Balatonvidék, 1912 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1912-10-06 / 40. szám

XVI. évfolyam. Kesznwly, 1912. október 6. 40. szám. l^olitiKai lietilíip. M E G J E L K N I K H ti T E NKIN T E G Y S Z E U: VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL A VOLT GAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN Kéziratokat a szerkesztőség cimére, pénzesutalványokat, hirdetési megbízásokat és reklamációkat, a kiadóhivatalba kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egész évre . . 10 K. - f.l Negyedévre Fél évre . . . 5 K. — f.| Egyes szám ára Nyilttér petitsora 1 korona. 2 K. 60 1 20 Dies alva. GLz araHi tizenhárom emlékezete. Irta clr. Cakatos Jertel', emlékezzünk szivünk hálájával, lelkünk szerelmével, ajkunk sóhajával ! Jertek fel velem a magyar nemzet Grolgothájái a imádkozni és könnyezni! Hagyjátok abba néhány pillanatra a kenyérkereső harcot és vessétek szemeteket azokra, akik a nemzet szabadságáért, szabad lélekzetéért harcoltak, aztán életet áldoztak. Emlékeznetek kell még a mai sivár időkben is, sőt most leginkább, mert az az érzés, amely az aradi tizenhármat nagy tettekre hevítette, kiveszőfélben van az uj nemzedék szivéből. Ok, a fekete napnak fehér lelkű hősei nem kérnek tőlünk egyebet, csak a hálás szívnek meleg emlékezetét. Es ezt megérdemlik mindenkitől, aki magát magyarnak vallja; aki e honnak jótéteményeit élvezi. Tisztelnünk kell bennük első torban a férfias erőt és meg nem alkuvó meggyőződést. Ők is élhettek volna jóllétben, gazdagságban, kényelemben ; emelkedhettek volna a katonai ranglétra legmagasabb fokozatáig, hiszen igazi hősök voltak valamennyien. És választották a népjogok védelmének rögös, tövises útját; választották a vértanúság tövises koszorúját. Amint utolsó perceiknek siralmas történetét lapozgatom és lélekben magam elé idézem Kiss Ernőt, Lázár Vilmost, Dessewffy Arisztidet, Schweidel Józsefet, akikot golyóval végeztek ki ; azután Lahner Györgyöt, Knezipli Károlyt. Pöltenberg Ernőt, Aulich Lajost, Nag)

7 Sándort, Török Ignácot. Vécsey Ká oly grófot, Leiningen Károly grófot és a hősök hősét: Damjanich Jánost, akiket bitóval akartak megszégyeníteni: akkor látom, hogy mire képes a hazaszerető sziv ; akkor látom, hogy Mucius Scaevola rendíthetetlen bátorságával nem csak a római nép történetében találkozunk. A tiszta lelkiismeret teljes birtokában, a vallás vigasztaló kegyelmétől támogatva valamennyien emelkedett fővel néztek farkas szemet a gyilkos halállal ; mert tudták, liogy a halál csak testükön győzhet, hogy a vértanú halál után rájuk apotheózis, megdicsőülés vár. És ime, évről-évre feltámadnak a nemzet liü fiainak kegyeletes emlékezetében és évről-évre jobban belevésődik dicső martirhaláluk a magyar szivbe, hogy a honszeretet tüzét élosszé, öregbítse. Nem a magyar név és magyar származás avatta őket a nemzeti jogok védőjévé, hanem keblüknek hamisítatlan magyai- érzése. Voltak a tizenhárom között többen, akik születésükre nézve nem tartoztak ehhez a nemzethez, de büszkén vallották magukat magyaroknak, mert az igazság tündöklő varázsának ellentállni nem akartak. Szinte az őskeresztény mártírok megdöbbentő metamorfózisát látjuk bennük ; azt a metamorfózist, mely a hóhérokból, az üldözőkből, a római császárok poroszlóiból a hit rettenthetetlen hőseit teremtette. A martirok dúsan ömlő vére teimékeny magja lett a keresztény vallásnak. A mi magyar mártírjaink vére sem omlott hiába! Mondják, hogy Pöltenberg Ernő, mikor a bitófához közeledett, végig A BALATONVIUÉKTÁHCÁJA. Egy nemes lélek. Életkép. Irta Baráth Lujza. (Vége.) Az asszony fájdalmasan felsóhajtott. — Ne beszélgessünk erről ! — De igen, mondja az ura szilárd hangon, még nem késő; neked boldognak kell lenned, Magda ! — A boldogtalansága árán ? — kérdezte az asszony feljajdulva. —Soha ! ezt az áldozatot nem fogadom el. — De iten, fiam, én kényszeritlek reá. Tudom, hogy hű, bec^letes asszony vagy és hogy nem csaltál meg engtm ; de azt is ludom, hogy lassacskán elhervadsz mellettem. No lám, hogy derül ki édes orcácskád, amely tettetni nem tud, mikor megpillantod azt, akit talán tudtod és akaratod nélkül szeretsz érintetlen szived hő vonzalmával. — Talán csak ugy képzeli, kedvesem ! — mondja az asszony bánatos zavarában, lesütött szemekkel. — Nem — felelt a férfi egy mély, nehéz sóhajt elnyomva, — megmásíthatatlan tény, hosszú fontolás után határoztam már ; én — én nem állok a bohiogságlok útjába — feloldlak az esküd alól, Magda! Nehezen, kínosan mondta el e szavakat és ugy érezte, mintha a keserű elnyomott könnyek visszap» regnének nagyon bánatos szivére. Mi gda látta szegény jó urának nagy küzdését, hirtelen lehajolt, a férfi lázas, forró kezére és megcsókolta. — De Magda, mit csinál ? — mondja meglepetve a férfi Az asszony zokogva felel: Ön jó volt hozzám mindig, olyan önfeláldozó. — Hát nem neked köszönhetem-e azt a kis őszi verőfényt, me'y egy darabig beragyogta életemet ? Nem te tanitottsd-e meg a boldogság után sóvárgó agglegényt szeretni és örülni ? Néhány évig kimondhatallun boldog voltam, mert azt hittem, te is az vagy. Most tudom, hogy csak ámítottam magamat, te nem voltál boldog. — Oh igen, én is annak hittem magamat — sírt az asszony, de mióta — itt elakadt és ijedten elhallgatott. — Mióta őt megláttad, ugy-e ? — mondja a férj reszkető hangon, tudom, éreztem én azt régen és megfogadtam, boldoggá teszlek. Elválunk egymástól és te az övé leszel, én lemondok rólad, ugy sem ér mér az én életem semmit, mondja megtörten a férfi. Lassan mult el két esztendő és n szegény doktoron ez a két esztendő husz évet pusztított. Összeesett, megtörött, haja megőszült, magas termete meggörnyedt és szemei fénytelenül, apatiktn-an néztek a világba, semmi sem érdekelte, mintha lassan halódó szive sem az örömet, sem a bánatot nem isneile volna soha! Lakása épen olyan szomorúnak, kihaltnak és elhagyatottnak látszott, mint ő maga. Volt egy öreg takarítónője, ki a házi dolgait elvégezte és n napontai teához szükséges dolgokat oda szokta készíteni. Midőn azt elvégezte, naponta, mint egy automata, szokta kérdeni : Parancsol még valamit, tekintetes ur ? — és mint két év óta rendesen, a doktor azt felelte: Köszönöm, K«'i néni, elmehet. De alig lépett ki az ajtón, vissza jött sietve és ijedten mondja : — A sürgöny hordó van itt, tekintetes ur. Erre a szokatlan dologra felemi a/ öreg ur fehér fejét, kinyújtja bágyadtan kezét a sürgöny után ós kábulva olvassa a következő sorokat : .Jöjjön, doktor ur, Magdrska nagy beteg és csak Önben van bizalma. Péterffy.»