Balatonvidék, 1910 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1910-12-04 / 49. szám
2 BALATONVIDÉK 1910 december 4. kirohanások csak olyan igen nagy messzeségben, — messzeségben a városunktól és a józan ész kritikájától — játszódnak le, mint valami távoli menydörgé.s, amely azonban meglehet. hogy csak onnét származik, mert tolatnak az állomásou. És legtöbbször igy is van : Tveháp Ferenc í | 1841—19lO. | Közel három hete már annak, hogy boldogult Veháp Ferenc tetemét impozáns részvét mellett örök nyugalomra helyezték a szent Mik'ósról nevezett temetőben. Talpig becsületes, nagy jellemű és értékű embert ragadott ki benne közülünk a halál. Igazi tipusa volt ő a régi iparosoknak. Nem a mai nemzetköziség minden idealizmust, minden szépéit és jóért való lelkesedést megfojtó szellemében, hanem a régi céhrendszer igazi, bensőséges vallásos légkörében nevelkedett fel ós itt forrt ki oly szép jellemmé, mint a milyennek ismeitük őt. Ily nemes és tiszteletet parancsoló jellemet mutason föl a mai kérkedő internacionálé! Eletéből, mint nyitott könyvből, megtanulhatjuk, hogy mire lehet vinni oly élettel, mint a milyen az övé is volt. Az ő élete a szorgalmas ós tisztességes munka élete volt, amelynek útjait a mély vallásosság és az istenfélelem sugara világította meg. Ritka vallásos volt, Li szent hitének tanait nemcsak ajkán hordozta, hanem azokat meg is valósította életében. S mert ennyire szerette Urát Istenét, azért nem is maradt el egy munkájáról sem az Isten áldása. Az ő élete csattanós válasz ama közmondás igazsága mellett: Hiába az ember munkálkodása, ha nem járul hozzá Isten áldása. Ez az áldás nem hiányzott az ő életéből. Mint egyszeiü, szegény kőműves legény kezdte meg életmimkáját. S hogy folytatta ? Ugy, hogy egyike lett városunk legelőkelőbb polgárainak, kit felekezet- és rangra való tekintet nélkül városunkban mindenki csak tisztelt és becsült nem »nynyira vagyonáért, mint inkább ritka szép jellembeli tulajdonságaiért. Hogy milyen nemesen gondolkodó, páratlan jóságú sziv dobogott abban a már kihűlt, kebelben, mutatja azt végrendelete, amelyben becsületes, szorgalmas munkájával megszerzett és józan, takarékos életmódjával megőizött vagyonának nagy részét jótékony célra hagyta. Dolgozott, fáradozott nem tisztán azért, hogy nagy vagyont gyűjtsön és liogy azután abban lelje egyedüli örömét és boldogságát, hanem, hogy munkájának gyümölcsével másoknak örömöt szerezzen, hogy használjon a közjónak. Hogy ezt tartotta élete céljául, amellett legfényesebben végrendelete tanúskodik. Különös nagy szeretettel viseltetet a kath. lögényegytet iránt, amelynek helyiségében. gyakran megjelent és ott a fiatalság között mindannyiszor jól érezte magát. Tudta azt, hogy a mai kor ama rengeteg sok veszélyével szemben, amelyek különösen az iparos ifjak erkölcsi életét teljes aláásással fenyegetik, legsikeresebben legényegyesületek védelmezhetik meg az ifjúságot, amely a legényegyesületben csak Isten ós hazaszeretetet, józanságot ós takarékosságot tanulhat. Már pedig ezek azok az elvek, amelyek az egyén ós igy a társadalom boldogságához vezetnek. Ezért szere'te és becsülte a legényegyesülctet. Ez magyarázza meg azt is, hogy miéit épen a legényegyesületről gondoskodott végrende'etében a legszebben. Összesen 29 ezer koronát hagyományozott. jótékony célokra, mely összeg igy oszlik meg : a kath. legényegyesületn-k 10,000 kor, az ipartestületnek '6000 kor., az elemi iskolának 3000 kor., a főgimnáziumnak, zárdának, szegényalapnak, nőegyletnek és iparos dalkörnek 2000—2000 korona. 0 megérdemli, hogy nevét még a legkésőbb kor gyermekei is hálás tisztelett-1 einlitsék. Eltávozott ugyan körüukböl, de emléke élni fog szivünkben. Te pedig édes Istenüuk, adj testének csendes njmgalmat, lelkének meg örök boldogságot ! Mulatság. A gazdasági akadémia hallgatói, illetve azoknak csak egj' része — az egyik része ! — az elmúlt, november hó utolsó szombatján, 26-áu (ártotta meg azt az évenkénti táncestélyót, a melyet rendszerint • hölgyismei kedőnek» szoktak nevezni. A rendezőség a mulatság számára a «Hungária* termeit vette igénybe, ahol a bár nem nagyszámú fiatalság a legjobb ós legszívélyesebb hangulat közepette egész a reggeli órákig vigadott, » igy a fényesen sikerült kis mulatság a keszthelyiek jóval nagj'obb érdeklődését határozottan megérdemelte volna. Nem akarom itt kritika alá venni HZ akadémia ifjúságának kettészakadását, de kell, hogy rámutassak erre a sajnálatos körü'ményre már csak egyedül azért is, mert meg vagyok arról győződve, hogy — bár alig észrevehetően, de valamelyest mégis — befolyásolta a szép estély kedélyeit, sőt talán egyesek eljövetelét, illetve el nem jövetelét is. Ám, ahol ifjú vér, ügyes rendezőség és jó hangú cigány van együtt, ott a lelkek, a szivek megmelegedósén, a levegő édesen mámoros meglangyosodásán sosem múlik. És ez az akadémia hal'gatóinak lezajlott estélyen, mint minden esztendőben, ugy az idén is fényesen bebizonyosodott. A leánj'ok csaknem pihenés nélkül karból karba kerültek ós amilly szivesen, fáradhatatlanul lejtettek végig a parketteken a párok, oly szivesen es fáradhatatlanul húzta hozzá a derék tapolcai cigány a szebbnél-szebb csárdásokat és keringőket — reggelig. Mert c ak hajnali 4 óra vetelt véget a táncnak Az estély tiszta jövedelme, mintegy 100 korona, az akadémia segélyegylete javára fog forditatni. Ré-z'vettek : Asszonyok : Búzás .alajosné, Csikós Józsefnó, Gaál Józsefné, dr. Illés Ignácné, özv. Mesterich Elekné, Molnár Jáuosnó, Stegmüller Ferencné. Leányok: Bozzaj' Ilonka, Bozzay Irénke, Búzás EmmuskM, Búzás Iduska, Csikós Belluska, G-aál Janka, Gaál Aunuska, Illés Ilmi, Hodászi Klárika, Mesterich Dudus, Stegmüller Gizella, Stegmüller Bebike. g h B'ALATONVIUÉK TAHCAJA. 3 a o v e 1. Fiókomban egész mélyen Találtam egy régi képet. Körös-körül már-már sárga, De hófehér kis arcára Az idő még alig nézett. És azóta minden este Előveszem azt a képet. Nézem soká, soká hosszan, Elmerengve gondolatban... S akkor jó éjt, Isten véled. Szép csendesen, gyöngéd kézzel Betakarom mindég újra... Foszladozik már a széle, Arcocskája sárgul véle, S ezt én érzem, lellcem tudja. Elfáradtam, kimerültem, Hangos, lármás éltem alatt... Csendes est van! Újra nézem Egymagamban régi képem És kezem közt ketté szakad. Gnom. A keszthelgi társaskör 25 éves története. (Részlet Sparzam Pál ny. akad. tanár ur ünnepi felolvasásából.) A keszthelyi társaskörnek tulajdonképeni alapitója Farkas Miklós premontrei kanonok, gimnáziumi igazgató volt, a ki néhány hason gondolkozású házatyával, 1885 szept. 4-én felhívást bocsátott közzé egy Keszthelyen igen nélkülözött társaskör létesítése ügyében, ezen lelkes felhívás viszhangra talált, ugy a mennyiben a kibocsátott ivet csakhamar 54 en írták alá, hogy lehetővé lett az ideiglenes alakuló közgyűlést 1885. évi szeptember hó 16-án Reischl Vencel akkori városbíró korelnöklete alatt a Gyarmati-féle vendéglő helyiségeiben megtartani, mely alkalommal egy héttagú bizottság küldetett ki az alap- ós házszabályok kidolgozására. A kör ügyeit eleinte az évenkintmegujuló választmánnyal együtt Farkas Miklós háznagy vezette. Farkas Miklós háznagy 1890. evi ápril 21-én elhalálozván, 1890. junius hó 15-én tartott rendkívüli közgyűlés alkalmával Lénárd Ernő elnöknek és dr. Dunst Ferenc apát alelnöknek egyhangúlag megválasztattak. Ugyan ez évben a kör a mostani Hungária szállóba hurcolkodott át, 1893. évi október hó 1-én pedig jelenlegi helyiségeket foglalta el, melyeket Bozzay Pál tulajdonos egyenesen a kör céljaira építtetett. Az 1893 évi február hó 26-án tartott közgyűlés jegyzőkönyvét már Bogyay Máté mint társasköri elnök irta alá. Ugyan ezen évben választotta meg körünk egyhangú lelkesedéssel disztagokul gróf Festetics Tassilo ur őnagj^méltóságát és Svastics B-nő Zalavármegj'e akkori főispánját. Ezen kiváló egyéniségek neveinek megörökítésére szorítkozom, kik mint elnökök vezérei voltak körünknek és működésük körünk történetének főbb korszakait jelzik, a disztagok pedig, állásuk fényével és pártfogásuk hathatóságával, az elnökök nehéz feladatáuak teljesítését nagy mértékben előmozdították. Az 1899. évi november hó 19 ón tartott rendes közgyűlés alkalmával pedig dr. Dezsényi Árpád lett egyhangúlag a kör elnökévé megválasztva, mely diszes állásában f. évi szeptember hó 7-én bekövetkezett gyászos haláláig megmaradt. Utóda Takách Imre a kör eddigi alelnöke lett. Bár a köteles, valamint a színbeli kegyelet megkívánná, hogy ezen ritka alkalommal a kör azon kimagasló alakjairól is tiszteletteljesen megemlékezzem kik, e felsorolt elnökökön kivül, e kör alapvetői és bölcs előrelátásukkal későbbi fejlődésének ós virágzásának főtónyezöi voltak és azokról, kik jelenleg is körünket biztos kézzel ós az ügy iránt való önzetlen lelkesedéssel kormányozzák. Sajnos, ezen szerény értekezésem szük keretje nem engedi, valamennyiük becses nevét egyenkint felsorolni, mégis kötelességem a kör iránt való hervadhatlan érdemeiket rögzíteni, leljék jutalmukat, akik még életben vannak, a kör és a keszthelyi társadalom érdekében kifejtett eredményes munkásságuk öntudatában. Azoknak emlékét pedig, kiket a könyörületlen halál kiragadott körünkből, zárjuk szivünkbe és soha eluem évülő kegyeletünk zálogául tegyünk sirhantjaikra nefelejts koszorút.