Balatonvidék, 1913 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1913-06-29 / 26. szám

1913. junius 29. BALA JXJNVSJEÍÍ. kaszt az iskola neve is, a szeretet és hála érzését, mert az iskola jó anyánk volt, ki szive szerint, legjobb tudása szerint végezte kötelességét! Szeresse tehát a tanuló ifjúság jó igazgatóját ós tanárait, kik az őt nevelő iskola, az öt nevelő anya munkájából bizony alaposan kivették részüket! Nem akarok én itt kitérni az iskolát, első sorban a gimnáziumokat ért támadásokra. Ez nagyon hosszadalmas volna! De miért is tenném ? Majdnem mindenki tudja az iskoláról való felfogásokat, akár hivatott, akár nem hivatott emberektől erednek azok. Annyi bizonyos, hogy lehetne jó reformokat életbe léptetni most is, mikor már annyit könnvitettek a tanulók' javára. Csak aztán annyi ne legyen a könnyités, hogy a tanulót minden kissé nehezebb dologtól elszoktassa! A munka szeretetét a tanulónak az iskolából kell ki vinnie az életbe , mi lesz akkor, ha a tanuló már az iskolában «szellemi mankón járóvá fejlődik>, ha megijed egy kis nehézségtől, ha minden komotyabb munka «tulterhelés» neki? S a szülő, sokszor a sajtó is készpénznek veszi az álli- [ tólagos túlterhelés jelszavát, s ha a j tanuló valami bolondot tesz, hát ott van bűnbaknak az iskola (I. Mazuch: Középiskoláink tanitó munkájának akadályai) ! Manap egész divat, hogy min denéit az iskolát okolják. Még akkor is, ha a tanuló gyönge, vagy csak azért megy gimnáziumba, mert má,s iskola nem áll rendelkezésére. Mit gondolnak hajlammal, tehetséggel? Sokszor hiába ajánlja az iskola az ipari és kereskedő foglalkozásokat; hiába mondja, hogy a mai élettelfogás mindinkább gj'akorlati vá lesz! Sok szülőotthon azzal ijesztegette g}

7ermekét, hogy iparra adja, ha nem tanul ; ahelyett, hogv inkább belenevelte volna a tisztes kézi foglalkozások s a kereskedőpálya szereletét ; ahelyett, hogy megmagyarázta volna neki, hogy dolgozni nem szégyen, hogy minden becsületes foglalkozás felemelő, nemes dolog s csak a renyheség s a dologtalanság részesül megvetésben (v. ö. Mazuch művével)! Vagy erőszakolhatja a szülő kevésbbé tehetséges fiát a felső osztályok elvégzésére ? Én azt hiszem, hogy ez aligha tartozik a család nevelő munkájához. Mert a család is nevel! Sőt a család teszi le a nevelés fundamentumát, az iskola hiVcLtcLScl ennek a fundamentumnak megerősítése, további fejlesztése.Égetően szükséges a család és az iskola együttműködése a nevelésben. Csak igy lehet igazán eredményes és ideális nivóju a,z a tanitó és nevelő munka, melyeta tanár végez! Szinte magától jön s jelentkezik a kérdés, hogy megvolt-e mindig ez a nagyon is szükséges együttműködés a csa- j Iád és az iskola között; megfelelt-e minden család nevelő hivatásának ? Nem kényeztették e el szemük fényét, gyermeküket ? Nem voltak-e elnézők irányában? Ugy beszéltek e mindig a tanuló előtt az iskoláról, a tanárokról, ahogyan azt a munkát elismerő hálás megemlékezés követeli? Mindig megfelelő volt-e az a környezet, melyben a gyermek mozgott. ? Mert a gyermek előbb utánozza a rosszat, mint azt a kényeztető szülő, vagy az elnéző környezet észreveszi! A család nevelő munkájához tartozik az is, hogj- gondos szállásadót válasszon fia számára! Olyant, aki a legcsekélyebb dologra sem huny szemet ; olyant, aki a legnagyobb éberséggel munkálja a tanuló erkölcsi és szellemi előhaladását ! At volt-e hatva minden szállásadó, az édes apa, vagy anya. helyettese, nagy, felelősséggel teli megbízatásának fontosságától? Nagy kérdés ez! Mert mi sem bizonyosabb, mint az, hogy a szülőhelyettesség nem merülhet ki a szállásadásban és élelmezésben, meg a havi pénzfelvevósében ! Ugy tele van szivem-lelkem ezen ünnepélyes pillanatban ! De sokat tudnók még nektek mondani kedves tanulók . . . meg édes szülei teknek is ! Hazatérsz hát kedves tanuló sereg a boldog szülői körbe. Most édes szülői gondoskodás alatt fogsz lenni. Fogadd meg jó tanácsainkat; a szünidőben se zárkózzál el az igazság befogadásától ! Talán nem lesznek tanulság nélkül szavaink ! Törekedjelek ezután is becsületes életre, komoly munkásságra s mindenekfölött erős jellemre. Ez lesz az az erős fundamentum, melyre ráépíthetünk. Ezen a fundamentumon épül fel édes szüleitelj öröme is. nemcsak a ti boldogságtok ! É.tsétek meg jól! Eszerint cselekedjetek hát! Törekedjetek ezután is a jóra és az igazságra, mert «aki csak a jót keresi, de igazságra való törekvés nélkül : árnyékot űz : aki pedig csak a szép után tut, a jót és igazat mellőzve: délibábot kerget* ! Isten áldása legyen Keszthely egyik büszkeségén, a főgimnáziumon, Isten áldása legyen ezen intézet vezetőjén és tanárain ! Neveljen ez az iskola továbbra is vallásos életre, tudományra és önzetlen hazaszeretetre! Áldja meg az Ég ennek az iskolának jótevőit és jóakaróit ! Isten vezérelje tanuló ifjúságunkat a szünidőben is ; azoknak, kik távoznak, adjon erőt a főiskola elvégzéséhez, másoknak sok szerencsét és boldogságot az ipari és kereskedelmi pál}

7ákon ! A visszatérőket szeretettel fogjuk keblünkre ölelni s rögös pályánk diktálta lelkiismeretes vezetésben részesíteni. A viszontlátásra két hónap múlva kedves tanulósereg ! Ne feledd intelmeinket s minden körülmények között légy hű királyodhoz, <lég3

7 hü Istenedhez, légy hű hazádhoz s a jövő tied lesz !» Ugy legyen ! | Egyről-másról. Dolna-Sárác, 1913. juni 26. Tekintetes Szerkesztő Úr ! It y van az ember ! Sokszor könynyelmüen ígér és azután restelkedni kénytelen, mert az igéretét megtartani nem tudja. Igy jártam én is! Azt ígértem, bogy mivel a vasutat szétrombolták, alig irhatok a Bal.ánrőí; m»rt beljebb megyek. Ezek azok, amelyeket nem tudtam megtartani. Azért khek bocsánatot a kedves Szerkesztő úrtól, mut m»gint itt vagyok a szép, a i nagy tó partján és diskurálok az én ítasid j effendimniel. akinek a beszéde folyik miut a méz : édesen, dallamosan, soha sem érdesen, durván; a lelke -zelid és mélyen, mint az ő biliének az atyja : a nagy Mohamed : érzi az igazságot. Dinét együtt ülünk és én, az idegen, a törökök és bo'gárok között a magyar, gyönyörködve hallg^Dom fejtegetéseit. Ismeri hazájának minden baját ós erényeit ; fajának hibáit és előnyeit. I-meri » szomszéd országok világában a. hullámokat, amelyek oda oda ütődnek az állam alapjainak o sziitjeihez ; csapkodnak, majd fodtozva lünnek <d az uj babok között, hogy helyet adjanak ríj áramlásóknak, é< azt mondja, hogy ez . az étet. «Az öregek köziii sokan ezt nem tátják ! Azok megcsinálták e

s ki is élték már a világukat és ujat teremteni nem is tudnának, ha akarnának is. De ők nem is akarnak! Rdka kivétet az az «öreg', aki érzésvilágát nem érzi kimerülni — és meglát/a, hogy az uj hullámok csapkodnak ' s helyet kérnek.' Es v.rselt az én szelíd barátom, mondván : „Mikor javakorbiin valók, Azt gondolták öreg vagyok, S öreg ajkakról szál iának Azok az őszi, bús dalok. S mikor már megöregedém, Azt hitték, hogy ifjú vagyok. S ifjú ajkakról szállanak Azok a víg tavaszdalok." Nézze barátom, ez «én» vagyok! A közélet ti!yen> embereket kiván ! Olyanokat, akik dacára öi egségüknek nem akarnak elpihenni a babéraikon. Nézze ezt. a -várost, »z én életein küzdelmeinek a helyet! Mig fiatat voltam, harcoltam az önzetlenségért és e* »z amit a polgártársaim sohasem értettek meg! Ez volt, az én ifjúságom Őszi, bús dalainak édes szülőié. Az idő mult és alkotni, oh ! azt nem tudtunk soha. Hogv miért?! Az' is megmondom Önnek ! Nézze ezt a várost, a legnagyobb baj" az, hogy k->t fajhoz tarto/nak a lakói. Az egyik török ». másik bolgár. Azt mondják, hogy az én atyai nemzedékem : lusta. Alkotásra nem termett, csak a fogyasztásra. Azt monHják a bolgárok, hogy sehol a harc és küzdelem szavai nem oty közéletüek. mint nálunk. Másutt minden városbeli dolgozik a városáért, nálunk a harc helyettesi ti a munkát. A frázis uralma e városban akkora és oly általános, hogy a béke kívánatos állapotát is csak harci jelszavak kíséretében tudjuk képzelni Es éppen abban van a fő baj, hogy a munkára szükséges időnek egy részét harcra és küzdelemre fordítja és ezzel egy város'miíy nagy gazdasági károkat okoz önmagának ! Ez volt az oka, nézze! ott a tó partján « vsuti állomást, hogy azt nem tud• uk összekötni egy másik tóval, amely ott a hegy mögött-terlilö lapságon sok embernek adta vissza az egészségét. Í

Emlék-zem: akkor is, mint most az Ön hazájában, a bolgárok itt e városban panamákat láttak minden mozdulatban, amely azok ré-zéről jött, akik a vasutat akarták. Akkor is azt mondtam : «Egy városka, amelynek jövő/e és gazdasági fellendülése egyenesen az idegen töke minél nagyobb beözönlésétöl függ, rosszul teszi, ha a vállalkozás és üzlet minden fajtáját, mint vétkes ós meg nem engedett panamát tünteti fel.* De Hzért — nem lett vasút ! Az idő mult, a pár évre rá, egy más