Balatonvidék, 1911 (15. évfolyam, 27-53. szám)

1911-07-30 / 31. szám

8. BALATONVIDÉK 1911. juliu s 16. a kirándulás anyagi sikerrel ellen­ben erkölcsi blamázszsal végződik, mint a mult heti, ekkor tán a keszt­helyi ifjúságot vegyük elő ? Nem tesszük, hanem helyette felelősségre vonjuk Rechnitzer Fe­renc urat. A hajóra 200 ember fért volna fel, s a kiránduláson összezsúfoltak öt-hatszáz jelentkezőt Honnét van e vállalkozónak joga arra, hogy az egyéni ^közbiz­tonságot veszélynek tegye ki a keszt­helyi ifjúság és a fürdővendégek cé­gére alatt ? Ha szerencsétlenség történt vol­na ; bizonyára nem Rechnitzer Fe­renc ur maradt volna utolsónak a hajóhídon. Ahogy értesülünk, a hajóbelépő jegyekén kivül visszafelé külön di­jakat szedtek az ülőhelyekért. S ez­zel megcsonkították a kirándulók szerzett jogait. Útközben a hajón kiütött a drá­gaság. A pénzügyi hatóság megkér­dezése nélkül trafikot rendeztek be a fedélzeten és Rechnitzer ^Ferenc ur beállott kis Lukácsnak, felemel­vén a dohányárukat a duplájára. (Hogy példát mondjak, a hölgy ci­garetták darabját 8 fillérért árulták.) Ezt ajánlom az illetékes ható­ság figyelmébe. Útközben botrányok történtek. Néhány kiránduló berúgott. Ez el­végre emberi jog. Minden hasonló alkalommal berúg néhány kiránduló. A tapintatos rendezőség s ame­lyiknek bizonyos minimális tekinté­lye van, az ilyeneket alkalmas mó­don elkülöníti s minden készülő vir­tuskodást, botrányt megakadályoz. Ez esetben nem igy történt, ha­nem mindenki azt tett, amit akart. Poharak verődtek a padozathoz s megsebesítettek egy úriembert, ha­talmaskodások, becsípett emberek megszokott virtusa vidáman fűsze­rezte a kirándulást. Végül a rende­zőség revolvert fogva a zajongókra, kitette őket Tihanyban a partra. Mintha csak az amerikai préri élet idilljei éledtek volna fel a Ba­latonon. Nem akadt kiránduló aki a kö­nyelmüsége miatt fenével nem etette volna ezt a cifra élvezetet. Ami történt, megtörtént. Rech­nitzer Ferenc ur megkereste a napi diját és ezzel nyugalomba vonult. Végleg és tényleg. Élénk figyelmünk lesz rá, hogy ez lett légyen az utolsó sikerdus vállalkozása, — a legközelebbi kí­sérletnél, azt hisszük nem épen ha­tástalanul, meg fogjuk akadályozni a hasonló ártalmas botrányokat. * A csónakverseny. A inához két hétre tartandó csónak versenyre élénken tre­níroznak a versenyben résztvevők a keszt­helyi öbölben s a jelentkezések szorgalma­san gyűlnek, ugy, hogy remélhetőleg n jövő héten már a óban a helyzetben leszünk, hogy a részletes versenyprogrammal szol­gáhassunk a közönségnek. Maga a veiseny külső kerete minden­ben meg fog egyezni azzal a tervezettet, amit lapunk egyik mult, számábau közöl­tünk. , Nevezéseket, uiindakét csónakház fel­vesz, nevezési díj nélkül s azzal a termé­szetes kedvezménnyel, hogy a versenyek alatt a csónakok Imsználata is díjtalan lesz, Itt említjük meg még, hogy a csóna­kázó egylet, saját alapja javára ma este kon­fetti csatá 1 rendez a parti sétányon. A cabaré. A keszthelyi színtársulat szinte minden várakozás ellenére a legna­gyobb gyorsasággal hagyta el városunkat, ami meglepő volna az állandóan telt há­zak után, tia uem tudnánk, hogy kötelessé­gük révéu meg kellett, kezdeniök a bala­tonfüredi szezon!. A társulat külömben ál­lítólag szeptember 1-éu újból visszatér egy busz napos szezonra. Az elmúlt hét, külső hatások miatt. — értiük alatta a nagy hőséget — alatta ál­lott, az azelőtti hét nap eredményeinek, noha a városunkban időző vendégművész Szirtuay Imre ur két ízben is fellépett. Kár, hogy csupa busz éves darabokban, melyeknek a szerepei az ő művészmultjá­ban egyáltalán nem képeztek határkövet,. Mennyire szívesen láttuk volna öt. például a Casanova Luciferjéaen, na de ennek az előadásához a társulat olyan ambíciójára lett volna szükség, melynek hiányát, igazán nem lehet rósz néven vennünk ebben a uagy melegben. Aki ezeken az előadásokon részt, vett, a legnagyobb megelégedéssel távozhatott. Bucsuestáül azonban egy cabarét ren­dezett a társulat, amihez azonban már sú­lyos szó fór. Az előadásra erősen megtelt a ház s ennek dacára a társulat tagjai — persze az igazgató jóhiszemű ellen uem őrzése mel­lett, — leadtak egy ötnegyedórás műsort, melyből n plakátokon hirdetett, számoknak legalább fele része kimaradt. Valószínűleg olyan számítással, hogy «mi most már ugy is elmegyüuk, utánunk jöhet akár az özön­víz, a közönség ugy sem kéri vissza a be­lépti dijat !> Pedig mondhatom, hogy erre minden jelen levőnek nem kis kedve lett volna. E/. az eljárás, — legenyhébb szóval bírálva, — közönséges ripacskobás és csep­pet sem alkalmas arra, liogy h társulat ön­érzetére kedvező világitást vessen. Egy okkal több arra, hogy jövőre az ilyen cabaré előadásokat fokozottabb figye­lemmel kísérjük. —*— Építsünk légsátrakat a Balaton partján. Van-e most időszerűbb téma, mint a nagy forróság és a lakáshiány ? Ez a két körülmény adta meg az alább közölt «sz­u) ét. Keszthely és Héviz fürdőző közönsé­gének forgalma akkora, hogy az ideözönlő ölethetsz, de akkor Oreglia haragját vonod magadra ! A barisell gondolataiba mélyedt. Máté pedig várakozott a sorsára. Hosszú néhány perc múlott el igy, végre a parancsnok megszólalt : — Fogjátok közre, — mondá a ké­mei felé — láncokban marad. Kisérjétek át a kormányzó palotájába. S ha nem be­szélt igazat, szúrjátok le a parton és lök­jétek be a Ttberisbe ! Máté meghajolt s a kémek őrizete mellett távozott. A Borgia palotához érve, akadályta­lanul bebocsájtották a kapun. A kormányzó sebláza már múlóban volt s ugyanott fo­gadta őket, ahol Máté egyszer már meg­fordult. Oreglia amint meghallotta a kémek előadását, ingerülten kiáltott rá a törpére: — Te esküt tettél, hogy az én pa­rancsomat teljesíted és e helyett a saját embereink elleu fordultál ! — Védekeznem kellett kegyelmes ur! Ok voltak a tamadók ! Ez a véletlen azon­ban egyet bebizonyított ! Hogy a fegyve­rem biztos, mint a halál ! Az egyik kisérő közbe szólt : — Valóban kegyelmes ur, ennek a gazembernek olyan fegyvere van, amivel ha bárkit lesújt, menthetetlenül elveszett ! — Hány embereteket csendesítette el? — Hetet, uram közülünk ! — Egymaga ? — Meg az ördög, aki segiti őt! A kormányzó újból Máté felé for« dult : — Tudod, hogy mi vár ezért reád ? — Tudom, kegyelmes ur. Halál ! . . . Majd csendesen hozzá tette : — Akkor ezonban nem vihetem véghez amit meg­fogadtam ! Oreglia gondolkodóba esett : — Es ha kegyelmet adok ? — Akkor teljesítem a parancsodat!... De nagy árért ! — Oh te nyomorék ! Még feltétele­ket szabsz ! Hördült fel a kormányzó vad haraggal. — Kegyelmes, ur, az én életem már hajszálom függ ! En mindent merhetek, hogy mindent nyerjek ! Mert nem féleh a baláltól. S elszáut tekintetébői látszott, hogy komolyan érzi amit beszél. — Es mi lenne a feltételed ? — Elóbb bocsásd el ezeket a köze­ledből, — szólt Máté a kémekre mutatva, — azután beszélek ! Addig nem ! A kormányzó ingerülten intett : — Távozzatok ! Amikor egyedül maradtak, a törpe felvetette fejét és keményen szembenézve a kormányzóval, csaknem kiáltva mondá : - A tettemért Lukréciát akarom ! Ahogy kimondá a szót, hátraugrott, mert a kormányzó szenvedélyesen felkapta az asztalon előtte heverő tőrt ós azt tei­jes erővel feléje sujsotta. — Ölj meg ! Nem tö-iödöm semmi­vel ! Kimondtam ! Állom ! Megteszem amit kívánsz, de érte Lukréciát akarom ! — Oh te nyomorék ... te féreg . . . eltiporlak . . . Máté dacosan megrázta fajét : — Akarom ! A kormányzó arcán egy pillanat alatt csodálatos változás ment át. Hátradőlt szé­kében és hidegen válaszolt : — Meglesz 1 Máté meghajolt : — Ezen kivül még teljes szabadsá­got kívánok, hogy ugy vigyem véghez a tettet, ahogyan nekem tetszik ! — Jó, menj. Vetesd le a bilincseket magadról ! Hanem azt jegyezd meg, hogy a kapukat őriztetem, ha szökui akarnál a kész halálba rohansz ! — Kegyelmes ur, ha itt a pokol várna is rám és ott künn, a falakon tul a meny­ország, akkor is itt maradnék, mert ne­kem adod Lukrécia ifjúságát ! — Hallgass erről ! Kjáltott a kor­mányzó az asztalra csapva. — Mondtam, hogy megkapod és ez elég legyen ! Tehát Koan herceg ! — Most már nyugodt lehetsz uram, hogy holnayután ilyenkorra már nem lesz az élők között. Máté amint kilépett a Borgia palotá­ból az utcára, vad szenvedéllyel tekintett vissza az elhagyott házra : — Még két nap, azután visszatérek. . . . Lukrécia enyém lesz, vagy meghalok, • . . de akkor meghalnak ők is ! Megtántorodott a lépése, meg kellett kapaszkodnia a falbau, külömben elesett volna az ut közepén. Végig simította a homlokát s megvárta amint magához tér és régi erejének teljes birtokába jut. Azután megindult gyors lépéssel az Aranyliliom-utca felé.

Next

/
Thumbnails
Contents