Balatonvidék, 1912 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1912-11-03 / 44. szám

2 BALATONVIDÉK 1912. november 3. Igen ! Mert fáznak a kezdeményezés nehézségeitől, azt akarnák, hogy az a közmondásos sült gesztenye csak úgy magától guruljon ki a parázsból! Az én szerény tollam ugyan mit használhat egymagában az ügynek? Egy gúnyos mosoltyal felelek meg önmagamnak a múltkori cikkem kapcsán, melynek az lett a méltó eredménye, hogy— csak egyet emlitsek — a tojás ára örvendetesen 14 fillérre emelkedett! Az az pardon ! De ez már nem annak nyomán: a hus ára 16 fillérrel per klg. leszállt, könnyedén, mint a hópehely, de, hogy a kalkulusba hiba ne essék, a zsir, szalonna ára felszökött játszí röppenéssel, mind a madár — hogy költői hasonlattal éljek. A vaj is szerényen bár, de emelkedik. 4 korona 20 fillér kilója, bár minden tejcsarnok 3 koronáért kínálja. És még sok minden egyéb — sajátságos korjellemzésképen — a magasra törekszik, az órai illetőleg. Igazán lehetetlen állapot, hogy az ember igy ki legyen téve a termelők, eladók önkényének! /Nem akarok vádaskodni — kit terhel a felelősség — úgyis hiába ! Nem marad más hátra, tartsunk tiltakozó gyűlést,*) vagy aláirásos javaslatot adjunk be a városi tanácshoz. Ha ez sikertelen lenne: ^Szövetkezzünk !» És amint remélem, akad kezdeményező, ki életre kelti az ügyet, mert megvan el vitázhatatlanul a létjogosultsága ! Részletezve : Szerveztessék egy baromfi tenyésztő telep. Ezt már a «Balatonvidék* javasolta is.**) Amint a napi*) Helyes. Mult vasárnapi vezércikkünk is ezt hangsúlyozta. Szerk. **) Többször is. Szerle. lapokban olvastam, a kormány tekintve ennek szociális jelentőségét, pénzsegélyt, keltetőgépeket is küld erre a célra! Létesüljön egy olyan szövetkezet, mel}

7 minden élelmiszert felölel és mely minden szükségletet kielégít. Kaposváron van ilyen, ugy, hogy alaposan lenyomta a piaci s egyéb nemű árukat. y Talán olvasta is a közönség a lapok liiradását, hogy Székesfehérvár nemcsak indítványozni, de cselekedni is tud. A minisztérium támogatásával már ott megalakult egy < Baromfitenyésztő részvény t ársaság*, melynek célja az, hogy nemcsak a város, hanem a Balaton környékének szükségletét is fedezze, mert ugy mellesleg megjegyezve, Fehérvártól lefelé a Balatonpart mizériája még ádázabb ! A fehérvári társadalom össze fogott, élén az előkelőséggel, vezetőivel — többek közt a helyettes polgármesterrel — s az egyesült erővel megteremtik maguknak a jólétet. \ Miért ne lehetne nálunk is Keszthelyen ? Teendőnk a sebesültekért. — Segélyakció. — A közeli Keleten magasra csapkod a háború lángja. Felégetett falvak tüze festi pirosra az ég alját. Ágyuk dörgése reszketie<i meg a levegőt. A jó anyaföld megrendül a hadak utjának tesle alatt. A földrengés morajával zúg a mindenségbe az ellenséges csatakiáltás. Fegyver ropogás, kardok villanása, sebesült ek jajgatása, elesettek végső halálhörgése hallatja szomorú hangját s tölti be borzadállyal a lelkeket. A csatatér fölött a halál angyala, az öldöklés szelleme bontogatja sötét szárnyait s azután csend lesz, pihenőre térnek a küzdők. Végtelen nyomor és szenvedés a vánkosuk . . . árvák, hitvesek, szülők zokogása s a hátrahagj'ottak sóhajai szolgáltatják a nagy temetés gyászindulójá*. Kiontott vér, élet, vesztett boldogság zokszavai keveregnek a nagy sir fölött. . . Az igazság szava bosszúért kiált az égre, a háború démona, az ember örökös ellensége : a lelkének furiái : a szenvedélyek és indulatok zabolátlan réme tart szemlót s elégedettéi, tekint áldozataira... Hiszen elesettek és sebesültek, áldozatok magának az embernek áldozatai. . . Az embernek mindig kellettek bálványok, hogy rossz indulatainak áldozhasson. A boszu, ellenségeskedés, kapzsiság, irigység, dicsőség és hatalomvágy az első testvér vér kioutása óta évezredeken át áldoz e démonainak. Ha már megélegedett, a Hekutombák párolgó vérével, magát, faját hurcolta máglyára s áldozta hamis istenségeinek . . nem törődvp jajjal, szenvedéssel. . . A közeli Kelet képe ma a borzalmak, az emberi hekatombák áldozati tere lett s tanyája lelkeket megreszkető nyomornak... Midőn szivünk mélységes ré«zvéte kiséri az áldozatokat utolsó utjukban, lehetetlen, hogy meg ne essék szivünk az életben maradottak : a sebesültek, a csonkák, béaálr, sánták, vakok, nyomorékok tátongó sebeinek láttára ! Nem a szó szoros értelmében vett véreink, fajrokonaink, talán nem is jó barátaink, sőt talán ellenségeink nétmileg. . . de embertársaink sebesültek, szerencsétlenek, szenvedők, tehát szánakozásunkra, részvétünkre. segélyünkre szorulók. . . Es a Krisztusi szeretetnek ennyi éppen elég, hogy karját nyújtsa az elesettnek, az irgalmas szamaritánus olaját öntse a szenvedő tátongó sebeibe. . . faj, nemzetiség, vallás, rokon és ellenszenv nélkül. . . Már is olvasunk lelkes felhívásokat az elesettek hozzátartozóinak gyámolitása, a sebesültek ápolására — a humanizmus nevében ! De ez a humanizmus csak az egyik fél javára óhajt indulni. A humanizmus pácával be nem vont, 2 ezer év óta a maga kristályos tisztaságában ragyogó keresztény felebaráti szeretet, a ker. irgalom, a ker. karitás : a szenvedőben, a nyomorgóban, a szerencsétlenben, a segélyre szorulóban nem a fajt, séges volt, mert teljes volt a lazulás. A történelmi ok, a protestáns elszakadás mozgalmának determinánsai éppeu az akkori ker. társadalom szomorít valóságaiban keresendők. Egy ember, még ha Luther Márton volt is, ha a biblia fordításával megvetette volna is a német nyelv egységét, nem tudta volna maga fellázítani az Egyházat, amint megtörtént. III. Pál kniírdeti a trienti zsinatot, mely 1545. decemberében nyílt meg ; felfüggesztik, majd III. Gyulával újra megnyílik; egy II. Marcellus után, ki '£2 napig volt pápa ; egy IV. Pál után (a Caraffák közül), aki alatt a nepotizmus erősen újraéledt, megbénítva minden reformot, megválasztották IV. Piust, a fiatal Borromeo anyai nagybátyját. Az uj pápa elődjeinek hagyományait követve Rómába hivja unokaöccsét, s egyszerűen megteszi bíborosnak. Az utolsó nepot.ista pápa volt. Borromeo Szent Károly csak 24 éves volt ekkor. A pápa oldalán olyan fényes állásban volt, mintegy államtitkár. Diktátori hatalmát nagy fesztelenséggel gyakorolta az udvari emberek között. Háza találkozó helye volt a tudósoknak. E tudós összejövetelek a históriában Notti Vaticane, vatikaui éjek néven szerepelnek. Borromeo fiatal kora dacára sem romlott meg. Egyetlen világias élvezete volt: a vadászat. Egy váratlan eset, testvérének, Frigyesnek halála mélyen megrendítette. Frigyes a pápai csapatok generálisa volt. Ez a haláleset minden világias hajlamot kiölt belőle és az aszketikus pályára utalta, melyet többé el sem hagyott. Csendben pappá, majd püspökké szentelték s maradt tovább is a pápa titkára; sót ő volt az első igazi államtitkár, aki a Szent Széknek a hatalmak iránt való viszonyait igazgatta. Az idő zivataros volt. A reformáció megzavarta a diplomáciai összeköttetéseket, a trienti zsinat a levegőben lógott. Felül ra Bor'-omeót még megválasztották milánói érseknek. Az egyházmegyét 5 évig csodálatos erővel Rómából kormányozta. Kormányzásának ismertető jelei a bölcs ós erős kezű szervezőre vallottak. Ezek közt az első volt, hogy mindig tehetséges emberekkel vetette körül magát, a nehézségeket egyszerre okosan Ítélte meg s hogy, mint szokta mondani, mindent a maga idejében tudott megtenni. Eközben lelkében kialakult az uj ember, kinek legfőbb feladata volt az erkölcsök megújítása és javítása. Ebben a tervében támogatta a szentek barátsága, különösen Neri Szent Fülöp nemes alakja. Róma és az Egyház helyzete igen válságos és zavaros volt. A trienti zsinat már jó húsz esztendeje húzódott s már két ízben felfüggesztették sine die (nap kitűzése nélkül). Sok érdekkel és sok bűnnel kellett a harcot felvennie. Borromeo biboros azt tanácsolta IV. Piusnak, hogy a zsinatot újra nyissa meg, mert ez a boldogulásnak egyetlen eszköze. A pápa 1560. nov. 29-iki bullájával kihirdeti a zsinatnak uj megnyitását. A biboros titkárnak rengeteg dolga akadt a zsinat tárgyalásai alatt. A végrehajtó hatalom gyeplői az ő kezében voltak. Noha pápai legátusok elnökpltek a gyűléseken, Róma szeme mindig a zsinaton függött. A levelezés szünet nélküli volt, azért irta Sarpi Paolo, hogy a Szentlélek folyton a postán utazott. A pápa a zsiuat. határozatait 1564. jan. 26-án szentesítette. Luther már 18 évvel azelőtt meghalt. A zsinat határozatai az erkölosökre, fegyelemre, szertartásokra, egy uj katekizmus megteremtésére, papnevelő intézetek szervezésére, a kolostorok reformjára vonatkoztak. De mivel a zsinat kimondotta, hogy a püspökök egyházmegyéjük területén lakjanak, Borromeo elhatározta, hogy elhagyja Rómát, hogy milánói székét elfoglalhassa. A nagy milánói egyházmegye : ime a trienti reform megvalósítására kínálkozó kísérleti mező. Megnyervén nagybátyjától az engedélyt, szept. 1-én, 1565-ben elhagyta Rómát és szept. 23-án ért Milánóba. Utja egész Itálián keresztül diadalút volt.. A milánói előkelők és a nép pompás fogadtatásban részesítették. Azon idők szokása szerint fehér paripán, kappásan és püspöksüvegesen ment be Milánóba. Az egyházmegye már nyolcvan év óta nem látott érseket ; a terület óriási volt és mintegy tőszomszédságban a prot országokkal. A spanyolizmvs behálózta a nyilvános életet. A vallás rideg formasággá lett. Mindent reformálni kellett, kezdve a kléruson. Borremo volt talán az első főpap, aki a papok szakái viselését nem helyeselte. 1576-iki rendelete igy szól: «Le-