Balatonvidék, 1912 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1912-04-21 / 16. szám

BALATONVIDEK 1912. áprili

s 21. tóságu herceg ur valóban megengedte azt, hogy a sugárut végén, a vendéglőnél végződő, a télképen «nyitandó utca» nevével jelzett rész kinyitható ? Igaz e az, hogy az a szép fasor egy utcanyitás miatt a vállalkozó által kiirtható ? Igaz-e az, hogy az őfőméltóságu herceg ur megengedte azt, hogy az urodalom magánutjának egy része a város utcája által elfoglalható lesz? Továbbá mikép gondolják ott a csatornázást megoldhatónak? Arra még csak gondolni sem szabad, hogy a csatornákat a «nyitandó utcá»-n, tehát a hercegi telken, a vasúti vendéglő mellett a Balatonba lehet vezetni. Nem tudjuk a mai képviselőtestületről feltételezni, hogy akkor, amikor a város a szennyvizek levezetésére szolgáló főcsatornát nagy költséggel épen a fürdő érdekeinek megvédése szempontjából áthelyeztette és amikor még mindig nem került költség arra, hogy ennek, a főcsatornának végére tervezett szürőszerkezeteket létesítse, az uj telep szennyvizeit a fürdő másik oldalára engedné vezettetni. De ugyanezt megengedné-e az urodalom ? Ugy tudjuk, hogy nem ; mert az is védi — érthető természetességgel — saját területének tisztaságát és igy egészségét és érdeket. Ezek figyelembevételével és megfontolásával pz uj sugárút csatornáját csak viszszaíelé lehetne készíteni és a Balaton-utca végén húzódó csatornába beszögeltetni. Erre a költséges építkezésre a város épenséggel nem vál lalkozhatik. Most is van a városnak elég utcája, ahol nincs csatorna, de van helyette bűz és sártenger — bőven. Ezeket az anomáliákat kell tehát első sorban is megszüntetni a városnak. De képzelhet-e "Weisz és társa olyan képviselőtestületet, amely a vármegye által kiadott szabálj'rendeletet nem veszi figyelembe és tág teret nyit arra, hogy egy magánvállalat üzleti érdekei a közérdek rovására nyerjenek kielégítést ? Tiizrendészeti szempontból sem lehet lealkudni a 20 méter széles utcákat 14 és 12 méteresekre. Különben is a terv olyan apró és görbe utcákat foglal magában, hogy azok ellen már azért is tiltakoznunk kell, mert szük és görbe utcánk ugy is van elég unos-untig. Nagyon jól tenné ezek miatt a vállatot, ha megfelelőbb városfejlesztési térképet készíttetne, annál is inkább, mert nem lehet kétség az iránt, hogy a mostani tervet a képviselőtestület elutasítja. A bécsi egyetemi hallgatók Keszthelyen. A tavasz közeledtével városunknak első sorban is élénkséget adnak esztendőnként a tömeges kiránduló intézeteknek kedves fiatal Csapatai, amelyek tanáraik vezetése alatt a Balaton végighajózásánál Keszthelyt hosszabb-rövidebb időre mindig útba ejtik. Igy városunkra nézve az elmúlt vasárnap is a legnagyobb jelentőség az volt, hogy kiránduló vendégeink jöttek. De ezeknek a vendégeknek az ittléte annál is inkább volt jelentőségteljes, mert a bécsi egyetem taligáiéiról ran szó. A fővárosi lapok többé kevésbbé behatóan foglalkoztak ezzel az «Universitaetsreise»-vel, s igy mi annak csupán arra a részére óhajtunk kitérni, amely speciel miránk : Kesztlietyre tartozik. És, ha csak néhány szóval összegezni kivánnók azt a rövid pár órát, amelyet a császárváros egyetemi ifjúsága körünkben eltöltött, úgy azt kellene mondanunk, hogy fényes, nagyszerű volt a'fogadtatás, ünneplés, amelyben részesültek, s emellett bárki is örömmel konstatálhatta, hogy viszont a vendégek részéről annak megfelelően a fesztelen jólérzés, sőt az elragadtatásnak is egy bizonyos neme érezhetően érvényre jutott. Részletes tudósításunk a következő : Fogadtatás. A város halósága és közönsége már hetekkel ezelőtt foglalkozott azzal az örvendetes liirrel, hogy a bécsi egyetemi hallgatók a nőhallgatókkal együtt számra mintegy 220, húsvéti tanul máuykirándulásuk alkalmával Keszthelyt is útba fogják ejteni. Ebből kifolyólag Reischl Imre az uj, agilis biró vezetése alatt úgy a strandon, valamint a Hullámban nagyszabású, előkészületek eszközöltettek, amelyek fényesség tekintetében sem a fogadtatás, sem a vendégszeretet szivélyességének nem maradtak mögötte. A kedvező időjárás is hozzájárult ahhoz, hogy a közönség már a kora délutáni órákban tömegesen vonult le a partra a béc-d diákok iránti érdeklődésből. Hat Óra felé a «Baross» közeledtével a fogadó bizottság néhány tagja motoroson a város h-.táráig az érkezők elébe sietett, majd élénk élienzéssel, zászló- és kendőlobogtatással üdvözölte őket, amit az összesereglett fiatalság, mintha csak egy torokból, lelkesen viszonzott. Miközben a gőzhajó lassan a kikötőhöz ért, Biziék a Rákócziindulóra zenditettek. s ennek hangjai mellett és lelkes éljenzés közepette fogadták a vendégeket. A zsúfolt fedélzeten minazt az öreg, fura kis alakot, ki félénken tipeg be az ajtón, tétovázva megáll s halkan félre motyogja : Bejöttein ! Mama (szárazon) : Látom ! (Ügyet se vet rá, tovább olvas) Róza (előzékenyen gördit egy bőr fauteuilt a nagymamának) Ide üljön ! Igy! Az öregasszony kicsi, megroskadt teste csaknem elveszik benne. Jólesően piheg ós szétnéz ! Milyen szép szoba ! Mi'yen furcsa mély szék ! Hát most ez a divat ? Róza : Hát még nem is látta nagymama ? Nagymama : Nem ! Az én szobám lent van a mosókonyha mellett. Mama : Igen, mert oda mindig süt a nap ! (Róza száján átfut egy csendes mosolygás.) Nagymama: Az! Nem mozdulok sohsem ki a szobámból ; öreg a lábam, de ma már nem állhattam meg. A cselédek azt mondják, bevezették a villanyt ! Mi az ? (Róza készségesen ugrik fel. Előbb le ereszti a roll ót, s kinyitja a villany csapját.) Nagymama (nyitott szájjal, meredt szemmel bámul a fénybe) : Uram Isten ! Fújd el Rózikám, mert megvakulok ! Nem nekem való ! S dörgölgeti könnyező szemét. Ha elgondolom, hogy az én időmben még petróleum sem járta. Csak gyertya I Mama (kelletlenül) : Már meg kezdi ! (Nagymama visszacsoszog a zsöllyébe és mert kedves neki a gyertyáról beszélni, hát beszél is róla. Róza titkos kárörömmel hallgatja), öregmama meg mondja : A mi gyertyánk, fiam, messze földön hires volt. Nagyapátok mestere volt a gyertyamártásnak ! A sümegi, meg a celli Máriának mást nem is vittek, csak amit ő csinált, olyanokat, mint a karom, gyönyörűséges pingálással. A vásáron csak az én gyertyáimat vették ! Róza: Hát vásárba is járt nagymama ? Nagymama (nétni büszkeséggel a hangjában) • Hogyne ! Fehér kötéuyesen, fekete ternó ruhában, mint egy céhbeli asszonynak illik. Mama: Ugyan mama, hallgasson már az örökös gyertyáival ! Dódy (bejön, rémülten pillantja meg a nagymamát, összesúg az anyjával): Küldje ki valami cimen, valaki jöhet ! . . Mama (tapintatos akar lenni ós nyájosan megszólal) : A Kréner néni mindjárt itt lesz . . . Magához jön . . . Nagymama : Jó, jó, s alig tud feltápászkodni a fauteuileből. A szomszéd szobában megpillantja a lánya nagy arcképét. Azt még megnézem, mondja öreges makacssággal, áttipeg, hova a mama és Dódy rémült pillantása kiséri. Szép, szép — motyogja. Mintha csak élne s bólogat reszkető fejével, mint egy kinai nip. A konyha felől harsogva kél egy-egy nóta : «Most jöttem meg Párisból /» (A mama mint egy vipere ugrik fel a zsöllyéből és rántja fel az ajtót. Ne ordítson !) Ebben a pillanatban éles berregéssel szólal meg a csengő. Dódy : Valaki jön ! Négy kar rémülten ragadja meg s tuszkolja, tolja, húzza az öregmamát, aki a váratlan merénylettől alig tud megmozdulni, csak hápog . . . néz . , . Türi, hogy csak nem ugy vigyék kifelé a hálószobán át. (Róza majd megpukkadt a nevetéstől s a nagymama után indul. A mama és Dódy lihegve jő vissza.) A szobalány ajtót nyit, jön a kis Marthyné. A mama mint a kaméleon változik. Hűvös nyájassággal vezeti be a szalonba. És jönnek a többiek, elegáns, cigarettás asszonyok, merész fiukkal barátkozó lányok és unott úrfiak s megkezdődik a társalgás. Puccini uj operájától lefelé a Wiesent' al lányokig. Természetesen a drágaság is szóba kerül. Rettenetes, elviselhetetlen — mondja a kis Raffayné s gyürüs, égő Hykszoszt tartó ujjait méltatlankodva kulcsolja össze. Ráthné (hátra dől a székében s csak úgy szűri a szót) Édesem, ki 60 koronát ad csak egy faconért és minden saisonban csináltat ruhákat, ne panaszkodjék ! Raffayné sértődött mosollyal másfelé fordul. Az édes kis nök végigskáláznak mindenen és mindenkin. Helmeczyné festett haján, arcán, Gránerné ruháin, Balázsék erőlködésén. Megtárgyalják Ruffiné nacionáléját s pénzügyi viszonyait Rádyéknak stb. A lányok külön csoportba verődve pajtáskodnak túlságos bizalommal Pityuval, Péterrel, Pállal. A szobalány kis asztalkákat tol egyes csoportok elé. Hoázák a teát, az obligát sandvichek s jamekkel. S az illatos, párás nektár egy pár percre leköti a nyelveket, hogy annál élénkebben folytassák ott, ahol elhagyták.