Balatonvidék, 1911 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1911-02-26 / 9. szám

XV. évfolyam Keszthely, 1911. február 26. 9. szám. DEK l^olitiliai li etilap. MEGJELENIK HETENKINT EGYSZER: VASÁRNAP. 8ZERKESZ TŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL k VOLT GAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN Kéziratokat a szerkesztőség eimére, pénzesutalvánj'okat, hirdetési rnegbizásokat és rekjamációkat, a kiadóhivatalba kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. Egész évre Fél évre . ELŐFIZETÉSI ÁRAK : . 10 K. — f.. Negyedévre 5 K. — f.| Egyes szám ára Nyiltt^r petitsora 1 korona. 2 K. 50 f 20 i A banda. Akik a mult héten ietolyt diákkoncerten réztvettek, sok érdekes megfigyelést tehettek az ünnepély folyamán. Erezhették a művészi műsorszámok hatása alatt kitörő elemi lelkesedést, a rokonszenves szereplőkkel szemben táplált szeretet melegét, — és még más valamit. Ha bárki a jelenlevők közül az ünnepélyt rendező főgimnáziumi igazgató ur arcára tekintett — (akitől legteljesebb tisztelettel bocsánatot kérek e kiszerkesztésért), — lehetetlen volt észre nem vennie azt a rajongó lelkesedést és aggódó szeretetet^ amellj'el ő a «banda> működését kisérte. Előtte lén}

7egtelenné vált a zsúfolt ház lelkesedése A szinpadon előadott bohóságok s az egész est önzetlen, fáradságos munkájának jutalmául felharsant taps, siker alig érdekelték — ő csak a zenekaron legeltette a szemeit, pillantásával szinte végigcirógatta a fényes trombitákat, a vadászkürtöt, a pozaunt, no meg a pocakos helikont, azután a fafuvókat, a vonós hangszereket, szóval az egész kis filharmonikus társaságot. A banda pedig mintaszerűen viselte magát. Becsületet szerzett zene tanárainak, a főgimnáziumnak s az egész magyar diákságűak, meglepetést meglepetésre halmozva, első fellépésével határozottan fényes diadalt aratva; s ahogy az igazgató, ur arcán az elpalástolhatatlan örömet és megelégedést láttuk, bizvástállithatjuk, hogy az idén nagy apály fog beállani a szekundák terén, sőt remélhető, hogy ezek a csúnya fekete bogarak az idei szezonban a muzeumok sötét mélyében fogják átaludni nyári álmukat. Jó dolga lesz az idén a bandának, mert ezek mind az 0 diákjai, akik mindenné] nagyobb örömet szereztek neki. Megértették a szépért lelkesedő szeretetteljes vezetést és meghálálták derekas munkával és sikerrel. Félretéve most a tréfát, — határozottan krónikás tollára méltó a főgimnáziumi zenekar gyors fejlődése. Hisz mindnyájan ott álltunk a, születésénél ma alig három hónapja, akkor még a legszárnyalóbb képzeletű sem merte remélni közöttünk, hogy ez a zenekar három hónap alatt a hangverseny-pódiumra léphet. Hiszen akinek csak némi fogalma van a hangszerek kezeléséről, az mind tudja, hogy ez az idő még a legegyszerűbb vásári furulya tökéletes kezeléséhez is kevés, — és mégis elég volt. Ehhez a zenetanárok lelkes odaadása, a vezető igazgató ur. sarkaló szuggesztiója és a legelevenebb, — gyermek-ambició volt szükséges. Mindez szerencsés választással összetalálkozott s az eredmény a legteljesebb sike/ lett. Mindnj'ájan emlékezünk azokra a legelső szörnyű napokra, amikor a hangszerek megérkeztek. Két hétig recsegett és ropogott a főgimnázium épülete a fundamentumától a tetőcserepekig, estejhat órától kezdve nyolcig, amig a zeneleckék tartottak. Minden jótétlélek libabőrös háttal és heveny fülszakgatás menekült a piactér közeléből, — miközben "az Igazgató ur megelégedett mosolygással jegyezte meg : — Fújják már ! No de lassan ez is elmúlott. A BALAT

ON VII)El( TAHIJA. FIAMÉ TTA. Történelmi regény. Irta: ORBÁN DEZSŐ. 4 A leány tágra nyílt szemekkel hallgatta atyja elbeszélését. — Ugy bizony, — jelentette ki Allegre mái vagy tbedszer — gazdagok, kimondhatatlan ni gazdagok lettünk ! Amit, ma kaptam a hercegtől, csak muta'ó abból, ami ezután még következni fog ! -— Sohse emiitetted atyám, — szólt Fiametta, — hogy a családunk ilyen előkelő összeköttetésekkel dicsekszik ! — Magam se tudtam eddig, de a herceg kézzel foghatólag bebizonyította, — külőmben kell ennél nagyobb bizonyíték — szólt, a lábai előtt heverő arany halomra mutatva. — Igy tehát én Roan herceg unokahvga vagyok ? Kérdé csillogó szemekkel a leány. — Igen, Fiamettám,- és néki nagy szüksége lesz a mi segítségünkre ! •— A mi segítségünkre ? — Nagy terveket kell végrehajtanod, amiket majd ő közölni fog veled ! A kezedben a szerencsénk ! Nem játék az,-amire vállalkozni fogsz ! Fiametta bájos arcára vakmerő elszántság ült ki : — Nem fogtok csalódni bennem ! - • Mondá szilárdan. — Alakoskodnod kell ! Folytatá Allegre. — Egy pillanatra sem szabad kiesned szeiepsdből. Ha már belefogtunk a nagy játékba, emberül meg kell állnunk a helyünket. Talán már holnap elkezdődik a tett ideje, — jól tennéd Fiamettám, ha kipihennéd addig magadat, mig mi Mátéval még néhány apróbb ügyet megbeszélünk ! Fiametta nem ellenkezett. Megcsókolta atyját és hálószobája feléje tartott. Mozdulatai nyugodtak voltak s látszott, hogy tud uralkodni az érzelmei fölött. Ahogy Allegre kedvteléssel végig nézett ] rajta, ugy érezte, hogy a leány válságos percekben is uralkodni fog a helyzetén. Allegre egyedül maradva Mátéval, most már tartózkodás nélkül elmondott miudent,, ami csak a szivét nyomta. Nem feledkezve meg természetesen a kémekről sem, akik a boltig nyomon követték. Máté fejcsóválva az ablakhoz lépett s kikémlelt az utcára. Rövid vártatva viszszatért. — Őkelmék még mindig a ház körül lappangnak. Az egyiket az ajtóval szemközt láttam, a másik az utca túlsó felén áll, ahogy az árnyékáról észrevettem, amit a holdfény az ablak elé vetett. — Ugy látszik állandóan meg fognak figyelni bennünket ! — Csak tudnám kinek az emberei a nyomorultak ? — Majd megtudjuk holnapra azt is ! — Nem gondolod Máté, hogy az éjjel meg fognak támadni bennünket ? — Hát csak hadd jöjjenek, mi készen állunk az elfogadásukra ! Szólt Máté széles mosolygással. — Minden esetre résen kell lennünk, hogy meglepetés ne érjen ! — G.izdám, már te csak térj nyugovóra, majd ón őrködöm az éjszakán keresztül 1 — Okosabbat nem is tehetünk ! Jó éjszakát Máté ! Szólt Allegre s a kert felé néző szobába távozott. Ott ruhástul az ágyára heveredve csakhamar mély álomba merült, mint akinek a lelkiismerete, egészséges érzékeivel tökéletes harmóniában van ; Máté egy darabig még a boltban sétálgatott föl s alá. Majd felpiszkálta a kemencében izzó zsarátnokot s unaloműzőnek előkereste nappali munkáját, egy filigrán ezüst csatot s azon kalapálgatni kezdett. Közbe közbe letéve a szerszámokat, az ablak vastáblája elé osont és kinézett a holdvilágos csendes utcába. — Még mindig itt vannak a gazfickók, — mormogta ilyenkor fejcsóválva, — ugy látszik, reggelig farkasszemet fogunk nézni egymással ! Y. Allegre hajnalhasadáskor már talpon volt. A vastáblák rosettáin éles reggeli levegő áradt a szobába.