Balatonvidék, 1911 (15. évfolyam, 27-53. szám)

1911-10-08 / 41. szám

2 BALATÓNVIDEK 1911. október 8. het a modern ember szivéhez-lelkéhez férni, — a sajtóban. Amint a célok elérésére szolgáló eszközök erkölcsösek vagy erkölcstelenek, hasonlókép a sajtót is iránya tisztességessé vagy tisztességtelenné teszi. Tüz a sajtó, amely világosságot, jótékony hőt s melegséget terjeszt, ha unnak kezelését hozzáértő gondos kezek végzik, de pusztít, rombol is egyúttal, ba avatatlan, éretlen kezekbe kerül. Kétélű fegyver a sajtó, amellyel az életet megvédeni, fen tartani és biztositsni, de egyúttal kioltani is lehet. A inai modern, más szóval Isten- és vallásellenes sajtó nem áldás, hanem átok a társadalomra nézve. Átok azért, mert igazság helyett koholmányt, hazugságot hirdet és terjeszt ; világosság hetyett sötétséget áraszt a lelkekbe ; útbaigazítás helyett félrevezeti, megtéveszti az olvasó közönséget ; a tiszta erkölcs helyett a pogánykori erkölcstelenség védője, hirdetője ós terjesztője. Egyszóval átok azért, mert nem épit, hanem rombol, mint valami pokolgép. Csak igy érthető meg mostani Szentséges Atyánknak — X. Pius pápánknak a kath. sajtóegyesületekhez intézett levelének eme jelszava : «Iratot irat ellen, könyvet könyv ellen, újságot újság ellen.» Végtelenül elszomorító, siralmas kép az, amelyet a mai modern sajtó elénk tár. Vallás, erkölcs, erény, becsület, királyhűség, hazaszeretet, szóval minden, ami itt a földön szent és nagy gondolat, a legborzasztóbb támadásoknak van nap-nap után kitéve. De mégis a keresztény hit és erkölcs, a keresztény világnézet az, amely ellen a legádázabb pokoli gyűlölettel tör a modern sajtó. Ezt akarja dühében eltiporni, a szivekből kitépni, mialatt nem gondolja meg, hogy 0I3' hatalom ellen lázad, amelyen «még a pokol kapui sem vesznek eröt.» Az eszközökben egy cseppet sem válogatós. Elve, — a cél szentesíti az eszközt. Ép azért fegyvere a rágalom, hazugság, amelyet milliószámra gyárt és szór az egész világ népe közé, hogy megmételj'ezze érzelem- és gondolatvilágát. Nincs ennél gonoszabb és lelketlenebb eljárás, ameljcsak romlott szívhez fér. S ami mindennél sokkal fájdalmasabb és szinte kétségbeejtő, hogy a mai világ összetett kezekkel, egykedvűen, boszantó bambasággal nézi ezt a minden koleránál, pestisnél félelmetesebben pusztitó, romboló sajtóhadjáratot, amely megfertőzi a családi szentélyt : az apát, anyát, gyermekeket és az egész háznépet, — az egész társadalmat. A sajtó, amely különben egyike a legszebb közkincseknek, a visszaélés folytán már eddig is megmérhetetlen károkat okozott szabadkőműves és liberális irányával. A népet hitében megingatta, meggyengítette; erkölcsi léhaságra nevelte ; utópisztikus, hazug jelszavakkal telitette szivétlelkét; igy elégedetlenné, majd esküdt ellenségévé t^tte a mai társadalomnak, amelyet indokolatlan dühében csak felrobbantani szeretne és végül nagyban elősegítette, óbrentartja és vezeti az osztályharcot. Mindezekért pedig minket, keresztényeket terhel a felelősség, mert mi voltunk azok, kik bűnös nemtörődömségünkben filléreinkkel a mai istentelen saj'ónak segítettük megépíteni azt a hatalmas, erős várat, amelyből most csupa hálából szent hitünket, egyházunkat bombázza. Mi tettük gazdaggá, nagy, félelmetes hatalommá és erejének tudatában elbizakodottá a mai pogány szellemű sajtót. Ezzel a hatalommal szemben egyes ember hiába veszi fel a harcot. Nem küzdhet meg vele sikerrel semmi más hatalom, mint csak egyedül a jóirányu, a keresztény szellemű sajtó. Ennek megteremtéséhez pedig kettő ke'l: pénz és í pártolás. Ezt a két elengedhetetlen kelléket megszerezni célja a sajtóvasárnapnak, amelyet ma tart a magyar katholicizmus. Ma az ország minden kath. templomában gyűjtést vezetnek a keresztény szellemű s«jtó javára. Ma van a keszthelyi plébánia temp\ lomban is a gyűjtés e nemes és szent célra. Vegyünk részt mindnyájan a gyűjtésben és mutassuk meg, hogy nyitott szemmel járunk a mai kor ösvényein és látjuk azokat a veszedelmeket, amelj'ek szent hitünket, egyházunk szabadságát végleg fenyegetik. Ep e végett ne sajnáljunk semmi áldozatot, semmi fáradságot, hanem áldozzék kiki tehetsége szerint a mi sajtónk céljaira. Végre valahára értsük meg a dicső ; emlékezetű XIII. Leó pápának aranymoni dását, hogy • a katholikusok nem tehetnek oly izen a — l^ultura nevében. Megindítja fegyveres hadseregót a pusztításra, az öldöklésre, páncélos csatahajait a rombolásra. Hiszen azok a modern fegyverek, melyekkel az olasz hadfiak gyilkolni mennek, azok a hajóóriások, melyek halált hordoznak, a kultura alkotásai, de nem a kultura tényezői, nevelői. Szép kis kultura lesz az, amelyet ezek művelnek ! Nyomaikban holttestek hevernek, lerombolt falak meredeznek, a megmenekültek lelkében pedig izzó gyűlölet kél, elkeseredett boszuvágy lobog a kultura védői ellen időtlen időkig. Ha Olaszország a kultura nevében ragadott fegyvert, mi a kultura nevében sajnáljuk azt legjobban. És legyőzheti Itália jogtalanul megtámadott gyenge ellenfelét a legvitézebb módon, avagy köthet vele bármily egyezséget, békét, s teremthet az elfoglalt Tripoliszban bármily kulturát, — azért sem a béke olajával, sem a háború vérével le nem moshatja homlokáról azt a szégyenfoltot, amely akkor esett rajta, mikor ezt a háborút megizente a — kultura nevében. Saj tó-vasárnap. (h) A legellentétesebb irányelvek harcát éljük. A harc célja — a győzelem pálmaágának elnj'erése, hogy aztán a győzödelmesked«tt irányzat szellemében érezzen, gondolkodjék, beszéljen és cselekedjék az emberi társadalom magán és nyilvános életében egyaránt. Ez a szellemi harc, amelyet lélekfogdosásnak is nevezhetünk teljes joggal, nem a csaták mezején félelmetes puskaropogás és ágyúdörgés mellett folyik, hanem ott, ahol legkönyebben és a tapasztalat szerint legeredményesebben lekirályfi II. Ferdinánd, Tirol fejedelme, a polgárlány pedig Welser Filippina volt , . Meghatott a szép augsburgi lány története. Búcsút véve a fiútól, felmeutem a várba. A kapunál vagy 30—40 kiránduló várta türelmetlenül a vezetőt. Ahány volt, annyi nyelven beszélt. Én is hozzájuk szegődtem. Egyszer csak megjelent a vezető. Elmondotta, hogy Ambraa, vagy Amras Tirol legfestöibb pontja, valaha római vár volt. "Később a tiroli grófoknak lett fészke. Végre a XVI, században II. Ferdinándnak és feleségének, Welser Filippinának lett legkedvesebb tartór.kodó helyévé. Megemlítette, hogy a vár szépemlékü egykori úrnőjééit lelkesülő nép fantáziája legendás alakká tette a patriciuslányból fejedelemnővé lett Filippinát. Valósággal Ferdinánd főherceg nem is volt Augsburgban birodalmi gyűlésen. Tehát aetti is ismerhette meg ott Filippinát. A történelem tanúsága szerint 1556-ban a csehországi Brzenic várban ismerkedtek meg, ahova Filippina nagynénjének, Loxan Katalinnak látogatására ment. Filippina akkor már 23 éves volt, de .oly mesés szépségű és műveltségű, hogy Ferdinánd beleszeretett s Brzenic vár kápolnájában titkon megesküdtek. Az öreg császár csak két év múlva tudta meg a történteket s rettentő haragra lobbant. Végre nagynehezen megbékült, de csak azon föltétellel, ha a házasságot örökre titokban tartják. A házasságból származó gyermekeket pedig megfosztotta örökösödési joguktól. Csak 19 év .múlva, 1576-ban hozhatták a dolgot nyilvánosságra. 1564-ben költözött át a boldog pár Bürglitz várából Ambrasba. Időközben öt gyermekük szüle'ett. De minthogy nem vallhatták őket a világ szeme előtt magukénak, születésük után titkon kitették őket s mint talált gyermekeket hozatták őket a várba, ahol Filippina fölnevelte őket. Arnbras várát ez időben egész földi paradicsommá varázsolta úrnője, aki népének valóságos őrzőangyala volt. Mély vallásosságát, a szegények iránt tanúsított jóságát egész Tirol ismerte. A környék betegei számára magakészitette orvosságokból egész patikát rendezett be. Még most. is megvan néhány receptje. Áldásos ólétéhez méltó volt halála is, amely 53 éves korában, 1580. |pt. 24-én következett be. Halála pillanatfában szivére szorította az Üdvözítő keresztjét s e szavakkal csókolta meg : «Add, hogy minél előbb Veled lehessek ! . . .» Hiteles arckópét Ambrasban ós Schönbrunnban őrzik. Férje nagyobbittatta meg a várat s látta el három emelettel. A vár mostani berendezése, emléktárgyai, műremekei, kincsei javarészben e korból valók. A kincsek legjavát azonban a XIX. század elején a bajorokkal vitt harcok elől Bécsbe, az udvari muzeumba vitték, ahol «Ambrasi gyűjtemény* néven ismeretesek. Ezen történeti részletek elmondása után vezetőnk két, hatalmas különálló termet mutatott meg a vár udvarán. Az egyik fegyvergyűjtemény, a másik a hires spanyolterem. ( Utána a tulajdonképeni várba mentünk. Es pedig legelőször a földszinten levő XV. századból származó gótstilü kápolnába, amelyben Filippina annyiszor I imádkozott. A kápolnát most a wilteri premontreiek gondozzák. Innét abba a fürdőszobába mentünk, amelyben a néphag}'0mány szerint Filippinát, vérbenfagyva találták. Mi minden van e várban összehalmozva, nehéz volna elszámlálni. Amikor belefáradt szemünk a sok nézésbe, figyelmes kalauzunk a várat övedző hatalmas parkba vezetett le bennünket, amelyben minden fii, fa, virág, vízesés, szökőkút, függőkertek düledező maradványai mind Welser Filippináról beszélnek. Megnéztük azt a tágas sziklabarlangot is, amelyben egykoron a hires Baclmspince volt. Minden jóravaló idegent belevezettek, aztán rázárták az ajtót. Erre a pince őre ünnepélyes hangon felszólította az i(letőt, ürítse ki fenékig Bachusnak borral telt hordóalaku kancsóját, amelybe körülbelül fél liter bot fórt. Ha megtette, beleírhatta nevét a Bachustisztelók jegyzékébe. Ha nem tette meg, lenézték Ambras várában. Az emlékkönyvben száz meg száz név található. Férfié, nőé egyaránt. Köztük van Welser Filippináé is. . . . Amint a várból kijöttünk, kerestem az én pirospozsgás képű, nótás fiucskámat, de sehol sem találtam. Vezetőnk azzal vett tőlünk bucsut, hogyha már megnéztük a szép Filippinának egykori lakóhelyét, ne kerüljük el az insbrucki ezüstkápolnát se, amelyben földi maradványai porladnak. Meg is tettem. Az insbrucki udvari templom főbejáratától jobbra huszonöt hófehér márványlépcsőn értem le a hires ezüst kápolnába s önkéntelenül is imát rebegett ajkam a szépséges szőke asszonynak, a nöi erények mintaképének lelkiüdvóért. . . .