Balatonvidék, 1910 (14. évfolyam, 27-52. szám)

1910-07-24 / 30. szám

XIV. évfolyam. Keszthely, 1910. julius 24. 30. szám. PoiitiKai riötiiap. I . MEGJELENIK HETENKINT EGYSZER: VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL A VOLT GAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN Kéziratokat, pénzesutalványokat, hirdetési megbízásokat és reklamációkat , Egé

s

z évre a szerkesztőség cimére kérünk. évre Kéziratokat nem adunk vissza. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: , . . 10 K. — f. Negyedévre 5 K. — f. | Egyes szám ára Nyilttér petitsora 1 korona. 2 K. 50 f 20 f Türelmi apróságok II. vagy A vén cimbalmos és fia a huszár. (A K. H figyelmébe harag és gyűlölet nélkül.) «Né.zzétek mily hiu az emberek reménye a világ rendjével szemben. Nézzétek mily hiu a végzettel szemben, melyet tiizes jelekkel irt az égre az örökkévaló. A nyolcvannégy esztendős Rhamzes, egyiptom hatalmas uralkodója a végét járta. Fél századon át milliók reszkettek a hangja hallatára és most fojtogató lidérc nehezedett a mellére és kiszívta a vért a szivéből, az erőt a karjából, sőt olj'korolykor agyából az eszméletet is. A gagy farao szigorú levén önmagával szemben is, elhivatta a karnaki nagy templom legbölcsebb orvosát és igy szólott hozzá: «Tudom, hogy ismersz oly erős gyógyitó szert, mely vag}

7 megöl, vagy egyszerre meggyógyít. Készíts részemre olj'at, vagy a betegségem részére, hadd legj'en már egyszer vége .... akár ig>, akár ugy.» Az orvos nem szólt, hanem megírta tisztelt laptársunkban a mult szám vezércikkét és bocsássák meg, ha Boleszláv Prus egy tárcájának a fent idézett töredéke jutott eszünkbe és a cim, amit használtunk. Nehogy még nagyobb félreértés legyen, előre kinyilatkoztatjuk, hogy a vén cimbalmos a K. H., fia a huszár dr. Cs. Á. és a Rhamses ugy gondoljuk, hogy nem lehet magyar gentri, de nem is a vrllási világát már elhagyott zsidó, hanem talán egy politikai kreizler, aki méri a klerikális banda ellen az apró töltényeket. És ezt az őszinte meghatározást ne vegyék guny képen, mert távol áll tőlünk mindaz, amit rólunk a minapi vezércikk betűzött. Távol áll tőlünk az egyén bármely irányban való sértése, a lebecsülése, vagy bárki erkölcsi vagy üzleti értékének a lebirá|ása, vagy becsületének a meggyanusitása. és épen e miatt mi nem írjuk, hogy ez vagy az hazudott,. megbotlott, vagy tévedett, mert távot áll gondolatunktól is, hogy «mi» ismertessünk meg egj'eseket, az olvasóközönségünkkel, amelyről jól tudjuk, hogy egészen önálló véleményt alkotott már nemcsak a papokról, az írókról, hanem a külömböző üzletágakról és az iparosok úgynevezett ver. éi fiairól is, — no meg legújabban a politikai felfogásokról és arról a sok apró-cseprő érdekről is, amely a politikával kap csolatosan néhány emberben, a törekvőkben és a törtetőkben vágyaI kat váltott ki, azért, hogy ezek visszakerüljenek oda ahol voltak, vagy megerősödjenek ott ahol vannak. Tiszteljük mi mindenkiben a becsületes iparkodást és meggyőződést, különösen ha a köznek és nem kifejezetten egyeseknek a javára szolgál. És épen e miatt nem is vesszük védelembe azokat — mert felesleges volna — akiket a vén cimbalmos fia a huszár újból felsorolt, mintahogyan még csak eszünk ágában sincs, még csak egy irói zokogó szót is ejteni a miatt, hogy saját igazának a bizonyítására ezt az irói bufelejtő nótát ismét elhúzta. Tudjuk nagyon jól, hogy ez volt az egykor még ifjú cimbalmos nótája és az ilyen nyári idényben , ugyan ki venné rossz néven, ha -— mert a Pali azóta sem tanult uj nótát — a Pál ne a régivel kedveskedjék a fürdővendégeknek. ízlése rajta! De ennél sokkal komol}

Tabb okunk van arra, hogy ne busuíjuuk, a mult heti természetrajzi meghatározáson, ez az ok pedig az, hogy nagj^on jól tudjuk, mikép nemcsak a papok között vannak befejezetlen vag}' félbenmaradt kapacitások és egyéni, valamint politikai értelemben vett ingadozó jellemek, hanem A BALATONVIIIEK TÁHCAJA, Helénhez. Irta Edgár JJllan Poe. Hetén, szépséged az nekem, Mint az az őskori hajó vala, Melg lágyan vitte, illatos vizén A hányt-veteil fáradt hajóst haza Várt honja partira. És classikus arczád, najád-dalod Jáczint,-hajad elvitt, miként haza, Engem, ki megszoktam a bősz habot, Nagyságodhoz ős Róma városa, Dicsőségedhez Graecia. lm ! e fénylő fülkében ott Szemembe tűnsz, mint *(/y szobor, Agái-mécset tartván Icarod. Oh Psi/che, szent a táj, a hol Vala sziilőhonod. A megsebzett Badacsony. Mikor a szabadságharc leverése után az abszolutisztikus kormány elrendelte a magyar föld felmérését, Tompa Mihály, a nemzeti fájdalom leghivatottabb énekese a következő strófákban öntötte ki honfiúi panaszát : Oh. puszta ! elvész nemsokára Vadon költészeted ! Hol a pásztor vigan bogárzó Gulyát terelgetett, S a délibáb rengő tavában Szilaj mén vágtatott : A pásztortűz, a furulyaszó Kialszik, elhal ott. « > Mely oly szabad volt, mint lakója S láncot nem ösmere, Felhasogatva, mérve lesz a Dvis rónaság tere ! S a népek koldus söpredéke Felkel nyugat fölül, S a tejjel és mézzel patakzó Földön megtelepül. Tehát Tompa kesergett azon, hogy a magyar puszta, magyar rónaság ősi képe a kulturmunka következtében teljesen megváltozik. Siratta a délibáb eltűnését, siratta a pásztortiizek kialvását, az andalító fnrulyaszó elnémulását! Egyszóval féltette hz Alföld eredeti szépségeit, amelyek nélkül az Alföld nem az többé, ami volt a honfoglalás kora óta ! Petőfi, Tompa és Arany hozták divatba az Alföld szépségeinek bámulását. Az Alföld, "melyben Petőfi « magyar szabadság képét látta megtestesülve, a mult század negyvenes évei óta lett udvarképessé a magyar költészetben. A mi szépséges Balatonunk és az a teljesen hozzáillő keret, amelybe ezt a mosolygó tavat a jó Teremtő foglalta, már a XVIII. sz. végén megragadta költőink figyelmét. Hazánk szép vidékei közül ez volt az első, amely a költőket lelkesedésre ragadta egyrészt rermészetadta változatosságával, másrészt, mert lS17-töl fogva Festetics György gróf irodaimi ünnepei is nagy népszerűséget szereztek neki. És most következik az én panaszom ! Valahányszor Badacsony alatt visz el az utam, mindannyiszor olyan Tompái keserűség szoritja össze szivemet, mert mindig jobban és jobban a szemembe lünik, hogy [ a Badacsony meg van sebezve. Bizony nekünk több okunk van a kesergésre, mint Tompának ; mert mik az Alföld szépségei a mi Balatonunk ezernyi szépségéhez ?