Balatonvidék, 1912 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1912-05-26 / 21. szám

XVI. évfolyam. Keszthely, 1912. május 26. 21. szám. I *< >1 i li Iv; t i lietilap. MEGJELENIK HETENKINT EGYSZER: VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL i VOLT GAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN Kéziratokat a szerkesztőség címére, pénzesutalványokat, hirdetési megbí­zásokat és reklamációkat a kiadóhi­vatalba kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. ELŐFIZETÉSI ARAK : Egész évre Fél évre . 10 K. - f. B K. - í. Negyedévre Egyes szám ára Nyilttér petitsora 1 korona. 2 K. BO í 20 Pünkösd­(h) Ma, pünkösd ünnepén az egész kereszténység a Szentlélek el­jövetelét ünnepli kitörő örömmel és szent lelkesedéssel. Annak a fontos események 1912 iki évfordulójához értünk, mikor a kereszténység Jeru­zsálem szük falai közül kilépett, hogy mint melegítő tüz, szétterjed­jen a világon, szeretetet terjesszen a jó, a nemes, a szép iránt, felvilá­gosítsa az elméket, jó útra vezesse a szíveket és amikor • munkára és tevékenységre serkent, nemesítse az erkölcsöket. A megváltással húsvét napján és az apostoli működés kezdetével pünkösd napján szemben állott egy megromlott, hitetlen nemzedék és egy a világi gondolatokban és élve­zetekben elmerült, anyagot imádó világ, kivel nehéz volt megértetni egy jobb szellemi jövőnek reményét, nehéz volt a tömeget arra az öntu­datra ébreszteni, hogy nemcsak az egész emberiségnek, hanem minden egyes embernek ideiglenes és örök sorsa dőlt el a kereszt halálával. Látták a szegény, egyszerű, ta­nulatlan halászokat és kinevették. Tanúi voltak határtalan lelkesedé­süknek és rajongóknak, ittasoknak tartották őket, Nézték fáradtságot nem ismerő buzgalmukat, hősies ön­feláldozásukat és ábrándozóknak te­kintették őket. A pünkösdi tűz gyúj­tott, el akarták taposni, de nem le­hetett. A tűz növekedett, vérbe akar­ták fojtani, de nem sikerült. A vér csak ujabb vetés volt, mely százszo­ros magot adott, mig végre három század küzdelme és mészárlása után a világ észrevette, hogy — keresz­tény. Igy fejlődött lassankint egyre terebélyesebb fává a Krisztus által elvetett mustármag, az egyház, amely, mint a kereszténység egyedüli hord­noka, pünkösdtől fogva zászlajára irta az Isten és az ember szere tétét. E zászlót ma is büszkén lobogtatja és senki sem tagadhatja, hogy a sok emberi tévedésnek, a szenvedélyek sokszorosan szomorú kitöréseinek és annak dacára, hogy az emberi gyar­lóság. jobban mondva gonoszság, sok­szor sárba akarta tiporni a fennen lobogtatott zászlót és hogy tulajdon gyermekei anyjok ellen fordították fegyvereiket,— újból mondom, mind" ezek dacára senki sem tagadhatja* hogy ma u műveltségnek fokát a szere­tet nagysága szerint mérlegeljük, ez pe­dig az egyház elve és műve. A lé­lek és sziv műveltsége a szeretettel együtt jár, a szeretetienség, a dur­vaság, a mások jogainak megsértése mindig szeretet hiányát jelzi. Az egyház minden igyekezeté­vel oda kiván hatni ; hogy az embe­rek jobbak, erkölcsösebbek s becsü­letesebbek legyenek. Szeretetet hir­det mindig és mindenütt, sőt még ott is, ahol a legkegyetlenebb üldöz­tetés jut ki osztályrészéül. Szeretet viszi rá és vezérli, mi­kor a társadalomban az erkölcsök nemesitésére törekszik, mertjói tudja, liogj' amely szivben hiányzik a sze­retet, ott az erkölcsi nemes érzelem üres valami. S mivel a fonás, amely­ből korunk az erkölcstant meriti, emberi és nem isteni : azért a mai erkölcsiség is csak társadalmi illem és nem az a tiszta morál, amelyet a keteszténység akar, nem az a mo­rál, mely az isteni szeretetben birja legszilárdabb alapját. Amilyen az emberi erkölcstan \ BALATONVlilEK TiHCAJA. Toroczkay Évi. Az esti vonattal Toroczkay Évi haza jött a fővárosból. Öreg szülei, kik nem várták, természetes, hogy nagyon meg vol­tak lepődve. Éviké mentegetődzve mondá, hogy rossz álmok bántották. Álmában be­tegeknek látta öreg szüleit, uem volt tehát maradása, kellett, hogy haza jöjjön meglá­togatni őket. Az öregeknek elég volt az, hogy egy verset sírjanak az örömtől és azon voltak, hogy bebizonyítsák Évinek, hogy semmi bajuk. Évi ugy tett, mintha megvolna nyugtatva, örömmel és jókedvvel csólcolta az ősz tiszteletes kezeit és édesanyja hom­lokát. No, csakhogy semmi baj édeseim. Alig várták az öregek, hogy az apró eseményeket, melyek kis csendes falujuk­ban egy hosszú év alatt történtek, elme­séljék Évinek. A leány egyszerre fáradságot emlege­tett és pihenni ment. Az öreg tiszteletes a váratlan öröm­től elfelejtette magas korát és fürgén, jó­kedvvel másnap kora reggel mát kint volt a kertben és virágot szedett bokrétának, hogy oda tehesse leánya párnáira. A fele­sége még jóizüen aludt és az öreg tiszte­letes nem állhatta meg, hogy egy percet ne töltsön ágyánál. Kivett a bokrétából egy rózsaszálat és oda tette alvó felesége párnájára, hadd legyen az anyjukéra, is meglepődve, ha felébred. Ahogy Toroczkay Évi hófehér párnái között aludt, nz öreg nézegette egyetlen forrón szeretett gyermekét, hosszan kutatva, hogy nem bántotta-e az a nagy, bűnös vá­ros jó kis leányát ; de nem mert sokáig maradni, félt, hogy felébreszti. Évi vonásai nyugodtak, csendesek voltak, legalább az öreg tiszteletes annak látta, lábujhegyen osont ki a szobából, ne hogy felébredjen, mert ha felnyitja szép nagy búzavirág szemeit, bizonyosan me­sélni kezd és beszél fővárosi élményeiről s az édes atya örömmel, gyönyörködve'hall­gatja. A kis falu kezdett ébredni. A kertrácson át, lehetett egy-két em­bert látni, kik felfegyverkezve indultak mezei munkára, egyik-másik észté vette a tiszteletes urat és alázatosan kalapot emelt, JX harang is belezendült, és,a tiszte­letes ajka halk imát mormolt,y Áz ablakon át szól hpzzh felesége : ne költsem fel Évikét ? Ne bántsuk szegénykét, hadd aludja ki magát ! Köszönöm a virágot! Virágot? Ugyan, kedves, mü^ei^ virágot ? No jó, jó, neve­tett az/Ssázony, ismerem én annak a vi­rágnak bokrát! Az öreg tiszteletes rázogatta ősz fe­jét, már hogy is ne 1 Álmodik édes, ugye M bár ? Azután kedvtelve gyújtott pipára és hamiskásan mosolj'goü élete párjára. Egyszerre magas, vékony városi vi­seletű alak közeledett, mélyen megemelte kalapját, a tiszteletes rákiált, Berky Tibor. Én vagyok a Toroczkay bácsi ! Széles jókedvében elébe sietett és megölelte, persze, hogy előtte tudtam ; Berky Tibor ne jönne, ha Éviké hazajött í Csak tessék beljebb sétálni. A kis&sz­szony még alszik, de majd csak felkeltjük ! Hej, anyjukom, hozok valakit és vitte magával diadalmasan a házba. Toioczkay Évi épen akkor jött ki szobájából, hófehér, elegáns, a legújabb di­vatú ruha simult karcsú, stílszerű termeté­hez és sápadt arcát körülvette merészen alkotott hajsátor frizurája. Az édesapja fogta a kezét é* mintha egy akaratos gyermeket kellett volna ven­dég elé állítani, egészen Tibor közelébe vitte, ott megszólalt: jó reggelt, édes gyer­mekem. Berky Tibor és Toroczkay Évi ott álltak egymással szembeu, mintha' rosszon fogták volna őket, csak félve merték egy­mást köszönteni. Az öreg tiszteletes nézte zavarukat, arca ragyogott az örömtől Hm, hm, nézze meg az ember, hogy megvannak lepetve, mintha bizony nem együtt eszelték volna ki ezt a szép találkozást. A fiatalember halkan jegyezte meg, nem tudtam, hogy Évi itthon van. Nem-e ? mondja az öreg jó kedvvel. í l i i IjJí

Next

/
Thumbnails
Contents