Balatonvidék, 1910 (14. évfolyam, 27-52. szám)

1910-10-02 / 40. szám

XIV. óvfoiyam. Keszthely, 1910. október 2. 40. szám. BALATONVIDÉ F^olitiKai hetilap. MEGJELENIK HETENKINT EGYSZER: VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL A VOLT GAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN Kézilatokat a szerkesztőség cimére, pénzesutalványokat, hirdetési megbí­zásokat és reklamációkat a kiadóhi­vatalba kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre Fél évre . 10 K. — f. 5 K. — f. Negyedévre Egyes szám ára 2 K. 60 f 20 í Nyilttér petitsora 1 korona. Iparügyek. Sajátságos helyzete van váro­sunkban ennek az ide cimül felirt fogalomnak. E rövid pár betűs szó, mint valami Pandora szelencéje ma­gában rejti mindazt a sok sorscsa­pását, amit a legújabb kor zuditott az ország nyakába, politikát, klikk uralmat, osztálygyülöletet; csak épen azt nélkülözi, ami benne az egyetlen jó és tiszteletreméltó lenne: az ipart. Legyünk egészen őszinték ; — ezen a téren ugyancsak pogányul vagyunk eleresztve. A fogyasztó kö­zönség nincs megelégedve az ipa­rosokkal, az iparosok nincsenek meg­elégedve foglalkozásukkal s e sok elégedetlenséget egyetlen politikai jelszó van hivatva lecsendesíteni a bizakodók lelkében, — az önálló vámterület. Az önálló vámterületet azonban a politikusok sohasem fogják meg­csinálni, ez a feladat vagy az ipa­rosokra marad, vagy eltemetődik, mint sok más illúzió. Mert volt ám már Magyarorszá­gon önálló vámterület ! Tekintsünk csak vissza a múltba. Nem kellett akkor határzár, mert volt becsületes, józan nemes ipar, amelyik nemcsak hogy kiszorított minden idegen be hozatalt, sőt Európai piacot terem­tett magának. A magyar ipar arany­kora volt ez, amit nem a szocialista apostolok teremtettek meg, hanem a magyar iparos. Gyönyörű idők voltak ezek, a céhek keretében. Amikor minden város országos liirre emelt egy-egy iparágat. Amikor még voltak miskoltzi tsizmaziák, szögedi paputsosok, tordai kalátsosok, kolos­vári takátsok, somogyi tsutorások s e kisebb iparágak mellett az ipar főrendjei, akik Svédországig utaztak fel vásárokra. Krakkóban külön ut­cája volt a magyarországi pénzvál­tóknak; — a lengyel király, amikor a párisi udvarnak küldött ajándé­kot, gyulafehérvári ötvösöknél ren­delte meg az ékszereket ;, egy ko­lozsvári ötvös mester valóságos ügy­nöki irodákat tartott Amsterdámban, hogy indiai drágaköveket vásárol­jon ; a dunamenti gabona keres­kedőknek milliókra tehető nyilt hi­telük volt nagy Németországban, s a balatoni borokat a földközi ten­geren át szállították Londonig. — Aranykor volt ez ; noha a politika százszorta gyengébb lábon állott, mint ma, de erős volt az ipar ! Nem volt ám az csoda, hogy a magyar iparnak ekkora becsülete volt ! Amit ugyanis a régi magyar iparos elkészített, az nemzedékek során kitartott ; de rá is ütötte a mester «mester-jegyét» minden da­rabra, mint valami nemesi cimert. A külföldi muzeumokban nagyon sok ilyen magyar mesterjegyü műdara­bot láthatunk. E mesterjegyekről jut eszembe, hogy van a birtokomban egy pala­csintasütő, kovácsolt vasból készített konyha szerszám, ami időközönkint háztartásomban a tűzhelyre kerül, valahányszor szükség van rá. Nyelé­ben H. H. betű és egy kígyó alakja képezi a mesterjegyet oly gonddal és figyelemmel beleütve, mintahogy a fináncos szokta a gyűrűkbe verni az aranypróbát. És ez a palacsinta sütő gene­rációról generációra száll a csalá­dunkban és több mint. százötven esztendeje sütnek benne palacsintát. Most pedig leveszem a kalapo­mat, szóllván : cnézzétek ezt a pa­lacsinta sütőt, a nagy magyar ipar becsülete tükröződik vissza belőle!* így beszélvén újra felteszem a kalapomat, mert amiről most ezután A BALATONVIDÉK TAHCAJA. Újságírás Tennessee-ben. Mark Twain elbeszélése. (Vége.) A főnök azt mondá : — Ez bizonyosan az ezredes. Már két napja várom. Most mindjárt itt lesz. Igazat beszólt. Egy pillanattal ké­sőbb megjelent a küszöbön az ezredes, ke­zében egy dragonyos revolvert tartva. Igy szólt: Uram ! Azzal a gyávával van szeren­csém beszélni, aki ezt a penészes lapocs­kát szerkeszti ? — Abban a szerencsében részesül­Üljön le uram. De vigyázzon a székre, mert csak három lába van. Ugy hiszem, ama hencegő gazemberrel, Blatherskite Tecnmzeli ezredessel van szerencsém szólni? — Az vagyok. Egy kis dolgom van önnel. Ha van ideje, megkezdhetjük. — Be kell fejeznem egy cikkét az erkölcsi és szellemi fejlődésnek Ameriká­ban való fölháboritó előmeneteléről, de nem sürgős. Tessék elkezdeni. E percben mindkét pisztoly hallatta vad durranását.. A főnök elvesz 1 ette hajá­nak egy fürtjét, az ezredes golyója pedig az én combom húsos részében fejezte be futását. Az ezredesnek bal válla kissé hor­zsolódott. Újra tüzeltok. Mindketten elhi­bázták az emberüket, de én megkaptam a részemet, t. i. egy lövést a karomba. A harmadik lövésre mindkét ur köny­nyü sebet kapott, nekem pedig a bütyköm horzsolódott meg. Erre azt mondtam, hogy tanácsosnak tartanám egy kissé kimenni és egy kevés friss levegőt szivni. Mivel itt magánbeszélgetés folyik, én kiméletességből nem tartom helyesnek tovább bennma radni. De mindkét ur fölkért, hogy csak maradjak nyugodtan a helyemen és biz­tosítottak, hogy épen nem vagyok ut­jokban. Eu más véleményben voltam. Azután elbeszélgettek egy darabig a választásokról s az aratásról. Ezalatt én bekötöztem sebeimet. Azonban a tüzeiés nem sokára nagy élénkséggel újra meg­indult és minden lövés tnIáit, de el nem hallgathatom azt a megjegyzést, hogy hat lövés közül öt nekem jutott. A hatodik az ezredest halálosan megsebesítette, ki is­meretes humorával azt a megjegyzést tevé, hogy, most «jó reggelt> kell kivánni, mi­után fönt a városban dolgai vannak. Az­után tudakozódott a sírásóhoz vezető ut felől s eltávozott. A főnök hozzám fordult s igy szólt: — Egy társaságot várok hozzám ebédre ós intézkednem kell a fogadtatás felől. Igen lekötelezne, ha a korrekturát átnézné és a klienseket szives lenne ki­szolgálni. Azon gondolattól, hogy ilyen klien­seket kiszolgáljak, egy kissé összeborzad­tam ; de a lefolyt ágyúzás következtében, mely még most is a fülemben csengett, annyira megzavarodtam, hogy e kíván­ságra válaszolni sem tudtam. O folytatá : — Jones 3 órakor lesz itt ! — Kor­bácsolja meg ! Gillespie talán hamarább beszól ; — dobja ki az ablakon Fergusson vgJ u®gy órakor jő ; — fújja el a méose­sét. Azt hiszem, mára ez az egész. Ha ma­rad ideje, irjon egy tüzes cikket a rendőr­ségről : — adjon egy pár pilulát nyelni a főfelügyelőnek. A korbácsok itt vannak az asztal alatt, a lövőfegyverek az asztalfiók­ban, — lőszer amott a sarokban — vászon és kötőszer ama fiókban fönt Ha valami emberi dolog történnék, menjen le Lan­cethez, a kirurgushoz. Ö hirdet a lapunk­ban : — «kiegyenlítjük vele a számlán­kat.*

Next

/
Thumbnails
Contents