Balatonvidék, 1915 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1915-01-24 / 4. szám

XIX. évfolyam. Keszthely, 1915. január 24. 4. szám Előfizetési ár : Egész évre . . 10 K — í Fél évre . . . 5 K — f Negyed évre •. 2 K 50 f Egyes szám ára — K 20 f Nvilttér soronkint 1 korona. Szerkesztőség és kiadóhivatal a «volt Gazdasági Tanintézet épületében . POLITIKAI HETILAP. MEGJELENIK HETENKINT EGYSZER: VASÁRNAP. Kéziratokat a szerkesztőség cimére, pénzesutalványokat, hirdetési megbízásokat és reklamációkat a kiadóhivatalba kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. Szerkesztőségi és kiadóhivatali Interurbán: 51. Heti kis tükör.;,-;-::v Hazafias diákok. Jó és üdvös dolog az, hogy a nemzetek nagy háborújának idején minden érzésünk, minden gondolatunk, minden cselekedetünk odairányul, hogy a nagy tusában a mi kis nemzetünk mentül nagyobb sikerrel vehessen részt. A siker azonban nemcsak azoktól függ, akik ott fagyoskodnak a lövészárkokban, ott küzdenek a rájuk irányított ágyutorkok és puskacsövek előtt ; a siker azoktól is függ, akiket nem sodortak el még otthonuk nyugalmából a háborúnak vértarajos hullámai. Az itthoniak áldozatkészsége, gondoskodása biztosítja a harcolók sikerét, ad nekik lelki megnyugvást. Ez biztosítja őket, hogy szeretteik el varrnak látva, hogy nem éheznek, nem fáznak, nem rongyoskodnak. Hős katonáink árváiról, özvegyeiről gondoskodik a nemzet apraja, nagyja. A segítésnek ez a nemes érzése vezette főgimnáziumunk VIII. osztályú tanulóit, k k egyik tanáruk nevenapját úgy ünnepelték meg, hogy a Budapesti Hirlap útján 15 koronát küldtek a hősök árváinak és özvegyeinek felsegítésére. Oly nemes gondolkodásra vall ez a szép cselekedet, melyre alig tálálunk szavakat s mely erős biztosítékul szolgál arra nézve, hogy lesz szép, izes gyümölcs a nemzet fáján, melynek ilyen nemes virágai vannak. A ledőlt szobor. Irta Szittya. Rumán ledöntöttek egy szobrot s vele eovütt rombadölt eov egész világa az eszméknek, a törekvéseknek. Ezelőtt négv évvel — gondolom október hóban — nagy ünnepségre készült a szerbség. Egvik leghíresebb költőjüknek, Jova Zmáj=Jovanovicsnak Rumán szobrot emeltek. A leleplezési ünnepre meghívták mindazokat, akiknek érzésük, közük volt a szerb törekvésekhez. Az egész cécót tulajdonképen a szerb radikálások csinálták, mert pártjuk egyik megalapító, majd fő működő tagja volt ez a bácskai magvar szerb orvos, kinek alig öt évre halála után szobrot állítottak. Hetekkel előbb már falragaszok hírdették az ünnepélvt. A lapok naprólnapra foglalkoztak az eseménnyel. És tényleg, az ünnepély lefolyása, hatásos, felejthetetlen volt. Jöttek vendégek e napra nemcsak a szomszédos falvakból, nemcsak a szomszédos medvékből, hanem képviselve volt az egész délszláv orthodokszia is. Belgrádból nemcsak a magánszemélyek jöttek el, de ott voltak az irodaími, művészeti körök képviselői is. Az ünnepélyes felvonulásban ott láttam nemcsak a karlócai kispapokat, hanem a belgrádi tanitó és tanitónöképzők növendékeit is. A sz*oborlelepzés alkalmával verset, beszédet mondtak nemcsak a mi szerbjeink, hanem a balkániak is. Itt volt alkalmam megismerni egy montenegrói vándorköltöt, ki a mi hősi hegedőseink mintájára szerb nemzeti hangszerrel — a guszlával — kezében hősi énekekkel szerepeli a műsorban. Sohasem felejtem el. Mig a többi szereplő ott volt a szobor körül, addig öt felküldte a rendezőség a szobor mögött levő szerb iskola emeletére. Kiült az ablakba és guszláján kisérve énekelt a szerb elnyomatásról, a szerb hősökről. Háromszor kitapsolták, háromszor megújrázta. Nem emlékszem már, hogy a belgrádi körök melyikének képviselője beszélt utoljára, de végszavaira emlékszem, mert ezekkel mellbevágtak engem. Dolgozzunk a szerb kultúráért, mert csakis az vezet el bennünket a szerb szabadsághoz.» Rivalgó éljenzés volt rá a visszhang s én megdöbbenve. néztem barátomra, ki mellettem ép úgy meglepődött e szavakra, akárcsak én! Nem szóltunk egymásnak, de szemünk azt kérdezte, szabad ilyent beszélni a magyar, királv földjén ? Hát hol a hatóság, mely fellépne az ilyen lázítás ellen ? Hát hol van az a magyar alattvaló, aki felvitágoA BALATONÉI D,ÉK TÁRCÁJA Száll a dalom... Irta MISUTTA KÁROLYNÉ. Száll a dalom erre-arra . . . Kacagással kezdem, mégis — Szóvá sírom el a végit ! Oh, ha kisüt egy sugárka ' S árnyék vetődik nyomába 5 az az árnyék nyúlik, terjed, Lecsap sötéten az agyra, £ Szembe fészkel, ül az ajkra S elfogia a testet, telket -— Teremthet mást, mint keservet ? ! (Balatonszentgyörgy.) A háború és a közönség. Irta Rerkes Róbert. — Julius vége volt ! Mindenki érezte, tudta, hogy hitvány, silány nemzet az, mely kitér egy reá kényszerített háború elől. Világos volt, hogy nemcsak büszkeségünk, nemcsak nagyhatalmi tekintélyünk szenvedett súlyos arculcsapást Princip golyójától, hanem, hogy szomszédaink a legkülönbözőbb egyesületeknek homályban tartott rendszerével a monarchia megrablására, a monarchia megcsonkítására törekszenek. Ősz uralkodónk hívó szavára megürültek a műhelyek, ott hagyták a földeken az összehordott vagy még le sem aratott gabonát annak művelői ; ha a munkától kissé meggörnyedt testtel is, de tele lelkesedéssel, dicsőségvágytól ragyogó szemmel indultak útnak a hivatalok intézői, a népek oktatói, a tudományok, és művészetek mesterei. Egy érzés hatott át mindenkit : harcolni erőnk végső megfeszítéséig, abban a háborúban, melyet mások gonosz szenvedélyei idéztek fel reánk. Daloló katonák útja egy virág volt, az ágyuk kereke rózsákba süppedt; asszonyok, leányok imája kisérte őket és itthagyva szülőt, hitvest, gyermeket, vagyont, a kétes viszontlátást, minden jót és szépet, amit csak adhat az élet — és mentek rendületlenül előre ! ! Azóta a nemzet szine-virága küzd a messze harctereken és patakban ontja vérét a nemzetért ! Mindnyájunk sorsa, hazánk jövője, létünk vagy uemlétiink kérdése függ az ő küzdelmeik sikerétől. A győzelemnek alapköve pedig a küzdő csapatok harci kedve, melyhez nagyban hozzájárul az itthon maradtak viselkedése. Azok, akik itthon élik át a háború viszontagságait, sopánkodással még nem tettek eleget a nemzet ügyének. Értse meg mindenki, érezze át a nemzet minden fia, hogy rendkívüli időket élünk, melyek rendkívüli kötelességek elé állítanak mindeneit, rendkívüli erőfeszítéseket . kiván a helyzet mindenkitől és követeli, hogy erősek legyünk a saját gyengeségünkkel szemben. Szent kötelessége ma mindenkinek, egyéniségének és erejének legjavával szolgálni a hazát. Az első fellobbanásokból ma, midőn arra fokozottabb mértékben szükség volna, sokat veszített a közönség. A háború első sebesültjeinek fogadtatására százával vonultak ki a tehér ruhás hölgyek, az egyes állomásokon valósággal betegre etették a derék harcosokat és szinte pazarolták rájuk a talán át is érzett szeretetet. A háború előre haladásával a technika ölőszerszámai mellé a betegség és a fagy ís sorakozott. A visszatérő harcképtelenek számának szaporodásával azonban egyre fogyott az értük dolgozó, fájdalmukat enyhitő, nemes lelkű angyalok száma. Mikor a kisasszony jó szabású, szép fehér ápolónői ruhája nem volt uiság többé : lankadt a buzgalom is. A kíváncsiság kielégítésével, lemondott a dicsőségről. Igaz is, ki fog vesződni rongyos, piszkos emberekkel. Az adományozók sem publikáltainak eléggé. Hiányoznak a városok főteréről a márványtáblák, melyek megörökítenék a nemes szívűeket. A nemtörődömséget mutatja, hogy még a kiolvasott újságokat sem juttatjuk el a sebesült katonáknak. Anyagi áldozatról nincs szó ezúttal és mégis üres a gyüjtöszekrény. Különben is, nem érdemes újságot olvasni ! Hisz' nincs benn semmi ! Mindig csak ütközetek, mindig csak halottak, sebesültek ; egyszer előre mennek, egyszer hátra, most már hat hónap óta ! Semmi pikáns, izgató részlete nincs a dolognak ! Hát kit érdekel ez ? Még, ha igazat imának ! De mikor én jobban tudom ! Mikor én «biztos forrásból f tudom, hogy jobban tudom 1 Mikor úgyis minden mindegy ! Mikor fő ma gondot űzni! Nyissuk fel hát újra a tivornya tanyákat ! Az államsegélvben részesülők, kik közül