Balatonvidék, 1911 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1911-02-26 / 9. szám

6 19 BALATONVmftK 1911. február 26. Két hét alatt kitombolt a zivatar. A recsegő hangokat kordába szorította a bassuskulcs és egy hideg téli estén megszületett az első melódia. Most már nem menekültek többé a megbokrosodott járó-kelők; — ellenkezőleg estéről-estére kis csoportok verődtek össze a főgimnázium kivilágított ablakai előtt és nem kis élvezettel hallgatták végig a harmóniába olvadó hangokat. A csoportokban a nép örök képviselői vitték a vezórszerepet, noha nagyon sok érdeklődő úriember is közéjük állott volna, ha nem röstelte volna a dolgot. Ez a tény a zene őshatását igazolta be és azt a másikat, hogy mennyire hiányzott eddig itt Keszthelyen minden muzsikális élvezet, amely pedig lelki szükséglete minden embernek, legyen ez bár műveletlen, vagy intelligens. Ezek az esti ad hoc hangversenyek voltak a banda első sikerei, mert most már az ablakok alatt áldogáló hallgatóság is egyhangú elismeréssel konstatálta, hogy : — Fújják már ! Azután, tudja Isten hogyan történt, — megszoktuk azt a gondolatot, hogy a főgimnáziumnak zenekara van, amely dolgozik, fárad és halad, — az esti próbák megszokottá váltak s nem okoztak különösebb feltűnést; — hanem azért mégis amikor az elmúlt hangversenyen legelsőre felhangzott a teljes zenekar méltóságos Himnusza, a teremben megült a némaság, elhallgatott a zsibongó zaj, áhitat lebegett a lelkek fölött, hogy utánna tomboló erővel zúgjon fel a taps és ujongva szálljon át a termen a kiáltás : — Éljen a banda ! Megérdemelt, nagy sikerű volt az este, amely alatt nemcsak a szereplőket ünnepelte a közönség, hanem azt is, hogy városunk egy hatalmas lépéssel haladt előre a kultura terén. Az általános elismerés viszhangjaképen legutolsónak hadd álljak én is, mint szürke ujságiró azok között, akik, a mindnyájunk felett uralkodásra jogosult művészet nevében, hódolattal emlékeztek meg a főgimnázium Igazgatójáról s a zenekart oktató tanárokról. A bandának pedig hadd kiáltsam oda igaz szeretettel : — Brávó, fiuk ! Ez derekas becsületes munka volt ! —* — A diákkoncert. E hó 22 én, szerdán este zajlott le a farsang legsikerültebb mulatsága, a diák koncert. Már hetekkel, sőt. hónapokkal előbb megindult a készülődés a hangversenyre ; a főgimnázium tornatermében nagy ambícióval készült a középiskola fiatalsága a nagy napra ; — estéről-estére felváltva folytak a színpadi és a zenekari próbák ; — az utolsó héten p»dig kezdetét vette a Jegyek árusítása. A főgimnázium koncéi tjeinek évek óta megállapított kitűnő hírük van, ennek a következménye volt, hogy az összes jegyek pár nap alat t teljesen elfogytak. Zsúfolt házra volt kilátái. S valóban a koncert estéjén valóságos népvándorlás indult meg az Amazon épülete felé, amelynek nagytermében folyt le az ünnepély. Úgyszólván mindenki ott volt, aki számotievőnek tartja magát a vá ros társadalmi életében. Esti hét órára volt kitűzve a hangverseny kezdete, de már hét óra előtt tiz percoel ember ember hátán szorongott a teremben. Pontban, ahogy ütött az óra a hangversenydobogóra lépett Eckhardt Antal karnagy, kinek az ünuepély rendezésében hervadhatatlan érdemei vannak s előtte sorba sorakozott a gimnázium ifjúságának mostanában alakult fúvós zenekara. A terem ben ünnepélyes némaság váltotta fel az előbbi zsibongást, e a csendben felhangzott az első műsorszám, a zenekar közszereplésének a nyitánya, Erkel áhítatra indító Himnusza. Bár nagy várakozással élt. a közönség a zenekar szereplését illetőleg, mégis mindenkit meglepett a preciz, tökéletes összjáték s a zenekar fegyelmezett előadása. Ez nem a kísérletező gyakorlatlau kezek müvészkedése volt, hanem olyan impozáns rutin müve, amit a rövid tanulási idő miatt mindenki méltáu talált csodálatosnak. A zeneszám befejezése után valóságos tapsorkán hangzott fel, mely egyaránt jogosan illette meg a zeuekar szereplőit., az ünnepély rendezőit, de legfőképen a fúvós zenekar betanítóját, Huber Mihályt, aki a betanítás fárasztó munkáját igazán elismerésre méltó hozzáértéssel a legrövidebb idő alatt végezte el. A hangverseny második száma Eckhardt Antal kompozitiója, Petőfi Sándor • Egy gondolat bánt engemet, c költeményének melodrámai feldolgozása volt. A kompozitiót, a főgimnázium énekkara adta elő a vonós zenekar kísérete mellett, Ez a műsorszám igy alkalmat adott, nekünk arra, hogy Eckhardt Antalt, mint zeneszerzőt, érdeme szerint méltassuk. Mindenekelőtt feltűnt a megzenésítésre kiválasztott, költemény alkalmas volta, mely a zeneszerző kiváló kritikai érzékét dicséri. A költemény melodráma céljaira minden tekintetben alkalmas, bár meglehetősen nehéz faladatot ró a szerzőre. Eokhardt Antal a nehézségeken játszi könnyedséggel tette tul magát, ami gazdag művészi vénáját helyezi a legkedvezőbb világításba. A zenekari kiséret legtöbb helyén oly szerencsés kézzel s oly sok előkelő ötlettel illeszkedik be az énekkar előadásába, hogy vele a szerzemény a legelsőrendii ilyen művek közé sorakozik. Már a legelső ütemeknél várakozásunkat, erősen felcsigázza a bevezető maestosus melódia, mely finoman hangszerelt mestermunka. A költemény folyamán a szenvedélyes emelkedő hang — itt-ott kellemes nyugvópontokkal megszakítva, — végig fokozódik, uj meg uj meglepő művészi szépségeket tárva elénk. Kitűnően választotta meg a szerző a mű befejező, szaggatott, forradalmi motívumokkal kisért parafrázisát, mely valósággal Az égbolt villódzó rózsás pirban égett s a kertek madárvilága vidám csattogással üdvözölte az ébredő várost. A felkelő nap elűzte Allegre szivéről az elmúlt este szorongó félelmét. Aggodalom nélkül tárta ki a kertre néző rácsos ablakok vastábláit, majd kilépett a boltba, ahol Máté épen most fejezte be éjjeli munkáját. — Nos Máté, — kérdezte a törpétől, - itt vannak még az esti ismerősök ? — Itt ácsorognak bizony még most is az ajtó előtt, bár azt hiszem nem ugyanazok, akiket az este láttunk ! •— Hogy, hogy? — Ugy látom, hogy felváltották őket az éjjel ! Amennyire a holdvilág megengedte, jól megjegyeztem az arcukat s ezek itt mintha mások lennének ! Allegre kikémlelt az ablakrésen. — Igazad vau, ezek mások, mint a kik az este követtek. — Ami azt jelenti, — szólt Máté gazdájára tekintve, — hogy valami nagy urnák fáj a foga ránk, valami nagy urnák, aki egész sereg kém felett rendelkezik ! — Mit gondolsz Máté, meg fognak támadni bennünket, amint kinyitjuk a boltot ? — Nem hinném, -- szólt a törpe, — támadásra az éjszaka sokkal alkalmasabb lett volna ! — Vagy ha kilépek az utcára ! — Az már meglehet ! — De hát estélig csak nem maradhatunk a boltban bezárkózva ! — Magam is azt gondolom, gazdám! — Mindenekelőtt azt szeretném tudni, hogy kinek az emberei ezek a gazfickók ! Nem folytathatták a beszélgették, mert Fiametta lépett a boltba. A leány jókedvűen fordult atyja felé. — Jó reggelt atyám ! Régen esett ilyen kitűnően azjálom ! Valóban kellemes dolog gazdagnak lenni. Egész éjszaka selyem ruhákról és márvány palotákról álmodtam ! — De miért nem nyitjátok ki a boltajtót, — fordult a két férfi felé, akik elgondolkodva álltak előtte, — a szomszédok már bizony ára megelőztek bennünket! Allegre zavartan fordultFiametta felé: — Leányom, tegnap este elmondtam neked mindent, ami kellemes újságom volt, ugy látom, hogy most egy kellemetlenről is tudomást kell szerezned ! — Talán valami veszély fenyeget ? Kórdé Fiametta. — Olyanformán ! Szólt Allegre. Kémek figyelnek bennünkket. — Kémek ? — Akik már az este követtek engem! Vallotta be a kalmár. — Es az egész éjen át itt lappangtak a ház körül! Tette hozzá Máté aggodalmasan. — Kinek a kémei ? — Arra mi is módfelett kíváncsiak volnánk ! Sóhajtott a francia. — Próbáljuk tehát megfejteni a rejtélyt ! — Mit gondolsz róluk te, Fiametta ! — Mindenek előtt — szólt a leány, — abban nyugodtak vagytok ugye, hogy ezek az emberek nem az ítélőszék kémei ! - Tudomásom szerint semmi bűntényt sem követtünk el, hogy erre gondolnunk kellene ! Mondá Allegre. — Magam is ugy tudom ! Erősködött Máté is. — Igy tehát valamelyik előkelő nemes figyelteti meg a házunkat ! — Mi is ugy gondoljuk, — felelték a férfiak. — Meg kell tudnunk tehát, hogy kinek az érdekében áll, hogy a lépéseinkről tudomást szerezzen ! — De hogyan fogjunk hozzá, ez itt a kérdés ! — Talán ugy, atyám, hogy te ma reggel, mintha üzleti ügyekben járnál, sótára indulsz. Ezek, talán mind a ketten, vagy csupán az egyik a nyomodba szegődik. Máté utánnatok lopódzik. Te sorra elhaladsz a gyanúba vett paloták előtt s nem hinném, hogy a kém gazdája közelében fel ne használná az alkalmat, hogy neki jelentést tegyen ! - Ez nem is rossz gondolat ! Kiáltott fel Máté. — Mindenesetre fegyvert veszek magamhoz, hogy ha netán megtámadnának, védekezhessem ! Szólt Allegre. Fiametta tűnődve folytatta ! — Most csak az előttünk gyanús palotákat kell sorra vennünk s akkor Máténak nem kell titeket utcáról utcára kisérni, mert az gyanút kelthetne ! Már jó előre lesben állhatna a kiszemelt helyeken !