Balatonvidék, 1913 (17. évfolyam, 27-52. szám)

1913-10-26 / 43. szám

1913. október 26. BALA'fONVIDEK Keszthely, Balatonfüred, Balatongyörök, Aliga, Ez a négy név sokat jelent a Balaton fejlődésének történetében. Arról van ugyanis szó, hogy az állami kikötöépités legközelebb ezeken a helyeken is megindul s valamikor ezek a fürdők is olyan díszes kikötővel dicsekedhetnek, mint, Tihany, Révfülöp, B»lat.onföldyár. Ami Keszthelyt, illeti, fel kell említenünk, hogy K. Nagy Dezső főmérnök, kit csütörtökön a prém. rendház látott vendégeül, a legnagyobb szeretettel karolta fel a keszthelyi kikötőt s a lielysrini szemlét Szilágyi Gyula segédmérnök már csütörtök Óla folytatja. Hogy K. Nagy Dezső mennyire a szivén hordozza a Balaton fejlődését, mutatja az is, hogy az JJtlantika hajóstársaságot sikerült megnyernie a Balaton részére. Ez » társaság az illetékes telekkel már tárgyal s ha a tárgyaiások, ami majdnem bizonyos, sikerre vezetnek, akkor beáll a 'Balaton teljes újjászületése, mert a magyar tenger üdítő hullámait 20 gyorsjáratú személyszállító hajó fogja naponként áthai-ítani. Ezt magától K. Nagy Dezsőtől tudjuk, örömünk tehát nem korai. Villamos világítást a vasútra. A keszthelyi vasúti állomásnak alig van veszedelmesebb fogyatkozása, mint a sötétség. Rámutattunk erre a hiányra már igen sokszor, de nem unjuk a beszédet most sem s mindaddig nem nyugszunk, mig most már elég szép állomásunk villanyfényben nem úszik. Erre nemcsak a szépség, hanem a vasúti alkalmazottak és sz utazóközönség életbiztonsága szemponijából is égető szükség van. Csak a hét elején történt, hogy az egyik vonatvezető tolatás alkalmával a sötétség miatt belebotlott egyik újonnan készített átjáró fageiendájába s a sínek közé zuhant és két kocsi kérésziül is ment felette. Ha nem lett volna olyan lélekjelenléte, amilyent az életösztön sugait beléje, a szegény vssutast a kocsi darabokra tépte volna ós ma árvái sírnának utána hiába. De a ki járónál is hány utas botlik bele a kőpárkányzatba. Nem egyet láttam már csouiagostól a földre zuhanni. Jól tudjuk, hogy dr. Bacsinszky Vladimír üzletvezetőnknek a kezét köti a vicinális szabályzat s azt is tudjuk, hogy ő ueki hő óhaja valósulna meg, ha a villamos világítás az állomásra bevezethető volna. A társulat Ganzéknak neai tudja megadni a kért összeget, ennélfogva nem marad más hátin fizesse k; a város azt az 500 korona különbözetet, hogy ez az égető kérdés már egyszer tisztázódjék. Keszthely fürdőváros. Neki megér 500 koionát, ha a vendégsereg mindjárt tlső megjelenésekor kellemes tap»sztalatokat szerez a vasiiti állomáson. Azt szokták ugyanis mondani, amilyen az állomás, olyan a város. Ha a város ebbe a csekélj' áldozatba belemegy, kedves dolgot cselekszik a mi lelkes üzletvezetőnknek is, xi Keszthely iránt való szeretetét eddig is mindig kimutatta. Viszonozzuk ezt valamivel mi is! Betörés Treffler Ferenc üzletébe. Párját ritkító betörést követett el valami csavargó Keszthelyen f. hó 24 én. A Kossu h Lajos-utcábau, az Újváriféle házban van már régi idő óta Treffler Ferenc könyvkötő üzlete és tmfikja. Ezt. az üzletet választotta ki valami gaz csavargó, hogy könnyű szeriéi úrrá tehesse nugát. Gaztette fényesen sikerült, smenynyiben a bolt ajtaját minden uayyoob zaj nélkül kinyitotta s a boltba béka tolt, Ott hamarosan tájékozódott a pénz holléte felől, mert mind a. két fiókof megtalálta s mintegy 400 korona készpénzt ellopott. Az összeg legnagyobb részben '20 koronásokból állt, de mintegy 4 koronára rúgó részpénz is volt. a fickókban. Hogy történhetett a lopás ? Treffler Ferenc rendes szokása szer riut pont délben haza ment ebédezni, a bolt ajtaját lelkiismeretesen bezárta, de & vasredőket netn eresztette le. A betörő valahol a közéletben húzódott meg és szemmel tartotta a bolt tulajdonosának távozását, s egy-kettőre hozzálátott aljas szándékának keresztülviteléhez. Ugy látszik, hogy kitűnően volt tájé* kozva, meit tettét, oly óvatosan hajtotta végre, hogy még a közvetlen szomszédok sem vettek észre semmit, A közvetlen szomszédban van balról Bamina József cipész üzlete, jobbról Göri Ferenc péküzleto. A péküzlet mindig nyitva van, de a cipészüzlet sem volt. ez alkalommal bezárva s egy inas tartózkodott benne. Nagyon valószínű, hogy az a csavargó követte el a betöréses lopást, algL csütöitökön este keszthelyi képeslapokat: vett Treffler* knél s ez alkalommal látta, hol van a páns helye. Treffler pénteken fél egy óra után azonnal rohant t kissé távol fekvő csendŐrségre s a lopásról jelentést 'ett. Csendőrségünk azonnal hozzá látott a nyomozáshoz, s igy van remény, hogy a gaz betörő rövidesen kézre kerül. Tanulság. Kereskedők és iparosok, délben is vigyáztatni kell az üzletre ! Pintér Imre müvészestéi. Az eg3

7liHngú keszthelyi életet kellemesen rázta fel két estén Pintér Imre kisded csapata, mely kellemesen szórakozti'tva a közönséget, néhány igen kedves óiát szerzett nekünk. Nem művészestélyt rendezett, nem is klasszikus számokat adtak elő, az volt csupán a célja, hogy a megjelent közönséget kizökkentse a megszokott kerékvágásból néhány aktuális tréfa, kupié, mugánjelenet lóvén. Es sikerült is nekik Nem ludom eléggé hangsnlyo/ni _ Pintér Imre és kisded csapatának éid-mót, hogy teljesen fehér kabarét nyújtott, amit a mai világban végtelen nehéz elérni, amikor minden elejtett szóban kétértelműséget keresnek. Pintér Imre igen sokoldalií tehetség, nek mutatta magat. Az egyik percben — De, de ! — makacskodott az aszszony kedvesen. — Tudni akarom, miért sóhajtott, ós miért rászkódott össze? — Oh, hagyja, barátnőm, nem érdemes. Csak egy pici múltbeli emlék jutott eszembe. Oktondiság. Az asszony lehunyta a szemét, és mosolygott. Aztán szinte muzsikált a hangja, amint kimondta : , — Oktondiság? Hiszen akkor nagyon érdekel barátom. Az oktondiságok az élet legszebb emlékei. Ah, milyen szépek ! Hogy szeretem őket, ! Most, már akarom, hogy mondja el. Meséljen. Hátradőlt a szókén ós várt. A férti cigarettára gyújtott és egy ideig hallgatott, Azután csakugyan mesélni kezdett: Ötvenéves vagyok, asszonyom, — hiszen tudja, és félennyi idő óta egy fantom üldöz. Huszonöt éves voltam és a világot jártam. Épen egy ilyen alkonyati .1 történt, a dolog. Tengeren vitt a hajóm és gyönyörű part mellett siklottunk tova. Egy sziget merült fel a tengerből, mint valami látomány s a partja tele volt hintve finom, erkélyes kis villákkal, amelyekre loncos növények kúsztak fel s föléjük pálmák vontak ernyőt. És megigézve néztem a gyönyörű partot, amikor hirtelen egy fehér kis villa egészen lebüvölte tekintetemet. A kiosi, kecses épület szinte lebegett az alkonyati homályban s egyik nyitott, ablakában egy asszony állott. Nem láttam jól as asszony arcát. Csak alakja l ontakozottj elém g ezt egészen tisztán láttam. Finom, töróneny virágtestü nő volt, valami virágos japáni köntös ölelte körül alakját és a derekán öv szorította át a köntöst. Az ablak szögletébe húzódva fejére szorított karokkal bámult ki a tengerre, mint egy álmodozó istennő. Nem tudom, mi történhetett velem. Ez a kép egyszerre megbabonázott. A szivem olyan hevesen és fájdalmas sóvárgással kezdett verni, hogy majdnem sirva fakadtam. De nem volt szabad sirnom. . . A könyek elhomályosították volna szememet s én látui akartam. Látcsövet ragadtam és úgy néztem az ablakra. Az aszszony ott állt s most már az arcát, is láttam valamennyire. Fiuom, halvány, nagyszemü, álmatag asszouyi arc volt. De nem ez ragadott meg legfőkópen. Hanem ez a póz, ahogy az ablakban állt. Valami ősasszonyi elomlás, felolvadás, finomság, törékenység, megadás volt, abban a pózban. A finom test hajlékony voualai öszszecsuklottak, a váümi leomlottak, feje aléltan omlott vállaira, mint egy megtört világtölcsér, karja puhán, kectesen fonódott fejére, mint egy remegő folyondár-ág. — Ez -a legasszonyibb asszony, akit az életben láttam ! — gondoltam ájult gyönyörűséggel. — Ez az igazi asszony. . . A hajó sebesen siklott tova s az asszony, az ablak, a fehér villa, a sziget elveszett az alkonyatban. Tehetetlenül estem rá egy hajó-székre. Mit meséljek magának többet, kedves barátnőm. A legközelebbi kikötőállomáson kiszálltam a hajóból és természetesen igyekeztem a szigethez visszajutni. Kerestem az asszonyt, aki a fehér villa ablakában állt. De hát oktondi voltam, kedvesem. Hiszen a szigeten minden villa fehér volt s minden villában több asszony is lakott. Nem tehettem másként, a villák portásait, cselédszemélyzetét hallgattam ki, nagy ajándékokat osztogattam ki csak azért, hogy mondják meg, kicsoda az az asszony, merre van,hol találhatnám meg? Persze meddő volt. minden próbálkozásom, de annyit elértem, hogy bolondnak kezdtek nézni, a hátam mögött, összesúgtak és sajnálkozó pillantásokat vetettek rám. Nem törődtem semmivel, de végül mégis le kellett mondanom az eredmény reményéről. És úgy mentem el, hogy többé nem fogom az asszonyt látni so' Ki tudja, a világ melyik tájékáról került e kis szigetre és hova ment ismét, ? Es nem is láttam soha. Azóta — huszonöt éve, kedves barátnőm ! — sokszor gondoltam rá, talán életem minden elmélyült percében és láttam finom virágtestü, összecsuklott alakját a tengerparti ablakban, de igazán fellelni nem tudtam sehol. Vége. Sokszor sírni szeretnék az elkeseredéstől, hogy a szeszélye* véletlen és a buta sors annyi asszon)

L sodort már elém és annyi nő barátságával, szerelmével ajándékozott, meg, csak épen ezt rejtette el előlem. És ma este is, az imént, ezen a csudaszép alkonyaton is & rá gondoltam, ezért sóuajtottam, ezért rendültem meg. . . Bocsásson meg, ha őszinte vallomásom valahogy megsértette az ön finom érzékenységét a hozzám való vonzalmának harmóniáját, drága barátnőm. . . A férfi elhallgatott s az asszony