Balatonvidék, 1911 (15. évfolyam, 27-53. szám)

1911-11-19 / 47. szám

2 BALATONVIDEK 1911. november 12. Főispáni installáció. Vármegyénk politikai és közigazgatási életének egy nagyfontosságú kérdése, amely majdnem 2 évig huzódott-vonódott. szerda óta már végleges megoldást nyert. E napon történt ugyanis dr. Bálás Bélának, az újonnan kinevezett főispánnak beiktatása nagy pompa közepette. A főispán nejével együtt kedden délután érkezett meg a zalaegerszegi állomásra, ahol nagyszámú, leikes közönség fogadta riadó, szűnni nem akaró «Eljeti»-nel a főispánt. Itt először is Hertelendy Ferenc, volt főispán, főrendiházi tag üdvözölte a vármegye nevében a megérkezett főispánt. Hertelendy Ferenc nagyhatású, mély és megható beszéde utáu dr. Korbai Károly polgármester Zalaegerszeg város nevében üdvözölte szép szavakkal a főispánt, ki meghatva mondott köszönetet a szívélyes fogadtatásért. Ezzel megkezdődött a városba való bevonulás, amely valóban impozáns volt. Tiz pompás négyes fogat robogott egymás után, az elsőben a főispá az alispánnal. A főispánná mellett Boér Sándor pécsi hu8zárezredes ült. Este a várost fényesen kivilágították. Másnap szerdán történt az ünnepélyes beiktatás. A város díszes ünnepi pompát öltött a fényes alkalomra. A beiktató köz gyűlésen körülbelül 400 megyebizottsági tag jelent meg. Árvay Lajos alispán megnyitó beszéde után a törvényhatósági bizottság tagjai ünnapi misére vonultak a plébánia templomba. A szentmisét, sipeki Bálás Lajos rozsnyói püspök, a főispán nagybátyja pontifikálta fényes segédlettel. A templomból a közgyűlési terembe visszatérve, az uj főispán letette az esküt utánna majd 1 óra hosszat tartó beszédben részletes programmot adott. Többek között ezeket mondotta : «Kötelességem teljesítésében csak egy eszközt ismerek — a törvényt. Ez a talizmánom, mely megvéd minden veszélytől ; a törvény a fegyverem, mellyel visszaverhetek minden igazságtalanságot. Uayanezt megkívánom a hatóságokból is. Már most kijelentem, hogy e tekintetben a legnagyobb szigorúságot, fogom gyakorolni, mert nekünk magyaroknak egyetlen fegyverünk a törvény és az erős magyar nemzeti állam kiépítésének egyetlen feltétele, hogy államéletünkben szigorú törvényességet, tehát erős, megingathatlan kormányzatot és igazgatást teremtsünk meg.... Nem ismerek sem vallásfelekezeti, sem osztálybeli különbséget . . . A közigazgatás legyen pontos és gyors . . . Készséggel támogatok minden oly törekvést, amely ujabb közlekedési eszközök és jó közutak létesítését célozza. Legnagyobb odaadással támogatom az ipar és kereskedelem érdekeit. Gondoskodásomnak tárgya lesz a közegészségügy.» A kulturális mozgalmakat minden erejével támogatni fogjaPolitikai állásfoglalására nézve kijelentette, hogy őszinte és tántoríthatatlan híve a vármegye nagy szülöttje, Deák Ferenc által megteremtett komoly és törvényes alapokon nyugvó 67-es politikai irányzatnak. De ez nem jelenti azt, hogy más, nemzeti irányú politikai törekvéseket és elveket kellő módon ne értékelne. Sőt minden nemzeti irányú politikával szemben igaz tisztelettel viseltetik. Politikai meggyőződésének alapja a tiszta hazaszeretet, a melynek ideálja megteremteni a nagy és boldog Magyarországot. Csak az eszközök különbözők, de a cél közös. Azok közé tartozik, akik a fennálló erőviszonyok és Őfelsége uralma alatt álló sznmszédos állammal való szövetséges kapcsolat fentartására és a jelenlegi külpolitikai helyzetre való tekintettel a békés, talán lassúbb, de annál biztosabb haladás megvalósítására törekszenek. Végül a főispán ismételten megköszönte a szives és meleg fogadtatást. A megyebizottsági tagok percekig tapsoltak és éljeneztek, lelkesen ünnepelték a főispánt, kinek beszéde rendkívül mély benyomást gyakorolt. A székfoglaló beszéd után a vármegye nevében Kroller Miksa zalavári bencés-rendi apát hosszabb beszédben tolmácsolta a vármegye bizalmát, mire a díszközgyűlés véget ért. Ezután Bálás főispán a polgári és katonai testületek küldöttségeit fogadta. Délben négyszáz terítékű ebéd volt az Arany Báiányban. Az ebéd alatt számos felköszöntö hangzott el, amelyekbén lelkesen és meleg szeretettel ünnepelték a főispánt. Mi vonzza kivándorlóinkat Észak-Amerikába. Irta : Dr. Hoffmann Ferenc gazd. akad. tanár. (Folytatás.) Az Unió fö'dbirtokpolitikája a telepeseknek minimális áron minden előbbi adósság jogi követelményeitől mentes otthont adni. Minden24 évét betöltött személy,vagy aki családfő éspolgára Amerikának, vagy ebbeli szándékát kinyilatkoztatta, fel van jogosítva 160 holdnyi komestead lefoglalására, vagy már meglevő birtokának 1GO holdig való kiegészítésére. Ezzel szemben csak azt kívánják meg, hogy a foglaló jóhiszemű legyen, azaz hogy földjén megtelepedjen s azt művelje. Lefoglaláskor fizetni kell 160 hold után 10 dollárt, 80 hold ntán 6 dollárt. • Arid Lands», vagyis száraz vidéki földekből 640 hold képez egy homostead-et. Az állami földekből a homestead törvényein kivül is lehet készpénzért vásárolni holdankint 125 dollártól 22 dollárig. Ilyenek az Egyesült-Államok földbirtok-viszonyai. Tagadhatatlanul csábítók azok a mi kivándorlóinkra nézve s aggódva kell kijelentenem, hogy azok a jövendő kivándorlás céljául és okául szolgálnak majd, ha csak a kivándorlás megakadályozására mi is hasonló eszközöket nem alkalmazunk földbirtokpolitikánk megváltoztatásával. D« lássuk most az észak-amerikai kontinens másik, még bölcsőben ringó világbirodalmának, Kanadának földbirtokviszonyait, melyek oly tömeges kivándorlást idéznek elő. Kanadának három középtartománya, u. m. Manitoba, Alberta és Saskatcliewan bír az európai és hazai kivándorlóinkra nézve is jelentőséggel. E három középtartomány összes területe közel akkora, mini fél Európa. Lakosainak száma csak 860000 de bevándorlás folytán állandóan szaporodik. Ebben a három középtartományban több millió homestead várja még első lefoglalóját. A kanadai kormány az emiitett tartományokban pontos földméréséket eszközölt, melyeknek alapjául délen az EgyeA BALáTONVlUÉK TÁRCÁJA. Halásztüznél. Irtó : Váth. — Hahó ! — Hangzott tenyérből formált tölcséren a szó, öblösségét a tenyér tölcsére-iitése segítette. A Zala túlsó partján a halászkunyhó pitvarában megmozdult valaki ültében. Fölegyenesedett' Kinézett a füstből. Azután a kiáltó felé tartott. Köszöntötte : — Jó napot adjon Isten, tanitó ur ! — Átjön ? — Át. Csónakba ült. Átevezett érte. Azután el, vissza. Beballagtak. — Mi a dolga ? < — Zsákot foltozok, tanitó ur. _ — A sok halmérésben összerongyolódott. — Nem, liaDem a szeme nagyon ritka. — Törvényes. : — Az, de merítéskor visszapotyog az apró ponty és egyébb hal s ott pusztul a vejszében. Visszaült helyére. A hálószemközökbe egy-egy szálat varrt. Gyorsan és ügyesen. Csak ugy bujkált a hálótü kezében. Egyik bogot a másik után hurkolta rá. Mikor vagy félig sűrítette merőszerszámját, mentek vejszézni. Alkonyodott. A folyó csöndesen haladt ágyában. Ha áradási szemét, faág, más egyébb nincs zavaros vízén, alig látszana folyása. A fűzes belebollongatott. Szomorú, leomló ágai majdhogy a viz felületét nem csókolták. Talán hogy erősebb széllélekzetre meg is mártotta csüggedt galyai hegyét. — Micsoda nyugalom ! — Szólt a tanító már a parton. — Elől álljak ? — Elöl. — Billegett a keskeny deszka, hegyesorru hajócska. — Vesse szét a lábát, tanitó ur. Nem illegünk ugy. — Csak oktasson. Föl is szabadithat. Tudja, ez az inasévem. — Tréfálózott a tanitó. — Majd beletanul. — Biztatta a halász s a szőrmentében való cirógatásra viszszanevetett. Elindultak. ÁHva eveztek. A tanitó ügyetlenül bánt a lapáttal. Neki-nekiszaladtak a partnak. - Csak arra vigyázzon, — hangzott az oktatás, — l'Ogy se messze, se rá ne szaladjon a partra. A hajtás az én gondom. — Furcsa. . . Persze a Balatonon nem sodor a viz. Közben el is bámult. Hol nefelejts, hol meg menekedő vízimadár vonta el a figyelmét. Alapjában a halász segített rajta. Lökéseit ugy intézte, hogy a gyakorlatlanságot kiegyenlítette. Elfordultak a Kisbalaton holtágára, az ófolyásra. A Zala szőke vize belegomolygott a sötétárnyalatu holt vizbe. A hogy sötét felhőn világosabb fátyolfelhő imbolyog. A móderdőn haragoszölden hajolt ki a tükörsima felületre. A gesztenyebarna, mélyolajzöld láposszagu vizén a lenyugvó nap képe aranylott. Harántnyulva haladt a hajó előtt, hogy tüzszilánknyi redő se futhatott a határozott szélű sárga fényképébe. A bűzös vi/ben dúsgazdagon barnapiroslott. vagy feketélett a hinár. Finoman izeit levelei között valóságosan nyüzsgött a hal. A tanitó újra elbámult. Ahogy el is lehet annyi fenyőlevélnagyságu aprósigosan csodálkozni. — Ez a haltenyésztő. Iváskor sehol annyi hal, mint itt. — Csak meg se rezzent a viz. — Szélcsendes hely. Az ösztöne ide hajtja. Talán, hogy hullám nem is verődött erre, mióta kiszakították a Zala uj medrét. A halász a partot figyelte. A süppadős lápparton. Szórakozottan felelt : — A' bizonyos, hogy nyugalmas. . . . Nyughatatlanul vagdosta evezőjét, a folyásmellékbe s visszakapta. Idegesen, mintha megbánta volna. Azután kimondta, ami nyugalmát vette : — Mégis embernyom . . . Tűnődött el. Na, ha megvámulták ! . . . Eveztek tovább. Fenékre vágódott az evező. Nyomán elfehéredett a sötét viz, minthogyha oltott meszet öntöttek volna bele. Ahol a folyást keresztbe rekesztette a vejsze, egy szálos ember rohant be a nádasba : A halász utána kiáltott : — Megállj ! Nem szaladsz a világ végére ! A láp utad állja. . . Fújtatós lélekzettel erőlködött az evezésben. Nagyokat lódult a csónak. A tanitó alig birta a parttól egyenlőre tartani. A halász fölesküdött halcsősz is. Hi-*