Balatonvidék, 1915 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1915-07-11 / 28. szám

XIX. évfolyam. Keszthely, 1915 julius 11. 28 szám. Nyilttér soronkint 1 korona. Szerkesztőség és kiadóhivatal a «volt Gazdasági Tanintézet épületében . POLITIKAI HETILAP. MEGJELENIK HETEN Ki NT EGYSZER: VASARNAP. Kéziratokat nem adunk vissza. Szerkesztőségi és kiadóhivatali Interurbán: 51. Előfizetési ár : Egész évre . . 10 K — f Fél évre . . . 5 K — í Negyed évre . 2 K 50 f Egyes szám ára — K 20 f Kéziratokat a szerkesztőség cimére, pénzesutalványokat, hirdetési megbizásokat és reklamációkat a kiadóhivatalba kérünk. Heti kis tükör. Kitüntetések arányszáma. A Pesti Hirlap szerdai vezércikkét csaknem teljesen törölte a cenzúra. A ki nem törölt sorok a következő kimutatást közlik : Signum laudist kapott: közös katona 1384, osztrák honvéd 547, magyar honvéd 260. Lelkészi érdemkeresztet kapott: közös 32, osztrák honvéd 11, magyar honvéd 6. Koronás arany érdemkeresztet kapott: közös 166, haditengerész 1, osztrák honvéd 66, magyar honvéd 16. t Arany érdemkeresztet kapott: közös 43, haditengerész 5, osztrák honvéd 13, magyar honvéd 5. Koronás eziist érdemkeresztet kapott: közös 230, osztrák honvéd 146, magyar honvéd 1. Ezüst érdemkeresztet kapott: közös 50, haditengerész 5, osztrák honvéd 25, magyar honvéd 00. Arany vitézségi érmet kapott : közös 96, haditengerész 3, osztrák honvéd 11, magyar honvéd 7. Első-osztályu ezüst vitézségi érmet kapott: közös 1637, haditengerész 11, osztrák honvéd 350, magyar honvéd 146. Igazán nem értjük, mit cikkez a P. H. a magyarok mellőzéséről ? Nem elég szépen hangzik ez a minden magyar családba bekopogtató három szó „Hősi halált halt" ? Vízi ünnepély. Haditengerészeink a lissai csata emlékére, f. hó 20-ára nagy viziünnepélyt terveznek. A tervezet ünnepély, amely bizonyára fényes lesz s amely dicsőséges haditengerészetünk egyik legragyogóbb győzelmét fogja emlékezetünkben fölidézni, az idei, különben elég pangó fürdőévadot hivatva lesz nekilendíteni, Az ünnepély iránt társadalmunk minden rétegében óriási érdeklődés' mutatkozik. Helyi és országos ügyek. Panasz a „Bala=> tonvidék" ellen. Azt a panaszt halljuk, hogv nem foglalkozunk eléggé városi ügvekkel ! Van-e alapja a felmerült, vagy csak az absztrakt világ legendakörébe tartozó panasznak ? Mi ugy gondoljuk, és állítjuk is, hogy nincs! Mikor a tények beszélnek — fölöslegesek a szavak. . . Egyszerűen utalunk hát a múltra. Lapunknak úgyszólván minden hasábja és sorainknak minden kis betű ólomkatonája hirdeti, hogy mindenkor hűséges szószólói voltunk városunk és vidéke ügyeinek. Mindig ott voltunk, ahol a gát szakad s megmondtuk az igazat fölfelé is, lefelé is egyformán ! Hogy ettől az igazmondástól azután nemcsak mások feje fájt, de a mi fejünk is nem egyszer tört be^_"— bennünket az igazmondással járó kis baleset, vissza nem riasztott! Buzditó szavakban nem fukarkodtunk, a hiányokra, mulasztásokra s egyéb a közéletben előfordulni szokott viszszásságokra rámutatni nem féltünk ! De ha mégis koncedálunk némi kis részt a panasz-alap javára, magunk is bevalljuk, hogy az utóbbi súlyos időkben talán többet foglalkoztunk a nagv, általános társadalmi ügyekkel s gondunk leginkább odakoncentrálódott, hol a csizma leginkább szorított; ezen semmi csodálkozni való sincs! Mert az ilyen súlyos idők nem alkalmasak arra, hogy lokális ügyekkel fárasszuk a közönséget s helyi óhajtásod, panaszok s gravaminális kritikák, vagy talán intrikák vonják el a közérdeklődést az általános nagy nemzeti ügy és létérdek kérdéseitől ! Mert a körülöttünk kavargó nagy világindulás még korántsem tekinthető befejezettnek, a világkrizis még nem a múlté, ha közelebb jutottunk is a szilárdan remélt végső győzelemhez. Még hosszú és rendkívül tövises ut választ el a nagy küzdelem utolsó állomása, a végső győzelem határpontjától ! Mert nem olyan ellenséggel van dolgunk, mely egyhamar meghajolna a ténvek könyörtelen logikája előtt! A vipera, ha összetörtük is a fejét és derekát, végső tagjaival még mindig hadakozik s ha már marni és ölni nem is tud, farkának csapkodsaival magát védeni és ellenfelének ártani igyekszik. Es csak napnyugtával szokta kiadni páráját! Addig vonaglik és sok gondot okoz, mig elföldelhetjük ! A nagy szlávvipera fején és derekán találva is sok gondot okoz még a végső tusa napnyugtáig. A szines szláválom elvesztett paradicsomáért végső vonaglásáig küzdeni fog skorpió-életet élő szövetségesével, egy a hétszint-\ó.\szó kalmárral együtt s igy egy pillanatra sem szabad gondunkat a főcélról másfelé terelnünk. A nagy küzdelem következményei: a háború áldozatainak, sebesültjeinek, rokkantjainak,, világtalanainak, árváiA hadnagy ur. Megkezdődött a mozgósítás, Sorra jöttek a behivók, Majd ez, majd az vett bucsut tőlünk. Szállt a sóhajunk, hullt a könnyünk. Alig birta a sok vonat Befutni észak és delet, Ellátni a csatateret. Egy napon ő is sorra jött. Szép uj uniformist kapott. A csuka-szűre jól állt néki, Szinte öröm volt benne nézni! Hetykén csörtette fegyverét. A kedve egy nyilló virág — Övé volt az egész világ! A vonat messze, messze vitte. A határszélről kétszer irt. Azután hirek jöttek róla — Hogy nagyon nehéz ott a sorsa... De hősként állja a helyét, Majd a tábori posta jött Hosszú, hosszú idő között. Egyszerre aztán fojtó csend lett... Majd egetverő győzelem ! 1 Vitézül harcolt századával, Szembe kerültek száz halállal! Kidicsérték a hírlapok, Vártuk a rózsaszín lapot, ' De az csak. késett... hallgatott... Mig egy örök idő teltével Megjött a lap, a várvavárt: »Mély tisztelettel értesítem, A hadnagy ur iratja vélem — Veszélyes fejsebet kapott Egy hónapja s hogy szól, beszél — Első parancsa-e levél. Jól sikerült az operálás, Csak a jobbját nem birja még. A mint a tollat megfoghatja, A levelét majd maga írja. Elárulom mitől javul, — Igaz részvét csak az a szer... Kézcsók. Kiss József, a pucér.« Balatonszentgyörgy. . Misutta Károlyné. I r k a—f irka. A Balaton-szálló előtt van. egy pad, három oldalról fog körül egy kerek asztalt és ezt az asztalt mostanában majd minden nap katonák ülik körül. Sebesült katonák neglizsében, ingujjban az egyik, papucsban a másik, bakák különböző ezredekből, magyarok, horvátok, polyákok, — és kártyáznak. A kártya lett a kulcs, az eszperantó nyelv, mellyel megértik egymást ennek a soknyelvű birodalomnak messzi vidékről együvé szakadt szegény legényei. És Istenem, milyen kártyával játszanak! Piszkos, zsiros', rojtos szélű, vájjon ki adta nekik, hogy került hozzájuk ? Talán egy lány szerzett vele nekik örömet, egy lány valahol a kórházban, talán magyar lány volt, talán galiciaf zsidólány, talán szerb volt, vagy tót, mit tudom, Vagy talán tiszturak játszottak vele régen, mikor még a lapjai fénjesek voltak, kemények, acélosak, kaszinóképesek és büszkén pattogtak és aztán az egyik zsebre vágta, magával vitte régen, talán még tavaly ilyenkor, mikor megfújták a nagy kürtöt. Aztán ... Aztán talán meghalt a tisztur, piros vére befestette a makkhetest, aztán a szolgája vette magához és a legények kezdtek vele játszani a lövészárokban, este, gyertya mellett, mikor csönd volt. Aztán a legény is megsebesült, idehozták és vele jött a kártya is, mely vele szenvedett, vele ázott, fázott, a nap. kiszívta, az eső lemosta a színét, beteg lett a pakli minden lapia, kirongyosodott a széle, a piros király nem ül már olyan délcegen a lován, a makk disznó, a békés öreg polgár mintha még jobban meggörnyedt volna, amint ott melegszik a \tűznél, és talán épen krumplit süt. . . Talán igy volt, talán máskép ... Szerettem volna megállni, mikor először láttam őket és gibicelni nekik. Szerettem volna jobban, közelebbről megnézni az ő kártyájukon a hidegvérű Teli Vilmost, A BALATONVIDÉK TÁRCÁJA S.'iiO; i ;