Balatonvidék, 1910 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1910-08-21 / 34. szám
4 BALATONVIOISK 1910. augusztus 7 . Báró Hornig Károly. A veszprémi egyházmegye nagynevű kegyelmes Főpásztora, báró Hornig Károly a napokban töltötte be a Grondvise'ós különös kjgyelméből áldásos életének 70-ik évét. A magyar püspöki karnak disze 0, nekünk pedig büszkeségünk. Igazi apostol utód, ritka bölcs és ügyes Egyliázfejedelem, kiben a bámulatos eleganciával, az utolérhetetlen, teljesen lebilincselő előkelőséggel, nagy, sokoldalú műveltség és friss, hatalmas szellem párosult. Jóságos szivii Főpásztor 0 , ki akkor boldog, ha jót tehet. Csak az Eg tudja, hogy hány emberrel éreztette páratlan jóságú szivének szeretetét. Ezek most mind imádkoznak Jótevőjük hosszú és boldog életéért. A tudományok és művészetek lankadatlan buzgalma művelője és ápolója, val Sságos mecenása. S mert 0 a munka embere, azért megbecsülte ós szeretetébe fogadta mindazokat, kik a szorosan vet.t egyházi munkásságokon kivül a tudomány és irodalom ápolására is fordítottak időt. A kat.li. tudománynak ós irodalomnak 0 ma a legnagyobb Mecenása, aki azonban maga is édes örömest, jó kedvvel és lelkesedéssel áldoz a magyar irodalom ós tu domány oltárán. Munkákat adott ki, felkarolja, segiti, a tudomány művelőit, mindeu erejével ós tehetségével oda áll, ahol a katholikus hírlapirodalom emeléséről van szó. Teszi pedig ezt azért, mert meg van arról toljesen győződve, világos tudatában van annak a szent igazságnak, hogy a sajtóval, amint elveszthetünk mindent, ugy azt meg is nyelhetjük. Mint egyetemi tanár a Religiónals, hittudományi folyóiratnak szerkesztője volt és azt az ő páratlan nemes szeretetével, hatalmas szellemével soha nem remélt magas nívóra emelte. Még ma is a legnagyobb készséggel és előszeretettel gazdagítaná a magyar katholikus iro dalmát, ha a nagykiterjedésű egyházmegye sok gonddal járó kormányzása és más iráuy~ " .*' .* •' B ' O* * '—* jesen idejét. Hiszen csak nem régen, egykét év előtt jelent meg ragyogó stylusu tollából «Biró Márton naplója> c. nagyobb munkája, amelyből mindenki meggyőződhetik arról, hogy még most is mily éber figyelemmel kiséri a tudomány haladását. Mint igazi tudományos férfiú mindenkor tudta értékelni a tudomány megfizethetlen értékét, a szellemi fensőbbség hatalmát, ép ezért mindenkor szent és édes kötelességének ismerte mindazt, segíteni, ápolni, amely az Egyház szellemi erejének hatalmának nagyobbitáaával, erősödésével járt. A szellemi mérkőzés fontosságának felismerése tette őt előbb a katholikus irányú'irodalomnak bátor, szókimondó, rettenthetetlen harcosává, később pedig annak bőkezű ápolójává — igazi Meceuásá. A sok példa közül csak egyet említek, Itt, vagyunk mi — Balaton vidék. Vájjon mi kinek köszönhetjük, hogy sikerrel álljuk meg helyünket az élet viharaiban. Talán egyedül önmagunknak ? Szó sincs róla. Hisz ha teljesen a saját erőnkre lettünk volna utalva, ugy már rég megölt volna bennünket sa ját gyámoltalanságunk, bűnös közönyünk és átkos széthúzásunk. Hogy élünk ós erősödünk, azt egyedül a mi jóságos kegyelmes Főpásztorunknak köszönhetjük, ki az ő bőkezű adományával egyszer ós mindenkorra biztosította lapunk fennmaradását. Igazi öröm tölti el tehát szivünket, mikor nagynevű püspökünknek 70 éves születésnapját üunepeljük. Az az ölöm, a mely bennünket engedelmes, hü fiaivá tesz. Ez az öröui visz bennünket az imádság szent hajlékába, hogy őt a Felséges Ur előtt leborulva hálánkat, fejezzük ki azou, hogy nekünk oly jóságos Főpásztort adott, kit büszkeséggel valluuk magunkénak, ki a magyar püspöki karnak disze ós ékessége. Áld meg édes Istenünk, a mi jubiláló, szeretett Főpásztorunkat ! Tartsd meg nekünk sokáig, hogy jóságos szive szeretetét még tovább is erezhessük. Innen-onnan. Siófoki színház. A siófoki színház falai között az idén ismételten Kövessy Albert pécsi és kanitársulatával. Kövessy igazgató valóban nagy ambícióval vezeti a színtársulatát s bár a legújabb darabokat jelenteti meg a siófoki színpadon, mégis a közönség nem tud lelkesülni és a legiöbb estén alig van közönség. A fő ok pedig az alkalmatlan korai időben rejlik. A közhangulat az esti 8 óra Utáni kezdetét óhajtja. A társulat általában véve jónak mondható, bár sokszor találkozhatni kedvetlen játékkal. A zenekart ismét a pécsi katonazene képezi. Az eddig előadott operettekbeu a legnagyobb hibát a zenekar követte el, mert nem alkalmazkodik az énekeshez. A fuvóhangszerek nem egyszer disonáus hangot vegyítenek az összhangba. A zene az énekes szövegkiejtést teljesen agyoncsapja és ezáltal az énekek csak zengeményekké válnak. A karmester tehát diskróttebb kíséretet alkalmazzon. Az eddig előadott darabok közül «Az erdészleány' előadása volt a legkedvet.lenebb. A mult évben több készültséggel ez volt a legsikerültebb darab. Több rósz kihagyatott, igy a Minka cigányleány énekszőlója is. A szereplők hiányos készültséget tanúsítottak. Az elmúlt 2 hétben a következő darabok kerültek bemutatásra : «Az iglói diákok», «Az obsitos», «Luxemburg grófja. Papír Sándor a budapesti Király-színház tagjának vendégszereplésé vei, »Az elvált asszonyi, «Taifun», «A szép gárdista., «A postás fin és a hnga», «A Smokk-család. Kövessy Albert igazgatónak felléptével, «A nagymama. Kövessy Albertné igazgat óné ciiuszereplésével, «A sasfiók., «Az eraész! leány., «Dollárkirály nő», Jánoska., «Stern i Izsák. Kovács Mihály a budapesti "Nemzeti Színház, művésztagjáuak vendégfelléptével. Az operettekben Hidy Irén, Fábián Linka és Hajagos Károly tűntek ki csengő ós tiszta énekeikkel. A cSmokk-osalád.-ban Kövessy Albert kitűnően oreálta a főszerepet — folytonos derültséget keltett humoros előadásával. Ugyancsak Kövessyné J. Mariska is élethűen játszott a «Na'gymamá»ban. Énekszámai kétívesen hangzottak A «Dollárkirálynő»-ben Hajagos Károly — Dénes László szerepót, Heltai Jenő vette át s bár teljes készültséget nem tudott felmutatni, alakításokban annál nagyobb sikert, ért el, • Jánoska, daljátékban Perczel Griza TV...rraa TWurislift V í wl A« TI y lr ú !r igell kedve^en játszották a főszerepet. Kis szereplésükből ítélve, idővel jó színművésznőkké válhatnak. A f. hó 16 án előadott «Stern Izsák. énekes bohózat főszerepében Kovács Miháiy a «Nemzeti Színház, jeles tagja kitűnően • Tüzet !» kiált egy tiszt. Senki se' moccant. A Pap hallja de ugy tesz mint a ki nem hallja, S a szentségtartóval fordul velünk szembe. Mert már miséjével jutott végezetre, S hiveire végső szeut áldását adja ; Mintha két szárny volna két fölemelt karja. Meghökkenünk mikor jelét a keresztnek írja a szentséggel s látjuk, hogy nem reszket, Mintha csak ájtatos hivei közt állna. S mikor hangja édes, szent melódiába', Mintahogy zengeni szokott az «0remus, Zöng : • Benedicat vos Omnipotens Deus!» • Tüzet!, a kegyetlen hang újra kiáltja, • Mert majd megharagszom!. S egy hitvány, egy gyáva, Céloz ós tüzet ád. Az öreg elsápadt, De le se' süté, de el se' forditá vad, Szörnyű bátorságtól szikrázó szemet : • Páter et Filius», folytatá Ő. De kit S mily ádáz düh szállt megs mily kegyetlen, [őrült Vérszomj? Azt nem tudom;ujra lövés dördült. Elkövetve lőn a szörnyű tett' A barát Egy kézzel megfogja az oltár oldalát, Másikkal még bennünk' áldani akarva, A súlyos szentséget emeli magasra; Es a levegőben harmadszor is irja A bocsánat jelét s halk hangon, de mind a Jelenlevő hallja, oly csendes a szent hely : • Et Spiritus Sanctus !» Szól lezárt szemekkel, S áldását végezvén holtan rogy a földre. A lépcsőn a szentség legurul csörögve; Es mig e gaztettet, ezt a mártírt látva. Mi most fegyverünket lábunkhoz bocsátva, Néma borzalommal állunk körülölte: • Amen!. kiáltott föl egy dobos röhögve. A kik nem látták meg egymást. Ez a história, a mit most fogok nektek elmondani, mindjárt a boszniai hadjárat elején történt- Attól a katonatiszttől hallottam, akivel megtörtént ós aki akkoriban még nagyratörő fiatal hadnagy volt a király egyik erdélyi ezredében, melyet a háború kitörése után szintén levezényeltek Boszniába, A fiatal hadnagy magyar fiu volt s egy csúnya, zivataros napon azt a parancsot kapta az ezredesétől, hogy válogasson ki maga mellé néhány ügyes katonát és kémlelje végig azt az erdős és sziklás vadon vidéket, mely a Narenta vizétől nyugat felé, egy Kopolje nevű falucskáig terjed. A hadnagy maga mellé vett nyolc székely származású bakát s a viharos szélben rögtön elindult, hogy a kapott parancsot végrehajtsa. Rut idő járt egyébként ezen a hegyvidéken már napok ót* — néha ugy nekibőszült a szélvész, hogy még a százados tölgyek hatalmas törzsei is megrecsegtek. A katonát azonban semmiféle vihar nem tarthatja vissza. Ha mennie kell — megy ós ha mindjárt megrázkódik is bakkancsának szeges talpa alatt a föld. A nyolc székely baka rosszkedvűen ugyan és nagyon mogorván de engedelmesen haladt a fiatal' hadnagy után, aki rövid mars utáu elérte a vadont és egy keskeny gyalogösvényen iparkodott megtartani Kopolje felé a helyes irányt. Alig haladt igy a sűrűségben egy negyed óráig, midőn lába valami puhába botlott. — Halt ! Mi ez ? Egy jól megtermett, napsütött, fekete képű bosnyák harcos feküdt előtte a földön. Az ember meg volt sebesülve. Ballába be volt pólyázva és be volt kötözve vászon rongyokba a balkeze is. Ő maga kötötte be sebeit — mozdulni azonban nem tudott. Fájdalmasan nyöszörgött a földön, szemei azonban elszántan kapcsolódtak a fiatal hadnagy szemei közé. Nem ugy volt. A hadnagy nem tartotta becsületes katonához méltónak, hogy egy védtelen embert — ha százszor ellenség is — főbe lövessen — elfogni ós elvinni pedig nem lehetett, mert a parancs szerint nyugat felé kellett haladnia, — nem cipelhetett magával egy önmagával tehetetlen embert. Intett tehát a bosnyáknak, hogy maradj on csak csendesen, semmitől sem kell tartania. Azzal katonáihoz fordult:
