Balatonvidék, 1912 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1912-12-29 / 52. szám

XVI. évfolyam. Keszthely, 1912. december 29. 52, szám. I^olitiküi Iietii ap. MEGJELENIK fl E T E N K I N T EGYSZER. VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL A VöLT QAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN Kéziratokat, a szerkesztőség címére, pénzesutalványokat, hirdetési megbízásokat és reklamációkat, a kiadóhivatalba kélünk. Kéziratokat nem adunk vissza. ELŐFIZETÉSI ARAK : Egész évre Fél évre . 10 K. — f. 5 K. — f. Negyedévre Egyes szám ára 2 K. 50 20 Nyiltt^r petitsora 1 korona. Heti kis tükör. Keszthely nagyon megtisztelte Yaszat'y Kolos biboros 0 stninenciája díszpolgárrá választásával — maga magát. A város nagy fia óriási jótékonyságával örökre beirta nevét a község anualeseibc, csak valamivel előbb kellett volna ezt észrevenni. De igy is szép ez a cselekedet, mert. meg van benne valami zamata az önzetlen szeretetnek és nagyrabecsülésnek, ez pedig a mai világban elég ritka madár, pláne napnyugat után. Dr. Óvári Ferenc, a veszprémi kerület orázággyülési képviselője, a Balatoni Szövetség alelnöke, akit a mi Balatonunk iránt való meglehetős közönyétől ismer a keszthelyi közönség; , Jusfli Gyulának levelet irt, amelyben tudtára adja, hogy a 4S-as függetlenségi pártból kilép, mart nem tudja helyeselni a Justb-párt taktikáját stb Dr. Óvári Ferenc okoskodását egészen helyesnek, de kissé elkésettnek tartjuk, mert ezt a kouszekvpnciát levonnia régen lett volna alkalma s nem kellett volna karácsonyi meglepetesiil tartogatnia. Mert ezt. a Jób-hirt Justh Gyula bizonyára karácsonykor sem fogadia valami nagy örömmel: Pedig Óvári Ferenc nem is tartozott miudig a vérbeli függetlenségiek közé ! Az idei karácsony sehogysem tudott a meleg szeretet szivet, lelhet átmelegítő ünnepévé válni. Hiányzott belőle a hangulat egysége, mely máskor belopódzott palotába, kunyhóba egyaránt. Még az idő is stils/.erütlen volt, ! Sűrű köd a levegőben, az aggodalom köde a lelkeken. Vájjon mikor oszlik el ez ossiáni köd, melynek foszlányai az rj esztendő fiatal arcát is borongóvá teszik ? Vájjon lehet-e bizalmunk a jövőben, mely u. n. szerencsétlen számmal vigyorog felénk ? Ne tépelődjünk rajia, inkább bízzunk a kegyfs Gonviseléíben, amely nemzetünket eddig sohasem hagyta el s hisszük, hogy ezután sem fogja elhagyni. A béke ünnepe után. Újévi gozdolatok. Irta Somogyi. Olajfaággal csőrében tért vissza Noé galambja a pusztulás gyászos színhelyéről, a bárka menedéket nyújtó biztosságába ! A béke kitavaszodásának e szimbóluma jelezte, hogy megszűnt már az Ur haragja s a derűs égen ott ragyog az isteni frigy, a béke szövetség jele — a szivárvány ! Az isteni hatalom ugyan eltávolította a vizőzön csapását s annak megismétlődése ellen isteni Ígéret a biztosíték. Amit e nagy hatalom isteni mindenható erővel azóta féken tart, a természeti erők egyetemes kitörése nem fenyeget végveszéllyel. Bizalommal tekinthet az ember az égi szivárványra ! Ám az emberi indulatok, szenvedélyek mintha erösebbek lennének a természeti erők titánjainál, állandó zúgással kitörni készülnek, bogy iszapjukkal elöntsék a haladás minden vivmánvát. Ennek a kitörésnek véres ka• »/ tasztrófáját szemléli ideges dermetséggel a világ a közeli Kelet véráztatta földjén. Még nem hangzott el a haldoklók és sebesültek utolsó halálhörgése, már is egy nagyobb, a világot megremegtető katasztrófa fenyeget bennünket. És ebben a fenyegető veszedelemben a mi életünk, békénk, kulturánk, vagyonunk áll az örvény szélén. Keletről és északról fenyeget az ellenséges erők elözönlésének veszedelme. Viharmadarak röpködnek fölöttünk. Ebben a nagy zavarban csupán az az egy vigasztaló, biztosan tekinthetünk a trón magasságára Sclől* múlása, iclől^ köszöntője (Sjétn al?korclo^.) Ma GÁRDONYI GÁSPÁR. Vad rohanássá szállnak az évek . . . ÚJ dalolással hangzik az ének. Meg-megujul az ég ragyogása, Hajnali szellő lágy susogása. Feltör a szellem, lángol a lélek, Új szava zengi: itt vagyok, élek l Hangzik az égi, isteni szózat: Vésd a szivedbe isteni szómat t Elmúl az élet . . . Érzi a lelkünk . . . Élet, amelynek rabjai lettünk. Nap-nap után a sir a világunk, Eljön a vég, mit borzadva várunk. Mult szava hangzik, mult szava most ts Mult szava zengi hattyúdalát, Zord a zenéje, érdes a hangja, Kéj-ajakáról igy ke! a vád : Számotadáara itt vagyok újra,\ Zeng a zeném most, harsog a húrja. (Itt szava elhal, könnyei hu Inak, Csak susogása hangzik a múltnak.) Fáj a szivem. . . fáj... bánom ? vétkem... Sir a szivem a mult bűnein, Vádol a lelkem . . . érzem a terhet . . Érzem ... a lelkem . . . gyötri a kin. . . S halkul a hangja. Hattyúdalával Összevegyül az égi ige : Szálj el örökre, mult színes álma Ifjú jövő ó, jöjj te ide / S pirkad a hajnal. Feljön a fényes, Feltör a tiszta, ifjú jövő, Mult szines álmát s messze jövőnket Égi fonállal egybeszövö. Látom a lelkét: fénytüze lobban, Hallom a hangját mind jobban, jobban. Szivdobogása : ágyú zenéje (Hajlik a lelkem vágyva feléje,) Éget a fénye tüz melegével, Barna szemében vágy tüze székel, Reng az egész föld lába nyomában, Uj zene hangzik, zeng a dalában. Emberi lélek hallod a hangot ? Hallod az újév röpke dalát ? Lelked az élet, szived a vígság Lényed a mámor hatja-e át ? Vesd le magadról régi ruhádat, Int ma az égi isteni lélek, Öltsd fel a tiszta, szent, szűzi köntöst... Elmúl az élet, múlnak az évek / Levél. Irta Tóth István. Ragusa, 1912. dec. 12. Életkörülményeimből kifolyólag hosZszabb időt kell e városban töltenem s igy természetes, hogy e levelet még több más is fogja követni. Ha már itt vagyok, liát fel is használom az időt, hogy minél többet láthassak és hallhassak. Tapasztalataimról, amennyire a viszonyok a mélyebb behatolást megengedték, e levélben akarok beszámolni. Erkölcsi kötelességemnek tartom e levél megírását, mert általa támogatom a lapot tollal is. Ragusa a maga furcsa népével, házaival és utcáival igen érdekes hely. A név hangzása önkéntelenül dél felé vezeti az embert. Ragusa Duliriiitia déli részen, a tenger partján fekszik. A közlekedés vagy Fiuméből hajón, vagy Bosna-Brodból a keskenyvágányú hegyi vasút útján történik. Mind a hajó mind a vasút a Ragusá'ól fél órányira fekvő Gravosa városban áll meg. Ez Ragusa kikötőjf, melyet a várossal egy keskenyvágányú villamos vasút köt össze. Ragusa és Gravosa már annyira közeledik egymáshoz az épitkezés folytán, hogy idővel majd csak egy utca fogja elválasztani őket. Az első, ami meglepi az embert, a sok katona. Nagy városban képzeli magát.