Balatonvidék, 1911 (15. évfolyam, 27-53. szám)

1911-08-13 / 33. szám

8. BALATONVIDÉK 1911. augusztus 13. szok előtt lerakassa a magyar fegy­vereket a vezetése alatt levő főcsa­pattal. A tervnek pedig annak kellett volna lenni, liogy a szétforgácsoló­dott magyar hadtestek egyesülve ve­gyék fel a közdelmet az orosz túl­erővel szemben. Görgei nem igy tett. Világosra vonult — s habár ő előzetesen egyez­kedett az oroszokkal — táborkara mit sem tudott a fegyverletétel té­nyéről mindaddig, mig az oroszok körül nem vették a magyar tábort. S Görgei lerakatta a fegyvert a 30, 40 ezer emberből álló sereggel min­den feltétel nélkül ! G-yáez, fájdalom, kínszenvedés jött az országra, a legjobb hazafia­kat gazember módra leöldösték, de Görgei bőre sértetlen maradt, sőt ma is él! Gondolkodjunk ! Aug. 13-ika gyásznap. H. a• Siek­A gyenesdiási basa, vagy aliik mindenáron sajtóperelnek. Ellenem, a helyi apró nagyságok ré­széről állandóiul bevett szokássá vált, a sajtó­perlekedés. Mihelyt valakiről kellemetlen igazságokat találok megirni, vagy esetleg egy kis tréfát megeresztek, azonnal fut a bírósághoz és jajgat, hogy az ö becsülete súlyosan megvagyon sértve. Közben elfe­ledkezik arról, hogy a tulajdon becsületét ő sértette meg legelőször, amikor itt-ott hallatlan félrelépéseket engedett meg ma­gának. Ilyeu formán a sajtóperekben az én helyzetem korántsem nehéz. E manőverek nékem apró zaklatásokat okoznak, egyebet semmit. Ezt, persze az illetők majd osak akkor fogják belátui, ha már mindennek vége lesz. Érdekesen jellemző, hogy nékem a város intelligenciája közül senkivel sem esett konfliktusom, senkivel sem, aki a múltban féltékenyen őrizte saját becsületé­nek az integritását. Most, legutóbb Kárpáti János gyenes­diási tanitó adott be elleium sajtópert, — vagy ahogy ezt ők szem fény vesztőleg ne­vezni szokták, — bűnvádi feljelentést. Ha tuduák, hogy mennyire nyugodtan alszom én ezektől! E herce-hurcától megszabadulandó, felajánlottam nekik nemrégiben a becsüle­tes békét, Ígérvén, hogy őket többé nem támadom, menjünk közülünk mindenki nyu­godtan a maga utján. Ez' u békességet hetykén elutasították s verik a mellüket, hogy rajtam keresztül gázolnak. Hát ez uagyou nehéz lesz ! Rendelke­zem olyan előrelátással, törvény ismerettel és szellemi frisseséggel, hogy ezek miatt nagy fáradságukba fog az illetőknek ke­rülni, ha céljukat, távolról is megközelíteni óhajtják. Szóval békesség nem kellett. Ne­kem igy is jó. Ezen az alapon állva vettem legutóbb Kárpáti János feljeleutését, is. S a feljelen­léssel közel egyidőbeu kap'am Kórpáti Já­nos falujából egy levelet, amit a levél célja szerint, leközölni cseppet sem késem. Tisztában lévén minden Ízlésbeli fogalommal magam is jól tudom, hogy az ilyen Írásművek nyilvánosságra hozatala cseppet sem lélekemelő és fenkölt izlésii ; — ámde kérem ez ezután már csak igy lesz ! Ez a visszája, megforditottja — kérem szerele'tel — azoknak a régi időknek, ami­kor még a túloldalról szoktak hasouló tá­madásokai intézni a város intelligenciája ellen. Ezt, nevezhetjük költői igazságszol­gáltatásnak, megérdemelt büntetésnek, mert, aki amibeu bűnös, abban büuhődik vagy bárminek ; denique ez a jövő zeneje. Itt tisztogatások lesznek. Nem mulasztottam el természetesen a levél adatairól személyesen meggyőződést szerezni s mivel minden adatot bebizonyí­tott, nak látok, nyomatékosan felhivom Kár­páti János gyenesdiási néptanító fegyelmi hatóságának figyelmét az Ő viselt dolgaira, melyek megismerése után bizonyosra ve­szem, hogy ellene a fegyelmi vizsgálat el­rendeltetik, hogy ezt a szomszédos közsé­get az ö basájától minél hamarabb megsza­badítsa. íme a levél : Tekintetes Szerkesztő Ur ! Nyilvánosságra hozatal céljából köz­löm Önnel a következőket : Kárpáti János gyenesdiási tanító botrányos magaviseletével valósággal szé­gyenfoltja a községnek, akit a falu ap­raja, nagyja utál, de megszabadulni tőle eddig még nem sikerült ; talán ez a fel­szólamlásunk el fogja a felettes hatósá­gánál érni a célunkat és kisöpri falunk­ból ezt a tauférfíut, aki veszélyeztetője a község közerkölcseinek ; évek ótu bot­rányt botrányra halmoz, kit e miatt a faluban kiplakátoztak, de aki mindennek daoárH szivósan ól h nyakunkon, mint olyan férfiú, kit a Balatoni Szövetségi tagsága és nagy szája révén onnét lerázul nem lehet. Hogy Kárpáti Jáuos t.anitó létére a közerkölcsiséget veszélyezteti községünk­ben, erre sok botránya közül néhány gyalázatos példa : Kenesey György gye­nesdiási lakós egy éjszaka arra ért haza, hogy az ajtaja zárva s bent a szobában egy idegen férfi motoszkál Előbb csen­desen zörgetett, az ajtón, majd mindig mérgesebben dörömbölt, végre betört9 az ajtó*. És mi történik. Végső szorultságá­ban Kárpáti János néptanitó ur ugrik ki az ablakon hiányos öltözetben, vagy mondjuk ki nyíltan, egy szál alsónadrág­ban. Kenesey György utánna veti ma­gát és végigkergeti faluhosszat, mig a megszorult tanító ur be nem menekül egy biztos födél alá. Még szebb eset ! Betyár György felesége — egy 60 év körüli — faluszerte nagy Mszieletbeu álló idős asszony lakást akart kiadni a nyáron, Kárpáti János elmegy hozzá la­kást közvetíteni, közben szerelmi ajánla­tokkal ostromolja, dulakodni kezd vele s a vége, hogy az idős asszonyság fellök va őt, sírva menekül vejéhez oltalomért. Hasonló szép. Németh Géza gyenesdiási oipész­mester bevonul a katonasághoz. Másnap megjelenik a lakásáu Kárpáti János ta­nító ur s megszokott módja szerint ocs­mány ajánlatokkal üldözi a nejét, a férj hazatér és faluszerte keresi a tanítót, hogy agyonverje, népoktatásunk nagyobb dicsőségére. alatt szerethetnénk egymást ! Sóhajtott fel a leány, de e sóhajtás mögött bizony nem a Borgiára gondolt, hanem a legnagyobb ellenségére, a hercegre. Fiametta rövid hallgatás után újból megszólalt : — Addig azonban óvatosan kell foly­tatni a tervet. Garcia, te most menj embe­reiddel az utadra és rejtőzz el valahol ügyes rejtekhelyen, rövideseu értesitlek az időről, mikor jöjjetek, akkor aztán elszán­tan, kegyetlenül kell küzdened embe­reiddel, — hisz értem küzdesz ! — Meg lesz Fiamettám .' — Most menj ! Máté engem majd el­kísér haza s azonnal utánnad indul, hogy híreinket ezentúl ő kőzve'itse közöttünk. Ahogy mondottam ! A jelzett időben a há­zunk embereidnek nyitva áll, ügyesen, ti­tokban szálljatok meg az udvart s amikor itt lesz a nagy pillanat, ne tétovázzatok ! Ezután bucsut véve egymástól, elvál­tak. Borgia a spanyolokkal az Aveutinus felé távozott, Fiametta pedig Máté kísére­tében a Fórumon keresztül az Aranyliliom­utca felé tartott. — Már derengett a hajnal, amikor haza értek. XXVIII. Gyönyörű szép nap virradt másnap reggelre. Fiametta már korán eltávozott hazul­ról, bár elindulása előtt hosszabb tanács­kozást folytatott atyjával, Allegrével. E beszélgetés következményekép Allegre a leány távozása után szintén útra kelt a Borgia palota felé, hol az ajtónállókkal bejelentette magát Oreglia kormányzónál. A kormányzó már kilábolt seblázából s akadály nélkül elfogadta öt. Fiametta ez idő alatt Roan herceg palotájában tartózkodott, ahol érkezése után nagy sürgés-forgás jelentette, hogy nagy események küszöbén áll az egész hercegi ház. Küldöncök mentek szerteszét a város­ban, akik fölött a herceg sürgős rendelke­zése uralkodott. Mihamar soha nem látott vendégek jelentkeztek a palota előcsarnokában, kik sorra bebocsájtást nyertek. Megjelent itt Náthán, a dúsgazdag tökepénzes, kit rövid vártatra több bankár is követett­Hogy mit végeztek az illetők a her­ceggel a zárt ajtók mögött, senki sem tudta s azt sem sejtette Kómában senki, hogy ez a hosszú tárgyalás összefüggésben áll azokkal a súlyosan megterhelt öszvé­rekkel, amik erős őrizet alatt egymásután haladtak át a Porta Capuana ive alatt s hosszú sorokban vonultak végig az Appiai utou Aragónia felé. Ha azonban valaki megtapogatta volna a felmálházott nehéz kettős zsákokat, meggyőződött volna arról, hogy valamennyi aranyakkal telvék. Fiametta csillogó szemmel, arcán elpa­lástolatlan jó kedvvel hagyta el az Estout­ville palotát. Örömének okát még atyjának sem árulta el, ki megérkezésekor már a bolt mélyében várakozott reá. — Nos édesatyám ? — Kórdé jóked­vűen tőle. — Eljártál a Borgia-palotában ? — Olt voltam ! Minden ugy történt, ahogy megbeszéltük! — Beszéltél Oregliával ? — Beszéltem vele ! — Egészséges már ! — Annyira igen, hogy megint képes mindeu gazságra vállalkozni ! — Mondd hát mit végeztél ? — Amikor közöltem vele, hogy te esengve várod azt a pillanatot, amikor meghódolj neki ; a szeme felvillámlott és spanyol vérének minden átkozott tüze az arcába szaladt. Mohón tudakolta, hogy mi­vel hódított meg téged ! — Tehát tetszenék neki ? — Kérdé kacéran a leáiiy. — - A fele életét odaadná érted, azt láttam ! — Beszélj tovább 1 — Elmondtam neki, hogy házunk nyitva áll előtte s várjuk, hogy jöjjön ! — Nem fogott gyanút ? — Annyira elvakult, hogy erre gon­dolni sem látszott ; a végén ugyan emii­tette, hogy néhány emberét magával hozza. — Tehát eljön ? — El! Ugy beszéltük meg, hogy hol­nap délben lakomára várjuk, amelyen egy­maga álöltözetben fog megjelenni ! — Csodálatos, hogy nem gyanakszik ránk ? — Annyira eltelt a méltóságával, hogy elképzelni sem meri, hogy bántódása es­hetnék. Nem fél tőlünk ! — Pedig lenne oka rá! Jegyezte meg a leány baljóslatú hangon. Allegro még mindig a délelőtti ese-

Next

/
Thumbnails
Contents