Balatonvidék, 1912 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1912-08-18 / 33. szám

XVS. évfolyam. Keszthely, 1912. augusztus 18. 33. szám. 1 V>l iiik;ii tietilai). MEGJELEL 1 K H E rr E N KINT EGYSZER: V A S Á R N A P. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL k VOLT GAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN Kéziratokat, a szerkesztőség címére, pénzesutalványokat, hirdetési megbízásokat és reklamációkat, a kiadóhivatalba kérünk. Kéziratokat nem aduök vissza. Egész évre Fél évre . ELŐFIZETÉSI ARAK : . 10 K. — f.i Negyedévre 5 K. — f.| Egyes szám ára Nyilttér petitsora 1 korona. 2 K. 60 1 20 Hol vagy, István király? Temérdek szenvedés, tengernyi könnyhullatás mélységes átérzésének volt eredménye az a szivreható, fenséges magyar ének, mely az igaz magyar hazafiságnak s a katholikus vallásos felfogásnak egyai ánt valódi, hamisítatlan kifejezése s amely éneknek egyik sora fájdalommal s bizalommal telt vegyes érzéssel fordul első apostoli királyunkhoz: Hol vagy, István király ? A XVII. század magyarjának a meg-megujuló török támadások,nem. zeti viszályok, alkotmánytipró törekvések viharai között nagy oka volt arra, hogy égi pátronusához fordult s tőle várt segedelmet Árpád pusztuló nemzete számára. Ám a XVII. század folyamán mégis érintetlenül állott a magyar érzés, magyaros gondolkodás. A magyarságot pusztulással fenyegető veszedelmek akkor legnagyobb részt kívülről : némettől, töröktől jöttek, de mit kell látnunk napjainkban? A nemzeti érzés soha sem volt olyan veszedelemnek kitéve, mint ma. Hiszen 'gaz, hogy a magyarság számbelileg sokkal nagyobb, mint akkor volt; hódit a magyar név kultusza is, csak az a végtelen nagy kár, liogy a miniszteri engedély nem hat á.talakítólag a szivekre is. Mit használ, ha sok a névleges magyar, ha a magyar felfogás, magyar érzés távol marad azoktól a közömbös, hideg magyaroktól. Széchenyi irja naplójában, hogy egy egyszerű magyar melódia könynyekre tudta fakasztani ! De mi indíthatná hazaszeretetre ezeket az uj magyarokat? Nekik a haza csak akkor jó, ha" fejőstehénnek használhatják; hazafiságuk csak addig tart, mig kénj-elemben élvezhetik. Ok a szél szerint fordítják meg a köpönyeget, ahányszor csak kell. - Horatiusnak a magyar vérbe is átment gyönyörű mondását: Si fractns illabatur orbis, impavidum ferient ruinae — elavult, lomtári dolognak nyilvánítják s a nézetek változtatásának kényelmes köpönyegét hajítják a nyakuk közé. Az a hit, amely Szent István királ}

7unk országát erőssé, szilárddá tette, ma a ripőkök gúnyjának céltáblája. Szánalmas mosollyal néznek arra is, aki a haza nevét ajkára meri venni; aki szentnek tart mindent, ami az ősök hazafiságával öszszeforrott. Irodalmunk ismer már egy szomoiú korszakot, ametyben a nemzeti érzés elernyedt, de nem ismer olyat, amilyen a mai mikor mindent, ami szent, büntetlenül lehet gúnyolni és sárral dobálni. Mi volt a XVIII. századvégi magyarság idegenmajmolása a mai magyarságéhoz Képest ? Akkor legalább a nép romlatlan maradt, de hogyan megvan ma már romolva ennek a gondolatvilága is / Altalános a romlás, a züllés a nemzetnek minden rétegében. A súlyos kórt pedig növeli még az is, hogy a nép nem azoknak hisz, akik eredetüknél hitüknél, meggyőződésüknél fogva hozzá tartoznak, hanem ész nélkül szalad a hamis próféták után, akik kimondhatatlan gyönyörűséggel ássák mindig mélyebbre és mélyebbre azt a sirt, ahol a nemes magyar nemzetnek végre is el kell ' sülyednie. Ennek a pusztulásnak elkerülésére egyetlen eszköz Szent István A BitUTÓNVI!)ÉK TÁBCAJA. A lélekben szeretök. A fehér kii kezek meg-megremeglek az asztalon s a hosszúkás, áttetsző ujjak idegesen babráltak a futó tojtjaival. És ő nem mert felnézni, félt a férfi perzselő !ekintelétől, fé't, hogy az belelát a lelkébe s kiolvassa onnan az ő elrejtett kincseit, ábrándját reményét, gondolatát. Az a másik pedig ott üli előtte, <-löre hajolva és suttogva beszélt, gyorsan, hogy a lánynak ne legyen ideje szavai fölött gondolkozni és az ő mámoros, bódító szavai eltikkasszák, elégessék azt a parányi, vergődő lelket. — Nézze Lili, én belelátok a maga lelkébe, én tudom, hogy maga keres.valakit és én akarok az a valaki lenni aki magának mii den gondolatát teljesítse, aki a m»ga érzéseinek rabja legyen. Maga kis naiv leány, még nem i»meii, vagy nem aka-ja ismerni azt a perzselő szenvedélyt, amely nekem minden kis eremben felforralja a vért, ha magát látom, ha aranyos haját nézem s ha magamba szivom az illatát, azt az édes, azt a kábitó illatot. Es a férfi szeme vad tűzben égett, mert vágyott a lányra nagyon, vágyott a diadalmas, a hódító férfi hatalmas szenvedélyével, aki ismeri fegyvereinek győzhetett enségét s akiben a harci kedvet, a hódító vágyat csak fokozta a lány bánatos nyugalma. — Ne hazudjunk magunknak, édes Lili ; nekem szükségem van magára s maga kész az én utamon járni mihelyt meggyőzi magát arról, h^gj' ez a szenvedélyfs szerelem, ez a lélekzsibbasztó örök tűz lehet csak az. élet, a való élet alapja. Jöjjön velem édes Lili, jöjjön az én utamon, azon az ut"n, amelyen piros virágok viiítanak és ezek a világok a mi szivünk véréből fognak fakadni, ami egymásba folyó vérünknek lesznek a szülöttei. Kis virág, bánatos kis vitág, engedje, hogy a mellemre tűzzem, ide, a szivem fölé, hogy idehúzzam kicsi fejét a keblemre s ott hallgassa 1 a szivem vad dobogását, amelynek minden ütése azt veri: Lili, édes kis Lili, légy az én üdvösségem. Bágyadtan ingatta fejét a leány. — Nem leh*-t, Bandi, nem lehet. A férfi megsebezve ugrott fel székéről. Szavainak más hatása szokott lenni, ilyen ellentállásra még nem talált. Bántotta iuságát, hogy ennek a gyönge leánynak szelid bánatán kudarcot vall mindéi) fegyvere, azok a jól átgondolt, hol szenvedélyes, hol hizelgő szavak, amelyek a nőt nem hagyják gondolkozni, hanem észrevétlenül belopóznak szivébe s azt tabui ejtik Hirtelen megragadta a leány kezét s még hevesebben folytatta. — Lili, drága Lili, hát lie kergessen a kétségbeesésbe, nem érzi, hogy mint űz maga felé a vérem, nem érzi azt a roppant nagy szerelmet, mely bent ül a szememben s mint valami forró káprázat, elborítja agyamat s tz nem képes másra, csak I magára gondolni. Jöjjön az én boldogságot igérő fészkembe, melynek maga le*z a királynője s én a maga hűséges rabszolgájaEs a lány keze az első pillanatban ott vergődött a férfi erős maikában, de azután hirtelen észretérve, ijedten kapta ki meggyötört kis kezét, e parányi feliéipillangót és most már bátran nézett a férfi szeme hözé a szere'me-, a bátoi leány öntudatos nézésével. Már nem félt, undorodott a tolakodótól, aki megakarta lopni az ő titkos szentélyét, aki irigy módon le akarta gázolni a liliomokat lelke virágos kertjében. — Nem lehet Bandi és kérem, hagyjon mi'gamra. Én elhiszem, hogy ebben a pillanatban falán tetszem magának és magát hajtja a vére felém az én nyugoduágom miatt, hajtjaja vágy, hogy ott lásson engem is azoknak a lányoknak a sorában, akik hittek a maga szavainak s akiktől maga könyörtelenül, szivtelenül elrabolta boldogságukat, leányos, tiszta álmaikat, éd' S reményüket. Nem Bandi én nem akarom a maga diadalainak számát szaporítani, én nem félek magától, én nem hiszek magának, mert én diadalmaskodni akarok s mert én szeretek. Szép volt a lány igy kipirult arccal,