Balatonvidék, 1910 (14. évfolyam, 27-52. szám)

1910-08-21 / 34. szám

XIV. évfolyam. Keszthely, 1910. augusztus 20. 34. szám. BALATONVIDÉK 1 V>IiíiU:ii hetilap. MEGJELENIK HETEN KINT EGYSZER: VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL k VOLT GAZT. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN Kéziratokat a szerkesztőség cimére, pénzesutalványokat., hirdetési megbízásokat és reklamációkat a kiadóhivatalba kélünk. kéziratokat Bem adunk vissza. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész érre Fél évr« . 10 K. — f. 5 K. - f. Negyedévre Egyes szám ára 2 K. 60 f 20 f Nyilttér petitsora 1 korona. A 80 éves király. Ritka évfordulót ünnepeltünk aug. 18-án. I. Ferencz József apostoli királyunk születésének nyolcvanadik évfordulóját. Ha az irás szerint a 70 év a mienk, ami azentul van, csak kegyelem és nyomomság, akkor az ezen nagy időt túlhaladott magas kor valóban nagy ajándék, melyet csak kevés kiválasztottnak juttat a Gondviselés. I. Ferencz József ilyen kegyeltje a Gondviselésnek. Korra : a 80 évet, uralkodásra: a 60 évet meghaladta. Az aggkorral járó fizikai és szellemi hanyatlás bajai nélkül teljes fizikai és szelleani frisseségben lépte át a -80 év határvonalát. Pedig e hosszú idő alatt az élet viharai Ot sem kímélték. A kemény sorscsapások ffilötte is zivatarosan vonultak el. O-yokerében raztaii meg családfáját. Lehasogatták róla a legnemesebb hajtást, kitépték onnét kegyetlen kézzel a törzset. Ej?>rán vesztette el koronájának örökösét, életének hűséges osztályosát — a feledhetetlen emlékű fiudolf trónörököst és a legjobb királynét : Erzsébetet. Mint a viharpusztitotta erdőben magányosan álló tölgy, mely koronáját és legszebb ágát elvesztette, áll erősen, s iDríeginghatatlanul I. Ferencz József királyunk. A szenvedett veszteségekért alattvalóinak hűsége és szeretetében keresett és talált is kárpótlást. A nagy lelkén ejtett fájó sebek : a Gondviselésbe vetett erős bizalomban és népei javára irányuló uralkodói kötelességeinek csodálatosan odaadó teljesítésében nyertek enyhületet és gyógyulást. 'Trónra született, két birodalom koronáját viselte fejedelmi fény és hatalommal s I. Ferencz József mégis legnagyobb örömét és dicsőségét nem ezekben: hanem uralkodói kötelességeinek teljesítésében, a munkában találta.. Első volt nemcsak az uralkodásban, hanem a munkában is. Amit az élet nyújthat, vagyon és jólét kézen volt.s I. Ferencz József királyunk mégis nemcsak a kötelesseg teljesítésnek és munkának, hanem az élet javaiban való mérsékletnek is ragyogó példaképe. És kik a magas kor testi és lelki frisseségén csodálkoztok, mindannak a kiváltságos ajándéknak magyarázatát olvashatjátok le ragyogó példájáról. Csak igy lehet erősen állani amellett a kormányrúd melleit a trón magaslatán, honnét majd 40 millió embernek sorsát kell intézni azok boldogulására. És I. Ferencz József vezeti népeinek kormányzását bölcsességgel, atyai szeretettel. Érzik ezt népei s azért ünnepeltünk oly lelkes szeretettel ezen a ritka, kiváltságos és nagy évfordulón. Ezer év története beszél a mi királyhűségünkről még a megpróbáltatás napjaiban is. Hagyományos hűségünkkel vesszük körül ma is uralkodónk fen kőit. alakját. Bár a félreértés sötét árnyai nem egyszer kisértettek Korona és nemzet között, hűségünk, megpróbáltatásunk között is fényesen ragyogott, mert szivünkbe van oltva, vérünkbe ment át. Ezzel az alattvalói hűséggel álltunk az első soiokban s hódoltunk fölkent kiráj vpnknak T. Eeiampz TAranf, A felsegenek nyolcvanadik születese napján s kívántunk neki még hoszszu és boldog országlást azzal a hő kívánsággal, hogy hű magyar nemzetének jogos nemzeti aspirációit felismerve és teljesítve boldog nemzetet lásson a boldog király trónja körül örömmel és lelkesedéssel ünnepelni. A B ALATON VIJ1ÉK MHKAJA. Az utolsó áldás. Irta: Frangois Coppée. . . Saragossát nyolcszázkilencben vettük be. Káplár valék Szörnyű nap volt az. Kezünkre Kerítvén a várost, minden egyes házra Külön folyt az ostrom; a kapuk bezárva; Ablakból, tetőről golyózápor hullott. «A papok munkája», ez is, az is suttog. S futni látva őket itt-ott a távolba', — Ámbár tűzbe' voltunk immár hajual óta S szemünk vérvörös volt a csata porától, Szánk, nyelvünk keserű a töltés csókjától,— Mindenki jókedvvel, vigan puskázott a Fekete csuhákra, szóles kalapokra. Az ón kompániám — vadászfiuk — egy szűk Utcában haladt. Én, mint altiszt, előttük; Szemem fenn a házak tetején jártatva. Ki-kigyul, megrebbeu az ég ábrázatja, Mint kohó ha szitják, sűrűn luegvillámlik. Kardra hányt asszonyok sikoltása hallik Távolból, a tompáu zúgó, siket zajban. Holttestekbe botlunk miuden pillanatban. Kunyhóba bebújtak meghajlott derékkal S kijöttek emberink vörös panganéttal; Falra véres ujjuk kereszteket mázol, Fegyverők öl, gyi'kol, lábok veibe' gázol; E'ő nem maradhat, lest vető, utánuk ; Dobszóra, ütembe' nem roppan a lábunk. Tisztj-ink mogorvák. Mind az öreg bajtárs Egymáshoz simul, ugy támogatja egymást S szivök remeg mint egy ifjú rekrutának. Egyszerre iszonyú jaj, riadás támad A mieink nyelvéu: «Segitsóg!» Szaladunk S erős grauatéros-szakaszra bukkanunk Az utcaszegleten, mely ép' visszafordul A közel sötétlő barátkolostortul, S nem bir ellenállni — szégyen ósgj'alázat!— Húsz kopasz, fekete, ördöngös barátnak. Csuhájára mindnek fehér kereszt varrva, Mez'elen a lába, véres feltűrt karja ; Ölnek, kaszabolnak nagy feszületekkel. Szomorú dolog volt, mert a többiekkel Én is tüzet adtam. Élő nem maradt ott; Hideg, vad közönnyel, mert fáradt volt, [vagy hogy Melle alatt népünk hóhérszivet hordott: Leöltük a rémes, de vitéz csoportot. S mely e cudar tettet eltakarta tüstént, A szél fölemelvén a tüz sürü füstjét, Láttuk egymásbafont holttestök alatt, a Lépcsőn folyni vérök hosszú patakokba'. — S mögöttök a komor, fenséges templomot. Éjében száz csillag, gyertyafény ragyogott; Élesztő illatot terjesztett a tömjén ; Oltárhoz fordulva, beun a szentély mélyén, Magas, őszbeborult pap," miként ha arról Tudomást se venne, kinn hogyminőharc foly, Miséjót végezé jámbor nyugalommal. E szörnyű jelenet most is borz dómmal Tölt el; képe most is szemem előtt van még: Mórhomlokzatával a komor szenthajlék, Szálas, holt barátok fekete csuhákban, Párolgó piros vér fényes napsugárban, És a templomajtó sötét keretében Pap, oltár ragyogó gyertyái fényében, S mi, pulya vitézek, földbe gyökerezve. Hej ! oly istentelen, káromkodó messze Földön se volt mint ón. Sokan ma ismondják, Hogy midőn feldultunk egy csöndes kápolnát, Nagy eszem', virtusom', akképpen mutattam: Az oltárgyertyánál pipára gyújtottam. Rekrutn-legóny se' voltam már ós nyalka Bajuszom kifenve, pödörve, nlatta Nem h'jába volt a szám szitokszóra termett... — Mégis féltem látva e galambősz embert.