Balatonvidék, 1912 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1912-05-26 / 21. szám

XVI. évfolyam. Keszthely, 1912. május 26. 21. szám. I *< >1 i li Iv; t i lietilap. MEGJELENIK HETENKINT EGYSZER: VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL i VOLT GAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN Kéziratokat a szerkesztőség címére, pénzesutalványokat, hirdetési megbízásokat és reklamációkat a kiadóhivatalba kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. ELŐFIZETÉSI ARAK : Egész évre Fél évre . 10 K. - f. B K. - í. Negyedévre Egyes szám ára Nyilttér petitsora 1 korona. 2 K. BO í 20 Pünkösd(h) Ma, pünkösd ünnepén az egész kereszténység a Szentlélek eljövetelét ünnepli kitörő örömmel és szent lelkesedéssel. Annak a fontos események 1912 iki évfordulójához értünk, mikor a kereszténység Jeruzsálem szük falai közül kilépett, hogy mint melegítő tüz, szétterjedjen a világon, szeretetet terjesszen a jó, a nemes, a szép iránt, felvilágosítsa az elméket, jó útra vezesse a szíveket és amikor • munkára és tevékenységre serkent, nemesítse az erkölcsöket. A megváltással húsvét napján és az apostoli működés kezdetével pünkösd napján szemben állott egy megromlott, hitetlen nemzedék és egy a világi gondolatokban és élvezetekben elmerült, anyagot imádó világ, kivel nehéz volt megértetni egy jobb szellemi jövőnek reményét, nehéz volt a tömeget arra az öntudatra ébreszteni, hogy nemcsak az egész emberiségnek, hanem minden egyes embernek ideiglenes és örök sorsa dőlt el a kereszt halálával. Látták a szegény, egyszerű, tanulatlan halászokat és kinevették. Tanúi voltak határtalan lelkesedésüknek és rajongóknak, ittasoknak tartották őket, Nézték fáradtságot nem ismerő buzgalmukat, hősies önfeláldozásukat és ábrándozóknak tekintették őket. A pünkösdi tűz gyújtott, el akarták taposni, de nem lehetett. A tűz növekedett, vérbe akarták fojtani, de nem sikerült. A vér csak ujabb vetés volt, mely százszoros magot adott, mig végre három század küzdelme és mészárlása után a világ észrevette, hogy — keresztény. Igy fejlődött lassankint egyre terebélyesebb fává a Krisztus által elvetett mustármag, az egyház, amely, mint a kereszténység egyedüli hordnoka, pünkösdtől fogva zászlajára irta az Isten és az ember szere tétét. E zászlót ma is büszkén lobogtatja és senki sem tagadhatja, hogy a sok emberi tévedésnek, a szenvedélyek sokszorosan szomorú kitöréseinek és annak dacára, hogy az emberi gyarlóság. jobban mondva gonoszság, sokszor sárba akarta tiporni a fennen lobogtatott zászlót és hogy tulajdon gyermekei anyjok ellen fordították fegyvereiket,— újból mondom, mind" ezek dacára senki sem tagadhatja* hogy ma u műveltségnek fokát a szeretet nagysága szerint mérlegeljük, ez pedig az egyház elve és műve. A lélek és sziv műveltsége a szeretettel együtt jár, a szeretetienség, a durvaság, a mások jogainak megsértése mindig szeretet hiányát jelzi. Az egyház minden igyekezetével oda kiván hatni

; hogy az emberek jobbak, erkölcsösebbek s becsületesebbek legyenek. Szeretetet hirdet mindig és mindenütt, sőt még ott is, ahol a legkegyetlenebb üldöztetés jut ki osztályrészéül. Szeretet viszi rá és vezérli, mikor a társadalomban az erkölcsök nemesitésére törekszik, mertjói tudja, liogj' amely szivben hiányzik a szeretet, ott az erkölcsi nemes érzelem üres valami. S mivel a fonás, amelyből korunk az erkölcstant meriti, emberi és nem isteni : azért a mai erkölcsiség is csak társadalmi illem és nem az a tiszta morál, amelyet a keteszténység akar, nem az a morál, mely az isteni szeretetben birja legszilárdabb alapját. Amilyen az emberi erkölcstan \ BALATONVlilEK TiHCAJA. Toroczkay Évi. Az esti vonattal Toroczkay Évi haza jött a fővárosból. Öreg szülei, kik nem várták, természetes, hogy nagyon meg voltak lepődve. Éviké mentegetődzve mondá, hogy rossz álmok bántották. Álmában betegeknek látta öreg szüleit, uem volt tehát maradása, kellett, hogy haza jöjjön meglátogatni őket. Az öregeknek elég volt az, hogy egy verset sírjanak az örömtől és azon voltak, hogy bebizonyítsák Évinek, hogy semmi bajuk. Évi ugy tett, mintha megvolna nyugtatva, örömmel és jókedvvel csólcolta az ősz tiszteletes kezeit és édesanyja homlokát. No, csakhogy semmi baj édeseim. Alig várták az öregek, hogy az apró eseményeket, melyek kis csendes falujukban egy hosszú év alatt történtek, elmeséljék Évinek. A leány egyszerre fáradságot emlegetett és pihenni ment. Az öreg tiszteletes a váratlan örömtől elfelejtette magas korát és fürgén, jókedvvel másnap kora reggel mát kint volt a kertben és virágot szedett bokrétának, hogy oda tehesse leánya párnáira. A felesége még jóizüen aludt és az öreg tiszteletes nem állhatta meg, hogy egy percet ne töltsön ágyánál. Kivett a bokrétából egy rózsaszálat és oda tette alvó felesége párnájára, hadd legyen az anyjukéra, is meglepődve, ha felébred. Ahogy Toroczkay Évi hófehér párnái között aludt, nz öreg nézegette egyetlen forrón szeretett gyermekét, hosszan kutatva, hogy nem bántotta-e az a nagy, bűnös város jó kis leányát ; de nem mert sokáig maradni, félt, hogy felébreszti. Évi vonásai nyugodtak, csendesek voltak, legalább az öreg tiszteletes annak látta, lábujhegyen osont ki a szobából, ne hogy felébredjen, mert ha felnyitja szép nagy búzavirág szemeit, bizonyosan mesélni kezd és beszél fővárosi élményeiről s az édes atya örömmel, gyönyörködve'hallgatja. A kis falu kezdett ébredni. A kertrácson át, lehetett egy-két embert látni, kik felfegyverkezve indultak mezei munkára, egyik-másik észté vette a tiszteletes urat és alázatosan kalapot emelt, JX harang is belezendült, és,a tiszteletes ajka halk imát mormolt,y Áz ablakon át szól hpzzh felesége : ne költsem fel Évikét ? Ne bántsuk szegénykét, hadd aludja ki magát ! Köszönöm a virágot! Virágot? Ugyan, kedves, mü^ei^ virágot ? No jó, jó, nevetett az/Ssázony, ismerem én annak a virágnak bokrát! Az öreg tiszteletes rázogatta ősz fejét, már hogy is ne 1 Álmodik édes, ugye M bár ? Azután kedvtelve gyújtott pipára és hamiskásan mosolj'goü élete párjára. Egyszerre magas, vékony városi viseletű alak közeledett, mélyen megemelte kalapját, a tiszteletes rákiált, Berky Tibor. Én vagyok a Toroczkay bácsi ! Széles jókedvében elébe sietett és megölelte, persze, hogy előtte tudtam ; Berky Tibor ne jönne, ha Éviké hazajött í Csak tessék beljebb sétálni. A kis&szszony még alszik, de majd csak felkeltjük ! Hej, anyjukom, hozok valakit és vitte magával diadalmasan a házba. Toioczkay Évi épen akkor jött ki szobájából, hófehér, elegáns, a legújabb divatú ruha simult karcsú, stílszerű termetéhez és sápadt arcát körülvette merészen alkotott hajsátor frizurája. Az édesapja fogta a kezét é* mintha egy akaratos gyermeket kellett volna vendég elé állítani, egészen Tibor közelébe vitte, ott megszólalt: jó reggelt, édes gyermekem. Berky Tibor és Toroczkay Évi ott álltak egymással szembeu, mintha' rosszon fogták volna őket, csak félve merték egymást köszönteni. Az öreg tiszteletes nézte zavarukat, arca ragyogott az örömtől Hm, hm, nézze meg az ember, hogy megvannak lepetve, mintha bizony nem együtt eszelték volna ki ezt a szép találkozást. A fiatalember halkan jegyezte meg, nem tudtam, hogy Évi itthon van. Nem-e ? mondja az öreg jó kedvvel. í l i

i IjJí