Balatonvidék, 1911 (15. évfolyam, 27-53. szám)

1911-07-16 / 29. szám

8. BALATONVIDÉK 1911. julius 16. Többed magunkkal tanúi voltunk péntek reggel, amikor a 41.es számú fiakker nem vett fel utast Hévízre. Miért ? Mert csak öt koronát volt hajlandó fizetni ki, be, a tarifa szerint (ha ugyan ez a tarifa), noha semmi elfoglaltsága nem volt. Ugyanekkor a 20-as számú kocsi csak ugy vette fel a rendőrséggel fenyegető utasokat ötér, ha féltizenkettőre itthon lesznek. Miért ? Hogy a déli vonatérkezéskor kiválogathassa az érkezők közül a hévízieket ötér, a keszthelyieket pedig gyalog engedje utjukra. Egy fiakkrosnak naponkint meg kell keresni legalább öt hévízi utat, mert e végre vagyon a földön. Ez, stb. stb. stb. stb. Ha valaki Hévízről gyalog indul haza a városba, a netán üresen utánna jövő fiakkerosoktól szaftos kocsis tréfákban részesül. Mint például : — Hát kisanyám, birják még a csikók ? Bizony csak a fechtbruder jár gyalog ebbe a melegbe ! Ennek is sok pénze lehet a takarékba ! Gyi te sárga ! Es igy tovább. Tiszteletteljesen kérjük, ezért, legyen szives a nyári évad alatt az állomási és városi standhoz egy-egy csendőrt állítani, mert a csirkefogó népségnek az egész világon csak egy imponál; — a kakastoll ! Ezért íródott e levél. * * * Minthogy pedig az eddigieket élőszóval elmondani is alkalmam nyílott illetékes helyen, a fenti levélhez még néhány szót kell fűznöm, ezt azonban már a közönség számára. A fentebb jelzett túlkapások előzetes megakadályozása úgyszólván lehetetlenné válik a rendőrközegek csekély száma miatt ; az utólagos megtorlásokra azonban a főszolgabírói hivatal a legmesszebb menő készséggel áll a nagyközönség jogos panaszainak megtorlására. Erre azonban a közönség együttes állásfoglalása is szükséges, hogy a kérdés valósággal statarialis eszközökkel rövidesen megoldást nyerjen. E célból elhatároztuk, hogy állandó rovatot nyitunk lapunkban, mely nyilvános feljelentésül szerepel a szolgabiróság előtt. Kérjük tehát a városunkban időző idegeneket és helybelieket, hogy minden két tanúval konstatált visszaélést a tanuk neveinek bejelentésével hozzák tudomásukra ; s igy alapos reményünk lesz, hogy a visszaélések a legrövidebb idő alatt közmegnyugvásra meg fognak szűnni. * Mentőkocsi ünnepély E hó 23-án a keszthelyi önk. tűzoltó-egylet kebelében alakult mentő egyesület, mentőkocsi beszerzésének céljára nagyszabású ünnepélyt rendez. Ezt a liirt lapunk más helyén bőven részletezve találja meg az olvasó / — itt nem a tervekről, hanem a mult tapasztalatairól, tényekről beszélünk. Tény az, hogy a város nagylelkű közönsége a szép és szükséges eszmét már megindulásakor felkarolta. A város uri hölgyei nagy buzgalommal s a buzgalomnak megfelelő eredménnyel inditottak gyűjtést a szép célra ; volt hónap, amikor nap-nap után gyűltek a kisebb-nagyobb összegek, mind jó szivek és érző emberek adományai s igy a teljes siker első lépése megtörtént, most következnék a második lépés, mely a tervet végleg lehetővé tegye. Természetes az, hogy akik a tervet meginditották, most is mellette állanak, hiszen az ő alapitásuk az önzetlen szivre valló ujjitás s aki megindított egy szivéhez nőtt mozgalmat, ki fog tartani mellette míg meg nem valósul. Az ünnepély keretei hasonlók lesznek az évenkint szokásos parti ünnepségeknek, de egy különbség lesz ! Az a mindnyájunkat átható tudat, hogy az ott elhangzó jókedv és kacaj egy szenvedő embertársunk könnyét fogja letörülni, hogy az ott megnyilatkozó kedély, szerencsétlenek kínját enyhíti ; s az az életet terhelő napsugaras délután talán egy halálra vált életet fog megmenteni. * A csónakverseny. A 23 án tartandó balatoiiparti ünnepély műsorába ezúttal egy úttörő ujjitást v-7.et"tt be a rendezőség, a totilizatőrös csónak versenyt. Miut minden újítás, ugy ez is magyarázatra szorul s e célt, szolgálják jelen soraink. A tájékoztatás két oFalra szükséges, a versenyzők és a nézőközönség számára. A versenyzők. A osónaliversenynek öt száma lesz. Es pedig : Etjves szandolin 200 méterre. HállIIHM < 500 « N aye-f « 500 « Két evező* csónak kormányossal 12C0 m-re. N^k) « « « 1500 « a törpe a kezével. En ismerem a járást arrafelé ! r — En is jól ismerem, — tódította Castelar, — de azt hiszem, hiába kérdeznénk akár magát a barisellt is ; nem fog elárulni semmit ! — Nem is kérdezősködünk, hanem kémlelünk, Castelar barátom ! — És ha megfognak ? — Akkor is ráérünk a barisell barátságára hivatkozni, csakhogy persze, egy baj azért mégis van ! — Mi volna az ? — A kémszemlére bátor, elszánt embereknek kell vállalkozni ! Az úrnőm kedvéért én mindenre kész vagyok . . . — Nos hát én meg Garcia úrért kockáztatom a szerencsémet ; — én leszek a másik ! kiáltott fel a spanyol lelkesülten. Máté elégedetten bólintott : — Ezt elvártam tőled ! Majd felemelkedve helyéről, hozzátette : Miuthogy azonban minden tervnél fontosabb a tett, és minden tettnél legfőbb a gyorsaság, azt hi szem itt az ideje, hogy legott munkához lássunk ! Castelar nem ellenkezett s mindaketten bucsut véve AUegre házától, elindultak az Angyalvár felé. Már a Tiberis parton jártak, amikor Castelar aggodalmasan megszólalt : — Hallod-e koma, — fordult Máté felé, az Angyalvár sötét falaira mutatva, — ahogy igy messziről elnézem ezeket az átkozott falakat, a vállalkozásunk nem látszik olyan könnyűnek előttem, mint azelőtt! Te azt mondod, hogy Grarcia ur e faluk mögött van őrizet al»tt ? — Valóban, ez az értestilésem ! Kü lömben tán lehetségesnek tartanád, hogy valami más helyre tűnhetett volna el a városban ilyen nyomtalanul, nem ide? — L-hetségesnek épen lehetséges volna, de nem valös/.iuü ! — No látod ! — Külömben nem ez a fontos ! — Hát mi ? — - Hogy hogyan jutunk ide be anélkül, hogy erre engedelmünk volna ! Én ugy gondolom a dolgot, hogy bemennünk könnyű lehet, de csak egy módon ! — Hogy, hogy ? — Hát ugy, hogy a barisell elé vezettetjük magunkat! f — Es aztán ? — És aztán itt van h legnagyobb baj ! Ha a barisellnek megmondjuk miért jöttünk ; vagy kitérő választ, ad, mint azt már nekem egyszer megtette . . . — Szóval hazudik ! — Igen, — de hát tudod, ma Rómában oly kevés igaz szót mondanak az emberek, hogy azzal sehogy se lehetne megélni ! — Ez tény ! Vagy pedig ? — Vagy pedig ki kergettet bennünket •-- és félek, hogy ez lesz a kísérlet vége 1 — Szóval ugy látom koma, hogy kezded már a szijjat rágni! Egy kevéssé mintha megijedtél volna ! — Megijedni nem szoktam, hanem ur csakugyan nem ártana, ha előbb jól m nánk vetnénk a tervet, mielőtt be ' — Jól van, nem bánom, hát tanakodjunk ! — Ugy látom az arcodon, hogy nek-d van ár valami terved? — Nem txgadom, van! Sóhajtott Máté nagy komolysággal ! Be-z-ld el ! . Máté leült az Angyalhid egyik kőlépcsőjére, megvárta amig a spanyol melléje telepszik, azután nagy titokzatossággal mesélni kezdett : — Hát tudod koma, — egy titkot be kell Q-ke ' vallanom ! — Titkot? — Azt hát .... Hallgass ide ! Én ueyanis, be kell vallanom szabadon járha tok-keihetek az Angyalvárban a barisell tudta nélkül, sőt határozottan az ő akarata ellenére ! Castelar bámulva tekintett a törpére : — Ej ha ! Ezt nehezen tudom elhinni ! — Tekints ide és higyj ! Szólt a törpe miközben egy kezében tartott rézlemezre muta o t — Találd ki mi ez ? — Sohse láttam még ilyent ! — Bizony komám, ilyesmit kevesen láttak még a városban ! Mert tudod mi ez ? A kémeknek a titkos jele, mely mindá.n zá i megnyit a várban ! Látod rajta a C. S betűt, a camera segreta jele ez ! Castelar borzongva húzódott hátra. — Tebát te az Angyalvár kéme vagy? Nem éppen ! Felelt Máté vállvono tvHát akkor hogy került hozzád ez ?