Balatonvidék, 1911 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1911-02-19 / 8. szám

XV. évfolyam. Keszthely, 1911. február 19. 8. szám. LAT0NV1D MEGJELENIK HETEN KINT EGYSZER. VASÁRNAP. SZEKK ESZ TŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL k VOLT GAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN Kéziratokat a szerkesztőség címére, pénzesutalványokat, hirdetési megbízásokat és reklamációkat a kiadóhivatalba kélünk. Kéziratokat nem adunk vissza. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre Fél évre . 10 K. — f. 6 K. — f. Negyedévre Egyes szám ára 2 K. 50 f 20 f NyilttAr petitsora 1 korona. Ötkrajcáros Tintoretto. A mult hetekben egy budapesti kiállításról elloptak egy Tintoretto vázlatot. Ez is kulturdokumentum, de netn az előnyös szinezetüek közül való. Érdekesebb ennél az a roásik, ami az ellopott képet további sorsában kisérte. A tolvaj elvitte a képet egy műbaráthoz ; az igért érte száz koronát, de azt is csak akkor, ha megbecsül teti a képet, mert hát ami biztos az biztos. Utánna a kép az úgynevezett műkereskedő régészek kezébe került. Az első igért érte ötven koronát, a második húszat, a harmadik tizet, a negyedik pedig, talán a vicc kedvéért öt krajcárt. Ebből lá'ható, hogy Magyarországon még tolvajnak lenni sem érdemen. Ez a tanulság a malŐrös tettest illeti, a szakértők véleménye azonban már hozzá tartozik valamennyiünk kulturmértékéhez. Magyarázatképen hozzá kell füznünk még, hogy épen Tintoretto rajzoló és festő manierje annyira j egyéni és sajátszerű, hogy aki egy ilyen valódi képet látott, lehetetlen, hogy a párját száz másik közül is ki ne ismerje. Ez olyan, mint a körte, amit még a vak se téveszthet össze a szilvával. Végül pedig a kép értéke legalább is 8—10l)U0 koronára becsülhető. Mindez pedig nem valami elfelejtett kis v.déki fészek zsibárus boltjaiban történt, hanem az ország kulturális gócpontjában, a fővárosban, mely mindig azzal tetszelgett magának, hogy fényt és világosságot áraszt a homályos Vidék fölé. Nem akarom feszegetni azt a kérdést, hogy mihez is értünk mi voltaképen, mert még valaki rám fog kiáltani, hogy : c— a politikához, azt a kutyafáját !> No és hogyha ezt a kijelentést is ugy bolondjából boncolgatni kezdeném, ebből is nagyon furcsa következtetések sülnének ki és megint 'baj lenne belőle. Szóval térjünk vissza Tintorettora, aki bizonyára háromszor megfordult a sírjában, ha megtudta, hogy Magyarországon mindössze tiz filléreket ér osztrák értékben. Minden tendenciózus színezéstől menten elmesélek most egy hasonló esetet, amelyik pár évvel ezelőtt játszódott le a római törvényszék előtt. Az egyik Borghese herceg egy zsuzsut viselt az óra láncán. A zsuzsu régi családi emléke volt s ezenfelül mint régiség is nagy értéket képviselt. Valamelyik őse még a keresztes háborúk alatt hatalmába kerítette a palesztinai Acrei mohamedán pénzverdét s itt egy éremvéső taliánnal a saját emblémáival és családi felirattal mintáztatott egy győzelmi érnaet. Az érmeket rézben verték s századok folyamán az az egyetlen példány maradt fenn a sok közül, mit a herceg zsuzsuképen viselt az óraláncán. Elképzelhető, hogy a pénzdarab mint unikum nagy értékű volt, különösen a Borghese család előtt. S az érem elveszett. Felkutatására mozgósítva lőn Itália minden szemfüles detektivje, akik ugyan a nyomokat bottal ütötték, az érmet azonban két hónap A BALATONVIDÉK TÁHCÁJA. FIAMÉ TTA. Történelmi regény. Irta: ORBÁN DEZSŐ. 3 A herceg barátságosan szólította közelébb : — Hozott Isten fiam ! Te vagy az a drágakő kereskedő, akit ma az Aranyliliom utcában meglátogattam ? — Én vagyok kegyelmes ur. Bókolt a francia. A herceg egy karszékre mutatott. — Ülj ide közénk Allegre mester és mert a hosszú bei-zélge

1 ésben k.

; fog száradni a torkunk, öntsük le előbb egy pohár falernumival ! Szólt serleget nyújtva a francia felé. Allegre elfogódottan fogadta a kínálást. — Elhoztam kegyelmes ur a cameát, amit délelőtt a boltomban kiválasztani kegyes volt 1 — Tedd csak le fiam, majd arra legutóbb térünk rá ! — Válaszolt a herceg. Majd Colonna felé fordulva kérdé : — Prospero, te nagy emberismerő vagy, mit szólsz ehhez az idegenhez ? Colonna Allegret tetőtől talpig szemügyre vette. — Bizhatunk benne ! Felelt egyszeüen Ronu. most újra a kalmár felé fordult: — Mondd csak, mióta élsz te Rómában ? — Fél esztendeje költöztem ide kegyelmes ur 1 — Tudod-e, hogy nagyon magamra vontad a^haragomat! — Én kegyelmes uram ? Rémüldözött Allegre. — Ugy oizony, fiam ! Hát illik az, hogy valaki fél évig éljen ngy idegen városban s ez alatt a rokonait még csak meg sem látogatja ? — Tudtommal kegyelmes ur, nekem nincsenek rokonaim Rómában ! Hebegett a francia. — Persze, ón rólam teljesen elfeledkeztél ! — A kegyelmes úrról ! — Hát mióta felejtetted el, hogy te az én unokaöcsém vagy ! ? Szólt Roan a legkomolyabb arccal. Allegre szótlanul bámult a hercegre, akinek tökéletes színjátszó modorát Prospero is csodálkozó érdeklődéssel kisérte. — Én a kegyelmes ur unokaöccse ? Kérdé bizouytalan hangon Allegre. — Az ám fiam, — folytatta Roan zavartalanul — te azok közé >\ lyoni rokonaim közé tartozol, akik mindig megvetettek, hogy félretéve kardomat, amit legelső ósüuk a keresztes hadakban Aoreaál diadallal forgatotfc, a politikai pályára léptem. Pedig látjátok itt is vittem valamire ! No de véore megtaláltalak — tette hozzá jókedvűen — a rokonaim iránt érzett szeretetemmel téged foglak elhalmozni ! Allegre, mintha álmodnék, zavartan dörzsölte homlokát. — Aztáu — szólt tovább Roan — az sem való ára, hogy Roan herceg unokaöccse kalmár életet folytasson, meg holmi szabónak, péknek adós maradjon pár hitvány arannyal ! Allegre olyan ostoba arccal bámult a hercegre, hogy az Colonuával együtt harsány kacagásba tört ki. — Kegyelmes ur, kegyetlen tréfát űzöl velem! Mormogta a francia róvedezőn. — Mondd csak Allegre, kié az a ház, amelyben a boltod vau az Aranylilom utcában ? — Egy Giacomino nevű római polgáré, akinek valamikor tavernája volt a Tiberisen tul ! — Eladó ennek a Giacominonak a háza ? - Eladó ! — Mennyire tartja ! — Négyezer aranyat hallottam emlegetni ! — Azt hiszem megéri — mondá a herceg - a boltodon lassankint tul kell adnod Allegre fiam, majd azt a házat, megveszem a számodra ! Jó szerencse, hogy Allegre karosszókben ült, mert akkorát szódült, hogy ha két