Balatonvidék, 1913 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1913-01-05 / 1. szám
BALATONVIDÉK 1913. január 5. csak a fürge cíckányok és mezei egerek lehetnek otthonosak. Ez a javaslat minden és mégis semmi. Egy nesze semmi fogd meg jól. Egy u. n. mixtum kompositum ! Se nem általános, se nem egyenlő, se nem titkos, se nem körségenkénti. Olyan, mint a szabadelvű politika : — Vakulj magyar ! líem elégíti ki a szélső radikálisokat, nem elégíti ki a mérsékelt haladás hiveit, nem elégíti ki a merev konzervatív felfogásokat. Előre is lép, hátra is lép — de legnagyobbrészt — félre lép ! A hang, mely megszólal benne — az Jákobé, de a kéz, amely nyújtja — Ézsáué. Szelid hang, amely csillapít, de erös szőrös 1\éz, amely szét üt, hogy szerte rebbenjenek az erőszakos követelőzők seregein. Tehát teljesen alkalmatlan arra, amire szánva van, a nemzet széles rétegeinek megnyugtatására ! Nincs a hazában senki, aki ne osztaná, hogy az eddigi elavult választójogi rendszer, a változott viszonyok között fenntartható volna. Minden méltányos felfogás megegyezik abban, hogy a rendkívül szük választójogi kereteket bőviteni kell. Hogy az alkotmány sáncain kívül állók százezreinek is meg kell adni a legelemibb állampolgári jogot. Hogy azok is részesedhessenek e jogukban, kik vér és pénz áldozataik dacára, eddig a jogot, a nemzet sorsának intézésében nélkülözték, de akik vagyoni, értelmi s munkásállásuknál fogva arra igényt tarthatnak. Ugy azonban, hogy a nemzeti jogokban való e részesedés a nemzeti érdekeknek mindenben meg is feleljen. Az a minden korlátozás nélküli általános, egyenlő és titkos választójogtulajdonképpen csak utópia ! Mert a leghaladottabb és radikálisabb államok általánosának is meg vannak a korlátai ! Ennek dacára sem vált az úgynevezett absolut általános — egy országnak sem üdvére ! Magyarország alkotmányos és nemzeti s eiősen nemzetiségi viszonyai pedig egyenesen óva intenek az általánosnak nevezett választójogtól. Ilyet tehát komoly megfontolás után senki sem kiván! De igen is kívánja mindenki a jognak oly mérvű kiterjesztését, mely a nemzet lehető legszélesebb rétegei előtt nyissa meg az alkotmányos élet kapuit. Természetesen azok előtt, akik arra érettek, nem pedig, akik a megfelelő feltételek nélkül szűkölködnek. Ha már most a nyilvánosságra jutott javaslatot tekintjük, kellő, minden szempontot mérlegelő, minden pártpolitikát mellőző vizsgálódás után megállapíthatjuk, hogy ez a javaslat sem a jogos követelésnek, sem a méltányos igényeknek, sem a helyes jogérzéknek, sem belátó nemzeti politika és megnyugtatás gondolatának meg nem felel ! Ellenben bő tápot nyújt arra a már is hangoztatott jogos gj'anura, hogy nem egyetemes nemzeti érdeket, hanem szűkkeblű pártérdeket kiván szolgálni. Bűnben fogantatott ! Mert kitűnt, hogy jogos nemzeti aspirációnk letörésére gondolták ki az általánost. Bűnben született meg, mert a szenvedelmes és kárhozatos pártvillongások között, mellőzve, sőt mereven elutasítva a pártközi megegj^ezés elvét, egy az uralmat gyakorló párttál Uram esőt, de nincá banhe köszönet í» Magyarország népe is ilyenformán járt a választójogi reformmal. Az alkotmányos élet beköszöntésével az ország polgárságának csak egy és pedig kisebb része jutott az alkotmányos élet jogaihoz. A másik és pedig nagyobb rész künn maradt az alkotmányosság sáncain kivül ! A jogtalanok epedő szomjúsággal kiáltottak enyhet adójogért! Évtizedek óta hullámzott a magyar ég alatt a könyörgés ! Nagy gyülekezetekben, «körmenetekben> hangzott a kiáltás szerte a hazában : «jogot a népnek.* Felhő kerekedett végre — Bécs felől, villámok cikkáztak, a nemzeti követelések mennydörögtek a nemzeti jogokért. A nagy viharban mindenki üdítő, csillapító harmat után esengett. A nagy dörrenésben: Kristóffi hamis próféta ajkain: megvillant az általános,egyenlő, titkos és községenkénti szavazati jog ígérete.. . . azután csend lett. Mintha az igérő és kérő nép is megdöbbent volna a nagy ígérettől ! De a felhők csak kavarogtak, az elégedetlenek jogot kérő szavai nem szűntek a követeléssel ! És íme, mig a hegyek viaskodtak, megszületett— a ridikulus mus.... A zivatar vihar ZclScL ct jótékony «ső helyett meghozta — a jégverést. .Lukács László majd egy évtizedes Ígérgetés után végre beterjesztette a várva várt választó jogi reformjavaslatot. Amelyre a jogot kérők ezrei is elmonhatják : Adtál Uram -esőt, de nincs benne köszönet. Olyan «z a javaslat is, mint a rongyos szűr, kivül, belül lyukas, rongyos. A be •és kibúvók szabad prédája, melyben Érdekes kép a «TükÖr előtt> is, mig a • Vasárnap délután* c. képen bár az alak mozdulataiban kevés a szépség, mégis a sziueivel kitűnően hat. Vágó Sándor «Hatvani piac» o. vásznán a napsütés érdekes megfestése s a «Talyigásokon» a jó kompozíció érdemel elismerést. Náray Aurélnak «Rácsos kapu, rácsos ablak» c. genre képe bár kissé Munkácsy és Bihari izü, mégis szép kidolgozásával s alakjainak megrajzolásával tudást hizonyif.. Zorkóczy Gyulának is van néhány szép vászna, pl. a «Falu szélén*, amelyek azért szépek, mert egységesek és a színei természetesek. Aquarellekben Deák Ebner Lajos tűnik ki, akinek a munkáján meglátszik a tudás ós művészi erő. Nagyon hangulatosak Holló Lajos római aquarelljeí is, amelyekben megvan színhelyük langyos levegője, élénk napsütése. Tehát, amint, mondom, talál az ember szép számmal olyan képet a tárlaton, amely előtt, gyönyörködve áll meg, de különben is, nem kívánhatjuk azt, hogy Ma* net vagy Degas képeket állítsanak ki a mi kis városunkban és igy megadhatjuk azt az elismerést, hogy ez a kiállítás a szokott képkiállitásokat, mind képeinek számával, mind több valóban szép képének értékével meghaladta. Kibékülés. Irta >Ér » Lányi Ferenc, a híres cimbalomművész búcsúzott az élettől. Búcsúlevelei ott hevertek előtte az asztalon, C»ak még egyet nem irt meg egészen. Ott feküdt az is előtte, de csak a megszólítás volt rajta : • Imádót' Anyám !» Nem jutott semmi az eszébe, pedig hiszen meg akarta vigasztalni ebben a levélben. Idegesen szívta cigarettáját. Feltűnt előtte a jó anya képe, amint hivogatólag terjesztette ki feléje kezeit. Szemeibe szöktek a könnyei. De aztán elűzte ezt a képet. «Mit ér nekem már az élet nélküle*, sóhajtott fel. Fáradtan kelt fel az Íróasztaltól. Nem akart, nem mert irni a/, anyjának. Nem is tudott volna írni. Csak még ennyit fűzött a megszólításhoz : «Bocsásson meg boldogtalan fiának !» Ezután oda ült a cimbalomhoz. El akarta játszani még egyszer az Ö nótáját, a szivtelenét. Belevágott a hurok közé, csengett, zúgott a hangszer hol szelíden, mint az estharangja, hol vadul, mint, a zivatar mennydörgése. S mialatt zengett a cimbalom, melynek hangjaiban egész fájdalma ott volt, elgondolkozott a múlton. Ott látta magát rossz barátai között folytonos mulatozások, kicsapongások közt. Ezután jött Ő, a kékszemű leány és kiragadta öt e körből. Halálosan egymásba szerettek. Látta magát, amint a juristák bálján táncol vele, hallotta újra szavait: •Feri, ha szeret, többet nem megy barátai közé. Érti ? En akarom, én !» Látta magát,amint ragyogószemmel megígéri azt. Aziitán tovább szaladtak gondolatai. Látta magát, amint boldogan tervezgeték együtt a jővőt. Azután jött a végzetes nap. Isten látja a lelkét, ő nem szegte meg a szavát. Jöttek a barátok s vitték őt mulatni. Avval vigasztalták, hogy hiszen tíz órára újra haza jöhet,. Hiszen ez úgyis utoljára lesz. S ó elment. A leány megtudta ezt. Azóta nem szólt hozza. Hiába minden könyörgés, a leány hajthatatlan maradt. Csak ennyit válaszolt minden kérésére : «Megszegte a szavát.» Ezért kell teliát, hogy pontot tegyen az élete végére. • Hiszen nélküle nem tudok élni», sóhajtott fel halkan. Itt végére ért gondolatainak, csak a cimbalom ziigta még szomorúan a refraint : — Isten veled ! Még egyszer a hurok közé csapott. S mialatt a «c» sejtelm 6 9© 1 1 zúgott bele a csendbe, szomorúan állott fel. Odament az asztalhoz s még egyszer megcsókolta az Ö kópét. Elővette a rovolvert, még egyszer megnéz'e a kis kegyetlen jószágot. «Isten veled !» susogta halkan s felemelte a fegyvert. Ebben ,a pillanatban egy puha, kicsike leánykóz fogta le a pisztolytartó kezet, : •Feri ! — rebegte halkan — mit csinál?* A fiu riadtan nézett rá. A leány szelíden, megbocsát,ólag tekintett rá s szótlanul tette le a revolvert, melyet a fiútól elvett. Azután meglátta az anyjához címzett levelet. — Kinek irta ezt, Feri ? — kérdezte halkan a leány. A fiu csendesen felelt : «Az anyámnak-» , • Az anyánknak', javította ki a leány, mialatt karját a fiu nyaka köré fonts..
