Balatonvidék, 1913 (17. évfolyam, 27-52. szám)

1913-12-21 / 51. szám

BALATONVIDÉK 1913. december 21. örök tanúsága szerint az erősebb mindig elnyomni, uralma alá haj­tani iparkodik a gyengébbet az ököljog a hatalmánál fogva. Amig csak ember él a föld kerekségén, mindig lesznek vágyak, óhajok, igé­nvek, melyeknek elérésében az erő­sebb megakadályozni iparkodik a gyengébbet s melynek következmé­nyekép a gyöngébb fegyvert kény­telen ragadni az erősebb ellen ! Pedig nekik is elhangzott a szó : <Békesség a földön az embernek!* A szeretet, a béke ez ünnepén vessük el a mindennapos élet ap­róbb gondjait, emeljük fel szivünket Ahhoz, aki e napon öltött magára emberi alakot, hogy elhintse közénk a szeretet tanait, és énekeljük mi is buzgó sziwel : < Krisztus Jézus született, Örvendezzünk ! S neki öröniéneJcet Zen ijedezzünk!» A kath. főgimnázium Eötvös-ünnepélye. Mult vasárnap, f. bó 14-én ülte meg főgimnáziumunk egy részeiben és egészé­ben egyaránt kitűnően sikerült hazafi s ünnepély keretében báró Eötvös Józsefnek centenáriumát. Nagyszámú érdeklődő uri közönség gyülekezett össze ez alkalomra a Hungária nagyi erűiében, liogy egyrészt közvetlen közelből szemlélő tanuja legyen annak, mint igyekeznek egy szebb jövő reményében az ifjú lelkekbe lelkük tüzé­ből szikrát pattantani az ideálokért lelke­sedni tuiló ifjúság megteremtésén fáradozó nevelők, másrészt, hogy kegyeletes lelké­nek érzelmei által eggyé legyen az ifjú­sággal, amely szivéből-lelkéből vett tűzzel gyii|tja meg az emlékezés öröklámpáját a nagyok panteonjának lakói előtt. Ez a hódolat egy ilyen nagynak szólt, aki nagy volt mint a közélet munkása, nagy mint gondolkodó, nagy volt, mint iró. Az ünnepélyt n Hymntts nyitotta meg, amelynek elhangzása után Lakatos Vinc* dr, tartotta meg osztatlan figyelemmel kisért ünnepi beszédét, amely a legszembeötlőbb vonásokkal ecsetelte Eötvösnek mint em­bernek, államférfiunak, Írónak, költőnek pályáját, államférfiúi, itói, költői működé­sének rugóit, amelyek az ő legbensőbb énjéből eredtek, céij.ait, melyek ideális lelke elő't lebegtek. Megrajzolva láttuk Eötvös­nek az előbb említett tereken való műkö­dését, láttuk elénk vetítve működését in apii'á'ó szellemét, láttuk megjelenítve egész egyéniségét markáns vonásokkal s oly tökéletességgel, amilyennel az rajzol­hat Eötvösről képet, aki ismeri Eötvös irói művészetét, érti remekműveinek lelkéf, ku­tatja s méri gondolatainak mélységét. A nagy választékossággal ügyesen összeállított programm minden egyes pontja tervszerűen más más oldalról világította meg Eötvös egyéni-égét., működését a sa­ját művei alapján s mintegy kedves kisérő szövegül szolgáltak az ünnepi beszédben mesteri kézzel megfestett képhez. A vár és kunyhó, Én is szeretném, Bucsu, Végrendelet c. költemények eszmei tartalmuknál fogva mély hatást gyakoroltuk s nagyban hozzá­járultak, hogy Eötvösnek, mint az egyen­lőség, a mun l<a, a sziv, az eszmék, a haza emberének képe mind világosabban álljon előttünk. A szavalóknak, Farkas Kálmán VII. oszt., Bölim László VIII. oszt., Szalay József VIII. oszt. és Lakatos Pál VI. oszt. tanulóknak az előadott költemények tar­talmával, hangulatával mindenütt harmo­nizáló előadása az ünnepélyt külső formá­jában is oly sikerültté lette, amely méltó volt beKő tartalmához. Nagy figyelem ki­sérte Lusztig Emil VIII. oszt., tanulónak kimerítő tárgyismeretre valló, ügyesen ösz­szeállított előadását, melyben Eötvösnek a zsidóság emancipációja érdekében kifejte't politikai működését ismertette Eötvös és a zsidóság címen. Majd Leszner Pál VIII. oszt. tanulónak talpraesett magyarázó be­vezetése után Eötvösnek «Éljen az egyen­lőségi c vígjátékából 2 jelenetet adtak elő Szabó Tivadar, Eckhardt Viktor és Koloviís Henrik VIII, oszt. tanulók. Általános tet­szés jutalmazta sikerült játékukat. Az ünnepély a Szózat eléneklésével véget ért, de szeretem hinni, bogy nem hatás nélkül. Eötvö*nek, «a haza minden elő t* jelszó aegise alatt a haza javán dol­gozó és dolgozni akaró honfinak, irónik ily élénk benyomásokat keitő bemutatása ébren fogja tartani az ünnepi szónok azon óhaját, hogy éljen Eötvös József szelleme, még pedig olyan értelemben, mint azt, maga a nagy iró elénk tárja : «Tekintse­tek m <gatok körül ; a fát, mely alatt pi­hentek, mások ültetek, kenyereteknek má­sok veték el magvait , . . s nem érzitek-e kőtelességteket, ? nem érzitek e, hogy ér­tetek milliók táradtak, hogy jólléteteken száz ivadék dolgozott, s bogy feladatotok fáradni, mint, ők, hogy a jövő kor boldo­gabb legyen.» Mini in us. Karácsony. Irta Pataky Béla. Boldog öröm nap derült ránk. A meg­nyilatkozott égből mennyei fénysugár lövelt. a zordon földre, kellemes tavaszt vará­zsolva a szivekbe. A szenvedő elfelejti e napon buját, bánatát, reményteli kebellel tekint az ég felé, tudva, hogy neki is elküldöttö Isten a Megváltót. A munkás félreteszi e napon kenyér­kereső szerszámát, kérges kezét, imára kulcsolja és mennyei eledelért könyörög. A tudós félre t.e>zi könyvét, s e napon örömmel hallgatja az angyalok énekét. A karácsonyi ünnepen gondolataink a testiekről a lelkiekre emelkednek, mert az üdvözítő születésében oly dolgokat ta­nulunk, melyek a világi szokással, a testi embernek indulataival ellenkeznek. Azt szerette volna a világ, ha az ö Megváltója fénnyel, hirreT, nagy pompával, gazdag­sággal, dicsőséggel, a szerencse javaival, gyönyöreivel körül véve jött, volna e földre. Azt szerette volna a világ, hogy egy olyan megváltó jött volna e földre, a ki a mi rossz hajlandóságainkat kielégítette és a mi indulatainkat szabad és zabolátlan útra engedte volna menni. Oh de azért, kellett Jézusnak a földre lejönni, hogy, megtanítson bennünket, mikép kelljen rossz hajlandóságainkat, szivünkből kiirtanunk. Az ő születéséből tanuljuk meg, hogy nem a születés, nem a külsőféuy, nem gazdagság ; liansm a családi lelkiélet s lelkiérdem tesznek bennünket embertársaink előtt tiszteletre és becsülésre móltóvá. Ta­nuljuk meg mi is embertársainkat nem a külső fény, hanem a belső érdem szerint becsülni. Tanuljuk meg embertársainkban azt megbecsülni, a mi a magáé t. i. a lé­lek .lágyságát, a sziv jóságát, nem pedig a mit a szerencse kölcsönkép, ideig, óráig adott nekik. Tanuljuk meg a jelen auyagí érd'k világban az igazságot ismerni, val­lani és terjeszteni ; az erénj't tisztelni, gyakorolni és e őmozditani ; a jót akarni, szeretni és gyarapitaui. Igy minden földi kicsinységünk mellett is nagyok lesnünk, mert a Jézus Krisztus lelke lakozik mi­bennünk. T -kint,süuk fel hozzá. Isten nem csak a jóknak, hanem a bűnösöknek is küldötte a Megváltót. Kövessük az ő példáját, és a szeretet nagy parancsolatját. Szeressük őtet, mert ő előbb szeretett minket. Hiszeu Já­nos apostol is azt mondja: A ki szeretetet vetett, szeretetet is fog aratni. Azért ha méltókóp akarjuk karácsonyt megünnepelni, irtsunk ki szivünkből min­den ellenséges indulatot, ha volna ember­társaink között valaki, a ki felől azt-hin­magában, ehhez hasonlót még egy kirakat­ban sem láttam. Egy aranyóralánc után­zat, természetesen a látszat után mintha valódi lenne. Ez majd méltó lesz az órá­hoz. Amint meglátta, rögtön belépett az üzletbe s egész nyugodtan és boldogan ki­fizette a huszonegy dollárt. A lánccal és nyolcyanhét centtel hazasiettt. Ezentúl Janiesnek nem kell csak úgy lopkodva órájára nézni, most bátran előveheti min­denütt., mig eddig csak egy keskeny bőr­szalagon hordta Mire beért lakásába, egy kis lelkifurdalás vett erőt rajta. Gyorsan felgyújtotta a gázlámpát és a sütővassal oly göndörré tette a fejét, hogy olyan volt, akárcsak egy iskolás fiu. Ismét belenézett a tükörbe s egy kissé megijedt. James azt fogja mondani: • Olyan vagy most, mint egy chorus-éuekes Coney szigetéről !» De mit. tehettem volna mást — oh ! Egy dollár meg nyolcvanhét cent. Hót órára rendesen haza szokott jönni, még nem késett soha. Della szépen becsoma­golta az ajándékot, utána leült, az ajtó mellett levő díványra s dobogó szívvel várta férje hazajövetelét. S; kas. vol< nap­közben rövid kis imái ' \ ,r,«t is halkan suttogta magában; «Add, jó Istenem, hogy tovább is szépnek találjon.* Kinyílt az ajtó ós belépett James egy sze­gényes, sovány kinézésű emberke, még csak huszonnégy esztendős s már nyaká­ban egy feleség. Egy pillanatra megállt s szemét Dellára szögezte, aki nem bírta ki­venni tekintetének jelentőségét. Nem volt benne harag, sem meglepetés, ő csak állt szokatlan kifejezéssel arcában. Della föl­kelt, az asztal mellől s hozzá sietett: «Ja­mes, kedvesem, miért vagy oly különös ?* «Eu levágtam hajamat és eladtam, nem tudtam volna karácsonyt, átélni anélkül, hogy ne adjak neked valami ajándékot,.* • Majd megnől ismét a hajarn, ugy-e nem haragszol már rám ?* «Hadd legyünk bol­dogok s kíván j vidám ünnepeket.» «Nem is hiszed, milyen gyönyörű ajándék vár reád.» «Az, hogy levágtad hajadat?* — rnondá James, mintha valami nehéz szel­lemi munka után ismét magához kezdene térni. «Hát nem szeretsz ép úgy, mint ez­; előtt?* «Gondold meg, szent karácsony este van ma», mondá Della. James végre | felébredt álmából s egy kis csomagot vett ki zsebéből s azt lassan az asztalra csúsz­tatta. «Ne érts félre, Della, nincs olyan ok í a világon, amiért én kevésbé tudnálak szeretni, de ha félbontod azt a kis csoma­got, meglátod elkeseredettségemnek okát.* Della remegő ujjakkal leoldotta a zsi­neget és papirost. Egy örömkiáltás és utána gyorsan megváltozva, már mint ez a nők­nek szokása, már elkezdett zokogni. Ott feküdt előtte a már rég óhajtott és a ki­rakatban számtalanszor megcsodált gyö­nyörű, drága kövekkel kirakott fejdisz. Végre övé lett s most nincs mit vele fel­ékesíteni. cGyorsan megnől a hajain, Ja­mes* mondá magát vigasztalva. Janius az ő ajándékát eddig még nem látta. «Nézd csak, milyen gyönyörű dolog ez !» «Fél Londont bejártam, míg végre megtaláltam, ezentúl bátran nézheted órá­dat,, akar százszor is egy'nap.* «Add oda órádat, hadd lássam, hogyan fest a lán­con*, mondja Della vidám arccal. James ahelyett, hogy engedelmeskedett volna, visszavetette magát a pamlagra és keserű nevetésben tcrt ki. «Tegyük félre, Della, karáosonyi ajándékainkat jobb időkre !» «En eladtam aranyórámat, hogy megve­hessem Neked a rég óhajtott fejdíszt.* De remélem most megkapom vacsorámat, !

Next

/
Thumbnails
Contents