Balatonvidék, 1910 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1910-03-27 / 13. szám

XIV. évfolyam Keszthely, 1910. március 27. 13. szám. BALATONVIDÉK I >1 i l i K;ii lietilap. MEGJELENIK HETENKINT EGYSZER: VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL A VOLT GAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN Kéziratokat, pénzesutalványokat, hir­detési megbízásokat és reklamációkat a szerkesztőség címére kérlink. Kéziratokat nem adunk vissza. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre Fél évre . 10 K. 5 K. Negyedévre Egyes szám ára 2 K. 50 I 20 £ NyiJLttér petitsora 1 korona. Húsvét. Az egész keresztény világ ün­nepi diszben, áhítattal lelkében ün­nepli az Ur fiának, Jézusnak feltá­madását, Húsvétnak ünnepét. Harmonikusabb, szebb, pompá­sabb ünnepe nincs a tavasznak, mint épen a Húsvét. A szent szózat : «Jézus feltá­madt !> — keresztül zug az egész világon, gazdag és" szegény, boldog és boldogtalan, szerencsés és sorsül­dözött egyaránt érzi e napon a val­lás jóleső melegét és végtelen, meg­magyarázhatatlan nyugalom tölti el a lelkeket. A feltámadás reménye a mai ünnepnapon fáklyaként ég a szivek­ben. Feltámadunk mindnyájan ! Az elcsüggedt, az élettel béké­telen emberek ma megbékülnek. Ma nem panaszkodik senkisem. Az Ur fia feltámadt és fel fogunk mi is támadni ! A nagypéntekre következő va­sárnap harangzugása ujjongva hir­deti : alleluja, a meggyötört, az el­kinzott, a brutálisan üldözött, a meg­gyilkolt és eltemetett eszme mégis diadalmaskodott, ellenségeit meg­alázta, a tudatlanságnak, a gonosz­ságnak szikláját a sirról elhengerí­tette, dicsőségesen feltáma,dt és el­lenálhatatlan erejével meghódította a világot. Sokszor bebizonyult azóta, hogy az igazságnak az elnyomatás nem árt, sőt erejét fokozza ; szinte szüksége van rá, hogy ellenkezésre találjon, mint a hogy a fény ís csak az útjá­ban álló levegőhullámokon át képes beragyogni a mindenséget. Nem is félt az eszme soha az akadályoktól, sőt kívánta, kereste, mert a küzde­lemben erősödik és ellenfél nélkül győzelem nincsen. <Da, Domine per­secutiones!> Adj, Uram, üldöztetése­ket, kiált fel az egyházatya, mikor a kereszténység első századaiban a bitéletet tespedni látja. Az erkölcsi világrend eg3'ensu­lya szükség8zeriileg ellentétes ele­mekből alakul. Jó és ross^, fény és árny, igazság és hazugság, magasság, mélység, nappal és éjjel szüntelen hullámzásban nivellálódik, vég nél­kül való tusában haladva egyre fel­jebb eg} 7es fokain a Tökéletesség szédületes lépcsőjének. Hányszor szi­szegte már oda Lucifer az Urnák : Győztél felettem, mert az végzetem, Hogy harcaimban bukjam szüuteleu, De uj erővel fölkeljek megint ! Fölkel és újra támad, de éppen ezzel ismeri el az ideál hatalmas vonzóerejét,melynek bűvköréből sza­badulni nem tud, mert izgatja, bá­mulatra, irigységre, dacra készti, rá­kényszeríti. hogy vele foglalkozzék és ellene szüntelen agyarkodva, csak annál nagyobbá tegye diadalát. Hazánk történelme a jó és rossz, az igazság és hamisság örökös küz­delmét hűen tükrözi vissza. Sokszor hittük már reményvesztetten, hogy nem lesz feltámadás, mégis eljött az végtére. Az igazság diadalmaskodott a hamisságon. A hamisság, a képmutatás ta­lán soha szemtelenebbül nem garáz­dálkodott, mint most. S még egyre terjed, rohamosan, mint a pestis, megrontva a levegőt, hogy mérges lehelletével, pokoli ragályával észre­vétlenül megrontsa a tiszta sziveket, a felsőbb hajlamú lelkeket is. Az érzékek elzsibbadtak s jóformán nem is veszi már észre senki, hogy fer­tőben jár. Az emberből lassankint kiveszett a megkülönböztetés képes­sége : összecseréli a külszint a való­val, a jelszót az igazsággal. Ilyen levegőben meg kellett rom­lania az emberi jellemnek is. Szikla­A BALATONVII)ÉK ÍAHCAJA. 3 ginnek l^önn^e. Pálmákat hintettek eléje Hozsannázóit a sokaság; Útjára drága szőnyegekként Terültek ünnepi ruhák. Jézus haladt közöttük némán, Orcája nyugodt — halavány. — Hogy elnémulnak a hozsannák Majd ott fenn a- Kálvárián! Egy kis gyermek volt a tömegben S midőn a menet elhaladt, A zajtól megrettent szegényke ,S ijedtében — sirva fakadt. Jézus megállt. Hozzá hajolva Csókkal csiti/á a kicsit. v — Ez ünneplés hazug zajából Csuk egy marad meg: könnyeid !... Hant ke Emil. A tigrisvadász. A legtarkább életek egyikét, amelyet, megfigyeltem, Hajagos Pista viharozta át. Ez a szó is az ő nagyotmondásaiuak vá­lasztékos szótárától való. Szerette a ro­mantikát beszédben és tettben ; mindig csak a rendkívülit, a szertelent kereste ; s ha néhány századdal korábban születik, ma a történet hősei, vagy zsarnokai közt emlegetnék. Most, amikor rágondolok : pályájának csak a kezdete és a vége áll előttem. Soha nagj'obb Pálfordulása ! Kész uie-íe. Azzal indult neki, hogy otthagyta a gimnáziumot, elment valami kadét-isko­lába. Ma]d tiszthelyettes lett, kinevezték hadnagyuak és olyan lelkesedéssel viselte az egyenruhát, mintha a táborszernagyig meg sem akarna állani. Soha elszántabb huszár nem szolgált a király ármádiájá­ban. Párbajait tucatszámra emlegették, lo­vas-bravurjairól legendák keringtek, asz­szonyhóditásairól uj Dekameron járt száj­ról-szájra; Néhány év múlva mégis mindenbe b-leunt. Már főhadnagy volt, amikor el­keseredve panaszkodott nekem : — Nem ér semmit ez a katonásdi! — Hát mi kellene ? — Háború kellene ! Nekem legalább az ! Rettentő ez a tétlenség- Miféle élet­cél az, megnézni naponta : jól vakarták-ö meg a lovakat? Felügyelni a lovagló-is­kolában ; nyakonteremteni néhány buta közhuszárt; versenyt inni az inspekcióra érkező generálissal, eh, torkig vagyok már mindezzel. Miért is szülét'em ebben a ret­tenetes békekorszakban I Hej, csak lennék diplomata, csak lennék valami nagykövet, teszem Oroszországban, milyen galibát csi­nálnék ! Ugy összeveszejteném a tisztelt államokat, hogy az európai egyensúly men­ten felbillenne s fenekestül fölfordulna az egész művelt és nem művelt világ. Nevet"tt maga is a naiv és bolondos óhaján. 0 Az'áii nem láttam sokáig. De tud­tam, hogy levetette az uniformist. Haza­ment a Tátrába s ott háborúskodott, nem az ellenséggel, országok katonáival, hanem H vaddiszuókkal és szarvasokkal. Hires va­dá z volt mindig, de most az ország első puskásai közt kezdték emlegetni. Minduntalan vissza kellett gondolnom rá, amikor egy padban ültünk ott uz isko­lában. Olyan mérges képű, szótlan, bu­tácska fiu' volt Hajagos Pista. Csupa sú­gásból felelt s a világ-csodák nem utol­sója az, hogy a négy gimnáziumot át­úszta. t És mégis országos tekintély lett. Hát még mikor a nagybátyja mindenét rá-

Next

/
Thumbnails
Contents