Balatonvidék, 1911 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1911-03-05 / 10. szám

2 BALATONVIDÉK 1911. március 5. Emelkedett nézőpontra és tiszteletre méltó nemes felfogásra vall, hogy ha egy ilyen — szeretet szolgálatában álló — szolgálat lótesitése felmerül valamely egyesületben.mint most a tűzoltókéban s amikor az, az eszme megvalósítására a nagyközönség résztvevő lelkére hivatkozik. A nagy nyilvánosság, pedig, ha tömegben Ítélkezik, rendszerint kegyetlen, — de külön-külön, minden egyén a maga otthonában, jó szivü, emberszerető és adakozó. Ilyen lelkekre van most szükség ,! Akik az otthon nyugalmas csendjében, emberi szivvel és érzelemmel birnak gondolni azokra az áldozatokra, akik a városban, vagy kint a közeli falvakban szerencsétlenül jártak s sürgős kórházi kezelésre várnak, akiknél a muló pillanatok egy szép jövőre hivatott emberélet szomorú végét jelentik, akik a jóltevő nevét ismeretlenül is áldani fogják, — ezek versenyezzenek egymással az adakozások terén, nem haszonért, háláért, vagy kitüntetésért, — hanem a lelki megelégedésért, ami a jótettek emlékét önmagunkban kiséri. Aki már keresztül ment az emberi élet legszörnyűbb drámáján, valami sok életet áldozatul kérő tömegkatasztrótán, aki látott már vasúti szerencsétlenséget, — annak nem kell magyarázni, bogy mi az az életmentés. .n.ki látta már a sinek mellett vonagló emberi roncsokat, amik pillanatokkal ezelőtt tele voltak reménnyel. tervvel s az élet boldog érzetével, most pedig öntudatuk birtokában, vergődve zuhannak le az éles legkegyetlenebb poklába, az élő halottak közé, — akiknek számára nincs többé remény, nincs többé jövő, nincs boldogság, — aki már látta a szerencsétlenül jártak hozzátartozóit sikoltva borulni a véres, alaktalan de mégis dobogó szivü nyomorékokra, az tudni fogja értékük szerint megbecsülni azokat az intózménj'eket s azokat az embereket, akik a veszély legsötétebb pillanatában követik a szeretet szent hivatását, enyhitve a fájdalmakat és megmentve a kárhozatra ítélteket. Ezek az emberek ós ezek az intézmények minden pórtfogást megérdemelnek : Adakozzunk a keszthelyi mentők céljaira ! —*— \i akadémiai hallgatók táncvigalma. Szombaton éjjel zajlott le városnnk egyik legelőkelőkelőbb mulatsága : a gazdász bál. A rendezőség mindent elkövetett a siker érdekében, fáradságuk nem is volt meddő, a mulatság egész lefolyása és sikere méltó jutalma volt fáradozásuknak. A bál kezdete 9 órára volt. hirdetve, a jelzett időben azonban a rendezőkön kívül — akiknek ugyancsak égett már a föld, helyesebben a parkett a lábuk alatt,— más még nem volt látbaió. Néhány perccel 9 Óra ut»n érkezett meg az első vendég, talán fölösleges is leirni, hogy ki ? Az, aki legjobban szeret és tud tánoolni. . . . Utánna aztán gyors egymásutánban következett a többi vendég, ugy, bogy fél tizre mindenki ott volt. már, senki 9em akait sokat mulasztani ! A terembe lépőket kellemesen lepte meg a délszaki növényekkel : pálmákkal és babérfákkal feldiszitett, terem és a borostyánnal befuttatott csillárok. A fényes mulatság egész szervezésével megmutatta Ritter, hogy odavaló ember. A leányoknak ízléses tánorenddel kedveskedett a rendezőség. Fél tíz előtt, néhány perccel hangzott fel a praxi bálok ismert megnyitója, a «Sej huj sárgul már a kukorica levele . .», amivel aztán kezdetét vette a mulatság, nem az az elit-bálokat, jellemző fényes mulatság, egész más volt az, mintha csak egy szük családi körben mulató unokatestvéreket látott volna az ember, oly otthon érezte magát ott a bálteremben mindenki. — A csárdást bostou követte, ez a két táncnem váltogatta egymást, aztán reggelig, u

o természetesen a s/.ohásos négyesek sem maradtak el. A jó kedv supé után csak emelkedett s 3—4 óra felé érte el tető fokát. Az ember igazán nem tudta min csodálkozzék jobban : a bájos leányseregen.e, — akik között bajos lett volna Parisnak Ítélkeznie, — avagy azon mindenkit átható jókedven, melyuek kivívásában a tapolcai cigánynak is |eleut,ős része volt, no meg az ő tréfáival és mókáival elrnaradbata'lan «Lacinak» is. Jó

1 is érezte ott magát mindenki, aem is kellett most a fiatalembereknek kérni a haza vágyó mamákat., maguk a leány'ok kérték most az «édes anyukákat, hogy «csak még egyszer, csak j még egy kicsikét !» A mulatság csak reggel 7 óra után ért véget. A nap felkeltével busán horgasztotta le fejét Karnevál herc-g ós csomagolni kezdett, mert «hát most már mi kelesni valója v»ü K«*zthe!ye» ?» igyekeztünk megvigasztalni őt s marasztaltuk ígérve neki, hogy kedden mégegyszor találkozuuk itt az Amazon termében ! Erre hisz megvigasztalódott, de régi jó kedve nem tért már vissza ; cVége a praxi bálnak ! . . .» sóhajtott. * Nem mulaszthatom el, hogy fel ne említsem, liogy a hallgatósag közt fennállott válaszfal leomlott, már s az egész egy kis félreértéiből származó ellenségeskedés m-gszünt ós most, már ismét a legjobb barátok vagyunk, amit igazoltak egyébként a mula'ságou jelen volt, annak idején «félrevonult* ki«ebbség tagjai, akik szintén fáradhatatlanul tánoobak reggelig s akik bebizonyították, hoay ott nincs ellenségeskedésnek helye, ahol a gazdászok régi jó nirnevéről vau szó Az elért sikerért a dicsőség egy része őket illeti ! * A jelen volt. hölgyek névsora : Asszoni/olc : özv. Borsos Istvánné, Csikós Józsefué, Eckhardt Autalné, Hoffmann Arnoldné, Ikotics Sándorné, dr. Illés lg. nécné, Lénárd Miklósné, Nagy Istvánnó

) Stieder Kálmánué. — Gyalog két óra alatt oda érhetsz! — Már most mit tegyek ? Tűnődött Máté. — Fontos beszólni valód lenne vele? — Nagyon fontos, uram ! -- Ugy hát kövess ! Bartolomeo elóre indult, Máté követte. Egy kisebb földszinti terembe lép tek ahol a várnagy, miután bezárta mögöttük az ajtót, igy szólott : — Ha a kegyelmes urnák fontos tervei vannak, közölni szokta . azokat velem, hogy ha hirtelen cselekedni kell, rendelkezhessem helyette. Tudom, hogy te ki •"agy, kicsoda a gazdád és ki az úrnőd, i^sszélj, mit történt tegnap óta ? — Uram ! Kémek vették körül a házunkat s nem tudjuk, hogy mit forralnak ! — Kémek ! — Ugy bizony, négy az utcán a bolt előtt lappangott egész éjszaka s valószínűleg a kert ajtónál is volt legalább kettő ! — Kinek az emberei ? Máté most széltében elmesélte megfigyeléseit s a tervet, amit a kémek leleplezésére főztek Bartolomeo mindenben helyeselte azt. — Menj nyugodtan az utadra — szólt távozása előtt Mátéhoz, — embereimmel azonnal körülvétetem házatokat! Nincs véletlenül egy csapszók az utcátokban ? — Már hogyne volna, uram I Mindjárt a szomszéd házban, á Cisti polgár tavernája a tLiíiomhoz*. — Helyes, hát tiz alabárdosunk ott fog tanyázni ! Magam leszek köztük a tizedik ! Azokat a banditákat szeretném látni, akik ilyenformán meg meinének támadni benneteket! Máté áradozó hangon mondott köszönetet a várnagynak. — En csak uram parancsát teljesitem - szólt Bartolomeo elhárítva magá'ól a hálálkodást. — A kegyelmes ur előtt nagyon kedves az úrnőtök élete ! Máté félfejjel magasabban lépkedett ki az Estouteville palotából, mint ahogy bement. A kapu alatt újra találkozott az előbbi alabárdosokkal. Mogorván húzódtak félre most az útjából s a tekintetükből meglátszott, hogy Mátét legalább is sátánokkal cimborázó boszorkánymesternek nézik. VI. Máté az Estouteville palotát elhagyva, egyenesen a Navona-tér felé tartott, amit csupán egy szük sikátor választott el a herceg palotájától. Épen idejében ért oda, mert alig helyezkedett el a Mila ház egyik oszlopa mögött, amint a túlsó oldalon észrevette a Cibó palota felé közelgő Allegret. A kalmár a legnagyobb nyugalommal sétált keresztül a téren, ügyet sem vetve a folyton nyomában haladó két kémre. Máté feszülten figyelt s ennek dacára sem volt képes észre venni semmit, ami a kémeknek a Cibó házhoz való tartozását jelentette volna, — Ez a gyanúnk tehát alaptalan volt! Jegyezte meg magában a törpe s pár pillanat múlva elhagyta a helyét, hogy a következő kijelölt pontra siessen. Akadály nélkül jutott át a Parion negyeden s a Monté Giordanon fekvő Orsini palota előtt foglalt állá-t. Megfigyelése itt is ép oly eredménytelen maradt mint az előbb. Dél felé járt már az idő, amikor Allegre a Pizzo di Merlo térre ért s a Borgia palota előtt folytatta útját.. Itt es>y ismerősével találkozott, akivel beszélgetésbe elegyedett A kémek ez alatt egy kapualjba húzódtak s a városban olyan félelmes hirü Borgia palotára ügye' sem vetettek. — Itt is csalódtunk tehát ! Jegyezte meg Máté nem minden megnyugvás nélkül. A következő gyanús pont most már csak a Borgó és a Vatikán maradt. Máté előre sietett tehát, bogy az Angyaliadon keresztül mielőbb a Tiberis túlsó partjára jusson. Ahogy az Angyalvár elé ért, különös sejtelem ragadta meg. Borzadva gondolt a sötét bástyafalak kegyetlen hirü börtön üregire, ahonuét csak a másvilágon keresztül nyílt a legtöbb áldozat számára szabadulás. -- Ezt ugyan nem vettük tervbe, — mormogta magában, ahogy az erődítés kapuja eléje érkezett, — én azonban mégis megvárom itt is a gazdámat! Ne adja az Isten, hogy ez legyen a kémek tanyája ! Behúzódott, egy kiszögellő fok árnyékába lehetőleg közel a városra nyíló felvonó hidas kapuhoz s a földre kuporodva, tekintetét az Ángyaihidra szegezte. Pár percig várakozott csupán s máris