Balatonvidék, 1913 (17. évfolyam, 27-52. szám)

1913-11-23 / 47. szám

XVII. évfolyam. Keszthely, 1913. november 23. 47. szám. VIDÉK Politikai lietilap. MEGJELENIK RETENKIN T EGY SZ K ii: VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL A VOLT GAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN Kéziratokat a szerkesztőség cirnére, pénzesutalványokat, hirdetési megbízásokat és reklamációkat a kiadóhivatalba kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. ELŐFIZETÉSI ARAK : Egész évre . . 10 K. — f. Negyedévre Fél évre . . . . 5 K. — f.| Egyes szám ára Nyilttér petitsora 1 korona. 2 K. 60 20 Heti kis tükör. Festetics Tassilo herceg Keszthelyért. Festetics Tassilo herceg ur ő főméltósága, ki városunk haladását eddig is szivén viselte, legújabban olyan fejedelmi adománnyal áldozott a közművelődés oltárára, amely bőkezű adományával minden nemesen gondolkozó embert hálára kötelezett. 0 fóméltósága ugyanis a napokban 1000 koronát adományozott a Balatoni Múzeum céljainak előmozdítására. De ennél többet is tett. A vallás- és közoktatásügyi miniszternél közbenjárt, hogy a B M. E nek adományozott 150000 koronát ezentúl nagyobb összegekben folyósítsák, hogy a múzeum palotájának építését, melyet a régi kiutalás szerint csak 1940-ben lehetett volna megkezdeni, sokkal előbb nyélbe lehessen ümi. Hogy pebig a múzeum annál jobban felvirágozzék, megengedte ő hercegsége, hogy az u. n. Sz<-ntegybázdombon is megkezdhetők legyenek, az ásatások. Ö főméltóságának ezek a nemes cselekedetei Keszthely városában általános örömöt keltettek. A magyar állami önállóság és a külföld. A Milanóban megjelenő Corriere della Sera c. lap nov. 16-iki számában olvasható a következő hir: «A negyedik osztrák «dreadnought»-ot januárban bocsátják vízre. Bécs, nov.15. éjjel. (A Corriere saját tudósítójától.) A Zeit azt újságolja, hogy január közepe felé fogják vízre bocsátani a Szt. István osztiák «dreadnought> hajót, amely sokkal erósebb lesz a többinél és térfogata is nagyobb. A kolosszusnak az év vége felé készen kell lennie. A fiumei Danubius hajóépítőműbely mindent elkövet, hogy a hajó fölszerelését siettesse.* Edditj a Corriere híre, melyből láthatod, oh magyaron), hogy mindaz, ami közös, wz a külföld szemében osztrák. ü béke ára. Lta Somogyi. Nemzeti fejlődésünk és jövendő biztonságunk művét csak a béke jegyében építhetjük ki. Békére van tehát szükségünk önmagunkkal, békére másukkal! Nincs abban eltérés, hogy békében kell élnünk nemzetiségeinkkel és horvát «test véreink kel !» Ha nem volna meg a szükséges béke, meg kellene szerezni, De e békeszerzésben nem mehetünk el az önfeláldozásig. Nem köthetünk békét minden áron ! Már pedig ilyen békekötés szelei fújdogálnak az erdélyi havasok éo a Dráva mellől! A románokkal kötött béke ára lenne: az Apponyi-iskolai törvény fölfüggesztése vagy megszoritása nemzetiségi, vagyis román tisztviselők alkalmazása, a románlakta vidékeken. Halálos csapás lenne mindkettő, de főkép ez utóbbi a magyarság ügyére! A magyarság ügyét és a magyar állameszmét eddig e vidékeken a magyar tisztviselők képviselték s tartották fenn. A magyar tisztviselők védték a. románság között elszórtan élő csekély számú magyarság ügyét. A magyar tisztviselők eltávolításával a magyar állameszme őrszemei tűnnek el s a védő és oltalmazó kar nélkül maradt magyarság rövid időn belül nyomtalanul fog eltűnni — az oláhtengerben! Nem vagyunk hivei a túlzott sovinizmusnak. Hirdetjük, hogj

7 még áldozatok árán is szükséges a béke fenntartása nemzetiségeinkkel. Evégből óhaj tandónak tartjuk, hogy a nemzetiségi vidékeken az illető nemzetiség nyelvéit is A BALATON VIDÉK TáHCAJA, Scro. Irta Tasnádi Beér Gyula. Sok évi távollét után, Egy májusi iitánián, A szent homályban, a kórus alatt Két régi-régi seb fölszakadt. Találkoztak. * Régen láttam,» 'Én is magát. Meséljen, hol volt, merre járt ?> Kérdé a nö. «Künn bolyongtam a világba, Kerestem folyton mindhiába Egy kis leányt. S midőn láttam, hogy nem telim, Hazajöttem, s a véletlen Ide hozott.» Az orgona búg. Szép liljomos lánykák Teljesülni kérik álmaik álmát A szent. Szűztől. A vénlány szeme rájuk tévedt, Kik ép oly hittel hajinak térdet, Mint egykor ö. <Én is hittem, — szólt magába — Hogy teljesül a szivem álma. Üdvöz légy Mária ...» A férfi kezdett újra szóba : <S maga, mondja, hot járt azóts ?* Felett a lány : 'Én itt maradtam. Nem mehettem, Igy szálltak az évek felettem. — De ö nem jött ...» »Végre megjött! — súgta az ember. Szeretlek á régi szerelemmel /> <Most már nem kell /» Az orgona búg. A liljomos lánykák Álmaik reggelét bizton várják. . . Pedig egykor ök Is, könnyen meglehet, Visszasírják — hajuk tán ösz lesz — Az első szereimet. Naplótöredék. Irta Serfőző László. Hűvös nyári est volt, mikor barátommal haza mentünk garzon lakásunkra. A város már nyugodni tért, itt-ott egy kávéház vetítő lámpája világította meg az utcát, majd a cigány fülbemászó zenéje zavarta meg a csendet, figyelmemet hirtelen az asztalon lévő újság egyik cikke kötötte le. Felcsigázott ideggel olvastam el. Egon barátom hozzám jött, s tudakolá, hogy mit olvasok. Kíváncsi tekintete hirtelenül a kezemben levő lapot nézte. — Ugyan lehangolt egy kissé a dolog, de nem talált váratlanul, mert el voltam készülve a legrosszabbra. — Barátom, Egon folé fordultam, — egy kész tragédia szólottam. Sasváry Ibolyka, régi ismerősöm végzetes esete. — Ha érdekel a katasztrófa előzménye, szívesen elmondom. Egon beleegyezett. Azonban, hogy teljes legyen beszédem, megbocsátasz, hogy Íróasztalomból egy jegyzetet kikeressek. Rövid együttlétünk óta, észreveheted, hogy gyakran említek egy nevet, melyhez régi emlékeim kötnek. Tulajdonképen Endréről lesz szó, mert elbeszélésem fő szereplője ő volt. Körülbelül 5 éve annak, vigasztalan szomorú, szürke idő volt. Az eső napok óta kétségbeejtőleg esett, az utcák siippedeztek a sárban, a kertekben busán hajtották le a világok esőcseppektől nehéz fejőket. Ilyen csúnya komor nap volt, mikor egy megható temetésről jöttem haza. Lelkiszemeim most is ott vannak annál a szomorú aktusnál, mit soha élelemben nem fogok elfelejteni. Pünkösdy Endrét, igaz jóbarátomat kísérlem utolsó útjára. Diszes katonai pompával temették el. Ontcéntes volt a Vácott állomásozó huszároknál, s ott érte őt utol a halál.