Balatonvidék, 1910 (14. évfolyam, 27-52. szám)

1910-10-02 / 40. szám

g BALATONVIDBK 1910. szeptember 25. fogok mesélgetni, már korántsem olyan nemes, olyan tiszteletreméltó. A városunkban is nagy szerepet játszó szociáldemokrácia, — ugy mesélik, bogy fel fogja szabadítani a kézműiparost, mert már is menynyit tett az érdekükben. Azelőtt egy mester-legény (mennyivel szebb és magyarosabb cim ez a «segédnél») kapott egy hónapra négy váltó forintot, manapság kap egy hétre 30—40 koronát , csakhogy abban az időben két garas] volt egy font hus és egy garas egy meszely bor. A munka ár emelkedések felverték az anyag árakat, ugy, hogy ugyan az a kutya ugrál most is, csak a nyakravalója cifrább. A mesterlegény akkor is tisztességesen járt, de házat egy se vett, ma is ritkák az ilyenek. A mester azonban ha józan, takarékos és becsületes volt, szerzett olyan vagyont, amilyent a mostaniak. A szocialista törekvések korántsem ellenszenvesek előttünk, senkinek sem fáj az, hogy a magyarországi bádogos legény testvérnek érzi magát azzal a norvégiaival, aki valahol Tromsőben zsindelezi bádoggal a kaszárnya tetejét, mert hisz ha igy fogjuk fel a dolgot, akkor talán a kereszténység a legelső szociális egyesség, amely világuralomra jutott. A szocialista vezetőség azonban egy végzetes tévedés áldozata. A fősúlyt a sztrájkkasszára fekteti s ebben létesít csodálatos szervezetet, pedig az iparra menő polgároknak nem a sztrájk a végcélja, hanem az önállóság ; és mi ugy vesszük észre, hogy e téren a régebbivel szemben rosszabbodott a viszony, nagyon sok az öreg legény, akik már lemondófélben vannak minden önállósitási törekvéstől. Egy dologban pedig határozottan ártott. Az iparos osztály viszonylagos műveltségi nívóját süllyesztette az általános műveltséggel szemben. Mert mire oktatja a fiatal generációt ? <Ha valaki okos ésszel, de máskéntbeszél előtted, mint mi;— ordits egy nagyot, vedd elő a sipot meg a záptojást, ha megijed tőled, majd elhallgat, ha pedig nagyon is igaza van, fogj egy tégladarabot és üsd kupán.» És ezzel a józan ész minden tekintélyét kiirtja a párttagokból, még éretlen inas korukban. Már pedig aki tekintélyt nem ismer, tekintélyre szert nem tehet, mert ehhez tudásra, élettapasztalatra, emberismeretre van szükség. Ezt pedig nem mérik korsószámra a kültelki sörházak asztalai mellett. Ez az oka azután annak, hogy a régi patrícius iparos családok, amik minden városban nagy számmal voltak, timárok, vasöntök, szappanosok, lassan kihalnak, mint a bölény, ujak azonban nem állanak a régiek helyére, mert liogy a társadalomban valaki vezérszerepet játszék, ahhoz kevés a nagy hang, ahhoz egy szükséges, —- az ész ! Amikor azután a véres hanggal, tekintély tiprással szaturált iparosság olyan lánglelkü vezérekre akad, mint a mí városunkban, — sötét elmeszülemények támadnak abból ! Régen voltam olyan siralmas jelenetnek a tanuja, mint nemrégiben, amikor a városháza nagytermében Berkenyés káplán sértése nyert elintézést. Lehet erről beszélni, mert hisz a gyerek már meghalt, a komaságnak vége, szóval a birálat is megszóllalhat. Egybegyűlt ott jó néhány tucat iparos mester, becsületes munkában megöregedett, őszbe vegyült polgárok, jámborul ott álltak a fal mellett körül és csendben hallgatták a lánglelkü vezérek szavát, akik elégtételt igértok a káplán sértéseért, amelylyel a Szentháromság-tér sipoló, záptojásoló inasgyerekeit illette. És nem akadt egy sem, aki oda merte volna kiáltani : «Ne bolonditson az úr, ha azt mondja, hogy az a pap megsértett engem, majd odamegyek hozzá és kérdőre vonom, de nékem bebeszélt sértés nem kell !» Le merem tenni a legszentebb esküt, hogy az ott jelenlevők közül egyik sem sípolt, egyik sem dobált záptojást, ennél több önérzet van mindegyikben — és mégis mind kötélnek állott. És még azon az oldalon mondják, hogy a papok butitják a népet és orránál fogva vezetik a tömeget. Most következik a kérdő jel, hogy miért mondottam el mindezeket ? Megfelelek rá. Akkoriban ugyanis az volt a lánglelkü vezérek tenorja, hogy elegyünk szolidárak, ha sértés érte bármelyikünket, tartsunk össze, legyünk egy testté és toroljuk meg együtt !» Ez szép. Most azonban térjünk át más tárgyra. Megépült a keszthelyi kórház. Ki kellett festetni. Egy budapesti cég vállalta a munkát, el is végezte, de rosszul. Újkori magyar iparos. Sok enyvet tett a festékbe s az lepattogott a menyezetről. Kókler munka, de olcsó volt. Ez idő szerint újra kell festeni, foltozni a falakat, szóval a képviselőtestület szokása szerint megint jól bevásárolt. Pedig a képviselőtestületben ott ülnek a helybeli iparosok lánglelkü vezérei. Ha én ültem volna ott a helyükön, az a munka más kezébe nem kerül, mint keszthelyi iparoséba. Elment. Összeborzadtam. Három óra lefolyása alatt oly szörnyű veszedelmeken mentem át, hogy minden léleknyugalmam és örömem eltűnt. Gillespie teliát beszólt s engemet hajított ki az ablakon. Jones pontosan beállított és amikor megakartam kezdeni a korbácsoliist, ő végezte el rajtam. Egy idegennel való összeütközésben, a ki az étlapon nem volt, fejbőrömet vesztettem el. Egy másik idegen, egy Tompson nevü, ugy hagyott hátra, mint egy megroncsolt hajót, mint összecsavart rongy csomagot. Mikor végre egy sarokban ugyancsak karó közé szorultam, ostromoltatva szerkesztők, bitangok, politikusok és gazemberek veszett csoportjától, kik dühöngtek, káromkodtak és fegyvereiket fejem fölött csóválták, mig fölöttem a levegőben acélvillámok cikkáztak ; épen le akartam mondani az újságnál viselt állásomról, mi kor a főnök megérkezett egy csoport lelkes barátjával. Ezután egy vad jelenet következett, tele dühöngéssel és kaszabolással, amit az emberi toll, ha acélból van sem képes leírni. Emberek lelövettek, leszurattak, feldaraboltattak, a levegőbe röpittettek ós az ablakon kihajigáltattak. Rövid forgószele támadt egy borzasztó Isten káromlásnak, amelyen egy zavaros és őrült hadítánc csillogott keresztül és azután mindennek vége lón. Öt perc múlva teljesen helyreállott a nyugalom és a vértől ázott főnök s én szemléltük a véres romokat, amelyekkel a padolat körülöttünk be volt szórva. Igy szólt : — Meg fogja e helyet szeretni, csakhogy előbb hozzá kell szoknia az ilj'en dolgokhoz. Én igy feleltem : — Ezerszer bocsánatot kell kérnem ; azt hiszem, bizonyos idő múlva sikerülne az ön ízlése szerint irnom ; igen, sőt biz tosan hiszem, hogy tudnék, ha egy kis g3

rakorlatot szereznék és a nyelvet magamóvá tenném. De — őszintén szólva •— az ilyen erélyes kifejezési modornak meg vannak a maga kellemetlenségei és félbeszakításoknak van az ember kitéve. Azt látja ön is. Az erőteljes irásmodor minden esetre alkalmas a közönséget megnyerni, de én nem szeretem a figyelmet annyira magamra vonni, H mennyit ez fölidéz. Nem tudok a szükséges nyugalommal és higgadtságát irni, ha ily gyakran félbeszakítanak, mint ma. E lapnál való állásotaat nem tartom rossznak, de az nem tetszik, hogy engemet itt egyedül hagynak a klienseket kiszolgálni Az élmények — nyíltan megvallom — a maguk nemében nemcsak ujak, hanem mulatságosak is, de nem igazságosan vaunak elosztva. Egy ur az ablakon át önre lő ós engemet tesz nyomorékká ; egy bomba jö a kályhán át, hogy önnek örömet okozzon és nekem dobja a kályhaajtót a nyakamba ; egy barát bukik be, hogy önnel komplimenteket váltson és engemet ugy ellát golyólukakkal, hogy a bőröm az elveimet tovább nem állja ; ön elmegy az ebédjére és Jones jő korbácsával ; Gillespie engemet hajít ki az ablakon, Thompson minden ruhát leszaggat testemről és egy rám nézve teljesen ismeretlen ur fejbőrömet, egy régi ismerős fesztelen nyíltságával viszi magával és kevesebb, mint öt perc alatt megjelenik a tartomány összes utonállója hadi lázban és neki kezdenek, hogy testem maradványát tomahawkjaikkal halálra rémítsék Mindent összevéve, soha életemben ily eseményeket még át nem éltem, mint ma. Nem ; ön tetszik nekem és az ön n3'ugodt modora, a mint a klienseknek a dolgokat előadja, tetszik nekem, de látja, nem vagyok hozzászokva. A déli ember szive igen szenvedélyes ós vendégszeretete nagyon pazar az idegen iránt. Azon cikkecskék, amelyeket ma írtam és melyeknek hideg mondataiba az ön mesterkeze a tennessei sajtó tüzes szellemét oltotta, újra egész darázsfészket fognak ránk zúdítani. Ama szerkesztőknek egész bandája jő és jönni fog egészen kiéhezve s valamit reggelire kérve. Itt önnek Istenhozzádot kell mondanom ! Nem óhajtok ezen ünnepélyességeknél jelen lenni. Egészségem helyreállítása végett jöttem délre ; most ugyanezen okból visszatérek, még pedig azonnal A tennessei újságírói foglalkozás engemet nem izgat. Ezután kölcsönös sajnálkozások közt bucsut vettünk egymástól s én hazamentem kórházbeli lakásomra.