Balatonvidék, 1910 (14. évfolyam, 27-52. szám)

1910-12-25 / 52. szám

XIV. évfolyam. Keszthely, 1910. december 25. 52. szám. BALATOMVIDÉK Politiliai hetilap. MEGJELENIK HETEN KINT EGYSZER. VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL A VOLT GAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN s a messze tengerpart felöl langyos áramot hoz az afrikai szél. Alkonyat idő járja. A párás, lányos borulatban zsolozsma hangja hangzik a ligetek egyik zugából, ahol egy rejtett marván) padon zarándokok olvassák a breviáriumot. A nagy kert teljesen néptelen, a boldogság itt is behúzódik a házfalak közé, egymás után gyúlnak ki az ablakok a mélyben fekvő város házsoraiban. Az erkélyek magas korlátja előtt egy hittérítő alakja vál ki a homályból, mozdulatlanul tekint nyugat felé, ahol a San Pietro magas kupolája uralkodva emelkedik a tetők fölé s pillantása mereven kapcsolódik a büszke óriás egy ablakára. amelyen a nap utolsó sugara csillog s e tekintetben fájó búcsúzás reszket. Holnap már messze keletre viszi a hajó, hosszú elvállásra a bit nevében. S megkondulnak a harangok. . Ugy, ahogy csak Rómában hangzik a szavuk. Legelőbb a domb tövében ra «Nép Madonnájáénak kis harangja kezdi. Három rövidet csendül, utánna Kéziratokat a szerkesztőség cimere, pénzesutalványokat, hirdetési megbízásokat és reklamációkat a kiadóhivatalba kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre . . . 10 K. — f. Negyedévre Fél évre . . . . B K. — f. Egyes szám ára Nyilttér petitsora 1 korona 2 K. 50 20 Karácsony. Az esztendő többi napja mind a jelené és a jövőé, — ez az egy nap az emlékezések nagy napja, — ez az egy a múlté. A visszaemlékezés, a természetnek ez a csodálatos adománya ezen a napon átveszi uralmát az élet fölött s a jelent a múlttal egybe fűzi. Csillogó láncot alkot, amelynek végső szeme az idei nagy nap, ez elé sorakozik a tavali, a két évvel ezelőtti s igy tovább a többi mind, a mig elér a lánc a legtörékenyebb szemhez, a legelsőhöz, amikor gyermekszívvel vártuk az első csodát, az élet legelső meglepetését, az első buldogságot. A boldog visszaemlékezések napja van ma. A boldogság napja, amit nem a tu "'ás rideg hatalma, hanem a hit eleven ereje állandósított a világban. A hivők szivében a hit, a hitetlenekében a keg}

7elet s mindkettőbea az a fenséges erő, amely egyedül képes szellemi lénnyé tenni az embert, kivétel nélkül mind s egy napra féket rakni a szenvedélyekre. Ez az egyetlen nap az, amikor az emberi fenevad méltóságos maiad, amikor a bün elnémul s nincs az az állati természet, mely e pár óra alatt a bün útját keresné. A szeretet hitének diadalmas napja van ma. Egyszer, régen, Rómában töltöttem ezt a napot, az emberiség e nagy temető városában, ahol, mint sírkertben a tavaszi virágok, a feltámadás zászlója leng a kripták felett. A mult felszentelt városában jártam az emlékezések nagy napján. A magyar róna szalmás háztetőit puha tündéri szőnyegként fedi a hó, a messze felvilágló ablakok mögött apró fenyőfák gyertyalángja hívogat, a gyermekek ünnepe van ma, a magyar rónán a jelen s a jövő ünnepel, ott messze délen, az őrökváros ezredéves falai között pedig a mult s a tudássá érielőzött hit, a maga útjait járó kiforrt gondolat. Hópihék alatt roskadozó fenyőfa nincs itt, de most virágoznak a pálmák a Pincio lejtőin, uj hajtás perdül a babérfák régi lombjai között A BALATONVIDÉK TÁRCÁJA. Jngjim tizmilliös kriszkiíjdlije. Jimjim szerecsenygyerek volt és reggelenkint cipőfénymázzal mosakodott. Ennek köszönhette, ltogy koponyája kívülről olyan tüudöklő fénnyel ragyogott, mint a legszebben pácolt ébenfa ; — a baja pedig szénfekete és göndör volt, mint a téli kabáton az asztrakán prém. Jimjim nagy tekintélynek örvendett apró csokoládészinü kollegái között, bár ezt a tekintélyt határozottan a papájának köszönhette. A papája «mister Borimbukk» hangzatos nevet viselte s az afrikai aranypart legnagyobb kikötő városában, Coast Castleban a szó szoros értelmében közgazdasági tényező volt. 0 volt a munkavezető a rakódópart muuká*ai között s parancsainak pompás pofonokkel tudott érvényt szerezni. Tekintélyét emelte ezen kivül et>y pompás hófehér mellény, amit örökségképen kapott egy Angliába hazautazott kereskedő-segédtől. E mellény zsebeiben őrizte családi vagyonát. A jobb zsebjében egy aranyóra ketyegett, a balban pedig egy ezüst. Ha inglishman vagy német kérdezte tőle az idő jarasat, az arany órán nézte meg hányat ütött az óra, ha hozzá hasonló piszkos szerecseny volt kíváncsi ugyanerre, nagy fölénnyel az ezüst óra fedelét pöccintette a kérdezősködő felé. Látuivaló, hogy mister Borirobukk arisztokrata volt és értette, hogy hogyan kell fenntartani a tekintélyt. E miatt legendás hirek szállongtak róla az Aranyparton, — bár azt még ő maga sem merte volna hinni, hogy valaha az ő szeretett csemetéje fog az angol királynőnek tiz millió fontos karácsonyi meglepetést szerezni. Hogyha még ezt is tudta volna ! . . . Jitnjim gondtalan boldog ifjúságát a város mellett csörgedező folyócska pocsétáiban töltötte el. Reggeltől estig apró halakat horgászott, a krokodilusok elől fürgén elszaladt, szóval hosszú évekig egyetlen felhő sem zavarta nyugodt boldogságát. Igaz, hogy ekkor még a kikötőbe csak vitorlások jártak és a fehér emberekről csak a középafrikai szakácskönyvek receptjeiből volt halvány tudomása. A bajok akkor kezdődtek, amikor az első fehérbőrű megjelent a folyócska partján. A fehérbőrű német volt és még hozzá professzor. Májernek hivták és zöld szemüveget viselt. Bogarakat gyűjteni érkezett Afrikába s vezetőt keresett, aki otthonos lenne a pocsolyák között. A választása Jimjimre esett. Jimjim a zöld szemüvegje miatt eleinte ugy félt tőle, mint a krokodilustól, amikor azonban előlegképen egy zsebrevaló tükröt kapott ajándékba, az ellenszenvet, a legnagyobb barátság váltotta fel. A barátságot pedig valósággal bekupolázta az az eset, amikor egy veréb nagyságú világoszöld cserebogarat vadászott a német számára. Májer urat ez a bogár ann)'ira boldoggá tette, hogy artikulálatlan hangokat hallatott és kezét meghatottan tette Jimjim gyapjas fejére : — Édes gyermekem — szólt ahogy egy kicsit magához tért — akarsz-e behatolni a tudomány rejtelmeibe ; —tudomást szerezni az evolúció elméletéről, a német szellem világraszóló vívmányairól, — mondd, akarsz-e ? Jimjim pedig miközben a professzor táskájára sandított, amelyben tapasztalatai szerint sokféle zsebtükiök rejtőztek még, bátran igy felelt : — Ühüm ! Ha tudta volna, hogy mit mond e szóval ! A professzor még aznap este egy vitorlás hajóval a következő rövid levelet indította Berlinbe : «A szerecsenyek szomjúhozzák a kulturát.« Ezután már rohanvást következtek az események Alig egy negyedévre rá megjelent az első gőzhajó az Aranypart kikötőjében. Utánna jöttek a németek, a gyarmati katonaság ; — nem sok ; előbb csak tiz, majd busz, utánna száz, ugy, hogy amire a derék szerecsenyek körül néztek, csak itt-ott feketedett közülük egy-kettő.