Balatonvidék, 1913 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1913-06-29 / 26. szám

2 1 Hí8. junius 29. midőn lelkéhez nőtt szellemi fiait a nagj

T szünidőre hazabocsátja, ellátva őket a legüdvösebb tanácsokkal. Ezt kell cselekedniük a szülőknek is. a tanulóknak is, midőn az iskola küszöbét átlépik s csak két hónap múlva keresik azt fel. Sok üdvös gondolat ragadja őket meg az igazgató /áróbeszéde alatt, és sok jó feltevés fog bennük lángot a jövőre nézve. Ez a pillanat valóban a meghatottság pillanata., mint a vándornál, ki szülőfaluja határán elfogódottsággal szivében áll meg s nagy terveket sző elméjében. Adja az Eg, hogy a. jó feltevéseket s terveket mind a tisztelt szülök, mind a szünidőre hazatérő s a szülői ház melegét érző kedves tanulóink megvalósíthassák! Csak a saját érdekükét mozdítják evvel tanulóink elő s nagy lelki örömet készítenek jó szüleik s fáradságot nem ismerő, életük folyását még a vakációban is szeretetteljes és éber gondossággal ügyelő, szerető igazgatójuk és jó tanáraik számára ! A legelső dolog, @mit szeretett tanulóink lelkére kötünk, a vallási kötelességek teljesítése! A szünidő mutatja meg legjobban, hogy mivé tette a gondos iskola a tanulót. A szünidő a tanuló erőpróbája! A szünidő próbálja ki jellemét . . . megmutatja, hogy a tanuló elég erős, elég szilárd e : hogy öntudatos-e vallási kötelességei teljesítésében, vagy gyönge nádszál e, amely a legelső fuvallat érintésére meginog.! A szünidőben mutatja meg,hogy önként, belső szükségtől hajtva keresi-e fel Isten házát, a templomot, hogy lelki életszükséglet-e neki a ledér, nem ritkán botrányos dolgoknak elkerülése. Mert ha csak kényszerítve, gondos igazgatója és lelkes tanárai parancsára teszi csak a jót, olyat cselekszik, amiben minden van, csak érdem nincs ; olyat tesz, ami nem bensőséges ami semmitérő, megtéveszteni akaró külsőség ! Szórakozhattok is. kis ifjú barátaink! De nemesen! Valóban szükség rek van annyi fáradozás s szellemi elfoglaltság után pihenésre, szellemetek felüditesére ! A vándor is pihen, hogy útját ujult erővel folytathassa ! Két hónapig pihentek ti,, de lelkiismeretesen ügyeljetek, hogv szórakozástok ártatlan s igazán üditő legyen ! Vigyázzatok, hogy lelketek liurja ruganyosságát el ne veszítse ; vigyázzatok, hogy a vétkes mulatságokat elkerülhessétek ; hisz' mindenki óvakodik oly ételektől, melyek mérget tartalmaznak! Ne engedjétek be tiszta telketekbe a mérget

; mert megrontjátok magatokat s akkor pihenésiek célt téveszt s nem tud benneteket megerősíteni. a további munkában, mely még tanáraitok gondos vezetése alatt iátok vár! Azért, tehát, kedves ifjúság, szórakozásaidban, pihenésedben ís «ne tévelyegj, tűzz célt magad elé s irányt nem vétve, tarts a cél felé !» A sok, nemes szórakozás és pihenés közt elég idő jut olvasásra is. Sohasem szabad ugyanis feledni, hogy a «tétlenség az ördög párnája». A könyv szeretete, a, tanulni vágyás sok bolondságtól tartja vissza az embert. Mindennap kell valami okos, épületes dolgot olvasnunk, hogy egy napunk se vesszen el dolog nélkül. De csak jó könyvet olvassunk, a «mérges növényektől» óvakodjunk. A jó könj'v akárhány embert megjavított már ! Mert a jó könyv vágyat kelt bennünk a tökéletesedésre! Már Osymandyas egyptomi király is felismerte, hogy mily hasznosak a jó olvasmányok! A legjobb könyvekből' összeválogatott gyűjteményt e felirattal jelölte: «A lélek gyógytára» (Nagy Antal: Hitelemzés példákban). \ alóban, a jó könyv meg-' gyógyítja az ember lelkét! íme a jó olvasmány, a jó könyv hatasa ! Egyszerre több célt szolgál a jó könyv. Tanulunk belőle s nemesedünk általa. A jó könyv a mi jó barátunk. A jó könyv nem lehet gonosz cimbora, ki mézes-mázos szóval, rosszindulatú pajtáskodá^sal viszi bajba a gyöngébb jellemű embereket. A rossz embereket tehát épugy kerülnünk keli, mint a rossz könyveket. Ami áll a könyvről, az áll a pajtások megválogatásáról is!A rossz barát ugyanis igazán olyan, mint a rossz könyv ; mindegyik olyan fegyver, mellyel az ember «önmagát sebzi meg». Szeresse a tanuló az iskolát, ahová pihenése után visszavágyódik édes szüleinek csókjával a homlokán. Becsülje, tisztelje azt az iskolát, melynek annyit köszönhet . . . becsülje az alma matert. Iskola: alma mater . . . igy szokták szoros kapcsolatba hozni az iskola és anya nevét (1. Beöthy egyik beszédét) . . . Régi mondás ez, de azt hiszem, annál igazabb mert minden jóravaló ember szivében ott van az iskola képe az édes anya képe mellett. Az anya is, az iskola is életet ad; az iskola, azonban szellemi életre teremti a rábízott tanulót. Mily hatalmas érzéseket vált ki belőlünk az anya szó ! Ugyanilyen érzéseket fa— Szegény Miliá'y bácsi . — No mondok . . . bát jó nézünk ki ! Csak dút belőle a vér. Bemegyek a konyhába hát. az asszonyok elkezdenek sikelozni, a fene febéinépjót ! A Gábor feleségébe vót annyi lilök, hogy be mer e kötözni. Még sírt is néhány könnyet, amint kötözte, hogy jaj Mihály bácsi, Mihály bác<i. Mondom neki, rijj, s*e nem neked fáj, hanem nekem De azér csak ritt.. Még azt is mondta a jó lilök, bogy igy tarts tm. Es mutatta az öreg a kezét beletéve a lajbi nyilasába. — De csak fájt, csuk fájt — fo'y tattá. Találkozom • a Gáborral, aszongya, hát kendnek mi baja, Mihály ? Mutatom neki. No, aszongya, kend megjárta. Tisza Ist.ványra lüttek és kendet találta el a golyó. Elnevettem magam, Ilyet is csak pa ra-zt ész tud kitalálui. — Hát orvosnál volt-e ? — kérdeztem. Legyintett egyet, a kezével, és akart még valamit mondani, de Józsi bátyám ép ekkor jött vissza a munkásoktól. — Hát csak ügyeljen öreg, hogy rendbe végezzenek mindent — szólt oda neki. Na Lten áldja ! — Istennek ajánlom — köszönt viszsza az öreg és a kapa nyéllel bebotozott a tőkék közé. — Jól megnézted ezt az embert? — kérdezte bátyám. — Meg — feleltem. Kemény embernek látszik. — Meghiszem azt! Mikor belement, a golyó a kezébe, tudod, mit csinált? Neki állt bicskával és iv.'y próbálta kiszedni a golyót. Hiába mondtam, menjen orvoshoz, nem, az Istennek el nem ment volna. \ — Es lám, mégis begyógyult, H keze. — Várj csak ! Négy napig ott feküdi » pince mögött és nyavalygott- Arra már vállig földagadt a karja Az öreg is níeg ijedt egy kicsit, de még mindig nem akart orvoshoz menni. Hogy az ő kezét elrontsa valami szamár orvos! — Bu a áz ilyen paraszt.. Bátyáin folytatta : — De már ekkor én sem hagytam ennyibe. Fölülhettük koc iia és bevittem Debrecenbe »a orvoshoz. Tudod, mit mondott az orvosnak ? Itt a kezem, gyógyijja meg az úr, de úgy, hogy ne fájjilt ! Mert. leütöm az urat! — A doktor mit szólt hozzá ? — Mit ? Szépen lefogatta két markos emberrel és annak rendje- ós módja szerint kivette a kezéből a goljót. i Szegény Mihály bácsi ! . . Valósággal haragudtam az orvosra. Egy ilyen, szobors/ép, kemény magyart lefogatni ! En legalább mindig gyönyörűséggel nézem a mi szép parasztjainkat, meg tudnám csókolni azokat a napbarnitotta szabályos vonásokat, azt, az öntudatos, bátor szemet. . . Bátyám, aki az egész életét közöttük töltötte és nem ért rá csak gyönyörv ködni bennük, belevágott a gondolataimba : — Gondolhatod, hogy fájt az öregnek, mikor az orvos metélte a kezét. Es azt hiszed, jajgatott? Dehogy! Csuk káromkodott kegyetlenül, szidta HZ orvost, mint a xokácot, hogy \gy leüti, meg úgy leüti ! . . . Te szett nekem, jiibben az emberben még van valami az ős, vr.d magyarból. Ezen közben fölértünk a házba. Benut a hüs szobában levetettük magunkat a hideg bőrdiváilyra és nagyokat fújtunk: Tyüh, de kutya meleg van ! * Éjien végeztünk a vacsorával, mikor iz óreg Mihály benyit, a szobába. — Sz-renc^és jogsiét kívánok ! — No, Mihály, mi újság? — Kérdezte bátyám. — Hát a kezemet, monta a nagyságos úr, hogy bekmyi valamivel. — Igazis ! — ugrott föl bátyám és a szekrény felé tartott, hol a házipatika állott. Az öreg ott állt az ajtóban, kaptákban, ahogy úrral szemben szokás állni és várt. A kis petróleum-lámpa bevilágított a becsületen, magyar arcába. Néztem, néztem az öreget és eszembe jutott, H délelőtti mondása. — Hát Tisza Istvánra lőttek, és magát találta el a golj'ó ! Nagyszerű! — és nevettem. — Ugy van az — felelte Mihály komolyan. Úrra, ha rá is lüuek, nem történik baja. Azér is a szegény embernek megszenvedni. — — — Milyen naiv ez a kemény magyar! Vagy talán ezt is a nagy kópé Lencsés Gábor találta ki? . . .