Balatonvidék, 1913 (17. évfolyam, 27-52. szám)

1913-08-24 / 34. szám

1918 augusztus 24. iJALATÖNVTDEK roztuk, '.ogv Mihalevics kollégám bemegy a lakásba. Csakugyan át is ment és megtudta, liogy a szomszéd szoba lakója egy ügynök, ki különben nagyon visszavonult élet-t él és igy nem kell tartani semmitől. Természetesen, hogy minden cselekedetét és lépését megfigyeltük. Midőn átkutattuk H lakását, semmi gyanús dolgot nem észleltünk. Ezentúl mindig Mihalevics Vazullal töltöttem az éjszakát. Egy ilyen alkalommal a falon gyanús motoszkálást észleltünk, rögtön eloltottuk a lámpát és figyeltünk a következményekre. Észre vettük az embertejet, most már azouban tovább láthattuk, torzonbor arcú fekete ember volt, szemei agy világítottak, niiut, a bagolyé. Kevésbé kiszem, hogy észre vett bennünket s a következő percben nyomtalanul eltűnt. Mit volt mit tennünk, tovább nyomoztunk bizonyitók után. Másnap, midóu hazajöttem, Íróasztalomból titkos irataim hiányoztak. Gyanúm rögtön szomszédomra terelődött. A nyomozás adatai arról győztek meg engem, hogy Populer Szergej, legveszedelmesebb nihilistával van dolgom. Tudouiásemra jutott az is, hogy a rendőrség évek óta üldözi és hogy 2000 rubelt fizet, annak, ki őt élve vagy halva a rendőrség kezére juttatja. Mivel Mihalevics Vazul több rémes merényletet mondott el nekem, melynek szerzője szomszédom, Populer Szergej volt, mi emlékeztünk és nemcsak a történelem emlékezetében élünk. A legtöbb számottevő magj

rar újság vezércikkben méltatja Szent István királyunk emlékezetét. A Pesti Hírlap < Történelmünk ünnepén* c. vezércikkében szól a nagy király tetteiről. Szent István megtalálta a helyes kapcsolatot a nemzet ősi ereje és az európai fejlődés között. Ez Szent István óriás szervező munkájának legfényesebb eredménye. Szent István Kupa és más törzsfőnökök lázadásának leverésével biztosította a ker. vallás uralmát s ezzel a legfőbb erkölcsi törvényt is, «mely a szabadságot és jogot a közcél szolgálatába állítja és minden egyéni önkényt megfegyelmez az összesség érdekében.» Ma nem ebben az, irányban fejlődünk tovább. Ma újra kisértenek az olygarchia garázdaságai és féktelenkedései. A P. H. <A helyzet* c. rovatában is megemlékszik Szent István királyról. Felpanaszolja, hogy az egységes magyar állam megteremtőjének ünnepét nem egységes ország ünnepli. A magyarság helyzete tűrhetetlen s Románia karja már átnyúl a határon, hogy Erdélyt veszélyeztesse a mi románjaink által. A magyarság mindenfelé tért vészit s aki tud. tengeren túlra menekül. <Eddig Szent István napján a föld népének nagy tömege zarándokolt fel a fővárosba, a Szent-Jobb körmenetére : ma az argentínai konzulátus előtt tolongott a nép. hogy kivándorolhasson. Oh, ha fölelevenedne a Jobb, micsoda pofokat osztana az ország nagy urai között !> — igy végzi a P. H. elkeseredett hangú cikkét. Csak az a kár, hogy amit a villával felrakott, azt gereblyével igyekszik leiántani. A mellékleten valami Csahilcen Károly nevü történelmi elmefuttató szegezi neki a tollát Szent István dicső emlékének. A cikkben, amely <Szent István és Mátyás királyt cimet visel, mely mindjárt első mondatában mélyen sérti a kath. vallást, az a ravasz tendencia érvényesül, hogy Mát}

rás kiráty emlékével agyonnyomoritsa Szent Istvánét éppen Szent István király napján. Azt mondja a különben elég silány cikk első két sora: «Nincs magyar paraszt, ki legalább kétszer ne jött volna Pestre a Szent Jobb imádására.y Nos hát ez oly fokú tudatlanság, amelyet emberi mértékkel alig lehet megmérni. A mérsékelten tisztelt cikkíró kérdezzen meg egy elemi I. osztályú tanulót, aki a kathekizmusba még alig szagolt bele, már az ís felvilágosíthatja vastag tudatlanságáról s ki fogja oktatni, hogy a katholikusok mást nem imádnak, hanem kizárólag és egyedül az Istent! De persze, nem is annyira tudatlanságról van itt szó, mint inkább feketemáju rosszakaratról, amely ellen pedig nincs orvosság ! A « Világ» c. bevallottan szabadkőműves njság a hírek rovatában bánik el Szent Istvánnal amúgy vállveregető módon. A «hir» címe Szent István király, (csodáljuk, hogy a szent szót ki merte írni!). Az van ebben, hogy Szent István nem jól cselekedett, mikor a népével beözönlött idegenek befolyásának engedett. A keresztény vallást népére ráerőszakolta és idegen intézmények példájára rendezte be országát stb. Végül mégis kénj^telen kijelenteni, hogy : <A királyság megalapítása egy nagy jelentőségű politikai sikernek bizonyult.* De hát akkor mire való volt a cikk megírása? Liegcinikusabban s legsértőbben szól persze a magyarság ünnepéről, mint elgondolható, a Népszava. Ez tárcában «méltatja> Szent István királyt, kit egyszerűen István természetes hogy nsm volt hiábavaló az az aggodalmam. Tudtuk, hogy élve való elfogása életveszedelemmel jár, elhatároztuk, hogy csapdába ejtjük. Azt a lyukat, melyet a fal kárpitján észre vettünk, még egyszer megvizsgáltuk és alkalmasnak találtuk arra, hogy abban egy revolvertöltényt elhelyezzünk. Rögtön munkához láttunk, a töltényt óvatosan a lyukba tettük és olyau szerkezettel láttuk el az ajtót, hogy midőn azt kinyitják, a töltény abban a pillanatban felrobban. Igy elhelyezkedve vártuk a fejleményeket. Éjjel egy óra felé járhatott az idő, mieőn a falon ez ismert kaparásokat hallottunk. Revolvereink kakasát felhuztuk, de a következő pillanatban hatalmas dörrenés reszkettette meg a levegőt ... A fali ajló félig nyitva volt, mögötte Populer feküdt egy vértócsában. Átmentünk az ajtón a szobájába és ekkor észrevettük, hogy az az ajtó, mely hozzánk nyílott, egy szekrényhez vezet, továbbá léttuuk egy ládát, mely a falba volt beépítve, abban bombák és nihilista iratok és az én titkos Írásaim voltak, miket tőlem ellopott. írásaiból megtudtuk, hogy ismét merényletet tervezett, amit azonban mi meggátoltunk. úrnak szólít Andorica Sándor (mikor lesz ebből még Andor ?) versnek látszó valamijében. A <költő* szerint persze minden mult és jelen bajnak egyedüli oka «István úr.* Nem csoda tehát, hogy a modern jeremiád a, következő ékes strófával végződik, amelynek közléséért olvasóinktól mindjárt bocsánatot is kérek. * István nr, most sincs különbül a sor, Idegenben pusztul népeidnek ezre, Tanyája nem egynek vad rózsabokor (!) Enyhe irt nem adnak omlóvérü sebre. Panaszos szavammal szólnék, de hiába, Néked meg, ha kalló füllel hallanád ezt, Megfordítva vón' jobbodban a kereszt.» Különben, úgy látszik, mintha az egész vers az utolsó rossz párrim kedvéért íródott volna. Még cinikusabb és felháborítóbb azonban az a hír, amel}

r < Szentistván (igy!) napján* cimmel olvasható e derék újságban. Ettől azonban már megkíméljük olvasóinkat. Az Újság eg}

T gyenge kis hirecskében foglalkozik a nagy nemzeti ünneppel, bizonyára azéit, mert a nemzeti munkapárt közlönye Szent István országalapító és nemzetfenntartó működését nem tartja igazi nemzeti munkának. Az Újságnak nagy nemzeti ünnepünk iránt tanúsított hűvös magatartását másképpen nem tudjuk megmagyarázni. A nemzeti munkapártnak máj sik újságja, a Budapesti Hírlap, máiegészen méltóképen a dózik első szent | királyunk emlékezetének, j A lendületes cikkből álljon itt j a következő rész. «Ki-ki gondolja meg, hogy minden belső viszályunk külső ellenségeink munkáját könyíti meg. Az egyik gondolja meg, hogy a nemzetek ereje nem a szabadság tulhajtásában, hanem a társadalom és a nemzeti szervezet fegyelmezéttségében rejlik. A másik gondolja meg, hogy a kishitűség és a rezignációra való nevelés nem az a lelki rugó, mely nemzeteket erőkifejtésre és századokra szóló alkotásokra képesít, gondolja meg, hogy nemzeti vágyak elnyomása és ábrándok eloszlatása nem alkalmas eszköz a nemzeti életerő föntartására, még kevésbbé a nemzeti energia tokozására.* Ugy gondoljuk, a B. H. nak ebből a sine ira et studio megirt cikkéből mind saját pártja, mind az ellenzék eleget érthet, ha akar. Szent István nagyságának igazi mértékét azonban legpontosabban eltalálta ezúttal a Független Magyarország. Szerinte Szent István nemcsak szent, hanem nagy is. <Nem (

az első király emlékét ünnepli (a nemzet), talán nern is a .szent királyét, hanem a nagyét, akiben megvolt Deák Ferenc bölcsesége, Kossuth Lajos lángoló tüze, Hunyadi János hadvezéri talentuma, Széchenyi István gróf századokra való előrelátása.* Szent István vagyont adott az egyháznak, de jobbat kért és kapott tőle: kultúrát a népnek és elnézést a