Balatonvidék, 1911 (15. évfolyam, 27-53. szám)

1911-08-13 / 33. szám

8. BALATONVIDÉK 1911. augusztus 13. szok előtt lerakassa a magyar fegyvereket a vezetése alatt levő főcsapattal. A tervnek pedig annak kellett volna lenni, liogy a szétforgácsolódott magyar hadtestek egyesülve vegyék fel a közdelmet az orosz túlerővel szemben. Görgei nem igy tett. Világosra vonult — s habár ő előzetesen egyezkedett az oroszokkal — táborkara mit sem tudott a fegyverletétel tényéről mindaddig, mig az oroszok körül nem vették a magyar tábort. S Görgei lerakatta a fegyvert a 30, 40 ezer emberből álló sereggel minden feltétel nélkül ! G-yáez, fájdalom, kínszenvedés jött az országra, a legjobb hazafiakat gazember módra leöldösték, de Görgei bőre sértetlen maradt, sőt ma is él! Gondolkodjunk ! Aug. 13-ika gyásznap. H. a• SiekA gyenesdiási basa, vagy aliik mindenáron sajtóperelnek. Ellenem, a helyi apró nagyságok részéről állandóiul bevett szokássá vált, a sajtóperlekedés. Mihelyt valakiről kellemetlen igazságokat találok megirni, vagy esetleg egy kis tréfát megeresztek, azonnal fut a bírósághoz és jajgat, hogy az ö becsülete súlyosan megvagyon sértve. Közben elfeledkezik arról, hogy a tulajdon becsületét ő sértette meg legelőször, amikor itt-ott hallatlan félrelépéseket engedett meg magának. Ilyeu formán a sajtóperekben az én helyzetem korántsem nehéz. E manőverek nékem apró zaklatásokat okoznak, egyebet semmit. Ezt, persze az illetők majd osak akkor fogják belátui, ha már mindennek vége lesz. Érdekesen jellemző, hogy nékem a város intelligenciája közül senkivel sem esett konfliktusom, senkivel sem, aki a múltban féltékenyen őrizte saját becsületének az integritását. Most, legutóbb Kárpáti János gyenesdiási tanitó adott be elleium sajtópert, — vagy ahogy ezt ők szem fény vesztőleg nevezni szokták, — bűnvádi feljelentést. Ha tuduák, hogy mennyire nyugodtan alszom én ezektől! E herce-hurcától megszabadulandó, felajánlottam nekik nemrégiben a becsületes békét, Ígérvén, hogy őket többé nem támadom, menjünk közülünk mindenki nyugodtan a maga utján. Ez' u békességet hetykén elutasították s verik a mellüket, hogy rajtam keresztül gázolnak. Hát ez uagyou nehéz lesz ! Rendelkezem olyan előrelátással, törvény ismerettel és szellemi frisseséggel, hogy ezek miatt nagy fáradságukba fog az illetőknek kerülni, ha céljukat, távolról is megközelíteni óhajtják. Szóval békesség nem kellett. Nekem igy is jó. Ezen az alapon állva vettem legutóbb Kárpáti János feljeleutését, is. S a feljelenléssel közel egyidőbeu kap'am Kórpáti János falujából egy levelet, amit a levél célja szerint, leközölni cseppet sem késem. Tisztában lévén minden Ízlésbeli fogalommal magam is jól tudom, hogy az ilyen Írásművek nyilvánosságra hozatala cseppet sem lélekemelő és fenkölt izlésii ; — ámde kérem ez ezután már csak igy lesz ! Ez a visszája, megforditottja — kérem szerele'tel — azoknak a régi időknek, amikor még a túloldalról szoktak hasouló támadásokai intézni a város intelligenciája ellen. Ezt, nevezhetjük költői igazságszolgáltatásnak, megérdemelt büntetésnek, mert, aki amibeu bűnös, abban büuhődik vagy bárminek ; denique ez a jövő zeneje. Itt tisztogatások lesznek. Nem mulasztottam el természetesen a levél adatairól személyesen meggyőződést szerezni s mivel minden adatot bebizonyított, nak látok, nyomatékosan felhivom Kárpáti János gyenesdiási néptanító fegyelmi hatóságának figyelmét az Ő viselt dolgaira, melyek megismerése után bizonyosra veszem, hogy ellene a fegyelmi vizsgálat elrendeltetik, hogy ezt a szomszédos községet az ö basájától minél hamarabb megszabadítsa. íme a levél : Tekintetes Szerkesztő Ur ! Nyilvánosságra hozatal céljából közlöm Önnel a következőket : Kárpáti János gyenesdiási tanító botrányos magaviseletével valósággal szégyenfoltja a községnek, akit a falu apraja, nagyja utál, de megszabadulni tőle eddig még nem sikerült ; talán ez a felszólamlásunk el fogja a felettes hatóságánál érni a célunkat és kisöpri falunkból ezt a tauférfíut, aki veszélyeztetője a község közerkölcseinek ; évek ótu botrányt botrányra halmoz, kit e miatt a faluban kiplakátoztak, de aki mindennek daoárH szivósan ól h nyakunkon, mint olyan férfiú, kit a Balatoni Szövetségi tagsága és nagy szája révén onnét lerázul nem lehet. Hogy Kárpáti Jáuos t.anitó létére a közerkölcsiséget veszélyezteti községünkben, erre sok botránya közül néhány gyalázatos példa : Kenesey György gyenesdiási lakós egy éjszaka arra ért haza, hogy az ajtaja zárva s bent a szobában egy idegen férfi motoszkál Előbb csendesen zörgetett, az ajtón, majd mindig mérgesebben dörömbölt, végre betört9 az ajtó*. És mi történik. Végső szorultságában Kárpáti János néptanitó ur ugrik ki az ablakon hiányos öltözetben, vagy mondjuk ki nyíltan, egy szál alsónadrágban. Kenesey György utánna veti magát és végigkergeti faluhosszat, mig a megszorult tanító ur be nem menekül egy biztos födél alá. Még szebb eset ! Betyár György felesége — egy 60 év körüli — faluszerte nagy Mszieletbeu álló idős asszony lakást akart kiadni a nyáron, Kárpáti János elmegy hozzá lakást közvetíteni, közben szerelmi ajánlatokkal ostromolja, dulakodni kezd vele s a vége, hogy az idős asszonyság fellök va őt, sírva menekül vejéhez oltalomért. Hasonló szép. Németh Géza gyenesdiási oipészmester bevonul a katonasághoz. Másnap megjelenik a lakásáu Kárpáti János tanító ur s megszokott módja szerint ocsmány ajánlatokkal üldözi a nejét, a férj hazatér és faluszerte keresi a tanítót, hogy agyonverje, népoktatásunk nagyobb dicsőségére. alatt szerethetnénk egymást ! Sóhajtott fel a leány, de e sóhajtás mögött bizony nem a Borgiára gondolt, hanem a legnagyobb ellenségére, a hercegre. Fiametta rövid hallgatás után újból megszólalt : — Addig azonban óvatosan kell folytatni a tervet. Garcia, te most menj embereiddel az utadra és rejtőzz el valahol ügyes rejtekhelyen, rövideseu értesitlek az időről, mikor jöjjetek, akkor aztán elszántan, kegyetlenül kell küzdened embereiddel, — hisz értem küzdesz ! — Meg lesz Fiamettám .' — Most menj ! Máté engem majd elkísér haza s azonnal utánnad indul, hogy híreinket ezentúl ő kőzve'itse közöttünk. Ahogy mondottam ! A jelzett időben a házunk embereidnek nyitva áll, ügyesen, titokban szálljatok meg az udvart s amikor itt lesz a nagy pillanat, ne tétovázzatok ! Ezután bucsut véve egymástól, elváltak. Borgia a spanyolokkal az Aveutinus felé távozott, Fiametta pedig Máté kíséretében a Fórumon keresztül az Aranyliliomutca felé tartott. — Már derengett a hajnal, amikor haza értek. XXVIII. Gyönyörű szép nap virradt másnap reggelre. Fiametta már korán eltávozott hazulról, bár elindulása előtt hosszabb tanácskozást folytatott atyjával, Allegrével. E beszélgetés következményekép Allegre a leány távozása után szintén útra kelt a Borgia palota felé, hol az ajtónállókkal bejelentette magát Oreglia kormányzónál. A kormányzó már kilábolt seblázából s akadály nélkül elfogadta öt. Fiametta ez idő alatt Roan herceg palotájában tartózkodott, ahol érkezése után nagy sürgés-forgás jelentette, hogy nagy események küszöbén áll az egész hercegi ház. Küldöncök mentek szerteszét a városban, akik fölött a herceg sürgős rendelkezése uralkodott. Mihamar soha nem látott vendégek jelentkeztek a palota előcsarnokában, kik sorra bebocsájtást nyertek. Megjelent itt Náthán, a dúsgazdag tökepénzes, kit rövid vártatra több bankár is követettHogy mit végeztek az illetők a herceggel a zárt ajtók mögött, senki sem tudta s azt sem sejtette Kómában senki, hogy ez a hosszú tárgyalás összefüggésben áll azokkal a súlyosan megterhelt öszvérekkel, amik erős őrizet alatt egymásután haladtak át a Porta Capuana ive alatt s hosszú sorokban vonultak végig az Appiai utou Aragónia felé. Ha azonban valaki megtapogatta volna a felmálházott nehéz kettős zsákokat, meggyőződött volna arról, hogy valamennyi aranyakkal telvék. Fiametta csillogó szemmel, arcán elpalástolatlan jó kedvvel hagyta el az Estoutville palotát. Örömének okát még atyjának sem árulta el, ki megérkezésekor már a bolt mélyében várakozott reá. — Nos édesatyám ? — Kórdé jókedvűen tőle. — Eljártál a Borgia-palotában ? — Olt voltam ! Minden ugy történt, ahogy megbeszéltük! — Beszéltél Oregliával ? — Beszéltem vele ! — Egészséges már ! — Annyira igen, hogy megint képes mindeu gazságra vállalkozni ! — Mondd hát mit végeztél ? — Amikor közöltem vele, hogy te esengve várod azt a pillanatot, amikor meghódolj neki ; a szeme felvillámlott és spanyol vérének minden átkozott tüze az arcába szaladt. Mohón tudakolta, hogy mivel hódított meg téged ! — Tehát tetszenék neki ? — Kérdé kacéran a leáiiy. — - A fele életét odaadná érted, azt láttam ! — Beszélj tovább 1 — Elmondtam neki, hogy házunk nyitva áll előtte s várjuk, hogy jöjjön ! — Nem fogott gyanút ? — Annyira elvakult, hogy erre gondolni sem látszott ; a végén ugyan emiitette, hogy néhány emberét magával hozza. — Tehát eljön ? — El! Ugy beszéltük meg, hogy holnap délben lakomára várjuk, amelyen egymaga álöltözetben fog megjelenni ! — Csodálatos, hogy nem gyanakszik ránk ? — Annyira eltelt a méltóságával, hogy elképzelni sem meri, hogy bántódása eshetnék. Nem fél tőlünk ! — Pedig lenne oka rá! Jegyezte meg a leány baljóslatú hangon. Allegro még mindig a délelőtti ese-