Balatonvidék, 1911 (15. évfolyam, 27-53. szám)

1911-07-30 / 31. szám

XV. évfolyam. Keszthely, 1911. julius 30. 31. szám. BAL TO VIDÉK 1 V>1 í t i 1-v«i hetilap. MEGJELENIK HETEN KINT EGYSZER. VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL á VOLT GAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN Kéziratokat a szerkesztőség cimére, pénzesutalványokat, hirdetési megbízásokat és reklamációkat a kiadóhivatalba kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egész évre Fél évre . 10 K. - f. 5 K. — f. Negyedévre Egyes szám Ara 2 K. 60 { 20 Nyilttér petitsora 1 korona. Előfizetési felhívás. Tisztelettel kérjük lapunk tisztelt előfizetőit, hogy előfizetéseiket megujitani, esetleges bátraiékaikat megküldeni szíveskedjenek. Cim, jelleg nélkül. Amikor egy falusi polgárt megválasztanak határkerülő csősznek és az illető rendszerető, alkotmányos ember, mielőtt elkezdené szimatolni a kukoricást, legelső sorban pofon vágja a sógorát, össze veszik az ángyomasszonnyal, megvasvillázza a fölső szomszédot s amikor ilyenképen minden ismerősétől szépszerivel megszabadult, minden protekciótól mentesen neki állhat megfogdosni a tilosba tévedőket. A városban az én szerepem is hasonlít az ilyen határkerülő csőszhöz. Hát igaz, hogy nem ís halna meg értem az, akit egyszer már tilosban fogtam, no meg az utóbbi időbeu fiakkerba ülnöm se volna tanácsos, mert biztos, hogy tótágast forgatnának bele a legelső árokba. De mindez nem baj. Kinek mi a passziója. En már csak hű maradok magamhoz. Ahogy a mult hetekben járogattam a határt, a legfrissebb plakáttermékek ötlöttek a szemembe. Ezek a plakátok tilosban jártak, — én hát Össze fogdosom őket. A mult héten az úgynevezett tKesztholyi ifjúság és a fürdővendégek* fényesen sikerült hajókirándulást rendeztek a Balatonon. A kirándulás azért volt fényes, mert épen csak hogy embert nem öltek alatta, — ha még ez is megtörténik, a kirándulás a kevésbbé fényesen sikerültek közé lett volna sorolandó. fA keszthelyi ifjúság és a fürdővendégek !> A cim megvolt, csak a jellegben esett hiba. A kirándulást egy nyaranta rendesen itt időző úriember, Rechnitzer Ferenc rendezte, aki fürdő vendégnek fürdővendég (egyetlen egyén) s ha keszthelyi ifjúnak tartja magát, ezt is elfogadjuk (egyetlen egyén). Es ez a kétlényü egyetlen egyén a <ság» és a «dégek> többes számban. A cimre azért volt szükség, hogy az egész vállalkozás holmi tágabb köpönyeghez és igy közérdekhez jusson. Aki azonban nem szűkölködik némi emberismeret irányában, az jól tudja, hogy a köpönyeg alatt egyetlen szál vállalkozó rejtőzik, aki hasznot csinálva, a fürdőzési költséget be óhajtja keresni. Ez ellen nem lehet kifogás, mert mindenkinek jogában áll olyan üzletet kötni, amilyen neki tetszik, ha azonban ez az üzlet a közönség érdekeinek a megkárosodásával jár, engedelemkérés nélkül bátor vagyok belecsőszködni az üzletbe a köz érdekében. Ha a vállalkozást haszon kiséri, — azt nem a keszthelyi ifjúság, hanem Rechnitzer Ferenc ur vágja zsebre, ha azonban anyagi veszteséggel jár az üzlet, akkor sem a keszthelyi ifjúság fizet, hanem Rechnitzer Ferenc ur. (Azaz, hogy ő sem fizet, mert például egy ilyen pár évvel ezelőtt lefolyt malőrös kirándulás cigányszámlájával még ma is adós.) Mi történjék azonban akkor, ha A BALATONVIDÉK TÁHCAJA. FIAMETTA. Történelmi regény. Irta: ORBÁN DEZSŐ. 25 Mintegy tizenkét kém vetette magát utánua. Mátó futott lélek vesztetten, izomszakadásig, már-már ugy látszott, hogy eléri a hidat, ahol a folj'ton hullámzó embertömegben elmenekülhetett volna, amikor hirtelen rémülten torpant vissza. Az Angyalhidon át egy alabárdos őrjárat jött vele szemben. Az alabárdosok figyelmessé lőnek a kémek kiabálására, s auiint észre vették a íelójük rohanó törpét, megértették a helyzetet. Hosszú láucbau felállottak a hid közepén s előre tartott alabárddal elállották Máté előtt az utat. Máté érezte, hogy a döntő pillanat elérkezett. Egy pillanatig még leszögezve állott meg helyén ; de ez elég volt arra, hogy balkezével megnyomja a jobbján hordott tüskés karperec rugóját. A mérgezett tüskék meredten pattantak előre ; — a gyilkos fegyver készen állott. Most végső elszántsággal behunyta szemét ; átugrott a legelső alabárdos eléje tartott dárda nyelén s közvetlen közelből öklével a fegyveres nyakába sújtott. Az alabárdos mintha villám sújtotta volna, egy állóhelyéből holtan rogyott össze. A többiek elkeseredett szenvedéllyel vetették magukat a törpére, Mátó pedig a dühtől eltorzalt arcéul sújtott jobbra balra és minden ütése egy-egy halált jelentett. Mint a vadkan a vérebeket, ugy szórta le magáról a kis francia a támadóit; a küzdők körül hatalmas embergyürü verődött össze, mely borzadva nézte a szörnyű jelenetet. Máté ugy tombolt mint egy fékevesztett fenevad, mignem az egyik kém a háta mögé került ; öklével teljes erővel fejbe vágta, ugy, hogy a törpe megtántorodott az ütéstől. Ez a pillanat elég volt arra, hogy a többiek is rávessék magukat ; — még néhány elkeseredett ökölcsapás és Máté megkötözve, tehetetlenül hevert a földön. XXYI. A barisell villámló szemekkel nézett végig aa előtte megkötötten álló Mátén, miközben az egyik kém jelentését hallgatta végig. — Ugy van, kegyelmes ur, — szólt a kém lihegő hangon, — ez az átkozott gazember valami előttünk ismeretlen fegyverrel küzdött. Hót emberünket találta és mind a hét azon nyomban kiszenvedett ! — Látszik rajtuk a sérülés nyoma ? — Nagyon kevéssé ! Néhány tűszurást találtunk rajtuk, mindegyiknek másrészén, hol a nyakán, hol a karján, kezén, oldalán s ahol a tü-zurások a társainkat érték, egy kis piros folt jelzi a helyet ; — egyébb semmi ! A barisell most mennydörgő hangon Mátéra rivallt : — Mutasd meg azt a fegyvert, amivel leterítetted őket : A törpe felvetette fejét : - Oldj fel a kötelékeimből és megmutatom rajtad ! A barisell tajtékzott dühében. — Fenuhójjázva beszólsz ? Jó ! Majd megtöröm a makacsságodat 1 Abban reményiem nem kótelkedel, hogy innét élv© ki nem szabadulsz ! Mátó vállat vont: — Épen azért! A barisell elfordult a fogolytól s az ablakfülkébe állva háttal, kérdezte tőle : — Mit kerestél itt az imént ? — Kémkedtem 1 — Kinek az embere vagy ? — Don Michelletto di Oregliáó ! Az aragon kormányzóé ! Dória meglepődv* fordult vissza : — Miket beszélsz ? — Az igazságot uram ! Én Don Michelletto di Oregba zsoldjában állok, ő rendelkezett velem és én teljesítettem a parancs«it ! Az embereid megakartak ölni s én védekeztem. Ez történt! A barisell összevonta szemöldökét ! — Caramba ! . . . Ez nehéz eset,! — A kezedben vagyok uram ! Meg