Balatonvidék, 1913 (17. évfolyam, 27-52. szám)

1913-10-26 / 43. szám

1918. október 26. Örvény tátong körülöttünk, a korrupció örvénye, s félő, liogy nemcsak a nemzet becsülete vész bele, lianem állami létünk egyik legszilárdabb oszlopa, a monarkhikus érzés is kiszámíthatatlan kárt szenved. Mert, ha a nép tömegei látni és tapasztalni kénytelenek, hogy ily eszközökkel is lehet egy országot kormányozni, megrendül benne a íelpöbbségekbe vetett ln't és bizalom, meglazulnak lelkében a monarkhikus érzés évszázados kapcsai s szabad prédájává lesz az állam veszélyes izgatásoknak, melyeknek példáit napról napra nem minden aggodalom nélkül van alkalmunk szemlélni. A történelem tanítása szerint a forradalmakat ugyanis soha sem alulról, hanem mindig felülről csinálták ! Mikor a hatalmi túlkapások, a jogfosztó erőszak utján a csúcsponthoz értek, mikor a korrupció letarolt mindent a nemzeti élet túlfeszített idegrendszerében, elkövetkezett az explózió — a'forradalom, mely tudvalevőleg nemcsak a bűnös rendszert, de a nemzet legértékesebb kincseit is a vihar erejével sodorta a társadalmi nihil mélységes örvényeibe, A felülről támadt reakció igy szüli az alulról jövő reakciót a maga minden veszedelmével és szenvedéseivel ! Félő, hogy az egymás után fölvonult hatalmi "korrupció nálunk is hasonló keserű gyümölcsöt fog teremni. A látszólagos nemzeti eler rivedés tünetei dacára is métységek, örvények szélén járunk. A mély csöndnél, mely ma a nemzeten eröt vett, a fásultságnál, mellyel az ese ményeket szemléli, csak a nemzet elégedetlensége nagyobb ! Az elnyomottság tudatán kívül a gazdasági válság, a nyomor ijesztő képe sötét színekben tárja föl előtte nemcsak a jelent, de a reménytelennek tetsző jövőt is, mi kell még, hogy ily feszítő erők behatása alatt explózió bekövetkezzék! Alakul egy párt bűnös uton összeharácsolt milliókon, hogy alakulhasson egy kormány, mely rendcsinálás ürügye alatt vérlázító erőszakosságokkal dobálja ki a nemzet képviselőit a parlamentből, hogy a nemzet teherviselő képességére való minden tekintet nélkül szolgáltasson ki a hadi Molochnak s hogy a szurony és forgópisztol védelme alatt leleplezhesse a legkirívóbb üzelmeket a nemzet javaival és becsületével ! Tehát az erőszak, a nemzet képviselőinek kiszórása, megszégyenítő kardlapozása inie azért kellett, hogy a panamák kisdedjátékai a legilletekesebb helyen, a nemzet házában, a parlamentben, érdemük szerint elbírálhatók ne legyenekl Nem 'évén jelen az ellenzéki macska, szabadon cincoghassanak a munkapárti egerek ! Vájjon a «pártkassza mindig volt>féle szólam hivei mit szólnak a legújabb pártkassza-ügyhöz ! ? Mivel altatgatják tovább hazafiúi lelkiismeretüket ? Nem úgy! A versnek végének kell lenni! Mert a nemzet legéletbevágóbb érdeke láthatja kárát. El kell következni a megváltó óránál-, mielőtt még a kiszámíthatatlan követ kezmények beállhatnának. Mivel testestül, lelkestül rendületlen hivei vagyunk a monarkhikus államfői mának, felséges királyunknak s legmagasabb uralkodóházunknak, azért adunk kifejezést ama óhajunknak, hogy a játéknak vége szakadjon, hogy az üdvös változás még kormány- és pártválság árán is mielőbb elkövetkezzék ! Mert nem a nemzet vezetve, hogy másokat boldogíts, vagy j hiúság és önzés voltak-e lettednek indító ; okai ?» E szigorú szavakra Beiiam elfödte arcát, ós a bramin keze szóttépte a homlokkötőt, melynek drágakövei szétporladtak, eltűntek. A következő napon a nép hiába várt a szokott órában Beirám megjelenésére. Elhagyta kunyhóját és elvándorolt, hogy más lakhelyet keressen, ahol senki sem ismeri őt. Izzó napmelegben, kietlen sziklavölgyön át vezetett útja, mert kerülui akarta a járt ösvényeket, amelyeken utassal, zarándokkal találkozhatott volna. A nap már-mér lenyugodott, amidőn kimerülten leroskadt egy kőre, hogy pihenjen. Ekkor könyörgő kiáltást hallott: cVizet, csak egy csepp vizet, hogy égő ajkaimat lehüthessem !» — igy panaszkodott a közelben egy gyenge hang. Beirám követte a hangot, és egy férfit talált a földön beverve, aki az ő közeledésekor e szókra fakadt: <Ne közelíts í Halálthozó nyavalya döntött le engem ; de ha vizet adhatsz, helyezd el kis távolságban.» Beirám leoldotta övéről a serleget. • Mintha a közelben forrás bugyogását, hallanám ; légy türelemmel, enyhülést szerzek neked !» Ezzel elsietet ós kevés vártatra telt serleggel tért vissza, melyet kis távolságban letett a földre. Mohón nyúlt utána a beteg ós sóvárgó sietségével feldöntötte azt, és a föld beitta a vizet. Panaszos hang hagyta el a szerencsétlennek ajkait, de Beirám megnyugtatta őt azzal az igéj lettel, hogy másik vizet hoz neki. És az 1

eltikkadt újra kidöntötte az üdiiő itnlt. — Mély szomorúsággal tekintett Beirámra és felsóhajtott,: • Hagyd abba ! Hiábavaló fáradság.» De Beirám már nem is hallotta őt. Harmadszor tért vissza telt serleggel. A haldokló azonban tagadólag lassan intett fejével. <Kezem erőtlen, már nem képes ajkaimhoz emelni a. serleget, — mondotta elhaló hangon.* «En majd tartom neked» — felelte Beirám gyorsan, habái ugyanazon pillanatban meglátta a szerencsétlenen a betegségfoltokat.. « Nem — kiáltotta a haldokló vadul — az én érintésem a te halálodat okozza ! Azonfelül pária r vagyok, megvetett, kitaszított, • Az Ég azért tagadja meg tőlem az utolsó órámban az üdilést, melyért könyörögtem !» • Nem, az Ég nem tagadja meg tőled az üditést N — kiáltotta ekkor Beirám. Szánalommal eltelve gyorsan letérdepelt a nyomorult mellé, átkarolta és a páriának ajkaihoz vezette az üditő nedvet tartalmazó serleget, melyet a*, mohón ürített, ki. De eközben arca átváltozott s mig egyik karjával a most lehanyatló Beirámot ölelte át, Beirám megüvegesedő szemmel felismerte a páriában a bramint, kinek kezében most királyi ékszer ragyogott, mely a leghatalmasabb fejedelem büszkeségét képezhette volna. • Beirám —- igy szólt fenséges mosolylyal. Beirám, lásd a te homlokkötődet !» van a kormányért és pártért, hanem a párt és kormány a nemzetért. Ha pedig egy párt és kormán}' a tisztesség utján már nem tudja szolgálni a nemzet ügyét, az a párt és kormán}' megérett — a kimúlásra. Szerencsétlen volt a munkapárt keletkezése, szerencsétlen lesz a vége is. Ami a nemzeti ügyre csak szerencse lehet! A „Neue Freie Presse" Fiirstenberg hercegről A «Neue Éreie Presse» okt'hó20-ki számáoan ürstenberg herceg követ kinevezése madridi nagykövettéc. alatt, Bukarestből keltezve következőket irja : «A hivatalos «Politique» Fürstenberg herceg osztrák-magyar követnek madridi nagykövetté való kiuevezését ismertetve, igy ir : A herceg az előléptetést jól kiérdemelt**. De ha ezen román barátai örvendeznek is — és ilyenek igen sokan vannak —, mégis városunk valamennyi politikai és társadalmi körében élénk sajnálatot fog kelteni, hogy a herceg Bukarestet elhagyja, A herceg határozott egyéniség. Lojalitása nyíltsága é» nagy intelligenciája minden viszonylatban szilárdságot teremtett, melyet kormánj'zatunk különösen az utolsó eseményekben méltatott, amelyekben az államférfi rendkívül beválónak bizonyult. Fürstenberg herceg nálunk egyhangú rokonszenvet hagy hátra, mely nejét is illeti, aki szeretetreméltóságával a legforióbb barátságot biztosította magánaké — Telefon Marcaliban és Zalaapátiban. Marcali somogy vármegyei nagyközségben berendezett városi távbeszélő hálózat f. hó 16 án, Zalaapáti zalavármegyei községben berendezett törvényhatósági távbeszélő központ pedig f. hó 21-én a belföldi helyközi távbeszélő forgalom bevonása mellett megnyílt. Asszony az ablakban. Irta Pakots József. Az asszony és a férfi lent ültek a fürdőhotel tengerre néző terraszán és az alkonyatot, nézték. Maguk is az alkonyat éjszakába vesző utján jártak, már kissé hervadtak voltak, mint két finom sokat ólt, ezüstös hajú ember, akinek lelke tele még a mult zsongitó ezernyi szép emlékével, vad mámorokkal, lebágyadó hevületekkel, halk kacajokkal, édes felsirásokkal. Olt ültek a fényes indiai nádszéken és szótlanul elálmodozva nézték az alkonyatot, A tenger nagy, fekete mozdulatlanságban feküdt a lábaiknál, itt-ott egyegy fénypont, villant meg a messzeségben, valamelyik tovasikló yaolit villanyfénye. A teuger fölé boruló ég is fekete volt s a csillagok fénye halványan rezgett. Valahonnan, valamely magányos tengerparti sziklán mandolint pengetett egy gyöngéd kéz. Asszony lehetett, mert csak puha. finom, ideges asszonyi ujjak csalhattak ki ilyen légiesen könnyed, játékos hangokat. A férfi szólalt meg először. — Milyen isteni szép mindez, kedves barátnőm, milyen isteni szép . . . Az asszony nem felelt. Hosszúkás, finom, bágyadt kezét rátette a férfi barna kezére és egyetértőleg mosolygott. A férfi sóhajtott ós kissé megrázkódott. — Mi baja van ? — kérdezje felriadtán a nő. — Semmi, semmi kedvesem — felelte a férfi sietve,