Balatonvidék, 1910 (14. évfolyam, 27-52. szám)

1910-10-23 / 43. szám

XIV. évfolyam Keszthely, 1910. október 23. 43. szám. BALATONVI Politikai hetilap. MEGJELENIK HETENKINT EGYSZER: DÉK VASÁRNAP. S E G E S . T A L ÉPÜLETÉBEN Kéziratokat a szerkesztőség cimére, pénzesutalványokat, hirdetési megbízásokat és reklamációkat a kiadóhivatalba kélünk. Kéziratokat nem adunk vissza. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre Fél évre . 10 Ii. — f. 5 K. - f. Negyedévre Egyes szám ára 2 K. B0 f 20 i Nyilttér petitsora 1 korona. SZERKESZTŐ K I A D Ó H I V A A VOLT GAZD. TANINTÉZET A „Tisza." Nem a vizről van szó, amel}' oly csendesen hömpölyög maga vájta medrében, hanem Tiszáról, a politikusról, akit egyformán óhajt már a miniszterelnöki székben látni sok épkéz-láb, vagy már megsántult vidéki politikai oszlop. Es hogy mi az ö nevét a fönti társaságban emlitjük, az csak azért van, mert a vidéki hírlapok óriásai és politikai matadorjai nem igen vannak hozzá szokva ahhoz, hogy a liberális magyarság ilyen előkelője, egy ilyen oszlopos férfiú neve legyen kinyomtatva, felfogásokkal kapcsolatban a mi lapunk élén, amelyről egy sereg jámbor halandó ugy beszél, mint a klerikális reakció réméről. Nem az a célunk, hogy a Tiszát dicsérjük, mert amit a vármegyéjében mondott a gazdasági egyesület gyűlésén, az még ebben a jelszavakban utazó és a függetlenségi eszmék testőrének a mezébe felöltözött Zalavármegyében is megszívlelésre méltó. Hogy mit mondott, adjuk ugy, amint kaptuk : A szövetkezetnek — nézetem szerint — egyik előnye, bogy olcsóbb kölcsönt tud adni különösen faluhelyeu kisgazdáknak Ez egymagában véve is óriási nyereség, mert nemcsak hogy a kamatláb olcsóbb. hanem azért is fontos, mert semmiféle időveszteséggel nem jár a kölcsön felvétele. De a szövetkezet haszna talán csak kisebb részben mutatkozik abban

; hogy a kisgazda a kölcsönt előnyösebb feltételek mellett szerezheti be. Igazi haszna abban áll, hogy pontosságra, rendre, takarékos-ágra, tőkegyűjtésre és adósságainak törlesztésére mintegy rászorítja az embert. Azt tartom, hogy e szerepében oly óriási előnye van a szövetkezeti eszmének, amelynek már ma is érezhetni hatását. De ha e törekvést társadalmunk nagyobb rétegekben teszi magáévá, a szövetkezetek jó oldalai', ezeknek áldásos hatását a késő utókor fokozottabb mértékben fogja érezni. Hiszen tudjuk, hogy a magyar embert ugy teremtette a jó Isten, hogy tudunk sokat dolgozni, tudunk takarékoskodni, de csak ha muszáj. Ha nem szorítanak bennünket, pihenünk és szeretünk a jövőről elfeledkezni. Ennek folytán igen nagy fontosságot tulajdonitok minden olyan intézménynek, amely H tőkegyűjtésre, tehát a vrgyonosodásra kényszert gyakorol. Ilyen kéli) szert gyakorolnak például a szövetkezetek az üzletrészek és takarékbetétek befizettetése által is, de ily kényszert gyakoro'nak különösen azáltal — és ezt nem hangsúlyozhatom eléggé — hogy a kölcsön tőketörlesztését is szigorúan megkivánják. E kötelezettség jó oldalait a kölcsönvevő különösen akkor veszi észre ós akkor szívleli meg, amidőn látja, hogy takarékossága folytán tartozásának jó részét lefizette, amit — ha nem szorítanák — bizony nem tett volna. Jól emlékszem, hog}' amidőn az én szűkebb körömben elkezdtem a szövetkezeti ügynek barátokat szerezni, törekvésem érpen az előadottak miatt meglehetős előítéletekbe ütközött, mert féltek attól, hogy a kamatok fizetésekor tőketörlesztést is kell eszközölni. Mondom, ez gondot okozott, pedig ez az állásfoglalás lehet sokszor kényelmetlen, de hogy végeredményében mily fontosságú, legyen szabad adatokkal szolgálnom. Tavaly készítettem egy kimutatást* melyet idő hiánya miatt — sajnos — ez idén nem egészíthettem ki, de a dolog igy is eléggé szembeszökő. E kimutatásból kiolvasható, hogy a geszti szövetkezetnél a szövetkezet megindultától fogva. 1900 őszótól mily összegű váltó és kötvénykölcsön lett folyósitva. Igen természetesen az is megállapítható, mennyi áll még fenn a folyósított összegekből. Kiolvasható, hogyan történt a visszafizetés s hogy ez idő alatt a I ölesön hányadrésze lett visszafizetve. A k ölesönvevök e'őtt állandóan nyitva állott az ut a kölcsön visszafizetésére és hol többet, hol kevesebbet fordítottak a kölcsönvevök a tőke törlesztésére. Azt őszintén merem állitani, hogy auuyi 5—10 koronás befizetés, illetve tőketörlesztés történt, amit ha nem lehetett volna teljesíteni ha például a fél nem olyan intézetnél tartozik, melynek alapelve, bogy minden egyes lejáratkor valamely összeg visszafizettessék, e kis összegek szivarra és egyéb elmaradható kiadásokra bizonyára elmentek volna. A geszti szövetkezet, fennállása óta 200.000 korona kölcsönt folyósított A BALATON Vili ÉK TAHCLlA. Mese. Faluhelyen mindeüki ismeri egymást, a legnagyobb faluban is alig vannak többen, mintsem hogy el ne mondhatnák egymásról : Ugy, ugy ! ismerem, a kiről beszélsz, ismerem. Azonban az én mesém valaki olyanról szól, akit a többi között fölötte ismertek a faluban, eszejárása miatt, vagy a nyelve miatt ? nehéz volna hamarjában megmondani. Ennek az embernek olyan gondolkozása volt, mint aminő munkát az uj és élesre vert ekevas végez. Nem annyira mólyen járt az esze, mint inkább gyorsan mozgott és erősen fogott ; mindenekfölött pedig fölforgató természete volt, mintahogy a jó ekevas fölforgat mindent, a mi az útjába kerül. Tudjuk, falfel a közŐDség nem arra született, hogy eszével munkálkodjék ; a magyar emb«r egészséges, • nyugodt esze két keze munkáját követi, bölcselkedése egyenes ós egyszerű, nem felforgató és eszejárása hasonlit a folyó folyásához, mely útjában, medrében halad. Az emberünk, akiről az én mesém szól, tehát kivált ezek közül, ő mindig belemarkolt a gondolatokba és mivel nem volt neki tudománya, ugy, mint a bölcseknek, azért mikor markolt az eszével, akkor virágot, gazt össze-vissza markolt. Különben, hogy a mesémre térjek, az emberem nek Márkus Ádám volt a neve. A Márkus Ádámnak nem volt fekvő vagyona, csak kis házikója, annak is hátulsó fele, az eleje osztályos atyafiának jutott osztályrészül valamikor. Nem is kívánta az egész házat, mert az egész is igen kicsike volt; az ő kívánsága az eszével járt : sokat kívánt és maga sem tudta mit, hogyan kívánjon. Meg is mondta, mikor összeültek többen emberek beszélgetésre : — Jajh ! nincs mássá a királynak ! Arany tányérból eszik lölke java húst, arany pohárból iszik rá bort, annyit, a mennyi köll. Nem ám mint a szegény ember, bugyogó korsóból kutykutyolja az állott vizet. A komoly emberek azt felelték neki : Csak a viz meg a kenyér el ne hagyjon, Ádám! — Akkor ő megint azt mondta : Kódis természet az, aki csak kenyeret meg vizet kíván ! — Az a kódis, aki nincs megelégedve — mondták neki — ós akinek van elógedésóhez mérten egye mása, az a király a maga portájában ! Csakhogy az ilyenféle beszélgetések a Márkus Ádámnak nem csititották az eszét, hanem inkább kenték, hogy még gyorsabban mozogjon, mint a malomkerék, amelyre fölötte sok vizet eresztenek. E szerint a Márkus Ádám meghasonlott magamagával ; igazi jóizü dolga sohasem volt neki és maga sem vette észre, hogy csak azért dolgozik, hogy egyik napról a másikra legyen valami harapni való ós sohasem azért, mert a munka maga magában szép és Isten'ől vau rendelve. A ki figyelte, ésere is vette, hogy mikor a keze mozgott, az esze a goudolatokkal tépelődött és meg-megállt. Aztán csak ki-ki bökte az oldalát a gondolata : «Miért nem születtem ennek ? miért nem születtem én annak ?» Aztán maga sem vette észre, hogy minő sok mesére tett szert ; kit hallomásból, kit olvasás után tanult, de mindhöz maga gyáitott sok toldalékot, amelyek az ő tulajdon lelkéből sugároztak. Mert a legtöbb meséje abból állt, hogy hogyan lett szegény emberből királyfi-herceg, a kinek gyémánt palotája volt és aranyvirágos kertben üveghintóban kocsikázott. Meg hogy az egyszeri embernek hogyan lett a kaszája csodatevő kasza, aki minden suhintásnál aranyszálat suhintott, amelyen aztán királyi országot vásárolt és olyan ur vált belőle, hogy még a drága ételt is a szolgák rakták a szájába. Arról is tudott mesét mondani, hogy egy szegény embernek sehogy sem fórt az eszébe, hogy ő miért