Balatonvidék, 1915 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1915-07-11 / 28. szám

2 BALATONVEDÉR 1915. julius 11. nak, kárainak ügye ma oly égető probléma, hogy annak egy pillanatra sem szabad a közérdeklődés teréről leszorulni — nekünk pedig egy pillanatra sem szabad megfeledkezni, hogy velük szemben nagy kötelezettségek várnak ránk ! Ezek a kötelezettségek minden nap kopogtatnak ajtónkon. Ezeket nem lehet helyi, magán, lokális ügyeink előtérbetolásával elhallgattatnunk ! — Akik a fronton küzdöttek és elvéreztek, igényt tartanak, hogy ügyük érdeklődésünk frontján tartassák. Akik mindent áldoztak, áldozatokra várnak! Mi csak vérző tagjaikon, sebeiken át érezzük itthon a háborút ! Ők szenvedték át annak borzalmait, a mi föladatunk sebeik gyógyítása 1 E tekintetben fronton kell lennünk nekünk is s ha majd lábhoz tehettük a harcok fegyvereit s gyógyuláshoz segítettük a tátongó sebeket —- jöhetünk ami privát ügyeinkkel! Természetes, ezzel nem azt akarjuk hirdetni, hogv itthon most már megdermedjen minden munka! Csak az elsőséget akarjuk vindikálni a nagyobbnak, az általános, nemzeti, országos társadalmi érdeknek ! Ma létünk, biztonságunk megmentése mellett eme nagy feladatoké a prioritás ! Vidéki lapnak normális időkben nem feladata az országos politika. Az általános nagy kérdések tárgyalása! De ily rendkívüli időkben a társadalom minden egyes tagjának és szervének legfőbb kötelessége a nagy általános nemzeti ügyben egyesülni s azt egyesitett küzdelemmel győzelemre vinni ! E nagy célra adtuk és fordítottuk, az igaz, az utóbbi időkben majdnem minden erőnket. Ebben talán kereshet valaki alapot panaszra, de okot és jogot nem formálhat arra, főkép ha elfogultság nélkül kívánja a kritika jogát gyakorolni. Mert az objectivitás látószögéből szemlélve az eseménveket, az igazság az, hogy a nagy esztendő eseményei mellett sem feledkeztünk meg városunk ügyeinek mindenkori jóakaró megvitatásáról s ahol Stüsszi vadászt, Rudenz Ulrikot és a többi tiszteletreméltó svájci polgárokat, akik megszegve a semlegességet a mi katonáinkkal voltak odafönn a harctéren és most betegen, piszkosan, haloványan, rongyosan velük mulatnak itt is a kék viz mellett, a susogó fák alatt. . . És ekkor furcsa, hangtalan kérdés fordul meg a fejemben. Mért nincs a kártyán, melyei magyar emberek játszanak, ménes, betyár, fokos, délibábos puszta, gémés kut, vagy arató legény és marokszedő lány ? Mért svájci figurák? Talán — erőszakoltam magamban tovább a furcsa, naiv következtetést — valami népszerű compendiuma ez a 32 levelű könyv a német költő drámájának, melyet a Rottenbiller-utcai kártyagyáros és fiai adtak ki a magyar nép épülésére . . . Milyen kegyes, szép" dolog volt tőlük, ha nem tették volna, hogyan szórakoznának, mivel értenék meg egymást most a magyarok, horvátok, polyákok és csehek, névtelen hősei ennek a nagy háborúnak, itt s Balaton-szálló előtt, a kerek asztal körül, a nagy viz mellett ?... Beér Gyula. lehetett, elöbbrevitelének előmozdításáról, elvitatni nem lehet! Szolgáltatunk mindjárt eggyel a sok közül. Ugy halljuk, hogy tengerészeink a télre máshová szándékoznak költözni. Bár kívánjuk, hogy a háború a hitszegőkkel szemben azidőre oly alakulást vegyen, hogy tengerészeink előbbi otthonukba térve a magyar tengeren folytathassák tanulmányaikat és gyakorlataikat, hogy a becsületletröl egykor az Adrián adhassanak leckét a hitszegőnek — de abba sehogy sem tudnánk belenyugodni, hogy városunkból otthonukon kívül máshová költözzenek téliszállásra csak azért, mert jelenlegi beszállásolási helyük nem megfelelő télitartózkodásra ! Kérdezzük, nem lehetne-e oly átalakításokat eszközölni s a kaszárnyában oly alkalmas berendezkedést csinálni, hogy az ittmaradás biztositható legyen ? Az előrelátható szituatio ugyanis alio teszi lehetővé vitéz o~ o honvédeink hamaros visszatérését. Addig pedig a két fegyveres erő itt levő tagjainak bátran lehetne helyet biztositani. Az illetékesek dolga erről tenni, mi csak a kérdés felvetését, miután az már felmerült — tartjuk feladatunknak ! Tengerészeink iránti szinpatiánkat, szeretetünket megmutattuk. Biztosítsuk téli ittmaradásukat — ha kell, áldozatok árán is ! Mert ez a specialiter helyi ügy belekapcsolódik az általános nagy nemzeti ügybe is. Tegyünk meg érte mindent, amit csak I lehet. Azt pedig legyen szabad remélnünk, hogy a panaszra az elmondottakban elfogultság nélkül megfeleltünk s hogy őszinte szavunkat a panaszosok honorálják is ! Mint a múltban, továbbra is a közügyek önzetlen harcosai akarunk lenni. Az ügyek tárgyalásában csupán a sorrend megállapítását tartjuk fenn magunknak. Legyen helyi, vagy országos jelentőségű az ügy igazsága, mellette leszünk a fronton ! S. i. lm memóriám! A csorna-prem. kanonokrendnek gyásza van! Gyászolja egyik szeretett öreg tagját, kit a halál elszólított a rend kötelékéből! Gyászában osztozik a keszthelyi kath. főgimnázium, melynek az elhunyt számos éven át lelkes tanára, osztozik Keszthely egész társadalma, melynek itt tartózkodása alatt igen kedvelt tagja volt! Julius 3-án, szombaton hozta a távirat rendházunknak a hirt, hogy Köváry Károly meghalt! Összinte, igazi mély megilletődéssel értesültünk mindnyájan a jelentésről. Éreztük, hogy a rend egy értékes tagot, tiszteledet keltő egyéniséget, lelkes tanárt, r.emesszivü papot s jólelkű embert veszített benne 1 — Szerettünk kedves jó Károly bácsi, mindnyájan s Te is szerettél mindnyájunkat! S amilyen meleg szeretettel rajongtunk körül életetben víg kedélyed, szeretetreméltó egyéniséged miatt és amilyen megindító szánalommal s igaz részvéttel tekintettünk reád testedet emésztő betegséged tartama alatt, ép oly megilletődéssel vettük körül koporsódat ott a templom előcsarnokában. Ott éreztük legjobban a veszteséget, hogy nemes lelked elszállt közölünk. Minden szépért és nemesért lelkesedő szived dobogása megszűnt ugyan, de az a meleg szeretet, amely arcodról feiénk sugárzott, csak éleszti szivünkben az irántad való tiszteletet s hálás kegyeletet ugy, hogy lelkünk önkénytetenül viszhangozza a szentírás ama szavait: Qui multos erudiunt ad iustitiam, fulgebunt quasi stellae in perpetuas aeternitates.« A megboldogult 1843-ban jan. 23-án született Veszprémben. Jómódú család gyermeke volt. Mig bátyja cisztercita lesz, ő a premontrei rend tagjai közé lép. Pappá szentelése után 1867-től kezdve 33 éven át tanárkodott keszthelyi intézetünkben; ezen idő alatt gondos kezei alól a főgimnázium ifjúságának egész gárdája került ki, kik mindig meleg szeretettel s hálával gondolnak vissza jó tanárjukra. Ezen 33 év alatt élete egészen összeforrott Keszthely társadalmi, életével: ismerte, becsülte, szerette mindenki a vigkedélyü, jószivü, költői lelkületű paptanárt. De szeretet élt az ő szivében is! E sorok irója tanuja annak, hogy Csornán, a megérdemelt nyugalomba vonulás után mily rajongó szeretettel beszélt a gimnáziumról, hol teljes odaadással élt hivatásának, tanári pályájának s mily ifjúi lelkesedéssel magasztalta Keszthelyt, a »dunántuli Nápo!yt,« amelyet második hazájának tartott. A megboldogult temetése julius 4-én, vasárnap 4 órakor folyt le. A temetést maga a rendfőnők, Bárány Gergely dr. csornai prépost végezte segédletével. A Csornán levő rendtagokon s a helybeli papságon kivül résztvettek a temetésen Szombathelyről Steiner Miklós főgimn. igazgató, Nóvák Béla dr., Molnár Szaniszló, Simonffy Jenő és Vágner Laios főgimn. tanárok, Keszthelyről Berkes Ottó főgimn. igazgató, Tibolt Ákos és Gulyás Kálmán fogimn. tanárok, a türjei házat pedig Újhelyi Tivadar képviselte. Ezen kivül Csornának előkelősége teljes számban jelent meg s kisérte ki nagy tömegben utolsó földi útjára a szeretett öreg urat. A csorna-prem. rend az elhunytról a következő gyászjelentést adta ki: »A csorna-premontrei kanonokrend praelátus-prépostja és konventje, a maguk és a rokonság nevében is szomorodott szivvel jelentik, hogy-szeretett rendtársuk, illetve rokonuk Kővári Kéroly Pál csorna-premontrei kanonok, kiérdemült főgimnáziumi tanár, a csornai konvent tagja, 1915. julius 2-án este 9 órakor keresztény türelemmel viselt szenvedés és a haldoklok szentségének ájtatos felvétele után, életének 73-ik évében jobblétre szenderült. A boldogult holttetemét 1915. jul. 4-én délután 4 órakor adjuk át a föltámadás reményében az anyaiöldnek, az engesztelő szentmiseáldozatot pedig julius 5-én délelőtt 9 órakor mutatjuk be lelke üdvéért az Urnák Csorna, 1915. julius 2. Az örök világosság fényeskedjék neki!« Isten veled, kedves jó Károly bácsi 1 Elköltöztél, de emléked élni fog a Téged szerető rendtársak között! Gulyás Kálmán. Előfizetési felhívás. Julius elsejével előfizetést nyi= tottunk a „Balatonvidék" XIX. évfolyamának harmadik évnegyedére. Tisztán a közérdekért, városunk és vidékünk haladásáért küzdő ia= punk olvasóit, barátait és munkatársait kérjük, támogassanak bennünket anyagilag és erkölcsileg, hogy ma= gasztos feladatunknak ezután még jobban megfelelhessünk. Az előfizetés feltételei lapunk homlokán olvashatók. WC Használjunk mindnyájan hadisegély postabélyeget! ""^K