Balatonvidék, 1911 (15. évfolyam, 27-53. szám)

1911-11-26 / 48. szám

2 BALATONVIDEK 1911. november 12. A gazdászok ismerkedő estelye. Folyó hó 18-áu, szombaton tartották meg a gazdasági akadémia hallgatói a szokásos ismerkedő estélyüket,^ melyen az uj generátiót mutatták be a jó öreg praxik. Csak egyszerű báli tudósitást a praxi ismerkedőről nem lehet írni, mert azok a kellemes, sokaknak talán örök emlékek, melyeket erről a mulatságról magukkal vittek, nem engedik azt. Már korán reggel sürögi ek-forogtak a vigalmi bizottság tagjai az Amazon nagytermében, hogy feldíszítsék azt. Este 9 órakor megtelt az Ízlésesen díszített terem még díszesebb közönséggol. Oly szép és nagyszámú társaság volt ott, hogy praxi ismerkedőn az öreg Amazon falai csak a legritkább esetben láttak olyant. Az a példátlan figyelem ós barátságos meleg fogadtatás, melyben a praxik az ő vendégeiket részesítették, mindenkinek jólesett,. Magában a teremben uralkodó hangulat sem volt olyan, mint például tavaly, vagy azelőtt. Egy nagy család volt az egész közönség s igy érthető, hogy együtt éreztek és mulnttak egészen reggelig. Kétségtelenül meg kell állapitanunk azt a körülményt, hogy ez évben az akadémia ifjúsága egy húron pendül, nincs köztük pártszakadss, igaz baráti kapocs tartja őket együtt s csak ugy lehet ilyen mulatságot rendezni, melyre mindenki elragadtatással gondol viasza. Külön gratulálunk az akadémia ifjúsági elnökének: Schrikker Sándornak, ki ily áldásos viszonyt teremtett az ifjúság között. Most már csak a táncról lehet beszólni s csak annyit, hogy a leányok szakadatlanul inggel hat óráig kézröl-kézrc adva táncoltak, az a legény, aki ezt a mulatságot állva nézte végig, az elmondhatja, hogy nem nézhetett egy pillanatnál tovább egy leány szemébe sem. Az elmondottak documentálásái a le kell imom egy párbeszédet, mit egy szép mama gyönyörűséges bájos lánj'kájával folytatott az öltöző szobában. Mielőtt a te rembe léptek, annak az előrebocsátásával, hogy a kis bogárszemü angyalnak ez volt az első mulatsága, a leányka igy szólt : - Auyikám, az Istenre kérem, menjünk haza, én ugy félek. — Ugyan ne beszélj ilyeneket, ez az a bizonyos lámpaláz, miről már eleget hallottál otthon — csak előre ! — De Ígérje meg, anyikáui, hogy 10 órakor haza megyünk. — Jó, jó, csak előre. — De anyikám ne nézzen a lábamra, mert elvéttem. — Édes lányom, most már komolyan mondom, hogy befelé. Micsoda komédia ez? Abban a pillanatban, mikor a carderób ajtaja megnyílik, karon ragadják a kis táncra ítéltet s benn van a teremben, s ettől a perctől kezdve szünet nélkül táncol. Tizenkét órakor a félénk kis leány elé állító tam és az előrebocsájtandók előrebocsátásával a legmélyebb udvariassággal a következőket mondottam : — Olgi nagysád, ne vegye rossz néven, ha figyelmeztetem egy rossz keszthelyi szokásra, t. i, itt az a divat, hogy az a lány ki első mulatságán van, 12 órakor elmegy, — inert hátha megárt stb. stb. A kedves mamának már szóltam. — Sokat törődöm én a keszthelyi szokásokkal, nem megyek haza, punktum. A mamával előre megbeszéltem a dolgot. 0 is megpróbálta a kis félénk leányt capacitálni — de az ő szavára sem hallgatott. Tehát ilyen volt a praxi ismerkedő, melyen résztvettek : Asszonyok: Dr. Berzsenyi Gerőné, özv. Baranyai Ödönné, özv. Böhm Frigyesné, Csikós Józsefné, Cziltlin Zsigmondné, Fáber Sándorné, Hayden Sándorné, dr. Illés Ignácné, Ikotics Sándorné, Lóké Istvánná, Mesterics Elekné, Párkányi Józsefné, Puly Jánosné, Ruidl Lajosné, Schadl Jánosné, Semetke Józsefné. Leányok : Berzsen.) i Mariska, Berzsenyi Margit, Baranyai Mariska, Böhm Toni, Csikós Ella, Emecz Gizi, GyÖry Ilonka, Hayden Ilonka, I'lés Bimbi, Ikotics Róz»i, Kovács Juliska, Löke Manci, Mesterics Dudi, Párkányi Ilonka, Párkányi Seiafin, Ruidl Olgi, Schádl Irma, Semetke Didi. H A Nőegylet teaestélye. (h) A mult vasárnap mintha csak megnyíltak volna az egek csatornái, ugy ömlött alá az esőviz a szomjas utcákra és földre. Kis vizözönnek is beillett volna a mult vasárnapi esőzés, amely ép akkor zuhogott a legnagyobb erővel, a mikor megindult volna a közönség a Nőegylet teaestélyére. A kislelküek már azt hitték, hogy az a hatalmas eső, amely mintha rekompenzáció akart volna lenni az idén elmaradt, hosszú életűnek ismert őszi esőzésekért, elmossa a teaestélyt. De mily óriásit csalódtak ! De nem is lett volna kívánatos anyagi szempontból sem a kislelküek hiedelmének beteljesedése, mért akkor mi lett volna abból a sok

( édességből, ennivalóból, amelyekről az a sok gyengéd, gondos női kéz gondoskodott, hogy azokkal a Nőegylet vendégeinek kedveskedjenek. Kocsi kocsi után robogott ós igy az óriási eső dacára is oly fényes és nagy számban gyűlt össze a közönség az Amazonban, hogy annak nagyterme majdnem szűknek bizonyult. Páratlan közvetlenség, melegség és jókedv jellemezte a teaestélyt. Az eső e tekintetben legkisebb akadályt sem emelt, sőt inkább csak használt. De nem is lehetett máskép, mint volt. Hisz ott voltak a teaestély angj'alai — a kedvesebbnél kedvesebb háziasszonyok s leányok, mind megannj'i szorgos Márta, kik figyelmességükkel és kedvességükkel elmentek a lehetőség legvégső határáig, esakhog}' a vendégek egy fényesen sikerült teaestély emlékével távozzanak az Amazonnak sok jó estét és éjjelt átélt öreg nagyterméből. Az estély fényét és értékét kétségkívül nagyban előmozdította dr. Berzsenyi Gerö kir. közjegyzőnek alábbi «kötött alakban» mondott eredeti felköszöntője : TISZTELT HÖLGYEIM S URAIM ! Én az illem ellen vélni nem kívánok Beszélni — bocsánat! — ha ime ! felállók ; És hát engedelmet, hogy e fényes lakban Beszélek nem folyó, de kötött alakban. Igaz ! pegázusom nem telivér fajta, De hát azért majd csak eldöcögök rajta. h BALATON VI ÍJÉ K T A H C AJ A. Erzsébet napján. Irta : Vadasz Norbert. Öszi rózsa, fehér ős»i rózsa, de bánatcfs történetet regélsz Szent Eizsebet napján a magyarnak ! . . . Régen, majdnem nyolc századdal ez előtt, élt egj szépséges királyleány. Magyarnak született, de elvitték Thüringiába, hogy szeretetreméltóságával, életszentségével, kötényéből rózsákat osztva, hírt, dicsőséget szerezzen a magyai névnek. Aztán mult az idő Évszázadok multak. Az Árpádok öröke gazdáit cserélt. Az uj gazda azonban csak mostohagyermeknek tekintette a magyart. Elnyomta, üldözte, ahogy a mostohagyermeket szokás A szenvedések szakadatlan láncolata végre ugy megviselte a nemzetet, hogy hosszú, háromszázéves haldoklás után már már a sir szólón állott . . . Végső vonaglása közben még egyszer, utoljára, összeszedte maradék erejét és szivet-lelket megrendítő harcban szembeszállt elnyomóival.. De a szerencse ekkor is elfordult, tőle ! Éhes hollók károgása jelentőt,te, hogy földarabolják, szétmarcangolják testét. Egyszerre csak, mintegy varázsütésre, angyali szépségű tündér jelent, meg a látóhatáron. Az ébredő tavasznak élő megtestesülése. Onnan, nyugat felöl jő, ahova egykoron Árpádházi Szent Erzsébetet vitték. Igéző szépségű daliás királyi férje oldalán, mint az Árpádházi királyleány. S ami a legcsodálatraméltóbb : ő is rózsát hoz kötényében, még pedig a szeretetnek, megértésnek legszebb rózsáit. . . . Amikor mindenki gyűlöl bennünket, az az idegen, bajor származású nő csodás vonzalmat éiez irántunk. Érzi, hogy szive, gondolkozása, jelleme sok vonásban rokon a miénkk-1. Hisz ő is szereti a szabadságot, imádja az igazságot ! Érzi, hogy közbenjáróul kell fellépnie fölséges férje ós a félreértett nemzet között. Keze munkája mihamar meg is lát-zik : elsimul az ellentét ! S mindenki tudja, ha nem is mondja, hogy két hatalmas szószólónk: igazságunk és királynőnk teremtette meg a kiegyezést. E tői a pillanattól kezdve édes gyermekeinek tekin

v bennünket, mi pedig gondotviselő édesanyánknak, földi patrónánknak. Ugy elsajátítja szerető gyermekei nyelvét, mintha csak itt, a kéklő Balaton mentén ringott volna bölcsője. Kedvvel, rajongással foglalkozik történelmünkkel és irodalmunkkal különösen Vörösmarty költészetével. Él-hal a magyar dnlért. Szépséges szeméből forró könny csordul, valahányszor a cigány rázendít a «Lehullott a rezgő nyárfa ezüstszínű levele ...» kezdetű nótára. Magyarul dúdol édes altatódalt gyermekei bölcsője fölött s kis kacsóikat összetéve szépen magyarul dicséri velük Istent. Magyarnak neveli gyermekeit, különösen Rudolf t rónörököst, a magyar nemzetnek korán elhunyt, feledhetetlen reményét. S habár nemes szivében nem lakozott más érzelem, mint vallásosság Isten és áldásos szeretet slattvalói iránt, neki szegénynek csak szomorúság, fekete bánat jutott osztályrészül. Ha valaki, ö elmondhatta magáról, hogy tövisből volt királyi koronája. De miként a fájdalmas Anya, ő is elrejtőzött mélységes bánatával a világ szeme elöl. Embertársainak csak szeretetét tudta mutatni. Egyesegyedül a néma természetnek : a csobogó pataknak, daloló madárnak, virágos hegynek-völgynek merte elpanaszolni tengermély bánatát. Mikor aztán már végigjárta szomorú kálváriájának valamennyi stációját, amikor már e földön átszenvedte a tisztítótüzet s igy mintegy már itt teljesen jogot nyert az Étihez, egy nyomorult, elvetemült őrjöngő ,keresztüldöfte angyali jóságú szivét. Es milyen csodás az isteni Gondviselés : magyar nö fogta le idegen földön a legmagyarabb királynő szemét ! S amióta eltávozál közülünk, szomorú lőn a mi életünk, mint a borns ég. amelynek sürü fellegein nem szűrődhetnek át a nap fénylő sugarai ; mint a kiégett mező, amelyet, nem táplálnak a harmatnak üditő cseppjei ; vigasztalan, mint az az árva, aki csak egy rideg sírhalom felett tárhatja ki szive emésztő keserveit. > (Vaszary.) De azért nem esünk kétségbe ! Hisszük, sőt tudjuk, hogy jóságos szemed még mindig őrködik felettünk ; áldott szived még mindig a régi, forró szeretettel lobog felénk ; szép arcád még mindig avval a biztató reménnyel mosolyog le reánk, hogy közbenjársz a Mindenhatónál: vezérelje a királyt és nemzetét az egyetértés, a kölcsönös megbecsülés és az igazi szeretet egyedül boldogító, egyedül üdvözítő útjára ! . . .