Balatonvidék, 1913 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1913-06-29 / 26. szám

XVII, évfolyam Keszthely, 1913. junius 29. 26. szám. I s e til £ & M E G J E L E N 1 K 'I E T E N K INT BGYSZ V i i: VASÁRNAP. szerkesztőség é*s kiadóhivatal A VOLT GAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN Kéziratokat a szerkesztőség címére, pénzesutalványokat, hirdetési megbízásokat és reklamációkat a kiadóhivatalt: a kérünk. Kéziratokat nem aduok vissza. ELŐFIZETÉSI AKAK : Egész évre . . V 10 K. - f. Negyedévre . . Féi évre . . . 5 K. - f.| Egyes szám ára Nyilttér petitsora 1 korona. 2 K. 60 20 Heti kis tükör, Kaim án. Károly neve nem volt ismeretlen azok előtt, akik lell.i szükségletük kielégítésére a zsoltárok színes énekeit is használták. Mások a borongós gael énekest hallották az ő szavával megszólalni. Akadémikus volt — megválasztailanul. Fáradhatatlanul dolgozott s munkája pályabérét mindig önmagában találta. Szelíd lelkű pap letér- fáradt lelkeket tudott felébreszteni, mikor a kath. eszmék védelmére felemelte hatalmas szavát. Szószéken, uépgy ül-seu, képviselőházban » katholikus eszmék diadaláért küzdött. Homloka köré a megértő lelkek bői fonódott elévülhetetlen koszorú. A nők világkongresszusa befejeződött. Asszonyok tárgyaltak — férfiasan Sőt talán férfiasabban mint vártuk. Csodálatosképpen nem v zettek ki senkit sem h gyülésteiemből és nem is vagdal kosták. Pedig el voltunk rá készülve, hogy e ,jó szokás'-t alkalmazzák Baiátságos volt a kongresszus egész lefolyása. Ugy látszik megszerettek bennünket a derék külföldi hölgyek, mert az ország több részét meglátogatták. Bizonyára csodálkoznak azon, bog) mil\en nagy teiületen hangzik az előttük ismeretlen magyar szó. Legalább megismerték, hogy •vagyunk mi még magyarok !« A BALATON VIDÉK TAHCAJA. Csendes éj oan. irta LAKATOS JÁNOS. Csendes éj van s ringatódzili Medrében a Balaton, Lágyan hangzó suttogását Elmerengve hallgatom: Szüntelen csak azt suttogja, Azt kérdezi magában : Van-e igaz boldog ember Ebben a nagy világban ? Szeress engem hűn, igazán, Szeress engem, angyalom, Mindövökre elhallgat majd A kíváncsi Balaton. Mert ha szeretsz, szellő íjiszi Üzenetem hozzája: — Én vagyok a boldog ember Ebbe' a nagy világba'! T© Demnra.' Ijta: Dr. Pap László. „Mind összegyültünk ünnepelni ma, Szivünkben hála, ajkunkon ima." Fut, rohan, a vissza nem hozható idö. Ismét egy tanév múlt el. Elhangzik a Te Deum ! . . . A Téged Isten dicsérünk. . . Szt. Pé'er és Pál ünnepén bezárul az iskola, mely méhkashoz hasonlított, honnan vidám, kipirult arcú fiuk «rajzottak ki>, szemükben büszke lánggal . . . nemes önérzettel, a jól teljesített kötelesség önérzetével. Egy csekélyebb töredék arcán szomorúság, megbánás látszik, melyet vétkes mulasztásuk, vagy nem menthető hanyagságuk okozott . . . itt ott talán termés?etadta sajnálatos gyöngeségük . . . Szt. Péter és Pál ünnepe határt jelöl az iskolák életében ! Bizonyítvány kiosztás, a nagy szünidő megkezdése ! . . . Vájjon nem határköve ez egy tanév örömben, fájdalomban bővelkedő s minden vonatkozásában fáradságos munkájának ? Bizonyos meghatottsággal áll meg az ember ennél a határkőnél; visszagondol az egész tanév lefolj-ására, visszaidézi elméjébeakiemelkedőbb ünnepiese-bb momentumokat, de egyúttal a keserűbb pillanatokat is, melyek ugyan a lélek húrjait örömre nem hangolják, de tapasztalatokkal szolgálnak, hogy az esetleges bajokat/gyökerükben elvághassuk, hogy a tanulók erkölcsi és szellemi előmenetelének emelésében hasznunkra fordíthassuk. Mert régi igazság az, hogy jóból, rosszból egyformán tanulunk; a jóból megtanuljuk, hogy miként cselekedjünk, a rosszból pedig okulunk,hogy hogyan nem szabad tennünk. Igy minden közös okulásra van szánva. Tanároknak, szülőknek, tanulóknak egyaránt. Mert a mi eszményi törekvéseinkben s egész embert kívánó munkánkban is fordulhat elő hiba. Mert mi is emberek vagyunk . . . s van gyarlóság a szülőkben, tanulókban is. Meg nem boc.-átható hiúság és rövidlátás volna, ha ők magukról másképen gondolkoznának ! Akiben öntudat és Ítélőképesség van, mérlegeli múltját, midőn életének valamely kiemelkedő eseményéhez ér. Ezt cselekszi a tanárvilág, A golyó. Irta Tasnády B. Gyula. Az állami szőllőtelep gyepes utain sétáltunk egy m-leg, augusztusi délután. A szőllőtelep igazgatója és én. Egy helyen megálltunk. Józsi báiyám (az igazgató) bekiáltott « szöllőtőkék közé, ahol napszámosok dolgoztak : — Hogy van a kezével, Mihály ? Egy öreg paraszt letette a kapát. — Köszönöm kérdését a nagyságos úrnak — ós kb«-'» megemelte a nagy aratószalmakalapját — mán nem fáj. Csak a szűtie nem t.eccik még mindég. — Mutassa csak ! Az öreg kijött, a tőkék közül az útra és odamutatta « jobb kezét. A hüvelyk u|ja kétszer akkora volt, mint másnak és csúnya lila. Józsi hátyám megtapogatta. — Javul már, — biztatta az öreget. Majd estére jöjjön be hozzám, adok rá borogatást. Ezzel a fájós ujj ügye el volt intézve. — Megy-e a munka, öreg? — kérdezte. Es mielőtt az öreg Mihály felelhetett volna, odamutatott a munkások közé: — Az a Csuka gyerek nem jól gazol. Csak vigyázza meg ! Tegnap is láttam, hogy a tőkék körül mint rajt'hagyja a sok fattyugazt . . . Különben magam is szólok neki. És bement a szől őbe. Az öteg is utána akart menni — Mondja csak, bácsi — állítottam meg — mi történt az ujjával? — Belement a golyó. — Golyó ? Milyen golyó ? — Hát oliau pisztolygolyó. — Hogyan ? — kíváncsiskodtam tovább. Az öreg rádülleszkedett a kapanyelére : tehát hosszú törtenete van enuek I — gondoltam mindjárt. En is ledobtam magamat a gyepre, beleigazitva fejemet egy tőke keskeny árnyékába. Az öreg belekezdett: — Hát éppen vasárnap vót. Ott ültüuK a pince előtt, oszt óvastuk a zujságbó, hogy rálőttek Tisza Istványra Még a Lencsés Gábor monta, hogy aszongya, ma mán úrnak lenni se tanácsos . . . Hát igazad van, mondom neki, oszt gytivök föl erre a borház felé, látom a gyereknél, a fiamnál, egy piszioly van. Hún vetted? Aszongya, az uraság hájé. No mondom, akkor maja én od'adom az úrfinak, a te kezedbe nem való. Ugy látszik, melege kezdett lenni az öregnek-, mert ő is beállott, egy tőke árnyékába és onnét folytatta; — Még el se érök a borházhoz, . . . utközbeu csak nézögetem azt a pisztolyt, olyan szép, kicsiny jószág volt, forgatom jobbra, — balra . . . hát nem elsül, oszt éppen az ón kezembe muszájn vót menni annak a rongyos golyónak !