Balatonvidék, 1910 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1910-03-27 / 13. szám

4. BALATONVIDÉK 1910. április 2. szilárd, határozott meggyőződés ilyen talajból nem fakadhat. Mégis, a feltámadás ünnepén kell, hogy lelkünket olyan gondolatok lengjék át, a melyek a feltámadással, az előre haladással, a jövőbe vetett bizalommal vannak összefüggésben. Feltámadt az Ur fia, ünnepeljünk és bizzunk tehát hazánk feltámadásában is. Bizzunk egy szebb, jobb jövőben, egy olyan húsvét eljövetelében, amikor megszűnik itt nálunk a hamisság, a képmutatás malma, elül minden viszály és mindenik párt csak egyért fog küzdeni: nemzeti önállóságunk minél nagyobbá tételéért! Ezt a húsvétot várjuk és ha az elérkezik, azt fogjuk csak igazán ünnepelni, akkor fog csak minden magyar ajkon diadalmasan zengeni a szent zsolozsma : Hála légyen az Istennek .... — A Zalavármegyei Gazdasági Egye SÜlet, úgyis mint Zalavármegye Központi Mezőgazdasági Bizottsága méroius bő 30 áu d. e. 9 órakor, illetve d. e. 10 órakor Za laegerszegen rendes közgyűlést tart. A mezőgazgazdasági bizottsági ülés tárgysorozata: 1. Az 1910 évben tartandó állatdijazások tervezetének megállapítása. 2. A bizottság céljaira kérendő államsegély nagyságának megállapítása. 3, Folyó ügyek, indítványok. A gazdasági egyesületi rendes közgyűlés tárgysorozata : 1. Elnöki jelentés az 1909. évi működésről. 2. A számvizsgáló bizottság jelentése. 3. Darányi Ignác fö'dinivelóstigyi miniszter búcsúzó levelének bemutatása. 4. Serényi Béla gróf földmivelésügyi miniszter kineveztetésót közlő leiratnak bemutatása. 5. Állásfoglalás a Balkán alla mokkái kötendő kereskedelmi szerződések tárgyában. 6. Titkári nyugdíjügy rendezése. 7. Az 1910. évi állatdijazások tervezetének megállapítása. 8. Az egyesületnek a badacsonyi borvásáron való képviseltetése. 9. Az egyesületi külső kertnek a volt lóvásártérrel való elcserélése feletti határozat. 10 Folyó ügyek, indítványok. Ipartestületi közgyűlés. Kiküldött tudósítónktól. Emberemlékezet óta nem volt olyan viharos gyűlése az Ipartestületnek, mint a mult vasárnapi, mely izgalmas és szenvedélyes volta miatt, szinte páratlanul áll az Ipartestület történetében. A közgyűlést, a tagok hagyományos nemtörődömsége miatt ezúttal sem tarthatták meg a meghívón kitüntetett időben, hanem délután, mikorra nagy nehezen öszszeverődött a liáromszázuál is több tag közül vagy 70—80. Már a gyűlés megnyitása előtt zajos eszmecsere indult meg a házvétel és az Ipari és gazd. hitelszövetkezet terjeszkedése fölött g a kedélyek szokatlan felizgulásál, taláu ép ez előzetes beszélgetések okozták, melynek a gyűlés folyamán aztán olyan szenvedélyes kitöréseit láttuk, amely nem volt, méltó sem a testület komorságához, sem a tárgyhoz s méltán kihívhatja maga ellen a legkíméletlenebb kritikát. Tartozunk az igazság érdekében annak kijelentésével, hogy a viharos kitörés csak egy elenyésző kisebbség részéről történt, s a vezetőség s vele együtt a jelenlevők többsége mindvégig megórizte higgadtságát, komolyságát s ezzel a magatartásával lefegyverezte az ellenzéket, mely ugy látszik egy obstrukciós parlamenti jelenetet akart rögtönözni. De menjünk sorba a történteken Szalay Ignác elnök Vi^ óra tájban nyitotta meg a közgyűlést, mely után a mult évi gyűlés jegyzökönyvének felolvasása ós hitelesítése következett. 2. Bernáth József olvasta fel nagy gonddal megszerkesztett évi jelentését az Ipartestület működéséről. A jelentés_felölelte az összes kebelbeli eseményeket s hűen tükrözte vissza a vezetőségnek az egyesület érdekében kifejtett eredményes munkásságát. A helyesléssel és tetszéssel fogadott jelentést a közgyűlés tudomásul vette s annak gondos megszerkesztóseórt jegyzőnek köszönetet mondott. 3. A számvizsgáló bizottság beterjesztett jelentését, melyben a Kkern Dezső alapítvány, az egyesületi könyvtár, továbbá az Ipartestület zárszámadásának rendben léteiét igazolta, tudomásul vették s a számadásra kötelezetteknek a felmentvényt megadták. 4. Szalay Ignác elnök bejelentette, hogy a testület negyedszázados fönnállásának évébe jutott. Kérte a közgyűlést, hogy az évforduló megünneplésének módozatairól határozzon, egyben az elöljáróság abbeli óhaját terjesztette elő, hogy az évforduló alkalmából zászlót avassanak. Az elnök előterjesztése ugy látszik egyeseknek uem tetszett, mert rögtön utáua kitört a vihar. Egy tag nagy vehemenciával ellenezte a zászlószentelést. Szerinte az a régi céhrendszer felújítása, a felekezetiBég jelvénye lenne s a drága zászló ugy is mihamar a lomtárba kerülne. Hibáztatja az elöljáróságot, hogy a zászló megrendelésével átlépte jogkörét. Célszerűbbnek tartaná egy dísza'bum készítését, melybe minden tag neve meg lenne örökítve. A zászlószegek megváltása helyett pedig egy ipari alap létesítését ajánlja, melyre a maga részéről igen szívesen áldozna tekintélyes összeget. Már a felszólalás közben is röpködtek a hangos közbeszólások, pro és contra, végeztével pedig oly lárma tört ki, hogy lehetetlen volt eligazodni. Mikor a folytonos csengetés után nagy sokára a zaj némileg lecsillapult, Szalay Ignác elnök válaszolt a felszólalásra. Röviden, tárgyilagosan beszélt. Megindokolta az elöljáróság eljárását, tiltakozott, az ellen, hogy a zászló felekezeti jelleget kölcsönözne a testületnek, azt az egyetértés és összetartozandóság syinbolumának kell tekinteni. Költséget nem ró a testületre, igy ajánlja újból az elöljáróság javaslatának elfogadását. Örömmel veszi a felszólaló indítványát az emlékalbuuira vonatkozólag s feltette a kérdést, hogy elfogadják-e ? A közgyűlés az album elkészíttetésére, valamint azászlószegek megváltására vonatkozó indítványokat egyhangúlag elfogadta. Ezután névszerinti szavazással döo ötlek a zászlószentelés dolgában s 49 szavazattal 5 ellen elfogadták, illetve hozzájárultak az elöljáróság indítványához, igy ezen ügy a nagy és felesleges izgalmak után oda jutott, ahová a választmány előkészítette, t. i. mégis lesz zászlószentelés. 5. Elnök az elöljáróság nevében megköszöni a bennük helyezett, bizalmat s tiszttársai nevében leteszi a mandátumot. Az elnöki széket Nagy István városbíró foglalta el ekkor, aki szép beszédben muhagyta. Hirtelen nagy úrrá lett, olyan naggyá, hogy szük lett számára Magyarország. Hamar el is tűnt és néhány évig megint nem láttuk. De megindultak az ujabb legendák róla. Hol Dél Amerika, hol Afrika, hol Ausztrália postája és távirója küldött róla hirt: milyen szerencsés ós érdekes világjáró. Már csak az exotikus világrészek vonzották. Egy levelében szörnyű fogadalmat tett, : — Utálom Európát. S ezennel kijelentem, hogy soha a lábamat be nem teszem többé abba az unalmas, agyoncivílizált világba ! — Már tisztára bolond ! — mondogattuk mi idehaza. De hisz mindig hóbortos volt. Kalandra szomjas, vad és kegyetlen hajlamú. És eszembe jutott, milyen szenvedéllyel tépdeste ki gyermeki;órában a bogarak lábát, a pillangók szárnyát s ugy engedte szabadjára a csonka állatkákat. Hái man is összetűztünk vele e vérlázító szokása miatt ós ő mindhármunkat elpáholt és megszalasztotta Nem csoda, hogy a vadak közé ment. — Bizonyosan ő is emberevönek csapott fel! Tá ti királynak is választották a kannibálok. A budapesti állatkertben sokat bámulta a közönség azt a hatalmas királytigrist, mely Algírból érkezett, Ezt, is Hajagos Pista küldte. Maga fogta elevenen. De hányat ejtett el rettenetes bátorsága és pusztító fegyvere ! Egész élete már csak tigrisvadászat lesz idegen világrészekben. Es mégis hazajött, de akkor már nem volt a régi Hajagos Pista. Az újságok bőven kiszínezték, mint szenvedett hajótörést, mint gyújtották fel vad indiánusok virágzó gyarmatát, mint esett sárgalázba, s milyen koldussá lett, inig hazavetődött Magyarországba, csupa honvágyból. II. Egész titokban jött meg. Még legjobb barátait sem értesítette, hol telepszik meg. Eti pedig a Tátrában hittem s azért nagyon meglepett, mikor egy nap magához hívott, a Csepelszigetie, egy kis faluba, melynek szőlejében magános ház állt s ebben húzódott meg a félelmes tigrispusztitó. Amint odaértem, epen a kertben ült, olyan pajta féle épületben, melynek csak három fala volt. Már messziiől nagy lármája hallatszott a legkülönfélébb madárhangoknak. Mit jelentsen ez ? Hai minc-negyven kalitka tűnt szemembe. A pajta egész környékét ellepték s valamennyiben a legtarkább madarak. Csízek, tengelicek, zöldikék, vadgalambok, kanárik, sárga- és feketerigók, papagályok, pintyőkék, fülemilók, cinegék, összevissza, változatlanul ! S ebben a rettenetes zsivajban, a kalitkák tömegében ült Hajagos Pista s mellette egy fekete, borzashaju, apró aszszonyka. Ott nézték az ugrándozó sok madarat és hallgatták a rikácsolás, a csattogás, a fütty, a turbékolás, a trillázás, a csipogás rendezetlen hangversenyét. S olyan áhítattal tekintgettek ide-oda minden madárra s figyeltek minden hangra ! Megálltam és néztem ón is ós hallgattam én is. Jó helyen járok-e ? Ez volna az ón világlátott barátom ? A rettenetes huszár, a vérszomjas tigrisvadász ? Végre ő vett észre. Hirtelen felszökött ós felém sietett. A fekete asszonyka ámulva emelte rám szemeit, aztán el akart illanni. De a házigazda rászólt idegen nyelven, amelyből semmit sem értettem. — Feleségem, Dalajanti — mondta bemutatáskép, amint az asszonycsudát szemügyre vettem. De nem beszélhetsz vele, mert semmiféle ismert nyelvet nem ért. S valóban, amit, ők ketten morogtak és sziszegtek, annak semmiféle nyelvtanát még meg nem írták. A fekete nő leguggolt a divány sarkába ós maga elé merengett. Többé nem is törődött, velünk. — Lásd, ennek a csöppségnek, Dalajantinak köszönhetem az életemet. Amikor az indiánok rám támadtak, ö eléjük állt, felfogta a késüket ; sebekkel borítva maradt ott, míg engem elhurcoltak; de aztán éjjel rájuk zárta a pajtámat, felgyújtotta, hogy mind ott vesszenek s engem kiszabadított. Azóta hűségesen velem tartott s elkísért hazámba is, mert nem birna élni nélkülem. Nem győztem bámulni, milyen más emberré lett Pista. A sárgaláz annyira elgyötörte, hogy daliásságából se maradt meg semmi. — Hm ! Vizsgálga

fsz, ugy-e ? — és