Balatonvidék, 1912 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1912-04-07 / 14. szám

XVI. évfolyam. Keszthely, 1912. április 7. 14. szám. TONVIDÉK Politikai lietilap. MEGJ E L KNIK H E TBNK1NT EGYSZER: VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL k VOLT GAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN Kéziratokat a szerkesztőség citnére, pénzesutalványokat, hirdetési megbí­zásokat és reklamációkat a kiadóhi­vatalba kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. ELŐFIZETÉSI ARAK : Egész évre Fél évre . 10 K. - f. 5 K, - f. Negyedévre Egyes szám ára 2 K. 60 í 20 Nyilttér petitsora 1 korona. Feltámadás ünnepe. Hosszú évezredeken át évről­évre ujulnak meg előttünk a feltá­madás misztériumai. Igazságai a történeti távlatok fényében egyenlő erővel ragyognak, mint azon a hús­véti reggeleu, mikor az örökre el­temetettnek hitt Megváltó poklokon és emberi gonoszságokon győzedel­meskedve kikelt sziklasirjából. A történelmi igazságot Krisztus személyes ellenségei és a keresztény­ség gyűlölői sem elsikkasztani, sem megcáfolni, sem letagadni nem tud­ták. Mert nehéz ott a tagadás, hol a tények beszélnek. Krisztus feltámadása pedig egy másik igazság kritériuma. Annak, hogy a feltámadott nem a Strauszok és Renánok bölcselkedésében, hanem a betlehemi jászolban született s a keresztfán kiszenvedett Krisztus.Nem egy csodaember, kápráztató bölcselő s önfeláldozó hős csupán, hanem az emberi okoskodás által beállított Krisztusnál véghetetlenül több — Istenember. Akit joggal illet az a híres fel­írás I. N. R. I., mivel Pilátus csak boszantani akarta a Megváltó ellen­ségeit. Mert emberi eredete szerint Dávid k irályi sarjadéka. Feltáma­dása szerint isteni származású, jog­gal követeli az emberiség királya cimét ! Maga mondja : «Bizzatok, én meggyőztem a világot! Kereszthalálá­val megváltotta ; feltámadásával meg­győzte a világot. Nemcsak istenem­ben eredete, de győzelme jogán is a világ királya 0, Rex saeculórum ! Véghetetlen erejű és érdemű önfel­áldozásának, célja volt visszaállítani a Teremtő és teremtmény között megzavart harmóniát. Békülést, en­gesztelődést szerezni Ég és föld kö­zött. Egy szebb, jobb, boldogabb életet előkészíteni, melyért évezre­deken át hiába sóvárogtak a leg jobbak, hiába folyt patakokban a Hekatombák áldozati vére ! Engesz­telő halálával az igazság megsértett rendjének eleget téve, az emberisé­get visszahelyezte régi jogúiba ! Ál­dozatos kereszthalála nemcsak a je­ruzsálemi templom kárpitját vágta ketté, hanem az emberiség történe­tét is ! A merev theokrácia uralma helyett szeretetteljes viszonylatot ké­szített elő. E szeretetteljes szövetsé­get pecsélte meg ma — feltámadá­sával ! Csodálatos a tagadás szel­leme. Ugyanakkor, mikor az Isten­ember, a mi áldozási húsvéti bárá­nyunk nekünk dicsőséges feltámadá­sával a húsvétot szerezte, ünnepelte húsvétját a zsidóság! Húsvétjuknak történelmi valóságát — az egyiptomi szabadulást, senkinek sem jutott eszébe tagadni, mig a mi húsvétun­kat. tagadni nem szűnik meg a vi­lág ! Az előképet elfogadja, a tar­talmi valóságot megtagadja ! A ta­gadás ősi szelleme Krisztus győzel­me után bem tud pihenni. Az emberi és népjogok aposto­lai öntudatlan eszközeivé szegődtek azoknak, kiknek egész léte nem a nagypéntek, hanem a húsvét tagadása. Holott nép és emieri jogokról csak az­óta beszélhetünk, mióta a feltáma­dásmisztériumát ünnepelhetjük. Nem az egyiptomi kiszabadulás húsvétja, hanem a feltámadás ünnepe forrása az emberi jogoknak ! A «felvilágosultság* apostolai ezt nem tudják, mert nem akarják megérteni. Mi értjük. Az egész keresztény civilizált világ pedig érzi. Ebben látjuk mi a kitörő húsvéti öröm okát ! Mert mit használt volna ne­künk a karácsony, Krisztus szüle­tése, ha úgy született volna, hogy meghal és elporlad ! Egy holt Meg­A BALATONVIüfiK TÁRCÁJA. Tavaszi sóhajbanalitások. Beharangozással és végszóval ellátta : Balambér. Az egyes évszakok váltakozásával ugy van az ember, — mondta múltkor egy ba látom, — mint va'ami hosszú, végtelennek látszó lassú utazással, amely tele vau öröm­mel és boszusággal, szórakozással és una­lommal, jókedvvel és keserűséggel és mit tudom, én, hogy még mi minden egyéb bel ? Es, ha ez tényleg igy van, — mert, hogy igy van, az: tény — hát a négy év­szak közül, ugyan melyik az. amelyen át­utazni a legnehezebb és legvárvavártabb? — Erre ugyancsak az a korhely barátom, az ójtszakák és a bálok rendithetetlenül meggyökeresedett nagymestere azt mondta, hogy ö a négy közül az ötödiket szereti legjobban. No igen : a farsangot. — Hát ez édes öregem egészen terád vall. Csak a mulatozásban találsz örömet és fel nem tudod fogni, hogy más tisztességes ember­nek a hosszú fagyos tél utáu mit jelent a: Tavasz. Igen a tavasz, a nagyszerű tavasz, amelynek fensógessége újjászületést ád a halandónak, a tavasz, amelyhez millió ajk milljókép felsóhajt. — Sóhajt ? Kicsoda ? E« hogyan ? Nos, hát figyelj ós épülj : A bakfis: Oh tavasz ! Édes, lau­gyos, ragyogó napsugár. Melegitsd szive­met, adj vágyaimnak uj erőt, uj életet. A deák : Oh tavasz ! Jöjj el, jöjj el és mosollyal, fénnyel hintsd t^le, ezt a be­fagyott sárgömböt. És csald ki Ót előadás után a Fő-utcára, hogy ne mint a kegyet len télen csak az ablakon át, hanem egyébb­kéntis látliHssam vágyódó szivemnek egyet­len bálványát. A menyasszony: Oh tavasz ! Harmincöt év óta n*m várlak ily várva-várva. Pom­pád, tündöklésed, a terinésze újjászületé­sének ölében fogja ifjú, tudatlan szivem­mel sejtetni, hogy egy uj világ, egy más, egy ismeretlen, boldogabb élet küszöbéhez vágj ok közel. A vőlegény : Oh tavasz ! Télen még hagyán. De, ha ilyen szinaranyosan kör­nyékezel, akker igen fájdalomteljesen ér­i zem megbecsülhetetlen legényszabadságom közeli vesztét. A szentimentális felsőbb leány : Oh ta­vasz! Hol késnek titokzatosan csendes, szép tiszta, ezüstös holdsugárú, bűbájos, ringató, altató, varázsos éjjeid ! — Brekegő békák — — — cirpelő tücskök — — — ábrán­dos tavaszi fuvalom. — Oh tavasz ! — Oh Beniczkyné Bajza Lenke I A fiatal modern költő: Oh lavasz! Megszürkült, jajgató ajkaim törtetnek ho­mályos kacajjal dölyfösen vigyorgó sziu­teli trónodhoz. Agyamat megtépte, véressé mardosá Tél, Hó, Fagy ! Oh tavasz, — oh tavasz, ölelj és öljed meg vágyvétkes lel­kemet. * * * És igy tovább. Látod ezek azok a bűbájos tavaszi sóhajok, amelyek az iga­zán mélyen érző emberek ajkairól égnek szállnak. De mit akarsz te a farsanggal, — kérdeztem folytatva a megvetés őszinte hangján. Hisz ez nem is időszak ! — Hmm, — moudi ő, miközben a Hungária ajtaja hátunk mögött becsapódott — nem idő­szak. Már akinek. Hát aztán ez időjárás ? Mi ? — (Már akinek !) (Egy hirtelen szélroham elragadta ka­lapját és az ólomszürke éjben a telegráf­drótok és fellegek között megtánooltatta. Aztán aláhullott. Nt-m a pincs, hanem a háztetőkről többrendbeli tégla, néhány tu­cat kémény, torony, cégtábla és ehhez ha­sonló neveletlen ingósággá átalaktilt ingat­lan.) * * * Szegény bakfis, deák, Jmenyasz­szony, vőlegény, szentimentális felsőbb le­ány, fiatal modern költő 1 — ha ez még soká tart igy, mikor fogtok felsóhajtani : oh tavast — oh tavasz !

Next

/
Thumbnails
Contents