert a vágy mindig tiszta, mert a vágy: a nem kielégülés, a vágy: nem a valóság, a vágy: az valami égi . . . És most megint itt vagyok a Balatonnál. Valóság lett a «Csak még egyszer \> És hiába várom már hónapok óta : majd talán holnap, holnapután és : ma is csak holnap, holnap és holnap, csak eső van, néha beteg hópelyhek hullanak, de mire leérnek a földre, meghalnak, szétfolynak, belefúlnak a sárba. Néha megbolondul az idő : ebéd után egy fél óráig tavasz van, azután megint köd fekszik a világra. . . Hol van a tavalyi hó, a tavalyi tél, a téli Balaton, korcsolya, csengős szán ? Talán mégsem szép, hogy ilyenek jutnak most eszembe, mert a hideg télhez meleg szoba kell, a korcsolya, csengős szán csak mind mulatság ... És valahol a Kárpátokban, a lucskos, havas sárban, esőben, szélben katonák mennek előre, hátra, sokan felbuknak, ott maradnak, pedig azoknak is vannak vágyaik, hazajáró gondolataik és talán több joguk van hozzá. És ott maradnak a vágyak — magyar vágyak, szent «Csak még egyszer !»-ek idegen földön, belefagynak a gazdájukkal idegen föld sarába, havába....